2011. július 22., péntek

Az őskor

A Pátria együttest alapító "atyák": Öcsi, Bandi, Tibu. Valahol Debrecenben egy klubban. Az első közös fellépések egyike. Ha éppen nem az első? Ám ezt ki tudja már? Ez bizony még a hosszú hajak korszaka. És lám, a "felállás" már itt is látható. Banditól rendezői balra (ami ugye a jobbra) Öcsi, és jobbra (ami ugye balra) Tibu. Sohasem beszéltük meg, hogy akkor most ki hova áll. 

2011. július 21., csütörtök

...akkor megadnám a hangot a Pátrijónak ...

A Pátrijó formációt Lexi ejtette ki a száján.



Itt állok talpig hangszerben és kérem a Kantri Nagyi ( Bandi édesanyjának Federics Erzsébet által adott neve)  áldását és a bandák ex tagjainak támogatását, közreműködését, hogy minden évben legalább egyszer a mogyoróskai találkák mintájára az Emlékháznál megszólaljon a Pátrijó, mely Bandi dalait előadva emlékezik.


2011. július 19., kedd

Pucér hörcsög brékel

Jisoraz kvasz

Posted by Picasa

Czifrák András: A vakfoltom

Kihűlt a világ
szempilláim alatt,
és a bíbor-festék miközben
átalakult
egy hullámzó ütemre,
apró égő vonalat rángatott
az orrom előtt.
Utaztam
arra a hullámzó ütemre,
míg meg nem láttam a napot,
a vakfoltomat,
a napot,
a vaktavamat.
Sűrű erdő közepén
hínárt halásztam,
szurok színű hínárt
szurok színű tőből,
szurok szemű halak nevettek rám,
felgyújtom a tavat!
a széleken
lángok nyelték az eget:
beleúsztam:
lángarcok köszöntöttek,
velük égtem,
égtem;
lenn piti ügyek,
pici süket fülek,
fenn már testem marta a láng,
pórusaim átjárta a szurok,
hiába szúrok, bökök,
millió lángkéz beljebb lök,

legyél enyém,
utazom arra a hullámzó ütemre,
négy szurok kerék visz,
szurok ágyban,
a rúd vonja az utat,
fejfák térdre esnek;
halottas kocsi,
hullámzó ütemek
rugókban,
kihűlt világ szemem alatt,
hullámzó ütemre utazom,
utazom mogorva zarándok,
teveháton, mezítláb tövisen,
meglátni a Kába kövem,
égő szuroktó ölén
a napot,
a vakfoltomat.

2011. július 18., hétfő

Korsch Péter: Új törvény - itt vannak a SIT(H)-ek


A héten fogadta el a Parlament új, nagy játékosoknak szóló, a Szabályozott Ingatlanbefektetési Társaságok (SZIT) törvényét. Pénzügyi szolgáltató központtá szeretnénk válni, nem maradhatunk le. A történet azért érdekes a mi számunkra, mivel a hitelválság kapcsán piacra kerülő ingatlanok felszippantására kitűnően alkalmasak. Lássuk hogyan épül is fel a rendszer.

Portfólió írása alapján a SZIT-ek életrekeltése csak a komoly tőkehátterű személyeknek, cégeknek adatik meg. 10Mrd-os induló tőkével kell rendelkezniük. Nem nehéz rájönni, hogy itt eleve külföldiek helyzetbehozásáról van szó. Miután létrejön a társaság, kapaszkodjunk meg, társasági adó és iparűzési adó mentességet kap örökre, mivel annyira kívánatos a jelenléte hazánkban. 'Cserébe' vállalják, hogy nyereségüket 90%-ban kifizetik osztalékként évente. Ez azért érdekes, mert az egész kapitalista(pénz a lényeg nem az ember) kreálmányt tőzsdére kell vinni. Oda pedig akkor jönnek csak a spekulánsok(befektetők), ha nyerészkedhetnek, akik persze jórészt szintén külföldiek. Tehát aki részvényt vesz, az sok osztalékra számíthat, ha a társaság jó magas nyereséggel dolgozik. A gyakorlatban két helyről jöhet a pénz. 1. Ingatlan fejlesztés, 2. Ingatlan bérbeadás. Az ingatlanfejlesztés a vállalkozásokhoz köthető főleg, míg a bérbeadásnál a lakossági szegmens is erős lehet a válság hatására.
Mit jelent ez a magyar lakosság, és vállalkozások számára?
Nagyon egyszerű: teljes kiszolgáltatottságot. Nagy tőkével, kapcsolatokkal rendelkező társaságok megszerzik a tulajdonjogokat, a helyi lakosok, cégek csak bérelhetnek 'piaci áron'. A tőzsdei spekulánsok meg majd követelik a mind nagyobb nyereséget, ami egyben 'piaci ár' (bérleti díj) emelkedést is jelent. Így zárul a kapzsiság álkapcsa áldozata(rabszolgája) körül.
Nem is titkolják miről van szó. A tavaly tőzsdére vezetett Appeninn Holding vezetője a következőket nyilatkozta:" Szerinte ha a szit-sztori összefonódik időzítésében a KKV-szegmens dinamikus növekedésével, akkor aranykor következhet be az ingatlanpiacon és ez a külföldi befektetők érdeklődését ismét felénk fordíthatná."
Ügyesen ki van ez találva. A fiúk nem ma kezdték. A politikusok úgy sem értenek hozzá(máshoz sem nagyon), irányított kommunikációval, előkészített anyagokkal, fennséges tálalással felépíthető a segítő, előremutató megoldás illúziója. De ez akkor is csak egy illúzió marad, amit egy idő után bizonyosan kijózanodás követ.
Nekünk két feladatunk lehet ilyen esetekben, ami a 0. feladattal kezdődik: fel kell ismerni az illúziót! Utána 1. a jól működő gépezetbe homokszemeket tegyünk, vagy szórjunk, illetve 2. olyan alternatív megoldásokat dolgozzunk ki és vezessünk be, ahol ezek a gépezetek nem tudnak működni. Gondolok én itt ezen a területen pl. a helyi pénzek bevezetésére, támogatására. Az ad munkahelyet, munkát, finanszírozást, lokális közösséget. Ugyanis az ügy hátterében a tőkehiány, és a kamatos pénz áll, mivel az országnak nincs saját pénzkibocsátási lehetősége. Ezért amíg meg nem változik a helyzet a központban, helyben kell cselekedni.
Saját magunknak kell a sorsunkat a kezünkbe vennünk, mint a fenti példa mutatja a sokadik bankárkormányunkra sem számíthatunk.
Korsch Péter
Kommentár:  Nah. Gengsztereké ez a világ.  Az Állami Eszközkezelő majd csak akkor alakul meg, ha ,már megvannak a "orgazdák" akik felvásárolják a lopott holmit. 

2011. július 17., vasárnap

Lássátok feleim szömtükkel ...

Posted by Picasa
Elbúcsúztattuk Bandit, közel kétszázan, Édesanyja, testvérei, rokonai, barátai, tisztelői. Várjuk a Jóbarátoktól az általuk készített felvételeket, amelyből egy kis albumot szeretnénk összeállítani. A Czifrák András Baráti Társaságba  huszonhét Jóbarát regisztrált.



Fotók a temetésről