2010. október 5., kedd

Fogadatlan Prókátor: Dicséret a FIDESZ-nek és a kormányzatnak

Mondjuk ki "öszödiböszmésen": Elqurtuk ezt is. Konkrétan a jelzálog hitelezést! Kevesen nagyon jól jártak, sokakat viszont már eddig hatalmas kár ért.  És az ügy mindannyiunkat érint. A jelzálog hitelezés rendszere 2001-es bevezetésével lett elhantolva a sárkánytojás, amikor elvehetővé tettük az otthonokat. ( Kopottas szőrűek emlékeztető! A cuclizmusban - ahogy a munkakerülés ez is - tilos és főben járó bűn volt, ugye? Tessék elmondani a fiataloknak!)
Meghozatták a sipisták a szabályt - a böszmék parlamentjével -  hogy lehet kölcsönt kapni ingatlan-fedezet mellett. Magyarul, "Ha nem fizecc Józsi visszük a házad.!"
Ez kérem hamis kártya! Nem cigány kártya, nem magyar kártya, hanem hamis kártya. Sóhajtottunk már akkor. "Szociálisan érzékenyek" cassandrai átokkal sújtottak ( a helytelen nemzeti bal)  már akkor hörögtek - köztük én is - hogy ebből nagy wazze lehet, mert ez bizony farkastörvény. Ilyen feltételek és szabályok mellett jöhet idő, mikor előállhat a tengerészlakoma. Mikor az válik a kérdéssé, hogy akkor most ki kit is egyen? És?
A 2000 év elején a tragikomédia szereplői jól megegyeztek abban, hogy akik így hörögnek azok kerék kötői az EU-ba menetelésnek, sőt bankellenesek. ( Esetleg tovább fokozva antiszemiták, rasszisták és fasiszták.)
No azóta szépen hitelközvetítők tömege jelent meg a piacon. A hajtók. Az adósságba hajtók, akik hatalmas markecinggel ( nem elírás, mert van a marketing és van a markecing) dobálták a népet a hitelcsomagokkal. És nem keveseket el is találtak ugye?

Nos Hölgyeim és Uraim! Kezeket a paplan fölé! 
- Lehetett tudni ugye, hogy lesznek sokan, akik akár a munkahely, akár az egészség elvesztésével fenntarthatatlan helyzetbe kerülnek? Magyarul nem fogják tudni fizetni a törlesztő részleteket? 
- Lehetett tudni, hogy a nyugati pénzvilág az úgy csinálja, hogy a befektető összevonja bozontos tekintetét és a valami már nem is ér annyit? Például a forint. És ezt egymással versengő fizetett szakértők hada kórusban hirdeti? 
Bizony az rettentő kínos mindnyájunknak, hogy egy kis nemzetállam nincs abban a helyzetben, hogy a saját pénzére hatással lehessen. Ezt induláskor deklarálta például a FIDESZ kormány ugye? Bár mondjuk ez nem hungarikum. Így van ezzel az egész "post cuclista blokk", azaz Közép-kelet Európa. Most a Nyugat cucliztat. Persze más-és más mértékben. Lássuk csak
-  Az egy főre jutó vásárlóerőt  
- A munkanélküliséget

Itt kérem a pejtakaró alól kilóg a lóláb, meg az ördög patája. Mondjuk csak ki. Nem addig nyújtózkodtunk, ameddig a takaró ér! Mert módunkban állt ugye. Amit el lehet qurni, azt mi az öszödi böszme kolomp után bóklászva el is qurjuk. 

A vádlottak: 
- Ez ügyben törvényhozásunk - mint oly sok más esetben - enyhén szólva nem állt a helyzet magaslatán. Mert nem tették le ezt az esküt így be sem tartották: "Ellenállok minden anyagi és hatalmi csábításnak, nem engedek semmiféle külföldi nyomásnak és fenyegetésnek. Óvom és védem nemzetemet a hazugságtól, a nélkülözéstől és a szolgaságtól!"

Olyan szabályokat hoztak, melynek következtében előállhatott ez a helyzet. Ahol lószar van, ott veréb is van. E helyzetért  első fokon  a 2000-es évtől regnáló magyar törvényhozás a felelős. Nem csak a mindenkori kormánypártok! Hanem a Parlament, tokkal vonóval. 
Fogadatlan prókátorként: 
- Vádolom károkozás jogcímén a 2000 évtől regnáló valamennyi - nevesített - parlamenti képviselőt, hogy alkalmatlanságról tettek tanúbizonyságot a devizahiteleseket ért csapások miatt. Mert ugye nem őket érte a csapás, hanem a magyar állampolgárok jól elhatárolható körét. Bizony ez a jelenség is "vörösiszap".
- Vádolom károkozás jogcímén továbbá a devizahiteleket folyósító pénzintézeteket és fullajtárjaikat, aki - nem mellesleg - nem kevés "piszkos pénzt" vágtak zsebre a folyamat során. (Oly annyit, hogy a nyugati bankok ott hörögtek a médiában, hogy micsoda nagy kasza megy Magyarországon! Emlékezzetek!)
A kapzsiságból fakadóan, eleve megfontolt szándékkal, szervezett formában elkövetett csalásért, a sok-sok apróbetűs figyelemelterelésért és a pokolba vezető út kövezéséért.  
- Vádolom továbbá a devizahiteles csapdába esett családok családfőit, a család fenntartókat a család otthona, gyermekeik jövője veszélyeztetéséért. 
A Vádlottak álljanak fel! 


Nézzenek a levesbe, amit főztek! És viseljék a károkozás terheit. Arányosan. vagy hogy szarnak bajnak nincs gazdája? De van. Aki előidézte, közreműködött és hasznot húzott más kárából, az állja a károkozás terheit elsősorban!
És álljunk fel mi is, a többiek! 
A szégyenbe esettek. Érezzük át szégyenünk.Éljük át azt a gyalázatot, aminek a kialakulását hagytuk, hiszen gyilkosok közt cinkos aki néma. Ám emeljük is fel szégyen sújtotta fejünket, majd egyszerű család és hazaszeretetből indíttatva ne engedjük, hogy családjainkat - rokonainkat, testvéreinket - kilakoltassák az otthonukból, bármilyen jogcímen. Mert ha hagyjuk, holnap mi következünk. 
Itt a látlelet kattanj rá! 
A lakhatás emberi jog! Aki hitelt ad, az is kockáztat! Mert más az, ha valaki a befektetésre szánt pénzét, és megint más az ha otthonát bukja.  Más a kártyapénz és más az, ami kenyérre és hajlékra való. 
Ne várja és higgye egyetlen befektető úr - se külföldi, se belföldi -, hogy asszisztálunk családjaink földönfutóvá tételéhez, csak azért, hogy ők megőrizhessék, avagy gyarapíthassák pénzüket. Eddig és ne tovább! Aki azt hiszi, hogy az emberek ilyen gyalázatra képesek, azok maguk essenek gyalázatba és pusztítsák saját fajtájukat, szexuálisan saját anyjukat zaklassák!
Ne tűrjük - ne asszisztáljunk és vegyünk részt a gyalázatban - azt sem, hogy közműtartozás fejében a szolgáltatók űzessék - erőszak szerveinkkel - ki otthonaikból a családokat! (Fiaink! Anyátokra, testvéreitekre ne lőjetek! Parancsra sem!)
Ha "tartozás van" hát kapcsolják ki a szolgáltatásokat ilyenkor, ám " a kamatokkal felhizlalt tartozás fejében"   ne kobozzák el a javakat! 
A Jog sokkal komolyabb dolog, mintsem a bíróságokra és a jogászokra bízhatnánk! A Jog, a Vagyon, a Pénz megélhetésünk alapjai és mint olyan - korlátlanul - nem bízhatjuk másokra. Aki pedig akaratunk ellenére viszi javainkat, az tolvaj és rabló! Tolvajok és rablók pedig nyerjék csak el azt, ami nekik jár. A megvetést és a büntetést! A kiközösítést, a vagyonelkobzást és száműzetést!
Dicséret a FIDESZ kormányzatnak a bankadó bátor kivetéséért! 
Bár ez még kevés, ám ezzel a lépéssel megkezdett úton már legalább látszik az alagút vége. Magyar szóra, magyar szó felel! Előre Viktor és csapata!

Nincsenek megjegyzések: