2009. június 11., csütörtök

A politika nem akar elszámolni

Az EU választások kapcsán a politikai porondon megjelenő Jobbikot, már a választási eredmények megismerésétől kezdve, kivétel nélkül mindegyik párt támadja. Ebben a Fidesz sem kivétel. Vajon mi állhat ezen támadások mögött a hatalomféltésen túl?
Bizony a nemzeti vagyon és az azzal való elszámolás kérdése Bajtársaim.
Mert jól - csak ugye adatok nélkül bizonyítani nem - tudjuk, hogy az elmúlt két évtizedben szépen ment itt az osztogatás, fosztogatás és eladósítás. A nagy pártok éppen azzal válhattak naggyá, hogy kiépítették a klientúrájukat, azaz amikor hatalmon voltak osztogattak is.
Volt már hatalmon ugye az MDF (mint a rendszerváltásnak nevezett színjáték zászlóshajója és mellette evezett az SZDSZ már mint az "antikommunizmus" elleni küzdelem Szent György lovagja) majd újra hatalomra kerültek a szocik, aztán őket követte a fidesz a kisgazdákkal a seggében, majd megint a szocik jöttek a szadesszel karöltve.
Bizony-bizony ezek a pártok a klientúráikkal - kivétel nélkül - mind körülülték a bőségszarut és nem is tanúsítottak különösebb önfegyelmet az abban való kurkászást illetően. Persze, persze. Megoldatlan a pártfinanszírozás kérdése, ám erre az ismert válasz az, hogy mindenhol a parlamenti demokráciával és piacgazdasággal jellemezhető térségekben így van.
Lássuk csak Internetes Anunimusz bajtársunkat, hogy is definiálja ezeket a pártokat?
Ellenzék
Az a párt, mely az autópálya-pénzek kisebbik hányadát rakja zsebre.
Kormánypárt
Royal Flush. Mindent visz, nem csak az autópálya-pénz nagyobbik részét.
Választások
Az a reklámkampány, melynek keretén belül eldől, hogy a következő négy évben melyik párt lophat többet. Jelentősége gyakorlatilag nincs, hiszen a felmerülő, kampányképes alternatívák ugyanazon oligarchiát képezik.
Önkormányzat
A politikai garnitúra utánpótlásának játéktere, a hatalom másodosztálya és nevelőintézete. Csatorna, melyen keresztül pozíciókkal és így pénzzel látják el a pártok közkatonáikat. Ezért kell belőle 3200. Budapestre például 24. Az önkormányzatok létszámát valamennyi választás előtt radikálisan csökkenteni készülnek, majd a voksolás utáni napon, varázsütésre lekerül a téma a napirendről.
Jobboldal, baloldal
Országunkban értelmezhetetlen fogalmak. Az ezen jelzőkkel illetett pártok csupán a populizmus mértékében és jellegében mutatnak csekély eltérést.
Miniszter
Univerzális szakember. Alkalmas bármilyen pozíció betöltésére, ezért mindenhez hülye. Általában a pártok alfahímjei töltik be ezt a pozíciót, főleg olyan tárcák esetében, melyeket egy hintaló is könnyen elirányítana.
Elit
Domináns, előjogokat élvező csoport, egy közösségen (társadalmon) belül.
Politikai elit
Nonszensz fogalom. Egy képviseleti demokráciában nem lehet előjogokat gyakorolni.
Szellemi elit
Valamely párt holdudvarához tartozó írók és politológusok gyűjtőneve.
Gazdasági elit
lásd: üzletember.
Fidesz
Az oligarchia egyik, a megtévesztést szolgáló, anyagi érdekek mentén szerveződött csoportosulása. Más néven: Orbán Viktor rajongóinak gyülekezete. 1996-ig liberális párt. Amikor vezére meglátta a "piaci rést" a jobboldalon, keresztény-népnemzeti fordulatot vett.
MSZP
Az oligarchia másik, a megtévesztést szolgáló, anyagi érdekek mentén szerveződött csoportosulása. Olyan mint a Fidesz, csak itt nem az elnöknek van pártja, hanem a pártnak elnöke. Nyíltan posztkomcsik.
SZDSZ
Politikai anomália. Egy olyan párt, melynek léte csak matematikai úton bizonyított, még soha nem látta senki. Ennek ellenére a választásokon mindig magasabbra kúszik az oszlopdiagramjuk, mint a bekerülési küszöb. Állítólagos tagjai liberálisnak vallják magukat, de jót röhögnek azon, ha valakit hülyére vernek az utcán az azonosító nélküli rendőrök. Gátlás nélkül kinyalja bármelyik párt seggét egy-két autópálya megrendelés és a kormányra kerülés reményében.
Kommunista
Az előző rendszer aktív építője, aki vállalata a párt szolgálatát legtöbbször saját boldogulása érdekében. Hazánkban jelenleg nem(?) létező kategória.
Liberális
Olyan piacfasiszta, aki nem viseli a zsidózást. Társaságban könnyű felismerni, mert gyakorta nácizik, szélsőségesezik, fasisztázik.
Fasiszta
Olyan zsidózó, aki nem viseli el a piac törvényeit. Társaságban könnyű felismerni, mert gyakorta buzizik, cigányozik, zsidózik.
Turbó-magyar
Olyan magát nemzeti érzelműnek valló személy, aki hisz a mesékben. Gyakorta emlegeti a Szent Koronát, Nagy-Magyarországot, Árpád fejedelmet. Történelmi ismeretei legtöbbször hiányosak, objektivitása, realitásérzéke nulla. Társaságban könnyű felismerni a vállára terített piros-fehér csíkos zászlóról.
Üzletember
Tolvaj. Privatizáló, adócsaló, ügyeskedő, áfa-csaló, olajszőkítő, Offshore-ozó. Olyan ember, aki a vagyon-újraelosztásnál észnél és információnál volt, és kihasználva az akkori (jogi) káoszt, szarrá lopta magát. Társadalmunk megbecsült tagja.
És a Jobbik?
És akkor bejött a köztudatba a Jobbik. Ami a szadeszhez közelálló körök szerint "lényegében három társadalmi csoportból tevődik össze a Jobbik törzstábora.
- Az egyik a lumpen vagy lumpenizálódók köre,
- a másik azoké, akik családilag kötődnek a két háború közti antibolsevista és Hitler-barát hagyományhoz.
- A harmadikba tartoznak azok a fiatal diplomások, akik tömegével kerültek ki a mesterségesen felpörgetett magyar felsőoktatásból. Jellemzően egykori történelem, magyar, média szakos hallgatók, akik képtelenek értékesíteni piacképtelen tudásukat, és kudarcesélyesnek tartják magukat. Hozzájuk csapódnak még azok a vidéki, kisvárosi, viszonylag iskolázott férfiak, akik a rendszerváltás után vallottak kudarcot, értékelődött le társadalmi pozíciójuk.
( Forrás: HVG )

Háát .... mintha a Turbo magyarral ... ?

Nos Bajtársaim, ezek közül szerintetek ki akar elszámolni a megélhetés alapjául szolgáló újratermelhető nemzeti vagyonnal? Ezek közül ki akarja a korrupció megszüntetését, avagy visszaszorítását? Ki akarja itt az újratermelhető nemzeti vagyon számbavételét? Ki akar itt vagyonadót, melynek kapcsán azonosíthatóvá válik a vagyon és annak tulajdonosai ? Ki akar itt ingatlanadót?

Csak aki megszedte magát, az nem. Ugye? Az akinek van féltenivelója, az nem. Ezért "utálatos szentkép a zsinagógában" a Jobbik. Az "Új Erőnek" tehát az újratermelhető nemzeti vagyon számbavételével kapcsolatosan nem igen lehet gondja, mert ő nem osztogatott, fosztogatott, adósított. Neki még nincs klientúrája, ám az oligarchia, valamint a politikai pártok felől bizony hatalmas veszély leselkedik rá.

Véleményformáló piacfasiszták: Tamás Pál

Külfödi pozíciók
Vendégprofesszor, Massachusetts Institute of Technology, Boston, (1985) Vendégprofesszor, Wesleyan University, Connecticut, (1990-es évek eleje)
Vendégprofesszor, Concordia University, Montreal, (1990-es évek eleje)
Vendégprofesszor, Carlton University, Ottawa (1990-es évek eleje)
Vendégprofesszor, Wissenschaftszentrum, Berlin (1995-96)
Vendégprofesszor, Freie Universität, Berlin (1995-96)
Vendégprofesszor, Bécsi Műegyetem (1997-1999)
Tag, BME-UNESCO Mérnöktovábbképzési Tanszék (1999-2001)
Vendégprofesszor, Pozsonyi Akadémia Istroplitanan, romániai magyar egyetemek
Résztvevő, poszt-szovjet egyetemek társadalomtudományi programjainak korszerűsítése (Soros Alapítvány), Szentpétervár, Harkov, Lvov, Tbiliszi, Kisinyov, és több közép-ázsiai város

Definíció
Liberális = Olyan piacfasiszta, aki nem viseli a zsidózást. Társaságban könnyű felismerni, mert gyakorta nácizik, szélsőségesezik, fasisztázik. További közéleti fogalmak ...

A stílus az ember, avagy gyümölcsöt fájáról
Tamás Pál véleménye a Jobbikról

2009. június 10., szerda

MANCS, azaz USA szőrös mancsa

Az USA szőrös mancsa elér a Fővárosi Bíróságra
Mai hír, a Fővárosi Bíróság döntése értelmében le kell bontani a budapesti "engedély nélkül" épített Turul szobrot! (Ki a búbánat engedélyez ilyet? Nem az Önkormányzat adja ki az építési engedélyt? )
Bizony Tsetvéreim és Bajtársaim, ez egy rafinált PROVOKÁCIÓ. Mégpedig a magyar nemzeti érdekek ellen.
A trükk: Sérts meg identitásában, lelkében, valójában. És ha begerjed rakd rá a szélsőséges jelzőt és terjeszd rossz hírét. Ez a húzás az USA "Divida et Impera" politikájának ördögi lépése. Hergelni a magyarokat és a magyar nemzeti érzés alapján szerveződő Jobbikot már csírájában eltaposni. Ez "válasz" a Jobbik 15 %-os sikerére. És ehhez sajnos megvannak az eszközei. Mert azzal, ha a szadesz kikerül a politikából az eszközei még magmaradnak: A beépített ügynökök az élet minden területén, akik nem nemzetüket szolgálják, hanem a "Birodalmat" és pénzért.
Van ember aki értelmes módon el tudná magyarázni hogy Magyarországon miért nem állhat egy nemzeti szimbólum?
Nos "dividaetimpera" az ördögi hatalom el tudta érni. Befolyással van a "független" magyar bíróságra.

Kóka megmondta a frankót

Hajrá Magyarország, Ingatlanadó ügyben hajrá Koala!
Dr. Kóka János képviselő
a vagyonadóról szóló T/9818. számú törvényjavaslathoz módosító indítványt nyújtott be 2009.06.09-én. Az indítványt a Népszabadság nyilvánosságra hozta. Itt töltheted le.
A módosító indítvány valamennyi ingatlan megadóztatására irányul, eleget téve ezzel a társadalmi igazságosságnak és az arányos közteherviselésnek.

Ez az indítvány is még értékhatárokat tartalmaz, mely értékhatárok kevésbé indokolhatók különösen azért, mert progresszív adókulcsokat rendel az egyes határokhoz. Bárhogy nézzük, ez még mindig diszkriminatív, ugyanis a "fizessenek a gazdagok" üzenetét hordozza. Egységes 0,1 %-os adókulcs alkalmazásával az indítvány szerinti megoldás beleilleszkedne az európai jogrendbe. A nem lakás célját szolgáló ingatlanokra az adókivetés megszüntethetné az önkormányzatok által vegyesen kivetett - sok esetben diszkriminatív és alkotmány ellenes - építményadót és egyben kiválthatná az iparűzési adót.
Néhai Karácsony László mérnök alezredes - atyai jóbarátom - mondogatta nekem: "Druszám, törődj bele hogy a döntéseket mindig a laikusok hozzák." E szavak a múlt század kilenvenes éveinek elejéről ma is a fülemben csengenek. Ezzel együtt az ostobaságot és igazságtalanságot ma sem igazán tolerálom.

Kókának a szadesz nevében benyújtott indítványa már majdnem racionális. Kiváló eleme az, hogy minden ingatlan adózzon, ugyanis semmi nem indokolja a nem lakás célját szolgáló ingatlanok ingatlanadómentességét, hacsak nem az, hogy a multik lepénzelik a törvényhozást, hogy tovább talicskázzák ki az összes hasznot az országból.

Az értéksávok alkalmazása határeset, egyben túl bonyolítja a dolgot, ugyanis egységesen 0,1 avagy 0,15 %-os adókulccsal alapvetően igazságossá és racionálissá válhatna a dolog. A progresszív adókulcsnak rossz üzenete van a társadalom törekvő tagjai számára. A személyi jövedelemadóhoz kapcsolása a bevallásnak szintén racionális, mert ezáltal egy menetben rendezheti adókötelezettségét a tulajdonos magánszemély. Most már csak az a kérdés hogy képesek-e a racionalitások felfogására az EU választások kapcsán hatalmas nyaklevest kapott szocialista és liberális képviselők.
Nem megnyugtató persze továbbra sem a méltányosság kérdése, mert az ingatlanadónak nem lehet céálja az, hogy az alacsony jövedelmű rétegeket megfossza az ingatlan tulajdonától az adóhátralék felhalmozásával. Indokolt esetben az adómentesség eszközét is alkalmazni kellene.

A FIDESZ-től nem várható poitív hozzáállás, ugyanis a fiúk - fidesz vezérkar - bizony még 2001 táján amíg nem maximalizálták a lakáshitel felső határát felkapdosták a maguk harminc negyven milláját a villákra. Most bizony nekik is húzós a törlesztő részlet és 30 negyven milla kölcsönnél mára a képviselői fizetés és kevés hozzá, nemhogy még ez a cuki kis ingatlanadó. Mellesleg itt az a megoldás, hogy a törlesztő részlet levonható legyen az ingatlanadóból. Ezt kéne javasolni a fidesznek és nem azt, hogy ne legyen vagyonadó. No nem csak a fidesz vezérkar nyúlt bele anno a mára már kicsit kesernyésnek tűnő mézebödönbe, hanem más pártjaink jeles képviselői is. Ezt is látni kell ahhoz, hogy az ember megértse annak a populista demagógiának a motivációit, amit a FIDESZ kifejtett itt az ingatlanadó, vagyonadó kapcsán. Magyarul a fiúk nem az ország érdekeit, hanem a saját zsebüket nézik és ideológiát gyártanak hozzá. Ugyanis Kósa első ránézésre se lehet akkora hülye, hogy ne céltudatosan állítsa azt a kapitális baromságot, hogy az építményadó nem ingatlanadó. (Mivé lettek a rendszerváltó fiatal demokraták mi?)

Térdre és imához testvéreim, hogy a koalának - a szoclib kormányzásnak - a zúgó pofonok után legyen ereje kitartani az ország és a nemzet érdekét szolgáló vagyonadó, ingatlanadó normális átvitelére. Ők most már lehetnek tisztességesek is, ebben a helyzetben! Életviteli tanácsadóm sorai alapján: "Miért legyek én tisztességes, kiterítenek úgyis. Ám miért ne lennék tisztességes, kiterítenek úgyis".

Ha valakinek nem tűnt fel a vagyonadó tétje, akkor most lassan és tagoltan leírom újra.
Az újraterlelhető nemzeti vagyon minimum 80 %-a átkerült a külföldi befektetők tulajdonába. A megélhetés alapja a vagyon és a munka. Ha nincs vagyonadó, úgy a nagy jövedelemtulajdonosok továbbra is kivisznek minden hasznot az országból. Ezért kell nekünk, a népnek is arányos áldozatot vállalni, met ez bizony befektetés egy jobb közeljövő érdekében és a nagy vagyonok megadóztatására. Az építményadó eltörlésével illetve más adónemek csökkentésével valóban elérhető az, hogy ez az adószerkezet átrendezás a lakosságra további terheket ne rójon, viszont az országból kiáramló javak egy részét visszatarthassa. Aki ezt nem hiszi, járjon utána és ha azt nem teszi, úgy sötétben marad, bután, kártékonyan. Mert az ostobaság is romboló.


2009. június 9., kedd

Sérelmeink

A gyengébbek kedvéért: A balra látható zászló, II: Rákóczi Ferenc magyar fejedelem zászlaja, nem fasiszta, terrorista, rasszista jelkép.
Az ember lelke összetett, nem ritkán önmagának is ellentmondó érzéseket hordozó. Ebből a makacs tényből fakadóan bizony a tömegek - alapvetően - érzelmileg befolyásolhatók. És mára erről szólnak a választások. Ezt láthattuk a mostani EU parlamenti választásoknál kishazánkban is.
A FIDESZ harsogva ünnepli győzelmét - abszolút csúcsát - mert ugye ez a magyar versenyző a Néppártok EU előretörése sorában bajnok lett. Rosszmájúak azt is huhoghatnák, hogy talán túlnyerték magukat, ahogy nemrég a magyarországi bankok is.
Bizony ahol az érzelmek uralkodnak el, ott az értelemnek már nem sok hely adódik.
Lám a FIDESZ azt kommunikálja, nem kell a nemzeti vagyon számbavétele, nem kell a vagyonadó, nem kell ingatlanadó, a populitsa hazudozás szirénhangján. (Ebből még hatalmas kelés nő a FIDESZ altestén.) Pedig, ha a nagy ünneplésben maguk mögé is tekintenének - mint Keomának mondta a róla címezett ami filmben Paul Newman kikericskék szemekkel - láthatnák a "győztesekre" leselkedő veszélyt, ha maguk mögé is látnának.
A Jobbik ugyanis rávert a Fideszre! ( Hogy is indult a FIDESZ?) Jó tanulónak bizonyult. Már maga a párt példátlan felfuttatása! Az hogy külső tőke nélkül, nem fölülről szervezve - mert ugye Antall nem Vonát küldte Londonba - érzelmeket tudott gerjeszteni és az politikai tőkévé kovácsolni. Hoppá! Lehet eleezni, mert egyenlőre se előtte, se utána ezt még nem csinálta senki.
Felszabadult a nemzeti érzés
Míg az elmúlt években a Fidesz azzal volt elfoglalva, hogy miként tudná lejáratni, embernek is alkalmatlannak nyilvánítani a szoclibeket - ám nagyon óvatosan nehogy a szélsőséges párt besorolásba essen - az emdéef által jogosan bírált érzelmi, ellenségképes politizálást bevezetve a lélek, a lelkiismeret nélkül, mondjuk ki lelketlenül (!) addig a Jobbik eleresztette az érzést: Konkrétan a nemzeti érzést. Felszabadította a lelkeket, a magyarság összatartozásának érzését, amit nyilvánvaló, hogy "idegenlelkűek" (a Kárpát medencei misung egy része, akiknek vérében a magyar vér egy cseppje sem található) nem is érthetnek, hiszen vakoknak nem lehet színeket magyarázni. Így van bizony ez. Identitás TUDAT és nemzeti ÉRZÉS van. Nem keverendő és mosandó össze a két fogalom. Mert aki magyar az egyszerűen tudja magáról és érzi is. Megmondta az anyja (avagy apja) és át is adta az érzést és ha kellene éppen papírja is van róla.
(Ki nem szarja le azt a zsidó ideológiát, miszerint csak egy kiválasztott nép - ugye akinek az anyja zsidó - létezik a világon.)
Csúcsra járatva elszerette
A FIDESZ most ünnepel, hogy "csúcsra járatva elszerette" a szavazók 56 %-át és hogy az "ellenség" - értsd szocik - 17 %-al maguk alá zuhantak. Viszont jól láthatóan se köpni, se nyelni nem tud a vezérkar, hogy a Jobbik 15 %-ra turbózta magát. Erre bizony kevesen számítottak. Talán a Jobbik vezérkar maga sem.
Abszolút csúcs
Már most borítékolni lehet, hogy ez volt a FIDESZ abszolút csúcsa. Mert bizony a pártoknak is megvan a maga életpályája. Lám karón a varjúkat! A két rendszerváltó nagypárt, a szadesz és az emdéef most húsz év múltán hol tart? A szadesz szelíden lesüllyed a munkáspárthoz, no nem a gebelére (pedig voltak idők) míg az emdéef a parlamenti köszöb környékén egyensúlyoz, mint kissrác a sínen. Kitelt volna az "esztendő" ezeknek a pártoknak. Igaz is. Megszedték már magukat. Elkoptak volna? Nem tudnak már újat nyújtani? Elmondtak már mindent? Mondjuk ez a Habsburg gyerek nem biztos, hogy a magyar történeti tudat ásza, mert ehhez kevés ha a a Kalapos Hölgy azt hajtogatja hogy Európai Értékekhez ragaszkodnak, mert ugye Európába is aztán volt is minden nem? Szóval vigyázzunk csak azokkal az ad katedra európai értékekkel. Speciel válságban marhára nem aktuális, amikor az EU sem tudja mit tegyen.

A sok is lehet kevés
A FIDESZ a választási csúcsát mellesleg a 8 millió szavazásra jogosultból mindössze 2,88 milliós közönséggel adta elő. Úgy tűnik jól érzi a veszélyt a pártvezér hogy jó, jó ... hatalmas a győzelem, ám ... átlengi valami rossz érzés. Ő is látott már karón varjut. Itt volt nemrég ez az Öszödi Feri tehénpásztor gyerek is a maga böszméivel és hogy megszuttyogatta. Elindult a Bakterház.
Igen. Ez a rossz érzés 36 % és 56 % "egyenlő" 20 %. Furcsa metek mi? Magyarul: Akik pajzsra emelték a vezért, azok bizony a szavazásra jogosultaknak csak a 20 %-át képezik. Ez pedig csak minden ötödik! És itt a veszély! Minden előadó félelme. Az Ezerfejű.
Hogy az a másik 4 hogy mozdul, illetve mire mozdul. A nagy pirroszi győzelemmel együtt ledőlt a bálvány is, hogy egy a zászló egy a tábor. Mert a FIDESZ narancslobogója mellett felemelkedett a magyar zászló. Bizony testvéreim, ez a kis gézengúz Jobbik merte csak magára húzni a nemzeti mezt. Ezt a mezt pedig ebben az országban bizony 80 %-ban szeretik. Ezt a bölcsességet éppen a szadesz kommunikációból tudjuk, akik hívták haza ludaikat, azt a két milliót, akik nincsenek egyedül.
A magyarok pártja
Tény viszont hogy Magyarországon a magyarok pártja a Jobbik, egyenlőre 15 %-al. Van ez így a történelemben. (A szomszédokban is nem?) Mind a jobboldalinak, mind a baloldalinak, kéknek zöldnek, homoúzionnak, homoúzionnak, kereszténynek, mohamedánnak, asósfalusinak, felsőfalusinak, ebben a "Divide et Impera" a gonoszság szellemével megosztott világunkban. Nem először fordul elő az a történelemben, hogy egy-egy nemzet fiait és apáit a nemzetet elnyomók és sleppjeik gyalázzák, pusztítják.
Jobbik korszakunk
A jobbik is korszakváltáshoz ért. Megindul a nagypárttá válás útján, külső pénzbeli segítség nélkül, az emberek érzéseire - ne feledjük a nemzeti érzésre - alapulóan megmutatta közösségszervező erejét. A Jobbik az Új Erő, amely mind "jobbról, mind balról" vonzza az elégedetleneket. Márpedig ebből a fajtából egyre többen lesznek abból a bizonyos 80 %-ból. Így áll elő az a helyzet, hogy a fidesznek is lesz ellenzéke, csak ugye meglepően nem balról, hanem jobbról. Így felveszi az új leckét a nagyarcú vezérkara és megtanulja azt is, hogy "Az a fiú, aki nagyobbat akar fingani, mint az apja, könnyen beszarik."
A Jobbik jótanuló
A Jobbik jó tanuló, így ugyanazt az ócska trükköt a pártfejlődése - értsd hatalomra kerülése - érdekében simán elővezetheti a a fidesznek, amit tőle látott és amit a szoclibeken bemutatott. A FIDESZ-ről hamarosan kiderülhet - a médiában is - hogy ezek bizony már nem azok az 1989-es fiatal demokraták, akik bátran kiálthattak tolvajt, kommunistát, hanem a korrupció - pártpénzek előállítása, egyéni meggazdagodás ugye? - mocsarába süllyedt európerek. Az EU Néppártjának helytartói. Nem feltétlen a magyar, a nép érdekeit szolgáló szép reményű tiszták gyülekezete. A szocik sem tudnak most már sokat kezdeni a Jobbikkal, hiszen ők pedig az EU Szocdem pártjainak a helytartói és ha az USA ügynök helytartó szadesz végleg kifittyen a politikából, a rasszisztázás, antiszemitázás, terroristázás ócska USA trükkjei büdös tócsájába már ők sem szívesen lépnek bele, mert már jól tudják ők is, az csak olaj a tűzre a Jobbik térnyeréséhez. Ezért is kapta azt a nagy maflást a szadesz, amit a pártelnök elimert, mint Ajala a benszülött uralkodó és hírlapárus a rejtői világban.
Elégedetlenség
A Jobbik az, amely egyre több fiatal - és ezáltal hiteles, még nem volt ideje lopni - magyar érdekeket védő embert tud a közeljövőben felsorakoztatni, akik persze húsz év múlva - ha nem változik lényegesen ez a tolvaj jogrend - ugyanúgy kötésig, avagy állig ülnek majd a korrupció iszamlós mocsarában.
Sértettség
Én is - sérelmeim nyalogatva - személy szerint egyszerre örülök annak, hogy a szocik a fazéktól távolabb kerülnek (mert loptak már eleget) egyben sajnálom is azokat a szoci politikusokat és családjaikat, beleértve a minisztériumi, önkormányzati tisztségviselőket is, akik a megélhetésükért a pártkatonaság komisz kenyerét ették és hamarost absitot kapnak. (1989-ig én is a pártkatona komiszkenyerén éltem. Kaptam is obsitot. )
Örülök a fidesz győzelmének - a nemzet érdekében - mert ez úgy látszik EU trend is az, hogy visszaszorulnak a szocdemek és élre lépnek a néppártiak. Széllel szemben lehet ugye pisálni, ám ... aztán majd ezt is meglátjuk ... ám a szocikat sem kell leírni, mert pártkatonák és a katona kemény ...
Mérget ne vegyünk be rá
Ezzel együtt csak nem vennék mérget arra, hogy a fidesz nem folytatja ugyanazt pepitában, mint a szoclibek, hiszen a nemzetközi pénzdiktatúra pénzáram csapjait továbbra sem ők fogják. És ők ugyanúgy zsarolhatók lesznek, ha kormányra kerülnek. Bizony jönnek a dolgos hétköznapok és ők ott találják magukat a salakon, a célkeresztben. Majd őket okolja - akit le nem fizettek - mindenki a bajokért, sérelmekért. Hatalmas fájdalommal élik majd meg - mint az öregedő nő - hogy a Jobbik egyre jobban szereti el tőle a magyarság férfilelkét. Már most látható, hogy jó, ha a fidesznek ismét csak egy négy éves ciklus jut - hacsak ... - mert ebben a gazdasági világválságban úgy leamortizálódik, ahogy kell és a helyére akkor már a Jobbik léphet. Mert őt szeretik.
Birodalmak
A Birodalmak meg nem hülyék. A "káderezés" a birodalomból mindig azon elv mentén halad - amit már Hitler is megállapított - hogy Franciaországot franciák nélkül nem lehet kormányozni. És ez is egy nagy igazság, mert Magyarországot a magyarok nélkül szintúgy nem lehet kormányozni.
A magyarság minden USA ügynöki és média híresztelés ellenére vérségi kötelék, azaz populáció és a vér sem válik vizzé. Jól mutatja ezt az is, hogy a Jobbik újra felemelte azt a sokat tépett, szaggatott, mosott lobogót! Döbörögjön hát csak az a Magyar Gárda - a mi fiaink - és legyen a férfiasságra, a hazaszeretetre nevelés színtere, ahogy ugye az USA-ban is a Nemzeti Gárda.
Legyen (ha módjában áll)
- A FÉRFI FÉRFI ÉS NŐ A NŐ
- IGAZ, AMI LEHET ÉS HAGYJA MAGÁT (Például, a bableves legyen bableves, ahogy nagyanyám csinálta)

Válságkezelés

Július van.... Egy dél-franciaországi kisvárosban vagyunk, egy panzióban, a turistaidény kellős közepén. De sajnos már régóta esik az eső, ezért elég rosszul megy a bolt....és persze mindenki marhára el van adósodva.
Ekkor szerencsére belép egy gazdag orosz turista a kis hotelbe, a recepcióhoz megy és kér egy szobát. Lerak egy 100 euróst az asztalra, majd elirányítják a szobájába, ami a harmadikon van.
A hotel tulajdonosa fogja a 100 Euróst, és szalad vele a hús beszállítójához, hogy megadja neki a tartozását. A hentes azonnal fogja a 100 Euróst és siet a nagykereskedőjéhez, hogy megadja neki a lóvét. A nagykereskedő sem rest, vágtat egyből a termelőhöz, Etienne gazdához, hogy kifizesse neki a disznókat, amit még korábban hitelre kapott tőle. Etienne gazda pedig fogja a pénzt és sebes malac vágtában viszi Sophie-nak, a helyi prostinak, aki még a múlt hónapban nyújtott neki hitelben szolgáltatásokat. Sophie pedig boldogan sétál be a 100 Euróssal a mi kis hotelunkba, hogy kifizethesse végre a szobákat, amire felvitte a pasikat az elmúlt hetekben. Leteszi a pultra a 100-ast.
Ebben a pillanatban lejön a harmadikról a gazdag orosz. Kijelenti, hogy ez a szoba neki nem felel meg, és kéri vissza a pénzt. A tulaj odaadja, ő pedig fogja a 100-ast és távozik.

Nos: VÉGÜL NINCS KIADÁS ÉS NINCS BEVÉTEL, MÉGIS MINDENKI KIFIZETTE AZ ADÓSSÁGÁT !!! ENNYIRE EGYSZERŰ VOLNA MEGOLDANI A GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁGOT ? :)

2009. június 7., vasárnap

Emeld föl fejedet

A Harmadik Erő 14,77 % JOBBIK

Zártosztályi hangulat

Magyar közéleti értelmező szótár

Pluralizmus
Többpártrendszer. Esetünkben kettő. Vannak ugyan a parlamentben kisebb pártok, de csak formálisan különböznek az oldalukon található nagy párttól.
Rendszerváltás
(módszerváltás) - Magyarországon azt az eseménysort hívjuk így (ellentétben a szó eredeti jelentésével), melynek során a kommunisták átmentették, átkonvertálták kapcsolati tőkéjüket pénztőkévé, politikai tőkévé. Nem történt valódi váltás, ugyanis az uralkodó elit nem bukott meg, sőt soha nem látott módon megerősödött. A demokratizálódás folyamata nem egyéb, mint vihar a biliben, mely csak a kisemberekre vonatkozó szabályok változását hozta.
Ellenzék
Az a párt, mely az autópálya-pénzek kisebbik hányadát rakja zsebre.
Kormánypárt
Royal Flush. Mindent visz, nem csak az autópálya-pénz nagyobbik részét.
Választások
Az a reklámkampány, melynek keretén belül eldől, hogy a következő négy évben melyik párt lophat többet. Jelentősége gyakorlatilag nincs, hiszen a felmerülő, kampányképes alternatívák ugyanazon oligarchiát képezik.
Önkormányzat
A politikai garnitúra utánpótlásának játéktere, a hatalom másodosztálya és nevelőintézete. Csatorna, melyen keresztül pozíciókkal és így pénzzel látják el a pártok közkatonáikat. Ezért kell belőle 3200. Budapestre például 24. Az önkormányzatok létszámát valamennyi választás előtt radikálisan csökkenteni készülnek, majd a voksolás utáni napon, varázsütésre lekerül a téma a napirendről.
Jobboldal, baloldal
Országunkban értelmezhetetlen fogalmak. Az ezen jelzőkkel illetett pártok csupán a populizmus mértékében és jellegében mutatnak csekély eltérést.
Miniszter
Univerzális szakember. Alkalmas bármilyen pozíció betöltésére, ezért mindenhez hülye. Általában a pártok alfahímjei töltik be ezt a pozíciót, főleg olyan tárcák esetében, melyeket egy hintaló is könnyen elirányítana.
Elit
Domináns, előjogokat élvező csoport, egy közösségen (társadalmon) belül.
Politikai elit
Nonszensz fogalom. Egy képviseleti demokráciában nem lehet előjogokat gyakorolni.
Szellemi elit
Valamely párt holdudvarához tartozó írók és politológusok gyűjtőneve.
Gazdasági elit
lásd: üzletember.
Fidesz
Az oligarchia egyik, a megtévesztést szolgáló, anyagi érdekek mentén szerveződött csoportosulása. Más néven: Orbán Viktor rajongóinak gyülekezete. 1996-ig liberális párt. Amikor vezére meglátta a "piaci rést" a jobboldalon, keresztény-népnemzeti fordulatot vett.
MSZP
Az oligarchia másik, a megtévesztést szolgáló, anyagi érdekek mentén szerveződött csoportosulása. Olyan mint a Fidesz, csak itt nem az elnöknek van pártja, hanem a pártnak elnöke. Nyíltan posztkomcsik.
SZDSZ
Politikai anomália. Egy olyan párt, melynek léte csak matematikai úton bizonyított, még soha nem látta senki. Ennek ellenére a választásokon mindig magasabbra kúszik az oszlopdiagramjuk, mint a bekerülési küszöb. Állítólagos tagjai liberálisnak vallják magukat, de jót röhögnek azon, ha valakit hülyére vernek az utcán az azonosító nélküli rendőrök. Gátlás nélkül kinyalja bármelyik párt seggét egy-két autópálya megrendelés és a kormányra kerülés reményében.
Kommunista
Az előző rendszer aktív építője, aki vállalata a párt szolgálatát legtöbbször saját boldogulása érdekében. Hazánkban jelenleg nem(?) létező kategória.
Liberális
Olyan piacfasiszta, aki nem viseli a zsidózást. Társaságban könnyű felismerni, mert gyakorta nácizik, szélsőségesezik, fasisztázik.
Fasiszta
Olyan zsidózó, aki nem viseli el a piac törvényeit. Társaságban könnyű felismerni, mert gyakorta buzizik, cigányozik, zsidózik.
Turbó-magyar
Olyan magát nemzeti érzelműnek valló személy, aki hisz a mesékben. Gyakorta emlegeti a Szent Koronát, Nagy-Magyarországot, Árpád fejedelmet. Történelmi ismeretei legtöbbször hiányosak, objektivitása, realitásérzéke nulla. Társaságban könnyű felismerni a vállára terített piros-fehér csíkos zászlóról.
Üzletember
Tolvaj. Privatizáló, adócsaló, ügyeskedő, áfa-csaló, olajszőkítő, Offshore-ozó. Olyan ember, aki a vagyon-újraelosztásnál észnél és információnál volt, és kihasználva az akkori (jogi) káoszt, szarrá lopta magát. Társadalmunk megbecsült tagja.
Polgárság
Olyan hazánkban nem létező társadalmi réteg, melyet politikusaink ugyan gyakran emlegetnek hivatkozási alapként, ám nyomokban sem fedezhető fel. Itthon egyedül külföldi filmekben találkozhatunk vele.
Értelmiség
Az a látó, aki nem segít a vaknak a zebránál. A rendszerváltás óta lapító, a társadalmi, és politikai életben zajló negatív folyamatok iránti felelősségét el nem ismerő réteg. Tagjainak közös ismérve, hogy több éven keresztül jártak kollégiumi bulikra. Előszeretettel hivatkozik a kollektív felelősségre valamint a "minden mindegy" cinikus, komfortos hozzáállása mögé bújva próbálja saját egzisztenciáját összekaparni, megtartani, nagy ívben szarva az ország sorsára.
Média
A politikai oligarchiával szorosan együttműködő, anyagi-erkölcsi egységet képező hatalmi ág. Tipikus tevékenységei: átbaszás, megvezetés, formálás, torzítás, gyűlöletkeltés, elhallgatás, felfújás, és elsősorban pénznyelés.
Újságíró
Biszexuális szellemi prostituált, aki pénzért bárkit megdug, illetve pénzért bárki megdughatja.
Európai Unió
Eredetileg az USA gazdasági hatalmának kompenzálására létrehozott, hónaljszagú tömörülés. Tényleges funkciója máig ismeretlen. A dohányzás szankcionálásán kívül érdemi intézkedést nem sikerült felmutatnia. Vízfej a vízfejeken, kormány a kormányok felett. Léte kétségtelenül csökkenti az Európán belüli, nemzetek közti konfliktus lehetőségét, egyéb pozitív hatása máig nem ismert.
Hipermarket
Olyan bazinagy közért-hálózat, mely erőfölényénél fogva képes a helyi beszállítók és termelők között versenyt generálni, így a beszerzési árak, valamint a munkaerőköltségek minimális szinten tartásával extra-profitra szert tenni. Megépülésekor általános körű derűs várakozás fogadja, mert munkahelyeket termet, versenyt generál továbbá mert olcsó. Ugyanakkor az adott térségben agyonvágja a kiskereskedelmet, munkanélküliséget generál és jelentősen csökkenti a helyi termelőknél realizálódó profitot. Ezzel az ország zsebéből húzza ki a pénzt, ami mint tudjuk nem vész el, mert végül egy a miénknél gazdagabb országban, profit formájában landol. Így kerül egy szegény ország szegényeinek pénze egy gazdag ország gazdagjaihoz.
/Internetes Anonymusz/