Igen. Palimadár vagyok, akit palira vettek és madárnak néztek. Devizaadós. Uram, add meg a nyugalmat, hogy beletörődhessek a megváltoztathatatlanba! Uram add meg az erőt, hogy megváltoztathassam, ami szükséges és elégséges! Egyben Uram add meg a bölcsességet, hogy az iménti két dolog között különbséget tehessek. Mert nékünk Szentatyám nagy erőt ád, hogy nem tudjuk pontosan mit is akarunk, ezáltal a szándékok bizonytalanságából a cselekvés bámulatos szabadsága fakad.
2008. április 3., csütörtök
Brigádnapló
Ingatlan Parlament másodszor : Kitûztük az irányt! Másodszor rendezte meg a Magyar Ingatlan Tanács az Ingatlanszakma éves összefogó és iránymutató Konferenciáját az Ingatlan Parlamentet. Parlamentet, mert a rendezõk az elõkészítés során valamennyi az ingatlanszakmában tevékenykedõ társadalmi szervezet részére felajánlották az alkotó részvétel lehetõségét. Akik komolyan dolgoznak a szakma elismertségén azok aktívan részt vettek mind az elõkészítésben, mind a lebonyolításban. A „felkentek” pedig -akik úgy gondolják, hogy egyedül Õk képviselik a helyes irányt, s ezért nem közösködnek senkivel (néha még Önmagukkal sem) – megjelenés helyett drukkoltak, hogy a média eléggé nagy hangsúllyal jelenítse meg különállásukat. Beszéltünk az épületdiagnosztikai kutatások legújabb eredményeirõl és irányáról, a szakma és a jogszabályalkotás viszonyáról, az ingatlanadó körüli változások hatásairól és az ennek kapcsán az állampolgárokat és az értékelõi szakmát érintõ kérdésekrõl. Beszéltünk a mindnyájunkat érintõ oktatás és minõségbiztosítás kapcsán eddig elért eredményekrõl és a kívánatos irányról. Megerõsítettük, hogy mind a gazdaság szereplõi, mind az ingatlan szakma mûvelõi számára továbbra is a legfontosabb célok közé tartozik a szakmai kamara – ezen belül az ingatlanos szakmák mûvelõi részére a hivatásrendi kamara mielõbbi létrehozása. Az elõttünk álló évben pedig tíz szekcióban továbbra is folytatjuk a szakmai munkát, mind azokkal, akik hajlandóak az együtt gondolkodásra a demokrácia szabályai szerint, hiszen nem várhatunk ölbe tett kézzel addig sem, amíg lehetõség nyílik a Kamara megalakítására. Fürjes Árpád MIT alelnök TKKE Elnök
2008. április 1., kedd
Dalol egy amerikai ingatlanértékbecslő
Az Ingatlanok.hu híre szerint egy amerikai ingatlanértékelő dalra fakadt. Az amerikai ingatlanválság, majd világméretű hitelválság egyik oka, hogy a hitelfelvételhez készített értékbecslésekben túlárazták az ingatlanokat annak érdekében, hogy a hihetetlenül alacsony kezdő törlesztőrészlettel kínált kölcsönökbe behúzzák a gyanútlan amerikaiakat. Erről szól végül is az egykori értékbecslő dala. A dal szerzője (aki az előadó is egyben) egy olyan szerencsétlennek a sorsát írta meg, akinek a 250 ezer dollárt érő házát 500 ezer dollárra becsülték fel, hogy az egyébként is (valószínűsíthetően) hitellel terhelt ingatlanból ”fel tudja magát tőkésíteni”, azaz újabb hitelt tudjon felvenni. Családi nyaralás, új autó, majd a kamatok változásával és az új kölcsönnel az 1200 dolláros törlesztő a duplájára szökik. Miután három hónapot késik a törlesztéssel, elárverezik főhősünk házát.
Kommentár:
Okostojások máris feltehetnék a kérdést, hogy ez begyűrűzik hozzánk? A Sasadi Zártosztályról Palimadár ingatlanszagértő válasza: Nem. Már rég itt van. A Fészekrakó programban csúcsosodott. Lehet készíteni a pénztárcákat és újjal mutogatni. Ugyanis az alá és fölé értékelés - mint banki igény - minálunk Abszurdisztánban mindennapos. Előre borítékolható, ennek se lesz felelőse ... és a természeti katasztrófák, illetve banktitkok sorába kerül ... hacsak ...