2009. február 21., szombat

Záróra



Egy kis ital azért kellett
És a félhomály, mely ellep
Minden árnyat, mely a fény mögül les rád
És egy együttérző angyal
Vörös szájjal lassan felfal
És a táncba visz, és ott rángat tovább
Itt minden pár oly szörnyen boldog
Épp a bamba mosolyt hordod
Mint a hegedűjét koptató zenész
És a gomb a blúzról pattan már
És boldog mind, aki polkát jár
És partner jött, és partner ment
És minden vágyat szétrebbent
A záróra
És a gomb a blúzról pattan már
Boldog mind, aki polkát jár
És partner jött, és partner ment
És minden vágyat szétrebbent
A záróra
Néha egész tisztán láttad
Hogy a szépség nemcsak látszat
És hogy körbevesz egy áttetsző világ
És a hold ott fönn az égen
Tiszta fény a langyos szélben
Egyre ontja rád a nagy romantikát
Közben éhes csókok faltak
És a játszótársak csaltak
És a lépcsők mögött újabb csúszda várt
És az ajtó épp csak résre nyílt
Egy hű társ ott benn sírt
A fény úgy kattan, mint egy zár
És minden titkod fényben áll
Ez a záróra
És az ajtó épp csak résre nyílt
Egy hű társ ott benn sírt
A fény úgy kattan, mint egy zár
És minden titkod fényben áll
Ez a záróra
A záróra
És az Úr is szólt, hogy legyen
Hogy ő teremtett nekem
A lelked és a tested értem szép
Ő minden ajtót kinyit
És majd mindig-mindig segít
Csak hogy maradj, hogy maradj
Hogy maradj velem még és még és még
És minden ajtó bezárult
És mindez már csak az ócska múlt
S a zenekar se tudja már a dalt
És a hiány öltött bohócruhát
És szabadságnak festi magát
Mit a homály eddig eltakart
Aztán elém borít mindent majd
A záróra
És látod majd, ha a fény is lobban
A részeg reményt a sarkokban
A szerelmet, ami szexbe bújt
Ha a játék végén villanyt gyújt
A záróra
És lepusztult a társaság
És akkora a némaság
Mint a mennyben talán egy szombat éjszakán
Van egy korty még ott a mélyben
De már nincs íze a fényben
S még egy kövér mosoly nagyon számít rám
Megint nem lesz már, ami nem volt még
A sok lelkes szó csupa olvadt jég
Csupa langyos víz az izzó vágy után
És már eltűntek mind az angyalkák
A nagy titkok és a kis csapdák
És a sok nagy láng mind ellobban
És a sok nagy szív sem úgy dobban
Itt a záróra
És ott volt bent a boldogság
Az ajtót máris rád csapták
Láttad, ahogyan résre nyílt
De tudod már, ez nem segít
Tudod már, ez nem segít
Itt a záróra
A záróra
És a gomb a blúzról pattan már
És boldog mind, aki polkát jár
Itt a záróra
És partner jött, és partner ment
És minden vágyat szétrebbent
A záróra
És az ajtó épp csak résre nyílt
Egy hű társ ott benn sírt
Itt a záróra
A fény úgy kattan, mint egy zár
És minden titkod fényben áll
Ez a záróra
És minden ajtó bezárult
És mindez már csak az ócska múlt
Itt a záróra
És látod majd, ha a fény is lobban
A részeg reményt a sarkokban
Ez a záróra

2009. február 20., péntek

Papa: Az enyingi klán zsebre vágja a rendőrséget

Sándor István szerint a romló gazdasági helyzet csak erősíti a bűnbandákat Magyarországon.
Marian Cozma veszprémi meggyilkolása után a figyelem Enying és az ott működő bűnözői klán felé fordult.
De kikből állnak ezek a bandák, és hány van az országban? Milyenek a módszereik, és miért nem tesz a rendőrség semmit ellenük? Az egykori főnyomozót, Sándor Istvánt, a Papát, nyugalmazott rendőr alezredest, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt főnyomozóját kérdeztük. Az exrendőr szerint a rendőrség tehetetlen, a bűnözők csoportjai anyagi és fizikai értelemben is erősebbek a rendőröknél. A veszprémi gyilkosság csak rövid szünetet jelent, rövidesen megint minden úgy megy, mint korábban.
Hány, az enyingihez hasonló klán működik az országban?
Nagyon sok. Szinte minden nagyobb városban. De inkább összeverődött csoportnak nevezném őket. Nem túl jól szervezettek, inkább egy-két ember által jól irányított, bűnözésre hajlamos fiatalok bandájáról van szó.
Mennyire kötődnek a cigánysághoz ezek a csoportok?
Van, ahol az etnikumból állnak össze a csapatok, máshol vegyesen. De a bandák nemcsak a cigányokra jellemzők, ezek a csoportok a megélhetési bűnözés miatt szaporodtak el. Egy-egy pénzesebb, rutinosabb bűnöző maga köré gyűjti a fiatalabbakat, fillérekért felbéreli őket, miközben magának erős bázist épít ki; a nagy sereggel meg tud félemlíteni embereket, embercsoportokat. Budapesten is van olyan bűnöző, aki két-háromszáz embert tud mozgósítani. A szervezet hierarchikusan van felépítve, a vezetőkhöz nehéz eljutni, mert addig tíz-tizenkét szűrőn kell keresztülmenni.
Akiket Ausztriában elfogtak, mert a gyanú szerint leszúrták Marian Cozmát, milyen pozíciót foglalhatnak el a bandában? Nyilván nem ők a vezetők…
Biztos, hogy nem. Ők katonák. Erőszakos bűncselekményekre vannak felfogadva, ők azok, akik bizonyos célok elérése érdekében megfélemlítik az embereket. Hasonló eset fordult elő néhány hónappal ezelőtt Kecskeméten: bementek húszan-harmincan egy szórakozóhelyre, és szétszúrtak három-négy embert. De említhetném Pécset, Biatorbágyot, teljesen mindegy, melyik várost mondom, mindenhol megtalálhatók.
Miért érezzük úgy, hogy a rendőrség semmit sem tesz a bandák ellen, a veszprémi késelés gyanúsítottjait is ismerték korábbról?
Épp az a szomorú az egészben, hogy a rendőrség mindenről tud, de csak statisztál, vagy tehetetlenül nézi az eseményeket.
Olyat is hallani, hogy valamiféle hallgatólagos megállapodás van a klánok és a rendőrség között.
Nem nevezném megállapodásnak, inkább tehetetlenségnek. A bűnözői csoportok ki tudták nőni magukat, és büntetlenül csinálhatnak szinte bármit. Még ha a rendőrség szeretne tenni is valamit, nincs meg hozzá az ereje. A bandavezetők gazdaságilag erősek, a magyar rendőrség meg a béka segge alatt van. Elég csak megnézni a rendőrök átlagéletkorát: büszke a főkapitány, hogy huszonöt és harminc között van az állomány. De az annyit is ér! Másrészt sok az áruló a rendőrségen belül, mert a bandák meg tudják venni a gyenge láncszemeket. Pedig az elkövetőket kisebb balhékért is bíróság elé kellene állítani, és így megelőzhető lenne a nagyobb balhé.
A kisebb balhék miatt eddig miért nem lehetett bíróság elé állítani a bandatagokat? Miért hunynak szemet a rendőrök bizonyos bűncselekmények fölött?
Oda se mennek. A húszkilós rendőr elesik, ha a szél megfújja. Hogy merne odamenni a kigyúrt izomagyúak közé, akik vannak öten, hatan vagy tízen? Megeszik, mint a kiflit.
Gyúrjanak jobban a rendőrök? Vagy mit lehet ez ellen tenni?
Semmit. Akinek valamirevaló esze van, az nem megy rendőrnek, inkább más munkát választ, ahol megbecsülik, és megkeresi a pénzét. Annyira szétverték a rendőrséget, hogy a fiataloknak nincs is kitől megtanulniuk a szakmát, illetve a külön műfajnak számító operatív munkát. Pedig mindenféleképpen operatív információk szükségesek, így lehetne bomlasztani a csoportokat.
Hogyan változtathatja meg a rendőrség és az enyingi klán viszonyát a veszprémi gyilkosság, illetve a két gyanúsított elfogása?
Sehogy. A rendőrség csak tűzoltást végez.
Ugyanúgy folytatódik minden, mint korábban?
Persze, az élet megy tovább. Akik nem voltak benne a veszprémi gyilkosságban, azokat nem vonják felelősségre. De van egy életszínvonal, amelyet tartani szeretnének, és mivel munkájuk nincs, másképp teremtik elő a pénzt.
Rögtön a rendszerváltás után megjelentek Magyarországon a bűnöző klánok?
A kilencvenes évek közepén, igazából az olajbűnözéssel egy időben épültek ki a csoportok. A piti bűnözők nagy pénzhez jutottak, a pénzzel hatalmuk lett, meg tudtak venni embereket, ki tudták fizetni a katonákat. Előtte nemigen volt ilyesmi.
Milyen bűncselekményeket követnek el?
Drogkereskedelem, védelem, uzsora, a leggyakoribb eszközük pedig a megfélemlítés. Például azért félemlítenek meg valakit, hogy ne induljon el egy pályázaton, mert az a banda vezetőinek érdekeit sértené. De mondok egy másik példát: sok árverést már az interneten tartanak, de nem mindet. Van mondjuk végrehajtási árverés, és ne adj’ isten összejátszanak a végrehajtóval. Odamegy nyolc-tíz ember, nem engedik be a többi licitálót, és bagóért hozzájutnak például egy ingatlanhoz.
Milyen módszerekkel szoktak jobb belátásra bírni valakit? Nyilván nem gyújtják föl egyből a házát…
Nem gyújtják fel egyből. A legcélravezetőbb a megfélemlítés. Beígérik a verést, gondoskodnak róla, hogy elromoljon az illető autója, vagy elmondják neki, merre szokott járni a gyereke vagy a felesége. Ez pont elég ahhoz, hogy összeszarja magát az ügyfél. A család a legérzékenyebb pont.
Mennyire gyakoriak a rivális klánok közötti összetűzések vagy akár gyilkosságig fajuló leszámolások?
Erre nagyon vigyáznak, inkább megpróbálnak kiegyezni a vezérek. Nemigen konfrontálódnak, mert akkor meg kellene osztaniuk az erejüket, ezért országosan is összefognak. A gyilkosságok nem gyakoriak, Veszprémben sem azért mentek arra a szórakozóhelyre, hogy megöljenek valakit, hanem így alakult a helyzet. Az sincs kizárva, hogy kábítószer hatása alatt álltak, mert nagyon sok a drogos azok között, akik a piszkos munkát elvégzik.
Kell-e az átlagembereknek félniük a bandáktól?
Ha valaki rosszkor van rossz helyen, akkor igen. Ezt mutatja a veszprémi eset is, de ugyanilyen a kecskeméti vagy a pécsi ügy is.
A magyarországi szervezett bűnözés rendszerében hol helyezkednek el az enyingihez hasonló klánok?
Annyira nincs kifejlett szervezett bűnözés Magyarországon. Nem tudnak maffiaszerű hálózatokat kiépíteni, mert mindenki főnök akar lenni. Nincs meg az egység, az összetartó erő. Vannak a nagyok, akik sok pénzzel rendelkeznek, és próbálják maguk alá gyűrni a többit.
Lát arra esélyt, hogy a közeljövőben megfékezze a rendőrség a bandákat?
Először a rendőrségnek kellene megerősödnie, hogy a bandák szerveződését még csírájában elfojtsa. Máskülönben folytatódhatnak a kilencvenes évek közepén elkezdődött bandaháborúk. Ahogy romlik a gazdasági helyzetünk, úgy erősödnek a bűnözői körök. Örülök annak, hogy a miniszterelnök korrupcióellenes hivatalt hoz létre, de a korrupciót nem ezek a hivatalok fogják megállítani.
Mi kellene hozzá?
Tiszta gazdaság, munkahelyek, reális bérek normális adózással, hogy a vállalkozók ne kockáztassanak. Amíg ezek nem teljesülnek, nem lesz változás. Sok a tisztességes ember is, de az adóhatóság és a rendőrség egy része korrupt. És amíg lószar van, veréb is van…

Forrás: (Zóna)

2009. február 19., csütörtök

Volt egyszer egy INGATLANEXPO

Az INGATLANEXPO 1999-ben nyitotta meg kapuit a hazai ingatlanszakma és az ingatlanpiac szereplői, tényező számára. Az INGATLANEXPO kiállítás, konferencia és vásár volt egyben. (Mindazon funkciókat, amelyeket a mai Lakásvásár már gyakorolta.) A rendezvény szervezője, lelke Cserkuti György. Vele 2002-ben készítettünk interjút. Az INGATLANEXPO 1999 –től 2005. évig működött. Élt 7 évet.
A piaci versenyben az INGATLANEXPO-nak - ahogy az piacgazdaságokban szokás - versenytársai támadtak, a bankok, az ingatlanfejlesztők, a hatóságok és a közönség kegyeinek megnyeréséért. Jellemző a magyar viszonyokra, hogy a versenyzők közül napjainkra összesen egy maradt talpon, a Lakásvásár. ( Lásd: http://www.lakasvasar.com/ )
A baloldali fotón az 1999 évi expon Nagy Robival és kisfiával Etelével vagyunk a standon, ahol bemutattuk a nagynyilvánosság előtt is Budapest első lakóingatlan-érték térképét. A jobboldali fotón Illés Árpi tartja a frontot a közös standunkon http://www.ingatlan-online.com/ és http://www.kozvetito.hu/ ügyben.

Szép volt Gyuri!




A körben
És újra oszt és a kártya táncol
Belemerül, magas a tét
De nem a pénz és a győzelem sem
Csakis az, hogy játsszon még.

Emel és oszt és a választ várja
A káosz helyén mit talál?
Hogy az a jel, mit a sorsunkba rajzolt
Milyen úton jár?

Én tudom a treff az, az elbukott harcos
És tudom a pikk csatát jelent
S a kincs, a káró, a hadvezérnek jár
S a körben a vesztes szín áll.

És ha nem illesz a sorba
Könnyű kézzel félredob
Már ott a bűnös, aki jó útra tért
Mégis ugyanoda ért.

Én tudom a treff, az a hódítók színe
És üzen a pikk, hogy hálát ne várj
S a díj, a káró, az árulónak jár
S a körben a vesztes szín áll
A körben a szív, a vesztes szín áll.

Furcsán nézel, hogy ha mondom
Hogy a szeretet majd nyer,
Az élet más, már túl sok a példa
De nekem más szín mégsem kell.

A király ítél vakon, a szolga végrehajt,
Bár fáj, hogy látom
Amit érzel, ha vesztesz
De másik arcod úgy sem lesz.

Már tudom a treff, a gyáván a rendjel
És tudom a pikk a hamis barát
És int a káró, az időnk már lejár
S a körben a vesztes szín áll
S a körben a vesztes szín áll,
A körben a szív, a vesztes szín áll.

Még nem elég

Váci Mihály fájdalmasan gyönyörű verse. Minden sora, arvisura.
Ilyet csak azt tud, aki alulról és küldetéstudattal jön. Ilyen volt édesanyám. Ilyen vol apai nagyanyám, Berg Lizi. Sosem felejtem, ahogy a második diplomám átvételekor ott ált kis barna kabátkában retiküljével, szinte bújva egy oszlop mögött - mert ugye ő öltözetéből is látta nem oda való - Budapesten a Műszaki Egyetem aulájában és nézte Lacikáját - a nadrágos urak között - akinek ő már iskola előtt az elsős olvasókönyvet megtanította. Rámutatott csak a képre és Lacikája fújta. És lám, az ő Lacikája. Igen Mama! Semmit nem felejtek és én már azt is tudom, amit maga csak érzett. Lehet hinni is és tudni is. Minél kisebb a tudás, annál nagyobb a hit és fordítva. Ám gondolta volna-e egy magyar zsidó, hogy unokája a Francia Köztársaság elnöke lesz? Gondolta volna-e egy kenyai varázsló, hogy unokája az USA elnöke lesz? Igen Mama. Én is hiszem, hogy unokám ...


Még nem elég
Nem elég megborzongni,
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírni kell,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.
Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!
Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.
Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

Dalban tlg: Bús földemen ...



2009. február 18., szerda

Iszonyat földje Gáza 2009

Döbbenetes bemutató érkezett az Internet tengerén Internetes Anonimusztól. A képek bemutatják a gázai helyzetet. Bemutatják Izrael állam 2009. évi népírtását. Vajon hogy kommunikálnák ezt a "sajtómunkások" meg a jogvédők, ha mi magyarok ilyen munkát végeznénk itthon a cigánytelepeken?
(Megjegyzés: Kiváló médiadolgozó, akikre büszkék vagyunk, a média szagértő, aki könnyedén bebizonyítja a tételt és az ellentételt egyaránt. Csak pénz dolga.)

Az Iszonyat földje: Gáza 2009

Krumplispogácsa parasztosan

Én krumplispogácsa szegényesen néven ismerem
- 1 kg burgonya,
- fél kg liszt,
- 20 dkg fagyos zsír,
- 1 csapott ek só.
A krumplit sós vízben megfőzöm és még melegen átnyomom a krumplinyomón. Egy deszkán összegyúrom a többi hozzávalóval egy centis vastagságúra nyújtom. Pogácsaszaggatóval kiszúrom és hideg zsírral kikent tepsiben, a pogácsák tetejére kent- kisujj percnyi - zsírdarabkákkal betolom a forró sütőbe. Félidőben megfordítom a pogácsákat. Forrón tálalom. Így a recept az Internetről és kiegészítve a nagyanyám szokásaival. Igen erre emlékezem és ezt próbáltam megtanulni.
Beszélhetünk mi itt értelmiségi létről és világválságról. Csak azt szeretem, amivel nagyanyáim etettek, így az vagyok amit magamba szívtam (érzések) és megettem. A korgó gyomrú magyar parasztért könyező, szorongó, érte harcra kész tékozló fiú. Huszárgyerek.
Ám tartsunk mértéket (Frank Júlia nyomán)
1 púpozott evőkanál liszt = 2 dkg
1 csapott evőkanál liszt = 1,5 dkg
1 liter liszt = 65 dkg
1 púpozott evőkanál zsemlemorzsa = 1,8 dkg
1 csapott evőkanál zsemlemorzsa = 1,2 dkg
1 púpozott evőkanál búzadara = 2 dkg
1 csapott evőkanál búzadara = 1,5 dkg
1 púpozott evőkanál só = 2 dkg
1 csapott evőkanál só = 1,5 dkg
1 csapott teáskanál só = 1 dkg
1 púpozott evőkanál cukor = 2 dkg
1 csapott evőkanál cukor = 1,5 dkg
1 evőkanál olaj = 1,5 dkg
1 evőkanál vaj = 2,5 dkg
1 evőkanál zsír = 2,5 dkg
1 teáscsésze = 2 dl
1 kávéscsésze = 1 dl
1 vizespohár = 1,5 - 2 dl
1 dl liszt = 6 dkg
1 dl búzadara = 7 dkg
6-7 közepes nagyságú burgonya = 1 kg
5-6 nagyobb alma = 1 kg


2009. február 17., kedd

Magyar Kappan Szer

„De jól illik a sült kappan,
a cintálba hara-hara-haha
Jó bort mérnek Füreden

és Kaposvárt bahara-hara-haha
Ígyál jó pajtásom,

tőled nem sajnálom
Sokáig éhé-réhé-réhéhélj.”


A szer (klub) célja: Szerünknek (klubunknak) egyetlen célja van, a magyar kappantenyésztés és termelés fenntartása, a kappan sült húsának élvezete. Az élvezet előtt jó magyar pálinkával utána jó magyar borral locsolva a gigát. Mert a többi már részletkérdés.

Rendes tag: Tagjaink sorába várjuk mindazon magánszemélyeket – fajra, nemre, nemzetiségre, vallásra, nemi –és nemzeti identitásra, bőrszínre tekintett nélkül - akiknek igénye van évi fél tucat kappanra (azt megrendeli, leelőlegezi és meg is veszi) és részt vesz a Klub Éves Kappan Szertartásán , mely körbejár a magyar tenger, a Balaton partján.

A Kappan Rend Vitéze: A szer (klub) tiszteletbeli tagja. Mely címet a tagság adományozza a szertartások (fesztiválok) alkalmával.

Géza
cintányérnok

Internetes Anonimusz: Kedves Cigány kontra Kedves Magyar Paraszt

Internetes Anonimusz: Kedves Cigány kontra Kedves Magyar Paraszt!

Kedves Cigány!

Levelem azért íródik, mert a köztünk lévő ellentét már-már mérhetetlenné válik. Nem azért írok, hogy ezt tovább fokozzam.

Azért írok, hogy értsük egymást végre. : A nyílt beszéd szükségszerűen fog olyan mondatokat tartalmazni, melyekre ráfoghatjuk, hogy rasszista. De ne feledjük, te is rasszista vagy (ilyen alapon), ha magyarnak nevezel engem. Most az egyszer lássuk be, hogy komoly különbségek vannak közöttünk. Most az egyszer tartsuk ezt evidenciában, és ne a szavakon lovagoljunk.
Nem szeretlek téged.: Miért? Talán mert mások vagyunk? Részben igen. Én törekszem a másságunkat a magam oldaláról kezelni. Segítelek. Milliárdokban mérhető az az összeg, amit havonta a számládra utalok. Te ebből annyit érzékelsz, hogy "rajta vammá a családi a kártyán". Ezért a pénzért nekem keményen meg kell dolgoznom. Hogy ez ne menjen így a végtelenségig, gyermekeidet csekély műveltségük és szellemi képességeik ellenére beerőltetem az iskolákba hogy tanulhassanak, hogy szakmájuk legyen, és képessé váljanak az önellátásra. Tanárt verni nem épp a hála megfelelő formája.

Óriási különbségek vannak köztünk. : Neked az ideálod a mérhetetlen gazdagság. Persze az ehhez vezető tisztességes út megtételére képtelen vagy. Engem pedig ezért irritál, amikor a gazdagság külső jegyeit magadon hordod. Meg vagy rakva arannyal, szép autód, krokodilbőr csizmád van. Palotában élsz. Te ezt úgy hívod, sukár. Én úgy, cifra nyomor.

Nem vagyok irigy. : Csak tudom, hogy az ehhez szükséges összegre hogyan tettél szert. Bűncselekményekkel (elveszed, amiért más megdolgozott), és a törvény által számodra nyitva hagyott kiskapukon (elveszed a közös asztalról anélkül, hogy bármit is tennél oda). Nem csak téged hibáztatlak ezért. Ezt neked valakik megengedik. Az én rovásomra.

Törvényesen, vagy törvénytelenül, de elveszed azt, ami az enyém. : Cserébe utálatot, fenyegetést, bántalmazást, erőszakot, halált kapok érte. Félnem kell tőled. Miért?Munka... igen, ez gyakori magyarázat a szádból... Hogy a cigány nem kap munkát sehol. Igazad van.

Nem adok neked munkát. : Miért? Nem azért, mert cigány vagy. Azért nem, mert nem értesz semmihez. Nem tanultál szakmát, vagy ha tanultál is, az elvégzett munkádban nincs köszönet. Gyakori kifejezés egy összecsapott, szakszerűtlen munkára a "cigánymunka. Szerinted ennek miért pont ez a neve? Ha téged alkalmazlak esetenként, a végeredmény mindig ugyanaz. Bevételkiesés, sokszoros időbeni csúszás, elégtelen kivitelezés, munkaeszközök, alapanyagok eltűnése. Tehát nekem, munkáltatónak jobb, ha csak eltartalak az adómmal. Akkor legalább nem hátráltatsz. Az a szörnyű, hogy nem is törekszel rá, hogy változtass ezen. Acsarkodsz, rasszistázol, hisztizel, hogy milyen rossz neked. De nem akarsz kilépni a saját árnyékodból, pedig mindkettőnknek jobb lenne. Mind a ketten tudjuk nagyon jól, mi lenne a vége, ha magadra hagynálak. Nem lenne kit lehúzni szociális alapon, vagy bicskával. Rövid időn belül éhen halnál, vagy a saját mocskodba fulladnál bele.

És barátom, nem sok időd van már. : Lassan az összes cérnám elszakad. Minden nap elkövetsz valamit ellenem, még ha nincs is benne a híradóban. Rövidesen eljön az idő, amikor hirtelen megvonok tőled minden kedvezményt. Akkor aztán "romázhatsz", ahogyan jólesik. Szerintem ne akard ezt elérni. Jobb, ha megvagyunk békességben egymással.

Mit várok tőled?

1. Feltétlen tiszteletet, mert én vagyok a kenyérkeresőd.

2. Erőszakmentességet, mert ha egyszer én visszacsapok a tesóimmal, az neked nagyon fájni fog...... Tudod, még mi vagyunk többen (már bocs, de úgy tudom, ezt a nyelvet beszéled).

3. Törekvést az önellátásra. Tanulást, tanulni akarást, pontos munkavégzést. Ez a sikeredhez szükséges 20%. A maradék 80% legyen az én gondom, meg fogom oldani. Minden segítséget megkapsz.
4. És végre fejezzük be ezt a rasszizmusról szóló ökörködést, hisz mind a ketten tudjuk jól, hogy nem a barna bőröd zavar engem.
Baráti tisztelettel:

A MAGYAR

Kedves Magyar Paraszt!

Váläszlevelemben rámutätok nézőpontod tärthätätlänságárä. Bäjäid okä nem én, hänem te mägäd vägy. Be vägy szärvä, hogy birkäsággäl egybekötött päzärló dzsentry életmódod nem folytäthätod. Igenis rässzistä vägy, mert nem engem, hänem säját csäládodät és fäjtádät szereted. Ezt äz Isten se akarja. Engem szeress! Mi ez hä nem megkülönböztetés, rässzizmus? Még szerencse, hogy ä médiä és ä pénz nem ä te kezednél vän. Nem vägy sukér. Nézd csäk meg ä celebeidet ä tévében? Mennyivel sukéräbbäk ä romák. A mainstream médiä már tudja mi az érték.

Igenis lovägolunk. :Ibi húgom bármikor meglovägol, ävägy lovägolhätsz äz äpád fäszán Máriäpócsról häzämenet ä szäkädt käntáräddäl.

Nem vägyunk mások. : Te vägy ä más. Ä rässzistä és ä fäsisztä, ám én szeretlek téged. Äz vägy nekem, mint testnek ä kenyér … Säjnálod tőlem ä megélhetést? Ä gyerekeimnek läkás kell, ruhä kell, enni kell. Olyän nehéz ezt belátni? Te nem csinálsz gyereket, mert élhetetlen vägy. És mire mentél vele? Én gondoskodok äz utánpótlásról, helyetted is. Mert ä gyermek maga az élet céljä. És te és nőd célt tévesztettél.

Neked ä pénzért keményen meg kell dolgozni? Mert hülye és tehetségtelen vägy. Miért dogozol ebben äz Új Világbän? Itt munkáväl nem lehet előrébb jutni. Nézd meg csäk ä säját fäjtád pénzeseit. Egyet mutäss csäk, äki milliárdos vägyonát becsületes és tisztességes munkáväl szerezte? Így äztán nekem ne päpolj itt.

Gyerekeim csekély műveltségéről és szellemi képességeiről meg ne izélj itt nekem: Körbeveszik – mert meg tudnäk szerveződni – ä te hülye gyerekedet äki egyedül vägy ä bärátjáväl kószál és kedvesen felkérik ä mobiljä meg ä zsebpénze átädásárä. És átädjä? Nä ugye. Munkä ez? Ez nem munkä, ez játék. Äz én gyerekeim játszvä is többet szereznek mint ä te bämbä, hülye és birkä gyereked.

Igen, szeretem ä szépet, ä gäzdägságot: Nem áltätom mägämät äzzäl hogy ä becsület és ä tisztesség vezet ä gäzdägsághoz és ä szépséghez. Sose vezetett. Én az élet királya vagyok! Hogy elveszem äzt, ämi nekem jár? Näná hogy elveszem, hä megtehetem. Te is elvennéd, hä lenne hozzá kurázsid. Te mit tudsz elvenni tőlem? Na? Ki akkor itt az élhetetlen?

Félj is csäk bátran tőlem: Mert ämi kell nekem äzt vägy törvényesen, vägy törvénytelenül de elveszem tőled. És te? Egyszerűen kell nekem és ä gyerekeimnek. És hovä menjek elvenni, odä ähol nincs? Ennyire bäromärcú äzért még te sem lehetsz. Äz ember odä megy, ähol tälál. Kätona, päp, oda megy hun käp. Na? Katonáiddal papjaiddal állok egy sorban. Mért? Ők dolgoznak?

Én nem munkálkodom: Ä munkä ä mägyäroknäk és egyéb birkänépeknek väló. Én üzletelek. Üzletember és művészember vägyok. Miért? Äkiket őseidnek tärtäsz, ä szkíták nem tűrték ä räbságot, inkább belehältäk. Kellett nekik a szabadság. Nä äz én őseim meg nem bírták ä pénztelenséget. Ezért is szeretem äz äränyät. Értek is hozzá. És te?

Még äz äränyvonätotokrä se vigyáztätok: Ki is vitték äz ämerikäiäk. Visszäkäptátok ä koronátokät és ezt ünnepeltétek. Nä és äz äräny? Bizony Päräszt! Ez äz élhetetlenség.

Munka?: Én ezt ä fogälmät ä mägäm nyelvén nem is ismerem. Nem is nekünk való. Óvom is tőle a gyerekeimet. Ähogy äz äjándék fogälmát sem ismerjük. Te äzt hiszed äjándékozol nekem, én meg tudom olyän nincs. Mert äz nekem jár. Jobbän is jársz, hä mägäd ädod, nem én megyek érte ä tesókkäl. Ezt nem értik a kapzsi vénasszonyok. Mi egymást is szeretjük, nem csak téged és javaidat. Mi csoportosan vidáman járunk, te meg zúgó fejjel morcosan egyedül bóklászol, munkába be, munkából ki.

Mi lenne, hä mägämrä hägynál? : Hát äkkor mástól lopnék. Mert ä lopás äz művészet. Te is ellopod ä tehenek borját, ä disznók mäläcát, ä méhek mézét. És még te jössz nekem?

És nekem ne cigányozz! : Säját miniszterelnököd is megmondtä neked, az tilos! Pont äzért nem szeretem, hä cigányozol, mert nyelvedben minden szeméttel összefüggésbe hoztäd. Új läppäl indultäm: Romä. Ez ä helyes megszólítás.

És én mit várok tőled?

1. Feltétlen tiszteletet és szeretetet.

2. Erőszäkmentességet, mert hä egyszer én odacsäpok ä tesóimmäl – ha nem adod önként - äz neked nägyon fájni fog...... Tudod, még mi vägyunk kevesebben de már nem sokáig. Mi több. EU-ban már többen is vagyunk mint ti. Ä bölcsiben, äz ovibän és äz älsóbän no meg büntetés-végrehäjtásbän máris lenyomläk, csak ebben az országban.

3. Törekvést äz én ellátásomrä. Tänulást, tänulni äkärást, pontos munkävégzést. Minden segítséget és ösztönzést megkäpsz. Újra és újra elveszem javaidat, hogy folytathasd a bővített újratermelést. Motiválläk, majd sírva nevetünk, táncolunk, mulatunk.

4. Továbbra is rässzistázunk és fäsisztázunk. Mert te nem vägy más, hisz mind ä ketten tudjuk jól, hogy ä fehér bőröd se zävär engem. Hagynám akkor, hogy gyereket csinálj a húgomnak, hogy teherbe és rokonságba essünk? Én szeretlek, mert ä megélhetésem feltétele vägy. "Az vagy nekem, mint testnek a kenyér, tavaszi zápor a földenk ... " Na? Én megbecsülöm ä jószágod, veled ellentétben, äki hägyod mägäd mindenki áltäl kifosztäni. Miért csäk äz fáj büdös Paraszt ha én lopok tőled? Nézz már körül! Én kicsit lopok a megélhetésemért? És mások? Csak a kicsit bántanád?

Testvéri szeretettel és jószágod iránti sóvárgással:

Ä TE ROMÄD


2009. február 15., vasárnap

Dr. Papp Lajos arvisúrái

Igazmondás. Életről, táplálkozásról, magyar történelemről és identitásról. Nem rövid az előadás. Ám hallgatni kell: "Olyan kegyelem, mint nekünk magyaroknak, aki ide született és magyar nyelven beszél senki másnak nincs e világon. ...
Vissza kell tanulnunk a történelmönket. Visza kell venni a magyar öntudatot."
Előadás

2009. február 10., kedd

Sasadi muzsikások

El a kezekkel az otthonoktól

Helyzetkép:
Az ingót viszi a cigány, az ingatlant a bankok, az egészséget a rák, a lelket meg az ördög... hát ... Emberek, valami itt nagyon nem kerek. Ha nem termelünk és nem szolgáltatunk, akkor csak az adósságot esszük és - úgymond a törvény erejével - elveszik minden javainkat az adósságszolgáltatásnak a fejében. Saját hazánkban hajléktalan, vagyontalan földönfutókká, indiánokká válhatunk.

Hát csoda hogy itt tartunk? Eltartunk - szükségtelen és gyenge ellenszolgáltatással - közel 4000 önkormányzatot a 400 helyett. Fenntartunk egy korrupt - a szükségesnél kétszer nagyobb - törvényhozást. Beengedünk az országba minden mocskot, szemetet élelemben és emberben egyaránt és fenntartunk egy-egy áttekinthetetlen - és ezáltal pazarló - egészségügyi és nyugdíj rendszert. Mindezt a politikai szereplők, úgynevezett elitünk a kezdetektől tudta és tudja. Aktuális kormánypártok és ellenzékei - sumák módon - arra vártak, várnak hogy a "mocskos" és súlyos lépéseket a másik tegye meg. Csak azt kaptuk tehát mindeddig, amit ki is érdemeltünk, mert ilyen vezetőink voltak, vannak. Ez a garnitúra eleddig kiárusította és elzálogosította a megélhetésünk alapjául szolgáló vagyont!

Mi a teendő?

1. Romakérdés: Mi magyar adófizetők etetünk a rendszerváltás óta - a családi segélyeken kitenyésztett 300 ezerről 800 ezerre hízlalt - romaságot. Közben munkanélkülévé vált és ebbe bele is pusztult szív és érrendszeri betegségekben 600 ezer - főleg férfi - munkavállaló közülünk. Lényegesen változtak tehát az etnikai arányok. Az azóta is folyamatosan szaporodó romaság lélekszáma egyre nő. Mert a szaporodásukhoz szükséges javakat vagy az adóforintjainkból választják le és segély címén osztják szét, vagy elviszik a javainkat maguk is. Ezek tények. Valóban ne "cigányozzunk". Ne keltsünk gyűlöletet. Ne tapogassunk a sötétben. Vegyük számba, mutassuk ki korrekten, hányan vannak, milyen a korosztálymegoszlás, kinek van jövedelme és ki adózik közülük. Ebből kiderül kiket etetünk minden ellenszolgáltatás nélkül. Mutassuk ki ugyanezt minden nemzetiségről, ha azt igényli és magunkról is. Így lehet csak újra becsülete a munkának és az embernek! Nagyszüleink nem kaptak semmiféle segélyt. ( Esetleg egyesek valamikor a vörös segélyt... ) Aki nem dolgozik, ne is egyék, vallották feljövőink! Ezt mi se feledjük. Vezessük be - illetve vissza - a romákat (is!) a munka világába. Ne szórjuk szét őket mindenfelé nem kívánatos elemnek - más farkával verve a csalánt - hanem teremtsünk nekik munka és lakóközösségeket, akár a zsidók a kibucaikat Izraelben. Ha az úgynevezett jogvédőknek ez nem tetszene, költözzenek hát ők közéjük. Legkevesebb, ami elvárható, hogy legalább az élelmüket, a hajlékaikat, ruházatukat, tüzelőjüket illetve annak árát ők maguk állítsák elő. Olyan élelmük, ruházatuk és hajlékaik lesznek, amilyenek előállítására hajlandóak. Az oktatásról, az egészségügyről, mi is gondoskodhatunk, ha nekik nem menne. Ahogy minden magyar faluközösség még a múlt század elején.

2. Ingatlanadóról:

Csak azt az ingatlant engedjük megadóztatni, ami hasznot hajt. Azoktól a lakóingatlanoktól, amelyekben az azt tulajdonló családok laknak és pihennek (üdülők, temetők ... ), el az adószedő kezekkel! Magyarul ne engedjük. Azok többszörösen le lettek adózva. Ingatlanadó címén csak azon lakóingatlanok adóztatása jöhessen számításba, amelyek hasznot termelnek, azaz ellenszolgáltatásért ki vannak adva. És itt is úgy nyírjanak az adószedő kezek, hogy a birka bőrét ne sebezzék!

3. Lakóingatlan fedezetekről:

A 2001. évi jelzáloghitel rendszer bevezetésével elindult hazánkban is a lakóingatlanok elzálogosítása. A devizahitelek beengedésével és tömegessé válásával megnyílt az út, hogy a spekulánsok ár alatt rátegyék a kezüket a családjaink vagyonára. Ha és amennyiben az euró forint árfolyam eléri a 320 Ft-ot, úgy az előrejelzések szerint a jelzáloghiteleket fizetők - az eladósítottak - minimum 20 %-a bebukja a hitelt, azaz tömegesség válik az ingatlan vagyonból való kifosztás. Teendő a devizaalapú hitelkihelyezések betiltása, a devizahitelek forinthitelre átvezetése.

4. Ingatlan-vagyonból való kiforgatás betiltása

A kényszerárverések - magyarul - egyet jelentenek a vagyonból való kifosztás, kiforgatás lehetőségével, ugyanis a bankok, amikor az értékbecslőkkel kiszámoltatták az úgynevezett forgalmi értéket, majd abből hitelfedezeti értéket számoltak, ezzel mintegy felértékelték - a hitelkihelyezés céljából - a lakóingatlanokat, azok tényleges vagyoni értékének jó, ha 50-80 %-át állapították meg. Az a család tehát, amelyiknek lakása, otthona belekerül a kényszerárverezés folyamatába - ugye a bankkal kötött szerződés alapján - biztosan elveszíti a lakóingatlanvagyonának minimum 30 - 50 %-át és megindul a hajléktalanná és a bűnözővé válás útján. Teendő, a kényszerárverések leállítása.

5. A megélhetésünk alapjainak számbavétele

5.1. El kell számolni a volt - rendszerváltás előtti - újratermelhető nemzeti vagyonnal. A társadalom elé kell tárni, mi lett az állami és önkormányzati vagyon sorsa az elmúlt 20 évben. Felül kell vizsgálni az értékesítéseket és a törvénytelenül megszerezett vagyonokat el kell kobozni, újra állami tulajdonba helyezni és a nemzet javára működtetni. Az előnytelen szerződéseket felül kell vizsgálni, az azokat nevünkben helyettünk megkötőket vagyonelkobzással sújtani, majd felülvizsgálni és a hátrányokat megszüntetni!

5.2. Fel kell mérni a jelenleg rendelkezésünkre álló vagyont, elsőként a lakóingatlanvagyont, mint a családok otthonát. El kell készíteni a vagyonleltárt, mert meg kell állapítani, hogy mely lakóingatlanok nem kerülhetnek az ingatlanadó hatálya alá. Ahol van ingatlanpiac, ott a lakóingatlanok ingatlanvagyon-értékét kell megállapítani (ami mértékadó időszak - minimum öt év - forgalmi értékének az átlaga) ahol pedig nincs ott az amortizált újraelőállítási értéket kell megállapítani. Nem csákiszalmája az ország!

5.3. Fel kell mérni az üzleti célokat szolgáló lakóingatlanokat, üzleti ingatlanokat és azokra egységes vagyonadót kell kivetni, tulajdonformától függetlenül. Mert mi az, hogy kormányüdülő?

5.4. Nyilvánosságra kell hozni a tulajdont és a tulajdonosokat. Hogy lássa, láthassa a nép hogy a termelőeszközökkel kik rendelkeznek és azokat hogy használják. Mi lesz az azok működtetésével előálló haszonnal? Mit és milyen jogcímen visznek ki az országból?

Folytatjuk ...

2009. február 6., péntek

Élet = magyar kenyér

" ... a mindennapi kenyerünket, add meg nékünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket ..."

Érezz erőt!

Ez a "válság" sem a tiéd. Ez a harc sem lesz a végső. Nem mi vagyunk válságban, hanem azok, akik eddig - ötszáz éve - tíz tojásunkból - vagy erőszakkal, vagy csalafintasággal - ötöt elszedtek. A Törökök, a Habsburgok, a Szovjetek és most Globalizátorok. A gonosz birodalmak. Hol vannak a Törökök? Hol vannak a Habsburgok? Hol vannak a Szovjetek? Hol lesznek a Globalizátorok?

Mi - magyarok - ezer éve uraljuk és betöltjük a Kárpát-medencét, és ami ment eddig ezer évig, menni fog az újabb ezer évre. Bajban ismerszik meg, az igaz barát és a vér szava, Isten szava.


T. Kun László Géza: Suttogás az Ungra
Te folyvást változó,
Ám mederbe
szorított,
Már egy
évszázada
mocskot sodorsz
felém. Tízezer
éve ismerlek,
jól tudom,
oka nem te vagy
és van remény.
Soha nem lestem, miért, honnan eredsz. Nem irigyeltem nászod Latorcával.
Bodrogba ömlésért nem is perellek, Tiszámba hagylak Ondavával.
Váradnál letarolt sziget nyalogat, hát locsogd csak álomba minden Rondítód.
Ám soha ne feledd,
Partjaink lakói,
Rád is lökhetnek
Minden undorítót.
Suttogás a vízen
Messzire hallik.
Uszadékkal szemben
Ősi Ige sziszeg.
Általad üzenem
partjaidon sínylő
Testvéremnek:
A megtisztulás
Napja jön. Hiszed?
Sámándob ritmusa
dübörög véremben.
Százezer Kardot
Kovácsolt az Éj.
Kerecsen sólymom
fenn szárnyal
az égen. Közeleg már
a nap. Ne félj!
Csillagok hullnak,
A Tejút is dübörög.
Csillagösvényen erre
tart a Sereg. Mammont
lóvá téve a magyarok
Istene, Itil Győztes
Népével közeleg.
Ahol az Ég a Rónával
Összeér, ott egyesülnek
Égi, Földi Hadak.
Győztesek és vesztesek
Egyaránt békével
Irányra tartanak.
Villan a Kard és
Újabb Ezer évre,
Helyet szab is Irányt
Mutat. A Kard
Négyszer suhint:
Észak és Dél,
Majd Napkelet
És Napnyugat.
Zavaros Ungom,
A te irányod medred,
Ím hát hűségedért
Neked is jár vigasz.
Vedd bátorságunk
Okádd ki szennyed!
Hátadra te se
végy
Uszadékokat.


Ajánlott dokumentumok:





Ádi és Papikája


Obama

Érdemes elolvasni a beiktatási beszédet.

Gergő, Ádi, Eszter


Model és roksztár


Anya és fia

2009. február 5., csütörtök

Mesterlapcsánka

Szilágyi Julianna nagyanyám - ki 14 évig volt szobatársam Berzencén, Almamalléken és Somogyhárságyon - gyakran elkészítetta a lapcsánkát, ami szabolcsi olcsó étel. A krumplit lereszeljük ( egy kilónyit ), kinyomjuk a levét, majd sózzuk, borsozzuk és liszttel keverjük. Ízlés szerint. Tehetünk bele egy tojást is, ám anélkül is finom. A masszát jól egybedolgozzuk, majd serpenyőben olajon kisütjük. Én most eltértem a hagyományoktól, mert nem normál serpenyőben hanem mesterserpenyőben készítettem el, egyszerre. Normál serpenyőben ebből a masszából mintegy hat lepcsánkát lehet kisütni. Itt most egybe készült, mintha egy nagy pizza lenne. Én natúr szeretem, ám jó hozzá ízesítésnek a fokhagymás tejföl, a tejföllel kevert brinza, de a márványsajt is passzol hozzá. Ez alkalommal márványsajttal ízesítettem a falatokat. Egy üveg Becks sör volt a tanú, illetve az én édes Pici Párom.

Tiblábja

Nicky görög menüje

Tamás barátunk rendelezésünkre bocsájtotta a Nicky görög menüjéről készített képsorokat. Álljon előttünk mint gasztronómiai igényesség.
Beszámoló
És a hozzá illő zene.

2009. február 2., hétfő

Zéró tolerancia, avagy ki tud többet Abszurdisztánról ...

Zéró tolerancia: 1919-ből való ez az alkohol-ellenes poszter. A felirat: Ajkak, amelyek likőrt érintenek, nem érinthetik a mienket. (Most őszintén! A tiltakozókat végignézve Te leszoktál volna? Kattints a képre.)
És lám! Az új csodafegyver Abszurdisztánban, a zéró tolerancia. A "véleményformálók" azaz az etnikai tulajdonban lévő média ( továbbiakban etnikai média) azt harsogja, hogy a készenléti rendőrség 100 tagja átmenetlileg leköltözik Miskolcra, járőrözni, mert ott ugyan van "etnikai feszültség", ám az "etnikumot" nem lehet nyilvántartani, mert az Aloktmányellenes.
Abszurdisztánban nyilván tarthatják ugyan az egyházak a híveiket, a nemzetiségek magukat, ám arra, hogy az "etnikumot" bárki is nyilvántarthassa? Azt bizony Abszurdisztán Alkotmánya tiltja. Mert ez a tabusítás!
Minden normális ország kimutatásaiban megjelölik a népességszámlálás alapján, hogy az adott országban milyen nemzetösszetevő népességek élnek. Nézze meg bárki a Wikipédiát itt az Interneten. És Abszurdisztánban?
Ki tud többet Abszurdisztánról?
Abszurdisztán lakossága: 10 millió. (Határokon túl él még mintegy 5-6 millió abszurd) Ebből abszurd, 85 %. Nemzetiségek: 5 % A nem nyilvántartható etnikum: 10 %. Ebből roma 70 % és szemita 30%. Eredet és fajta vizsgálat csak autók, borok esetében kötelező, más esetekben szigorúan tilos. Legyen az élelmiszer (az EU) avagy etnikum. Nemzeti kisebbségek
Abszurdisztánban élnek - mintegy ezer éves honfoglalásuk óta - az abszurdok, a - későbbiek során betelepült - nemzetiségek és az etnikum. Az abszurdok ugyan államalkotó nép, ám ez az etnikai kommunikációban nem látszik. (Abszurdia médiukommunikációja a soára nézve lassan azonos a Jeruzsálemi siratófalal. Az abszurd népírtások 1200-sa évek, 1600-1700-sa évek mikor ötmillió abszurdból eltünz 3,5 millió mintha soaha meg se történt volna.)
Az abszurd nép a kommunikációban egyenesen nem is létezik. Nyilván ezért abszurd. Például az etnikai médiakommunikáció szerint olyan ember, avagy akár nép, hogy magyar, olyan nincs is. Van viszont Győzike show. És van-e abszurd CELEB? Az bizony nincs.
Igaz, az etnikai médiakommunikációnak az is alapeleme, hogy olyan nép sincs hogy zsidó - szemben hatezer évvel és Izrael álammal - mert az csak vallás. (Méghozzá világ. Egy sorban az egymilliárdos alapvallásokkal, mint keresztény, mohamedán, buddhista. Ezen alapvallásoknak külön-külön is mintegy egy milliárd híve van, ám a zsidó világvallás - helyesebben hálózat - a maga maximum 15 millió hívével bizony féken tartja ezek befolyását legalább is Abszurdisztánban.) Olyan pedig hogy cigány meg végképp nincs Abszurdisztánban, mert aki a cigányokra gondolna, annak az etnikai médiakommunikáció "újmagyarján" romát kell mondania.
Abszurdisztánban például nem is tévedhet senki cigányútra, mert az alkotmányellenes. A cigányút mint puszta szó egyenesen gyűlöletbeszéd része, mert alkalmas lehet az emberek egy csoportjának a megkülönböztetésére. Mert ugye, nem csak cigány jár görbe úton? Az etnikai média kommunikációban az egyes nemzetiségek, sőt újabban már az emberi nemek (hím, nő, buzi) megkülönböztetése egyenesen rasszizmus, ami a legnagyobb bűnnek számít az antiszemitizmus mellett.
Abszurdisztán politikai berendezkedése és történelme:
A politikai berendezkedés szubsztanciája: Zéró tolerancia az abszurdokkal szemben, ami egyben történeti hagyomány is, elegendő csak az abszurdok utóbbi 500 éves történelmére tekinteni. (Amit tiltanak, tabusítanak az többnyire igen kívánatos lehet" elv mentén.)
A Habsburg Birodalom idején: az abszurdok számára kétségbe vonhatatlan, tiltott volt Habsburg Uralkodó istentől származó hatalmának, uralmának megkérdőjelezése. Bármiféle kétség istenkáromlást, felségárulást jelentett és szigorúan büntették. Egy út létezett. Főbe lövés, karóba húzás volt a rebellis abszurdok sorsa. Ennek gondos őre, a katolikus egyház volt. Ennek ellenérez az abszurdok minden reggel felkeltek, és olyan is volt mikor fegyverrel.
A Szovjet Birodalom idején: tiltott volt a Nagy Testvér - a népakaratból származó, mert a népek akarták így - a baráti Szovjetúnió hatalmának, barátságának megkérdőjelezése. Ekkor is csak egy út létezett. Mindennek gondos őre a kezdetekkor az ÁVH (Vezetése 100 %-ban szemita volt) kommunista párt (melynek vezetése xyz %-ban szemita volt). A kommunista pártnyuszika mögött pedig mint védőmedve ott állt, a Vörös Hadseregből kifejlődött Varsói Szövetség több millió katonája.
A Globális Birodalom idején: - napjainkban - az abszudoknak tilos, zsidózni, cigányozni. (A fogalmak persze nem definiáltak. Gumifogalmak. Elég csak kimondani, avagy leírni azt hogy cigány, vagy zsidó és bármiféle nem pozitív összefüggést találni, és az összefüggéslánc vége óhatatlanul a rasszizmusba, avagy antiszemitizmusba torkollik és bárki ott állhat fasiszta tömeggyilkosként. Nyilvántartást az etnikumról róluk nem vezethetnek a abszurdok. Ahogy a nemzeti vagyonról sem. Például hova tűnt, kik a vagyonok tulajdonosai? Egyáltalán. Kik a tulajdonosok?
Erre a szoclib pártok és az etnikai média gondosan ügyel. Az abszurdisztáni etnikai médianyuszika mögött pedig ott áll mint Tulajdonos a Globális Pénzhatalom, akinek keze ügyében pedig ott az USA fegyveres ereje, több millió katonával. És a szoclib pártkatonák mint marionett figurák állnak egy abszurd színpadon ezer szállal kötve a Globális Pénzhatalomhoz. Az abszurdok egyik életvezetési tanácsadója felismerése szerint piacgazdaságban a pénz a fegyver, mások azt is hozzá tették hogy a szó - azaz a média - veszélyes fegyver.
Az abszurd morál
Abszurdisztánban ma két főbűn a közismert. Egyik a rassziszmus, a másik az antiszemitizmus.
És a hét főbűn?
1. A kevélység.
2. A fösvénység.
3. A bujaság.
4. Az irigység.
5. A torkosság.
6. A harag.
7. A jóra való restség.
Ugyan kérem. Siku- miku a két fő bűn mellett. Tízparancsolatról aztán már szó se essék. Itt szart se ér a morális nevelés. Itt morális válság is van kérem. Így tehát, aki nem szeretne úgy járni, mint a miskolci rendőrparancsnok, hogy meglebegtessék az egzisztenciáját - akit egyszer leváltanak majd véletlenül visszahelyeznek - azok véssék az agyukba: cigányút=romaút, cigánykerék=romakerék, cigánykúrva=romakurva ... és így tovább.
Értékválság Abszurdisztánban
Mert itt minden kapható! Rádió sztárriporternek például - manapság - a legalkalmasabb a bátor és párjával a melegfelvunuláson kézenfogva sétáló homokos szemita. Az Új Ember ( New Man) a sikerember Abszurdisztánban a melegszemita.
Új abszurdikum, a lovári nyelvű Biblia
Újabb hírek szerint megszületett Abszurdisztánban, elkészült a lovári nyelvű Biblia fordítás is. Csak a lovári nyelven beszélők - a romaság 10 %-a - sem tudják igazán olvasni, érteni, mert mitegy 2500 hindi szót és kifejezést kellett felhasználni a lovári 500 mellé a bibliai szövegek lefordíthatósága érdekében. Hindi útra tévedt ez a Biblia forítás. Nagyot szívhatnak tehát az egyetemeken, főiskolákon azok a könnyebb utat választó imposztorok, akik másik idegennyelvként a lovárit választják, ha a lovári nyelvű Bibliát tananyagnak teszik, mert akkor jobb már, ha eleve hindi nyelvet veszik fel.
Cigánybűnözés nincs Abszurdisztánban!
Mert azt ugye tiltja az Alkotmány - hanem megélhetési bűnözés van. Etnikai feszültség ugyan van Illetékes - egyben fregoli - Elvtárs szerint. Abszurdisztánban Győzikék és a roma énekesek a CELEB-ek. Sorra mentik őket a kerekedelmi tévékben.
Akiket szeretni kell!
Abszurdisztánban a másságot kifejezetten szeretni kell. Németeket, románokat, összes szomszédot és bármelyik az abszurdokkal együtt élő népcsoportot lehet nem szeretni, sőt akár utálni is, ám az etnikumot, azt nem elég tolerálni. Szeretni kell! Ezt az etnikum honorálja és demonstrálja is - tojásdobálással színesített - karneválokkal, felvonulásokkal. Zászlómosással. Turulszobor bontás követeléssel. Mindeddig - és ki tudja még meddig - megtehették, így aztán meg is tették. Hiszen aki más, az érinthetetlen.
Abszurd javak
Minden más néppel ellentétben az abszurdoknak az idegenek csak a javukat (avagy a javaikat?) akarják. :) Erre ismert és örökösen citált dokumentum, a Szent István Intelmei... (Aminek persze annyi köze lehetett Vajk tollához, amennyire Makó vezér volt Jeruzsálemtől.) Mert ez itt Abszurdisztán.
Hallgassunk is csak az alábbiakban egy abszurd népdalt, mert nyelvében él, dalaiban pedig szól a nép. Majd aztán egyszercsak az abszurd nép, mint a Nap, megint felkel, az elnyomás, a kizsákmányolás, a vérszívás ellen. Vajon mikor jön el a Napja? Abszurd szokások szerint a szabadságot hozó "felszabadítók" ellen, a "felszabadítást" követő 10-20 éven belül mindeddig - már ezer éve - az abszurdok mindig fegyvert ragadtak. Mert féltették a javaikat. Vajon ez az GPS - fordulj jobbra, fordulj balra - újratervezés - leghosszab ideje regnáló - miniszterelnök honnan vette a bátorságot a bankok kritikájára? Megsúgott most neki valamit a Nagykán? Struss Kahn IMF? Hogy mondja csak bátran, mert úgy se veszik komolyan, ám jó ha az abszurdok úgy látják ... még mielőtt megint felkelnek?

Ádi Főnök második születésnapja

2009. február 1., vasárnap

Villon vers

Éghajlatváltozás és erőforrás-válság?

2007 őszén néhány felelősségteljes kutató úgy döntött, hogy még több erőfeszítést tesz azért, hogy tájékoztassa az embereket az előttünk tornyosuló erőforrás- és környezeti válságról.
A képen Hetesi Zsolt asztrofizikus, tanár ( ELTE TTK Csillagászati tanszék) ki hangot ad és írásban is elénk teszi a nem túl rózsás kilátásainkat.
MTV Záróra 2009.01.29
Tanulmány ( A felélt jövő ...)

Kapcsolódó hír: Vlagyimir Putyin elnök davosi beszéde "kötelező darab" azok számára, akik ismerik a világ bajainak gyökerét. Putyin ezekből jó párat ki is mondott. Felhívta a figyelmet, hogy az egyetemesülő világnak vesztesei is vannak, továbbá az eddigi nyertesek, akik állva maradtak a válság közben, el is bukhatnak. A tőkefelhalomzás és haszonkergetés felülmúlta a jólét növelését, és a munka által termelt javak növekedését is. A megoldás mindazonáltal nem az elszigetelődés, hanem az állam védően beavatkozó szerepe.T úl kell továbbá lépni mindazokon az üzleteken, kölcsönökön és hiteleken, melyek "rosszak", azaz a virtuális pénz világához köthetőek. Amíg ez nem történik meg, a válság csak rosszabbodni fog. Putyin tehát kimondta, amit mindenki tudott, mégse ismert be: elég a hazugsásból, világunk nem létező pénzre épülő ügyleteken nyugszik, ennek vet véget a válság. "Véleményünk szerint a jövő gazdaságának valódi javak gazdaságává kell válni." /Forrás: http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK.html /

2009. január 30., péntek

Vanità di vanità - Angelo Branduardi

16 tonna

Félnek a bankok

Nem ok nélkül
Mert a hatalmak az időben mindig újra -és újra öszecsaptak. Nem véletlen hogy a görög fejedelmek Pűthia elé járultak sorsuk menetének kifürkészésére nézve és a Vak Koldosok ültek az Isteneknek emelt templomok lépcsőin.

Semmi nem biztos. Mert, ha a csorda megvadul letapos mindent. A mindenkori hatalomnak hatalmas a kockázata. Ül a torreádor a bika nyakán. Megy a gálya a víz fodrán. És lámpavas tarja a miniszter nyakát!

Ám Püthia - a Jósdában - és a Vak Koldus is a templomlépcsőn - a fejedelmekre vár, hogy elmondhassa sejtéseit. A nép, az emberek vágyairól és képességeiről. Bizony testvéreim. Cinkosok ők. Ők a motivátorok.

Mert a csorda - tőlük függetlenül - tudja az útját, ahogy a gnúk. Át kell menni a folyón. Ahol a folyóban krokodilok, a parton más ragadozók, úgymint oroszlánok, hiénák is az összes többeik - még az egekből a keselyűk is - várnak rájuk. A csorda tudja a dolgát. A folyón túl új legelők nyújtóznak és aki átér, az ehet és szaporodik. Ilyen egyzerű ez, filozófikusan és az időből nézve.

A szar persze az, ha egy krokodil, avagy egy hiéna éppen minket pécéz ki. Mit tehet egy fűevő a ragadozókkal szemben? (Jó: Legyen elefánt!)
Egy patkány - esetleg a disznó - viszont mindezt hogy gondolja?: Ha füvet ennék, elefánt lennék. Ha húst oroszlán. Ám tehetek én arról, hogy mindenevő vagyok?

2009. január 28., szerda

Hőseink: a Nő, a Férfi és az Evolúció.

Szendi Gábor: Szeretni vagy őrülten szeretni ...
Férfi és nő kapcsolatában különös paradoxon, hogy miközben férfivilágban élünk, a Férfi dominanciáját hirdeti minden, valójában a Nő a Világ mozgatója, értelme és célja. Ezt bizonyítják az evolúciós kutatások, ezt mutatja a hálószobák és budoire-ok ágyaiban születő történelem, és a vak is látja, hogy hiába a Férfié a Hatalom, mégis újra és újra meg kell hódítania, birtokba kell vennie a Nőt, mert végső soron mindig csak a Nő mondhat igent vagy nemet. A férfi felsőbbrendűsége csak illúzió, a halálba induló gladiátor vigasztalhatta magát ilyesmivel. A kényszerű harc nem dicsőség, pusztán az evolúciós szelekció eszköze. A Nő páholyból nézheti végig, ahogy a hímek vérüket ontják érte; a harc a hatalomért, a befolyásért, a pénzért csupán egy öldöklő verseny része, melynek a fődíja a Nő. Az evolúció legfőbb törvénye: szaporodj, örökítsd meg génjeidet az emberiség genetikai fotóalbumában. Az albumba viszont a Nő ragasztgatja be a képeket. Úgy élünk, mint a marionett bábuk, akik azt hiszik, életre keltek s a színdarab az ő életük; valójában az evolúció zsinórjai mozgatnak minket, s az előadás előre meg van írva. Talán némi improvizáció megengedett.
A szépség mint érdek
Kant szerint szép az, ami érdek nélkül tetszik. Jól hangzik, de Darwin biztos ellenkezett volna, ha összeakasztják bajszukat e kérdésben. Az evolúció évmilliókig csiszolgatott minket, így nem meglepő, hogy minden sóhajtásunk és vágyunk levezethető a "sikeres szaporodás" programból. Luxus volna, hogy ne az tetsszen a legjobban, ami evolúciós értelemben leginkább az érdekünk. Amikor egy férfi és egy nő találkoznak, -mint egy szabó -méreteket vesznek egymásról, s agyukban beindul egy evolúciós kalkulátor, amely, oszt és szoroz, majd a másodperc tört része alatt kidob egy eredményt, ami eldönti, hogyan tovább.Alapjáratban ez a kalkulátor férfiaknál a nő fiatalságát, termékenységét, egészségét és génállományát méri fel, nőknél pedig a férfi nemzőképességét, az utódnevelésre való fogékonyságát és a szociális dominanciáját. Ez persze így túl elvont, de ha visszafejtjük a programot, durván a következő kép tárul a szemünk elé.
Imádom az ösztrogén szintedet!
Ami a nőkön vonzó testi jegy, az a sikeres szaporodási képességgel függ össze. Ez egyfajta lecsupaszított funkcionalista esztétika. A férfi agyában adatgyűjtés folyik az életkorra, a nemi hormonszintre és a jó genetikai adottságokra utaló jegyekről, mert ezek mind az utód egészségességét és sikerességét garantálják. A fiatalság érthető szempont; az Evolúció is "tudja", hogy a nők életkorával nőnek a szülési komplikációk és a nő életkora behatárolja a születendő gyermekek számát is. A termékenységnek, vagyis a nemi hormonok túláradó szintjének sajátos -mi úgy mondjuk: szép- testalkat és arcberendezés felel meg. Az ösztrogén hatására kigömbölyödik a fenék, megnő a mell, duzzadt lesz az ajak, megszélesedik a járomcsont, de kicsiny marad az orr és az áll. Amikor férfiakkal különböző korú nők arcképrészleteiből rakatták ki az ideális nőt, a női arcok átlagéletkora 25 év volt, a szájaké 14 év és a szemeké 11 év. Vagyis az érett nő arca sajátos keveréke a nőiségnek és a gyerekességnek. Szexuálisan vonzó és védelem után sóvárog. A testarányok tekintetében a világ minden férfije a magas ösztrogén szintre utaló " keskeny derék - széles csípő" formatervezést kedveli; egész pontosan, ha ezek méretaránya 0,7. Ha egy szépségverseny győztese eltérne ettől, nyugodtan meg lehet óvni a versenyt! A mellek szintén világszerte izgalmat kiváltó képződmények, de a méret tekintetében van egy optimum. A férfiak általában nem szeretik a túl nagy mellet, és a nők önértékelése szoros kapcsolatot mutat kebelméretükkel: majd mindenki egy számmal nagyobbat szeretne. A nagy gömbölyűségek ellenére persze a vonzó nő karcsú is, mert ez szintén a fiatalság fontos mutatója.Különös dolog, de a nők testmagassága szintén fontos lehet a párválasztásban. Angol kutatók azt találták, hogy az átlagosnál alacsonyabb nők sokkal valószínűbben "kelnek el", és szülnek gyermekeket, mint az átlagnál akár pár centivel magasabbak. A nemi érés ugyanis az alacsonyabb nőknél általában gyorsabb, magas nőknél lassabb, s amikor évmilliókkal ezelőtt ez a kalkulációs tétel kialakult, az ősember nem 20-30 évesen házasodott; ekkor már valószínűleg régészeti leletté rendeződve nyugodott a földben.A férfi-kalkulátor ezeken túl még további adatokat is begyűjt. Fontos, hogy mekkora a nőben a férfi nemi hormonszint; ennek egyik jele a szőrösség, vagy a férfias agresszivitás és rámenősség. A sok tesztoszteron ugyanis az utód szempontjából kockázatos lehet (balkezesség, allergiahajlam, megkésett beszédfejlődés, stb.). Mindamellett némi tesztoszteron nem árt, mert ez a motorja nőben is a szexuális vágynak és fantáziának.Végül a férfinek fel kell tudnia becsülnie DNS vizsgálatok nélkül is a nő genetikai állományát. A jó géneknek számos evolúciósan kimunkált jegye van, ilyen az arc és a test szimmetriája. Nem kell most valami Quasimodo-szerű szörnyalakra gondolni, milliméterekről van szó. Vizsgálatok sora igazolta, hogy a legszimmetrikusabb arc a legvonzóbb, és igen apró eltéréseket is képesek vagyunk tudattalanul észlelni. Az aszimmetria mindig hibás génekre, fejlődési problémákra, vagy magas férfihormon szintre utal, s a nagy számok szerint a szimmetrikusabbak termékenyebbek és komplikációmentesebben szülnek. Az aszimmetrikus mellméretet mutató nők közt viszont sokkal gyakoribb a szülési komplikáció. Na és mit tesz a férfi, ha a fiatalság és a szépség közt kell választania? Úgy tűnik, inkább a szépség mellett dönt, mert a "jó gének" fontosabb szempont a fiatalságnál.
Szociálisan domináns, szimmetrikus férfi ismeretségét keresem házasság céljából

Én úgy csinálom

Nicky krétai görög menüje
Először is az előétel, mert ezt így szokás…Pikáns szkordalia, pirított baguette ágyra fektetve, fekete olivával és paradicsom karikákkal díszítve, már csak az élvezet kedvéért is…Ez pedig legyen a főfogás, ha már ez következik…Fehér borban úsztatott, fokhagymával bőven körített, krétai citromos csirke, saját levéből kevert tejszínes mártással takarva, petrezselymes vajas tört burgonyával…És ha még fér, egy könnyű kis desszert, már csak az íze miatt is…Házi páleszes karamellel bódított, flambírozott meggy, vanília fagyival hűtve… /Hajdú Tamás/

2009. január 25., vasárnap

Egy az Isten

Minden élő Isten gyermeke, az Ős Sejt formájában valóban benne van. Igaz tehát az a tanítás, hogy Isten benned él. Isten nem kér. Parancsol. Zsigereidből. Mindaz, tehát amit a szenvedély diktál, Isten akarata. Légy jó gyermek! Isten gyermeke, és vállald magad. Ha leosztatott! Ha nem sikerül akkor is gyermeke vagy, csak gallyra mész, mert nem voltál jó fiú, avagy jó leány. Mert Isten is játszik, kisérletezik, hazudik, nem csak te. :) Isten olyan emberi, ám nincs - nem is lehet - senki, aki elismeri.
Kettő - rossz emberi - hangot prezentálok, Istentől:
Deák Bill hangján (Fel a kezekkel szeretteim! Aki nem talál magában hibát, az hazudik!)
Czifrák hangján (Higgyétek el, próbálkoztam. Ám ennél jobban nem tudtam. Bandira tette a terhet a Teremtő)
Gyémánt szememben ők a jók!
És aki jobbat tud, mutassa!
UI: És csak az jöjjön, aki bátor! Aki, nem kíván kevesebbet, csak a világot!

2009. január 24., szombat

A Főnök első mondata

Már nagyon vártam, hogy a Főnök verbálisan is legalább egy hiányos mondatban megnyilvánuljon. Nem beszél ám minden fiúgyermek másfél éves korában, amint én anyám jóvoltából, aki magyar-irodalom tanárként, már a hasába is beszélt nekem.
Babonám az volt, hogy a 2. születésnapján megszólal, ahogy az körül a kis sólymaim, fiaim. ( "Hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én ..." ) És lám. Aki keres talál.
Dialóg:
Papi: Ádikám. Apa és Anya betegek.
Ádi: Anya nem!
A házividejó alapeszméje: "Elvitte a hegyes kutya"

A Főnök tisztogat

Nem lehet elég korán kezdeni. A Főnök már gyakorol, hogy ha oda kerül a sor eltakarítsa ezt a sok szemetet, ami és akik most körül vesznek minket. :)

2009. január 23., péntek

Tánc

Ratkó József: Tánc
Fábry Zoltánnak

Magyarország temetőföld,
posztumusz humusz.
Történelme soha
el nem évülő priusz.

Bűnjel itt a csillag is,
mert megragyog s lehull.
Kard lángol az éjszakában
attilátlanul.

Bűnjel itt minden
- halotti anyakönyv a rög.
Írva benne jó magyar,
vad tatár és török,

írva benne arcról arcra
minden holtjai;
följegyezve ázsiai,
európai.

Magyarország temetőföld,
toroz és vigad.
Holtjaiból kóstolót küld
szomszédainak.

Duna-környék szétszóratott,
éhes népei,
vagyunk ma is ama
székely György vendégei.

Magyar, oláh, szláv
- mindigre ebhitű pogány,
csűrdöngölőt járunk
ma is Ady homlokán.

Hát mulassunk!
- egyiket se gyűlölöm,
hiszen én érettem él az is,
ki engemet eszen.

Magyarország temetőföld,
posztumusz humusz.
Történelme soha
el nem évülő priusz.

Életet aki ha itt vet,
húsba vet magot.
Holtból bú elő a kisded,
jövendő halott.

Mégis: hogyha szülni
már egy ringyó sem akad,
hónom alatt költöm
ki a fiacskáimat.

Dalban Dinnyés-Ratkó: Tánc

A unikum már a nyakunkig ér

Bizony bebizonyosodott, hogy olyan hogy gazdasági biztonság, csak álom számunkra. Nálam is az eszközök 56 %-ra süllyedtek, ami már veszélyezteti a szolgáltatásaim működését. Nem maradt más újra, mint az előre menekülés és bizakodás. Testvéreim tédre, imához!
Helyzetünket kiválóan reprezentálja az OJJEKTUM Jómunkás likőr, ami ugye a klasszikus UNIKUM Plakát újabbkori átrajzolata. Emelkedjünk tehát szalacsis, jómunkás emberi magasságokba. Mert ha ebből a helyzetből "kivonnyuk ki a zoxigént" már gombot is varrhatunk rá. A sztory:



Dalban: Ojjektum Európában

A lámpás emberekért!

Embert próbáló időket élünk. Folyamatosan fogynak itt - a válságnak nevezett újabb kifosztásban - az eszközeink. Egyet tehetünk: Hiszünk, remélünk, szövetkezünk és dolgozunk akkor is, ha az nem éri meg és akkor is ha az nem gazdaságos! Magyarul helytállunk. Mert ez a biztonságos!
Feljövőink sem azért munkálkodtak, mert az a "külföldi befektetők" szerint gazdaságos, hanem a megélhetésért!
Külföldi befektetők pedig jöttek, mentek és ugye mindig csak a javunkat - avagy helyesebben javainkat - akarták? Hol fegyverrel, hol pénzzel! (Róluk dióhéjban.)
Mi viszont maradtunk, és - ahogy az ősök - megmaradunk!
Lelkesítsen az Ige. Szóljon hát a dal a Kormorántól: A lámpás emberekért

Szöveg:

Ahol érik a fény, oda indulok én
hol a szívünk összeérhet,
az a hely a miénk, a tiéd, az enyém,
oda elkísérlek téged.

Isten újra eljön, szeme tűz és jég,
ölelésed lesz a végső.
Ha a vágy nem elég,
van egy út, amiért ott
élet lesz az élet.

Hója hó, égjen a tűz,
melegítsen a szóval!
Hója hó, valaki vár,
csupa rosszban, csupa jóban!

Veled nyílik a dal, ha elér a vihar,
kezed érintése a jel,
Mire vársz, mire még?
Hamu lesz az a fény,
ami hozzád rendelt végleg.

Nem elég, nem elég,
beborít a sötétés
nem talállak téged.
Ahol lámpát tartó emberek állnak
az úton, hazatérhetsz.

Tűz és jég, egy mindenkiért,
mindenkiért, kinek fényt adott az ég!

Hója hó, égjen a tűz,
melegítsen a szóval!
Hója hó, valaki vár,
csupa rosszban, csupa jóban!

Veled nyílik a dal, ha elér a vihar,
kezed érintése a jel,
Mire vársz, mire még?
Hamu lesz az a fény,
ami hozzád rendelt végleg.

Nem elég, nem elég,
beborít a sötétés nem talállak téged.
Ahol lámpát tartó emberek állnak
az úton,hazatérhetsz.

Tűz és jég, egy mindenkiért,
mindenkiért, kinek fényt adott az ég!
Tűz és jég, egy mindenkiért,
mindenkiért, kinek fényt adott az ég!

A LÁMPÁS EMBEREKÉRT!