Igen. Palimadár vagyok, akit palira vettek és madárnak néztek. Devizaadós. Uram, add meg a nyugalmat, hogy beletörődhessek a megváltoztathatatlanba! Uram add meg az erőt, hogy megváltoztathassam, ami szükséges és elégséges! Egyben Uram add meg a bölcsességet, hogy az iménti két dolog között különbséget tehessek. Mert nékünk Szentatyám nagy erőt ád, hogy nem tudjuk pontosan mit is akarunk, ezáltal a szándékok bizonytalanságából a cselekvés bámulatos szabadsága fakad.
2011. január 22., szombat
Jól tolja ...
Egy tökös magyar repper. Hallgassátok, ámuljatok!
A megjegyzések le vannak tiltva ennél a videónál. Ki beszél itt sajtószabadságról?
2011. január 21., péntek
Miért zavar?
Talán azért, mert megvan bennem az azonosulási igény, a népemhez, nemzetemhez. Bárhogy nézem - ennek a parlamenti demokráciának nevezett globális pénzdiktatúrában is - van igény arra, hogy az ember valahova tartozzon. Nem hiszem hogy egyedül vagyok azzal az érzéssel, hogy nem kívánok világpolgár lenni. Sőt az EU polgára státust is csak és kizárólag magyarként kívánom megélni.
Úgy látom, népem, nemzetem sorsát, mind jó, mind rossz értelemben meghatározza geopolitikai fekvése. Mi a Kárpát-medencében élő magyarok, feltehetően éppen azért őrizhettük meg magyar identitásunkat, mert itt szereztünk és építettünk országot, magyarul úrságot. Az emberiség történetén végig pillantva, valamennyiünknek fel kell tűnjön, hogy birodalmak - világuralomra törő szerveződések - mindig voltak, vannak és lesznek. A népek, nemzetek e birodalmak keretei - avagy igája - alatt jöttek létre, maradtak fenn és tűntek el. Mi magyarok is istenem hány birodalom igáját viseltük?
Úgy látom, népem, nemzetem sorsát, mind jó, mind rossz értelemben meghatározza geopolitikai fekvése. Mi a Kárpát-medencében élő magyarok, feltehetően éppen azért őrizhettük meg magyar identitásunkat, mert itt szereztünk és építettünk országot, magyarul úrságot. Az emberiség történetén végig pillantva, valamennyiünknek fel kell tűnjön, hogy birodalmak - világuralomra törő szerveződések - mindig voltak, vannak és lesznek. A népek, nemzetek e birodalmak keretei - avagy igája - alatt jöttek létre, maradtak fenn és tűntek el. Mi magyarok is istenem hány birodalom igáját viseltük?
Innen nézve egy népre, egy nemzetre nézve a legveszélyesebb állapot a megosztottság. Ezt a rómaiak oly annyira jól tudták, hogy hirdették is, az oszd meg és uralkodj iránymutatással. Divida et impera!
Valakik kialakították és fenntartják ezt a világrendet is, amiben élünk. Ennek a világrendnek is a fő jellemzője az oszd meg és uralkodj. Népünk, nemzetünk talán egyik legnagyobb mételye a megosztottság, ezen belül a vallási megosztottság. Bár a Biblia hirdeti, hogy nem lehet egyszerre két urat szolgálni, viszont a magyar történelem éppen erre ellenpélda. A nagy vallások például egyet értenek abban, hogy egy az isten, azaz a Teremtő egy, egységes. Ám abban már nem, hogy e földön kik "képviselik" és szedik az adót. Gondoljunk csak bele, életerünkben - a Kárpát medencében - az elmúlt ezer évben kik adóztattak, békésen avagy fegyverrel (zsákmányolva). Ma már az is látható, hogy a magyarság élettere a Kárpát-medence, mert mindazok a magyarok akik kiszóródtak, avagy kívül rekedtek elvesztették úrságukat, identitásukat. Lássd csak az "Elfeledett Keleti Magyarság" sorsát, avagy lásd az amerikázottakat és a többi "disszidenseket" is beleértve a csángókat. Bizony ki korpa közé keveredik, azt megeszik a korpákok.
A folyamatos megosztás ma sincs másként. Különféle vallások képviselői gyakorolják ránk a befolyásukat, no és a tömegkommunikációról, a médiáról ne is szóljunk. Megy a folyamatos agymosás, nemzetünk színe virágának mankurttá janicsárrá tétele.
Bizony jó ha átlátunk a kerítésen, azaz a korlátainkon és meglátjuk azt, hogy, amit az úgynevezett EU parlamentben művelnek, annak közvetlen hatása van nálunk, a tömegkommunikációban mindenképpen. Bármennyire feláll is a szőr a hátunkon, ez a mi akaratunktól független. Nem tudjuk elhallgattatni ezeket a hungarofób hangokat.
Milyen hangokat is?
Milyen hangokat is?
Hát, hogy a magyar miniszterelnök nem jól viselkedik. Beszarás ez a kommunikáció, amelynek kreátorai itt közöttünk élnek, a kiebrudalt szadesz és a nemzetközi tőke hazai fullajtárjai a szocik. Van a pofájukon bőr. Nem számít nekik hogy a nemzet kiszavazta őket, köszöni nem kér belőlük. Itt oldalognak köztünk a lopott javainkon kihízva és abban reménykednek, hogy a nép besokall a jelenlegi kormány szükségszerű lépéseitől, az istálló kitakarítása során, amit ők szartak tele az elmúlt 20 évben.
Ez a jobb és baloldalra osztás, a régi ócska Róma. Helyesebben a római birodalom Bizánci központjában felmutatott, "kékek és zöldek" kocsiversenye. Hát agyilag nagyon nehezen viselem és azt hiszem ezzel nem vagyok magam.
Alig várom már, hogy a Média Törvény - EU áldással is - életbe léphessen és az antiszemitázás, lefasisztázás, lekommunistázás büntethető legyen. "Mert kommunista, fasiszta egykutya, rossz iparos."
Hogy el lehessen kapni a Globális Pénzdiktatúra és egyéb idegen ügynökök pofáját, helyesebben lehessen pofán kapni őket, mikor hazudnak éjjel és nappal, mikor hungarofób vitustáncukat járják.
Hogy el lehessen kapni a Globális Pénzdiktatúra és egyéb idegen ügynökök pofáját, helyesebben lehessen pofán kapni őket, mikor hazudnak éjjel és nappal, mikor hungarofób vitustáncukat járják.
2011. január 20., csütörtök
Tömeges pánik, gondolatok a West Balkán ügy kapcsán
Az emberi tömeg a tapasztalatok szerint - ha és amennyiben nem szervezett és védett - veszélyforrás. Legegyszerűbb, ha csak arra gondolunk, hogy a zsúfolt közlekedési járművek, csomópontok a zsebtolvajok kedvenc terepei. Ugyancsak a fertőzések a járványok esetében is.
Most a WEST Balkán ügy kapcsán rágja a csontot a média, így én is közzé adom személyes élményemet
Mintegy harminc éve történt az akkori BNV (Budapesti Nemzetközi Vásár) területén, az "A" jelű csarnokban. Ez időben a tömeges rock koncertek szervezésébe a KISZ ( Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség) is bekapcsolódott, a fiatalok és a politikai igényeinek kiszolgálására. (A költségeket ugyanis a politika biztosította.)
Ekkor az ügyeletes banda a Piramis együttes volt. Az a banda, amely tömegeket vonzott. Ismereteim szerint ez volt az első olyan tömegkoncert, ami zárt térben került megrendezésre.
Én a szervezők és rendezők között a technikai ügyekért felelős vezető voltam ekkor. A csapatom feladata az volt, hogy a rendezvényhez szükséges installációk elkészüljenek - például színpad - és a kellékek a helyszínen legyenek. A biztonsági szolgálatot civil ruhás rendőrök látták el.
A koncertre minimum mintegy tízezer fiatal érkezett. A nagy tömeget ugye az ügyeletes banda vonzotta, ám rászervezés is történt, mert ugye ez a KISZ rendezvénye volt. Ez egyben azt is jelenti, hogy Magyarországon tömegrendezvények szervezésében, lebonyolításában a KISZ-nél lehetett tapasztalatokat szerezni. Ebben az időszakban maguk a KISZ vezetők sem rendelkeztek, rendelkezhettek a megfelelő tapasztalatokkal, ugyanis nem volt mód tapasztalatszerző körútra menni Nyugatra, például Woodstockba. (Amit többen sérelmeztünk is.) A KISZ ebben az időszakban 1 -től 80 ezres tömegeket mozgatott.
Szóval ez a rendezvény minimum 10 ezer embert vonzott az A csarnokba. Telt ház volt. ( Utólag kiszámítható, ha valaki ismeri az A csarnok alapterület. Minimum annyian voltak bent, ahány négyzetméter a csarnok.)
Az én és csapatom dolga a szinpad installálása volt, melyet általában ácsoltattunk akkor, ám az igen drága volt és saját osztályunk, a Gazdasági Osztály vezetése igénye a spórolás, azaz a költség-racionalzálás volt. Itt ezen a rendezvényen a színpadot kisérletileg már acél konténerekből rakattuk össze. Lépcsővel, a színpad felületén faborítással. Igényünk volt a színpad előtti kordonra is, amit szintén egyedileg gyártattunk, viszont a padlóhoz nem rögzíthettünk, mert nem engedte meg a BNV akkori üzemeltetési szervezete.
A színpad és a kordon közé így ifjú gárdistákat vezényeltünk azzal a céllal, hogy tartsanak ellent a tömegnek, amikor az nyomja a kordont egyben szedje ki a tömegbe rekedt rosszul lévőket ebben az irányban is. . Magyarul egyik oldalán a palánknak a tömeg, a másik oldalon a gárdisták, és ahogy nyomja a tömeg a palánkot, a gárdisták álljanak ellent. Féltem, féltünk a "tömegnyomástól" ugyanis ezt már a régebbi szabadtéri rendezvényekből is tudtuk, hogy a tömeg közelebb akar kerülni a bálványhoz, és így a színpad fókusza felé igyekezik. Voltunk kik azt is tudtuk, hogy ez ezen a ponton ez már fizika, így tehát minél nagyobb a tömeg, annál nagyobb a nyomás a színpad irányában. Elméletileg ez így ábrázolható.
Ha a színpad tengelyében vizsgáljuk a nyomást, és feltételezzük, hogy 100 ember áll egymás mögött és mindegyik nekihelyezkedik az előtte állónak, egy enyhe nyomással vegyük csak ennek súlyát (tömegét) negyed kilóra 0,25 kg úgy 100 ember már 25 kg súlyerőt gyakorol a palánkra, azaz a palánknál álló emberekre. ( Száz ember 40-60 méteren fel tud sorakozni.) Aki rock koncerten járt azt a jelenséget tapasztalja. A tömeg színpad előtti része összesűrűsödik, összeszorul.
Mi a gárdistákkal a palánkon át szedtük ki azokat a gyengébb lányokat, akik rosszul lettek a tömeg nyomás hatására, elsők közt éppen egyik munkatársunk lányát. Itt adogattuk be a vizes palackokat is.
Ez volt az a koncert, amely aztán irányt szabott nekünk arra, mire kell nagyon vigyázzunk. Itt ismertünk meg ás láttuk azt a tömegnyomást, ami hatalmas veszély forrása, ugyanis statikusan is képes a tömeg agyonnyomni - a fizika egyszerű törvénye alapján - a színpad elé szorultakat. Békében. Egyszerűen azt a nyomást, amit a tömeg gyakorolhat, vannak akik nem bírják ki. Eleshetnek, elájulhatnak és a csorda agyon is taposhatja. És ez a nyomás fokozatosan növekedik, ahogy indul a műsor.
A Piramis együttes egyik slágere az Égni kell c. dal volt és a piramisosok szertartásává vált gyertyák és csillagszórók alkalmazása a koncerten, illetve a dal elhangzásakor. A KISZ-nek pedig szokása volt a molinóvásznakkal való dekorálás, a piros, fehér, zöld, a nemzeti színek megjelenítése. Az égkék a Világbéke megjelenítése illetve a vörös, a nemzetközi munkásmozgalom színének a megjelenítése.
Így - ezek együtt hatásaként - következhetett be a pánik. A molinóvásznak ugyanis a csarnok fedélszerkezete tartóira kerültek kifeszítésre a plafonon a tömeg feje felett.
Az Égni kell című dalra meggyulladtak a gyertyák és sisteregtek a csillagszórók, majd egy extázisba esett kölyök feldobta a csillagszóróját és úgy sikerült neki, hogy a tömeg feje feletti egyik molinóvászonra esett rá, mely tüzet fogott. A tömeg nézte a feje felett lángoló vásznat és tudta, az a tűznél elszakad és mindjárt belecsap a tömegbe. Másodpercek alatt kialakult a pánik, megmozdult a tömeg.
Én a gárdistákkal a színpadot képező vaskonténerek és a vasszerkezettel ellátott deszkapalánk között helyezkedtem el, velem volt életem párja is. Be voltunk szorulva. Oda helyezkedtem, mert azt éreztem a veszélyes pontnak. A Páromra ordítottam, hogy azonnal meneküljön ki innen, a skacoknak meg azt ordítottam, neki a palánknak, nyomjuk, nehogy a tömeg nyomjon neki minket - mint egy dugattyúba töltött folyadékot - a vaskonténereknek. Valódi küzdelem volt az életért.
A Párom sírva hüppögte, hogy nem hagy magamra, a srácok pedig példámra vadul nekifeszültek a palánknak.
Halálfélelmünk volt, de nyomtuk. Szerencsénk is volt, mert a tömegnyomás megoszlott, nem a színpad felé - hanem főként a kijáratok felé indult meg a nyomás, így mi az oldalerőket fel tudtuk fogni.
A srác a színpadról nézve mintegy 20-30 méterre, a tömeg szélétől mintegy 6-8 méterre lehetett. A civil ruhás rendőröknek is volt lélekjelenléte, mert behatoltak a tömegbe a gyújtogatóért. Még éppen ki tudták hozni kisebb sérülésekkel. Haláleset nem történt, a mentők - úgy tudom - csak a gyújtogatót vitték el, mert a szerencsétlent majdnem szétszedte a tömeg. Ha nincs ott a rendőrség, meglincselik.
Ez az esemény számunkra halálfélelmet és sok tapasztalatot hozott. Ezért terveztem és terveztettem meg a mobil variálható színpadrendszert, acélszelvényekből és konténerbe csomagoltan, hogy amikor a következőkben rendezvényt szervezünk, magának a színpadnak legyen akkora tömege, hogy ahhoz a pajzsot, azaz a színpadot védő kordont rögzíteni lehessen és a közte lévő árokba is ki lehessen szedni a rosszul levőket. Arról nem is szólva, hogy az így kiürült konténerek, nekünk szervezőknek rendezőknek bázisként szolgáltak, oda tudtuk elzárni az értékeket, mert bizony az ifjúkommunisták is loptak. :)
Felismertük azt, hogy a spontán tömegnyomást akár tereptárgyakkal - hangosító színpad - akár kordonok behelyezésével meg lehet és kell osztani. Egy vonalban jelentősebb tömeg ne sorakozhasson fel, azaz ne szorulhasson össze. A rendezvényekhez megfelelően kiképzett biztonsági személyzetre, WC-re, mentőkre van szükség. A baloldali fotókon a Budapest, Gellért-hegy, Jubileumi Parkban látható a színpadrendszer, mely 20-30 ezres tömegrendezvényeket is kiszolgált. Ez a színpadrendszer szolgált a Hajógyári Szigeten anno, az első hazai Nemzetközi Country Találkozón 1983-ban. Ezek a rendezvények és ez az eszköz voltak az előképei, a mai Sziget Fesztiválnak a nyolcvanas évek elején. Bródy János - akkor a zenész szakszervezet nevében - személy szerint tőlem kérte el a színpadrendszert - mert azzal én rendelkeztem akkor - a Hajógyári Szigetre. Ez lehetett a Sziget mintája.
Maga a színpadrendszer majd két évtizedig szolgálta az ifjúsági tömegrendezvényeket, vállalkozást is gründoltunk rá, a Platfom Szcenikai GMK-t, melyet Hámori Laci cimborámmal együtt alapítottunk, ám nekem az akkori idők viszonyai miatt ki kellett lépnem a GMK-ból, mert "felelős állami-politikai tisztségbe" kerültem, ahol a munkám mellett csak tudományos és oktatási tevékenység gyakorlása volt engedélyezett.
Összegzés: Ebben nem volt tapasztalatuk a West Balkánban közel 2-3 ezer embert mozgató rendezőknek, szervezőknek. Ilyet nem tudhat egy 21 éves ügyes, ám nem tapasztalt osztó. Arról nem is szólva, hogy a mai konkurencia harcban nem megfelelő menekülési útvonalak esetén pánikot provokálni is lehet, aminek aztán kiszámíthatatlan következményei lehetnek. A lényeg, a tömegrendezvények rendezése, szervezése veszélyes üzem és ha nem profik szervezik rendezik, úgy ilyen jellegű halálesetek bármikor előfordulhatnak. A tizenéves - és nem csak a tizenéves - bepánikolt tömeg, az bizony csorda. Úgy viselkedik mint egy állatcsorda és ha nincs, akik ezt a csordát terelni tudnák, ott arat a halál. Gondoljunk csak a focihuliganizmusra, avagy a földrengések, árvizek utáni fosztogatásokra. Ecce homo.
2011. január 19., szerda
Tilk studió
Gyerekes örömömre beüzemeltük a házi stúdiómat, melyet 57. születésnapomra kaptam. Lehet kicsit későn érő tipus lennék? Máté fiam távsegítséggel vezetett át az angol nyelvű SONAR LE szoftver falain. Én még tudom értékelni azt a hatalmas technikai fejlődést, ami az elmúlt 25 évben lezajlott. A mai fiatalok egyszerűen beleszületnek és természetesnek veszik. Filmet és hangfelvételt csinálhatunk már az otthonainkban, amelyre anno csak kiváltságos helyzetben lévő intézményeknek volt módjuk. Elérhetők mára számunkra is ezek a technikák. Szóval a rendszerváltásnak és a globalizációnak vannak kifejezetten pozitív hatásai. Csak ugye az egzisztenciális bizonytalanság az, amit az én nemzedékem nagyon nehezen tolerál.
2011. január 18., kedd
Kiszely a hunokról
A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET KULCSA: A BELSŐ-ÁZSIAI HUNOK
A hun-kutatás nélkül nincs magyar őstörténet. Gyökereink olyan területekre - Belső-Ázsiába - vezetnek, amely terület múltját Európában nem- vagy csak alig ismerik. A hunokkkal kapcsolatban az antik történetírás az ókori földrajztudomány évezredes képtelenségeit ismételgeti. Ammianus Marcellinus (330-395) soha nem látta a hunokat, mégis az ő "leírása" vált Európában iránytadónak: "A hunok arca alaktalan…nem ismerik a meleg és főtt ételeket, gyökereket és nyershúst esznek, úgy élnek, mint a vadállatok…"- írja. Pedig ebben az időben volt már hiteles leírás a hunokról; Olimpiodorosz 412-ben járt követségben a hunoknál és Priszkosz rhétor 448-ban Hunniában és Attila udvarában tartózkodott.
Az ázsiai hunokA "hun" szó mongol nyelven annyit jelent, mint "ember". A hunok ismert története valamikor a késő-bronzkorban kezdődik. A hunok őshazája a Góbi-sivatagtól északra talán a Selenga folyó völgyében lehetett, birodalmuk kezdetben a ma Kínához tartozó Belső-Mongóliában, Ordosz vidékén alakult ki, de a Kr. előtti II. században már a Tárim-medencétől az Iszik kölig és a Szaján-hegységtől a Bajkál tóig terjedt. A birodalom határai állandóan változtak. Ismert történetük a Kr. előtti első évezred elején kezdődik. A kínai Konfúciusz (Kung Csiu, Kr.e. 551-479) a hunokat senjün (csenjün) néven említi, mint olyan népet, amely már mintegy 350 éve a Góbi-sivatag peremvidékén él. A Kr. előtti IV. századi kínai forrásokban már gyakran találkozunk a hunokkal, akikkel szemben a kínaiak változó sikerrel harcolnak. A hunok ismert nagy fejedelme Mao-tun a Kr. előtti 200-as években egységes irányítás alatti erős államot szervezett, melynek fővárosa Karakorum környékén volt. Kr.e. 174-ben leigázta az ellenséges tunguz, a jüe-csi (tohár) az o-sun, majd sok más népet. Ez a hun expanzió mozgásba hozta Belső-Ázsia népeit és indította el a későbbi nagy népvándorlás első hullámát. Mao-tun ekkor levelet küldött a kínai császárnak írván: "mindezen népeket hunná tettem és az összes nyilas népek egyetlen családban egyesültek". Csang K'ien kínai vezér Kr.e. 128-ban a hunok fogságába került, onnan visszatérve megbízható - számunkra is igen hasznos - adatokat közölt a kínaiaknak a hunokról. Kr.e. 122 után Ho K'i-ping kínai vezér nagy támadást intézett a hunok ellen, aminek következtében a Hsziungnu Birodalom egysége a Kr. előtti I. század közepére fokozatosan csökkent és a hunok központja az Orhon, a Szelenga és a Tola folyók forrásvidékére húzódott vissza.
Továbbiak
Kommentár: Lehet vitatni és bizonyítani az ellenkezőjét. Ám az ellenkező bizonyításáig álljon ez.
Az ázsiai hunok
Továbbiak
HUN imádság
MIATYÁNK, ISTENÜNK,
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED,
TÖRVÉNY AKARATOD.
MINDEN NAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET, MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.
TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT, S
LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.
TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.
Kommentár: Bizony Urunk Istenünk, tudjuk és érezzük, messziről jöttünk és messze tartunk. És egy hirtelen olvasatra kattanhatsz.
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED,
TÖRVÉNY AKARATOD.
MINDEN NAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET, MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.
TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT, S
LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.
TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.
Kommentár: Bizony Urunk Istenünk, tudjuk és érezzük, messziről jöttünk és messze tartunk. És egy hirtelen olvasatra kattanhatsz.
2011. január 17., hétfő
2011. január 16., vasárnap
A piros lámpa
A helyértéket és a helyérték trendet be kívánom tolni a köztudatba!
Téged is kérlek terjeszd a helyérték és a helyérték trend fogalmát. Mi húzzuk meg a mércét, a vonalat az értékeinket illetően. És mutassunk rá mindenféle kifosztásra, fosztogatásra, így a devizahitellel történő fosztogatásra is.
Kérded: Meg fogják érteni? (ha igen, akkor cselekvési terv is kellene..)
Az otthon nem bugyi, amit naponta cserélnek.Nyelvet, lakhelyet lehet lecserélni, ám a géneket nem.
Kérded: Meg fogják érteni?
Meg, ha elmagyarázzuk.Tudja meg mit kockáztat, az a házas ember ...aki jelzálogkölcsönnel terheli meg az otthonát! Tudja meg mi az értéke az otthonának. Mi a vagyoni értéke és mi a használati értéke. Lássa meg a társadalom milyen mértékű fosztogatás a deviza alapú jelzáloghitelekkel generált árvereztetés.
Ez a Lakásmaffia!
Mondod: ez
Nem a piti kis csalók az elesetteken, akik a joghézagokat használták ki. Ez az Igazi Lakásmaffia.
És itt léphetnek színre az ingatlanos szakemberek. A Biblia a Helyértékternd 1997-2009 Magyarország. Amit az ingatlanos szakemberek terjesztenek és magyaráznak. Ahol Magyarország minden városára megmutatjuk a piaci vagyoni árszínvonalat. Ami alatt eladni, avagy elvinni az otthont a családok vesztesége. Magyarul családellenes. Ami családellenes, az nemzetellenes.
A helyérték alapján az azonosítás egy szorzás. Annak bizonyítása pedig a független értékbecslés.
Bíróság előtt is helytálló ingatlanvagyon-értékelés.
Hiába folyamadott az ingatlanszakma húsz éve a forgalmi adatok megfelelő szintű megismeréséért. Miért is? Azért hogy a valós piaci viszonyokat összefüggéseiben megismerhesse. Miért nem jut hozzá? Azért nem mert a mindenkori politikai elitnek az mindeddig nem állt érdekében, ugyanis így a pártkasszákat feltöltő ingatlanpanamák napvilágra kerülhetnének. Most viszont már nagy a szar, ugyanis ezen a korrupció televényen kifejlődütt az Igazi Lakásmaffia. Bizopnyíték erre a 100 ezer árverés előtt álló otthon.
Pár ezer szenvedélybeteg és kiszolgáltatott lehúzása, lakásaikból kiforgatása a joghézagok, korrupt hivatalnokok és ügyvédek közreműködésével létező és egyben undorító pattanás a társadalom testén. Ám mindez, amit Lakásmaffiának keresztelt a nép, smafu az Igazi Lakásmaffiához képest, ahol 100 ezrek állnak az árvereztetés előtt.
Milyen jogrend az, ahol ilyen jelenségek megjelenhetnek?
Vajon miért lázadnak Algériában és Tunéziában?
Hogy néz ki a helyértéktrend?
Mi az üzenete?
Az hogy a vörös vonal alatt eladni, elvenni disznóság, kifosztása valakiknek! Mert az otthon nem bugyi és a haza nem eladó.
Az ördögi kör
A szegény ember attól szegény, mert buta, ám azért buta, mert szegény.
Nem a multik a bűnösök, hanem mi magunk. A multi csak él azzal a lehetőséggel, hogy felszabadítottuk - úgymond liberalizáltuk - a piacainkat (mintha otthonainkból átjáró házat csináltunk volna).
Jól megversenyezteti a termelőket és a szolgáltatókat a világban és az ebből a versenyből származó termékeket, szolgáltatásokat teríti jó haszonnal. Az se feledjük, a multik is versenyeznek egymással.
Ostobaságunk – nyomorunk alapja - abban áll, hogy nem tudatosul bennünk az, hogy ha a testvér, a szomszéd nem termelhet, szolgáltathat úgy segélyre szorul, mely segélyt nekünk kéne kitermelni, szolgáltatni. Ám hogy termeljük ki, szolgáltassunk, ha ki vagyunk szorítva még saját piacainkról is? Így kölcsönöket veszünk fel a segélyezésre, amit egyre inkább nem tudunk kifizetni.
Paradoxonnak tűnik a tétel, de igaz: Az olcsó, többe kerül.
Ha ugyanis megvesszük az olcsóbb idegen árut, úgy azt a pénzt (is) elvettük testvérünktől, szomszédunktól. Ő így nem termelhet, nem szolgáltathat, így az ő segélyét és nekünk kell előteremteni.
A bűn – a parttalan vágy - bennünk van, ami nem más, mint az egyéni önzés és kapzsiság. Ezt használják ki a multik, amikor - hogy „mi jobban járjunk” - tönkre tesszük testvéreinket azzal, hogy az „olcsó” idegen árut vásároljuk meg.
A bűn – a parttalan vágy - bennünk van, ami nem más, mint az egyéni önzés és kapzsiság. Ezt használják ki a multik, amikor - hogy „mi jobban járjunk” - tönkre tesszük testvéreinket azzal, hogy az „olcsó” idegen árut vásároljuk meg.
Az egy millió munkahelyet csak úgy teremthetjük meg, ha piacainkon helyet is csinálunk az egymillió termelő árujának és szolgáltatásnak. Helyet szorítunk, azaz visszaszerezzük ennek a termelő és szolgáltató körnek a piacokat. A német ezt úgy mondja: Ein stand!
Apám mondogatta és én viccnek véltem: „Fiam, nem vagyunk mi ahhoz elég gazdagok, hogy az olcsó és silány árut vásároljunk.”
BOJKOTTFELHÍVÁS A MAGYAR VÁSÁRLÓKHOZ!
Civilek a multinacionális cégek indokolt és igazságos megadóztatásáért
Alulírottak 34-en, mint akik az ország jelenéért és jövőjéért feltétlen felelősséget érzünk, tűrhetetlennek tartjuk, hogy hazánkban emberek százai fagynak meg a fűtetlen lakásokban, hogy gyerekek ezrei nélkülöznek és éheznek, hogy családok százezrei süllyednek nyomorba, és emberek milliói nyögik a növekvő banki adósságokat, miközben a multinacionális cégek egy része mindent megtesz azért, hogy kivonja magát a közteherviselés alól.
Teljes mértékben támogatjuk az Orbán-kormánynak azt a törekvését, hogy az extraprofit haszonra szert tett magyar és külhoni nagyvállalkozások fizessenek „különadót”, és ragaszkodunk a „különadó” maradéktalan behajtásához.
Határozottan elítéljük azt a 13 külföldi - osztrák, német, holland és francia - céget, melyek az Európai Unió brüsszeli központjához fordultak azzal, hogy diszkriminatívnak tartják a „különadó” megfizetését. Ezek a multinacionális energetikai-, szolgáltató- és biztosító cégek éveken keresztül privilegizált helyzetben voltak, és óriási extraprofitot vittek ki hazánkból, amely után nem, vagy csak csökkentett mértékben fizettek adót. Most viszont – a magyar vállalkozásoktól eltérően - nem akarják kivenni a részüket a globális válság elviselhetetlenné nőtt lokális terheiből, a hozzájuk hasonló cégek által okozott válság következményeit teljes mértékben a magyar emberekre akarják hárítani. De ebből elég volt!
Ezúton országos bojkott-felhívással fordulunk a tudatos magyar vásárlókhoz. Kérjük, hogy amennyiben lehetőségük van rá, a magyar érdekekkel ellenkező magatartásuk miatt bojkottálják a 13 multi-céget, de közülük legalább egyet zárjanak ki eddigi üzleti partnereik sorából, vagy csökkentsék a minimálisra a vele való kapcsolatot. Ne vásároljanak tőlük, ne vegyék igénybe szolgáltatásaikat, ne tartsák náluk pénzüket, amíg Brüsszelbe és a nyugati médiához szaladnak saját anyagi érdekeik védelméért.
Íme a 13 cég név szerint:
Szolgáltató szektor: Baumax, Spar, Rewe Csoport, Deutsche Telekom AG;
Teljes mértékben támogatjuk az Orbán-kormánynak azt a törekvését, hogy az extraprofit haszonra szert tett magyar és külhoni nagyvállalkozások fizessenek „különadót”, és ragaszkodunk a „különadó” maradéktalan behajtásához.
Határozottan elítéljük azt a 13 külföldi - osztrák, német, holland és francia - céget, melyek az Európai Unió brüsszeli központjához fordultak azzal, hogy diszkriminatívnak tartják a „különadó” megfizetését. Ezek a multinacionális energetikai-, szolgáltató- és biztosító cégek éveken keresztül privilegizált helyzetben voltak, és óriási extraprofitot vittek ki hazánkból, amely után nem, vagy csak csökkentett mértékben fizettek adót. Most viszont – a magyar vállalkozásoktól eltérően - nem akarják kivenni a részüket a globális válság elviselhetetlenné nőtt lokális terheiből, a hozzájuk hasonló cégek által okozott válság következményeit teljes mértékben a magyar emberekre akarják hárítani. De ebből elég volt!
Ezúton országos bojkott-felhívással fordulunk a tudatos magyar vásárlókhoz. Kérjük, hogy amennyiben lehetőségük van rá, a magyar érdekekkel ellenkező magatartásuk miatt bojkottálják a 13 multi-céget, de közülük legalább egyet zárjanak ki eddigi üzleti partnereik sorából, vagy csökkentsék a minimálisra a vele való kapcsolatot. Ne vásároljanak tőlük, ne vegyék igénybe szolgáltatásaikat, ne tartsák náluk pénzüket, amíg Brüsszelbe és a nyugati médiához szaladnak saját anyagi érdekeik védelméért.
Íme a 13 cég név szerint:
Szolgáltató szektor: Baumax, Spar, Rewe Csoport, Deutsche Telekom AG;
Bank-szektor: Allianz Csoport, Aegon Group, Axa Biztosító, Ing Bank.
Energia-szektor:OMW, E-ON AG, RWE AG, EnBW Energie, Cez Csoport.
Kezdeményezésünkhöz várjuk egyének és civil szervezetek csatlakozását:
info@polgarinfo.hu
www.polgarinfo.hu
Budapest, 2011. január 14.
Aláíró kezdeményezők:
1. Báthory János szociológus
2. Bogár László közgazdász
3. Czakó Gábor író, közíró
4. Csath Magdolna közgazdász
5. Csurgai Zita táplálkozási szakértő
6. Dabasi Tamás civil jogvédő
7. Gazsó Ferenc egyetemi tanár
8. Harnócz Sándor dokumentumfilmes
9. Hoffer Barna autószerelő
10. Huszár Szabolcs web-szerkesztő
11. Kondor Katalin újságíró
12. Lóránt Károly közgazdász
13. M. Bíró Liza szerkesztő riporter
14. M. Szabó Imre újságíró
15. Magyar János civil jogvédő
16. Morvay Miklós jogász
17. Náray-Szabó Gábor egyetemi tanár
18. Novák Andrea jogász
19. Országbíró Zoltán vezető jogvédő
20. Pankucsi Márta jogász-szociológus
21. Péterfia Béla író, főszerkesztő
22. Piukovics Gábor vállalkozó
23. Pokol Béla egyetemi tanár
24. Pozsgay Imre egyetemi tanár
25. Puhola Józsefné civil jogvédő
26. Samu Mihály egyetemi tanár
27. Simó Endre újságíró
28. Simon Attila repp-zeneszerző
29. Simon János politológus
30. Szabó Tibor politikai filozófus
31. Szigeti Tóth János szociológus
32. Törőcsik Attila főiskolai tanár
33. Varga László közíró
34. Zétényi Zsolt jogász
Energia-szektor:OMW, E-ON AG, RWE AG, EnBW Energie, Cez Csoport.
Kezdeményezésünkhöz várjuk egyének és civil szervezetek csatlakozását:
info@polgarinfo.hu
www.polgarinfo.hu
Budapest, 2011. január 14.
Aláíró kezdeményezők:
1. Báthory János szociológus
2. Bogár László közgazdász
3. Czakó Gábor író, közíró
4. Csath Magdolna közgazdász
5. Csurgai Zita táplálkozási szakértő
6. Dabasi Tamás civil jogvédő
7. Gazsó Ferenc egyetemi tanár
8. Harnócz Sándor dokumentumfilmes
9. Hoffer Barna autószerelő
10. Huszár Szabolcs web-szerkesztő
11. Kondor Katalin újságíró
12. Lóránt Károly közgazdász
13. M. Bíró Liza szerkesztő riporter
14. M. Szabó Imre újságíró
15. Magyar János civil jogvédő
16. Morvay Miklós jogász
17. Náray-Szabó Gábor egyetemi tanár
18. Novák Andrea jogász
19. Országbíró Zoltán vezető jogvédő
20. Pankucsi Márta jogász-szociológus
21. Péterfia Béla író, főszerkesztő
22. Piukovics Gábor vállalkozó
23. Pokol Béla egyetemi tanár
24. Pozsgay Imre egyetemi tanár
25. Puhola Józsefné civil jogvédő
26. Samu Mihály egyetemi tanár
27. Simó Endre újságíró
28. Simon Attila repp-zeneszerző
29. Simon János politológus
30. Szabó Tibor politikai filozófus
31. Szigeti Tóth János szociológus
32. Törőcsik Attila főiskolai tanár
33. Varga László közíró
34. Zétényi Zsolt jogász
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)