Reggeli ébredezés

A Kossuthon Tóth Vali osztja az észt, divat-hablatyol,
s gagyog, min tudatom - még gyalog -
csak enyhén fanyalog.

Harakiri

Hűség és becsület - mi múltunkban -
maga volt az élet, az élet záloga, a megtartó erő,

Ma a tömegek szemében,

Alkalmazkodó képtelenségként áll elő.

Hol az ember iszamlós tömegben,

A Pénz hálójában  vergődő

tengeri férgekké silányodott,

Hol tömegeket, népeket a Pénz fojtogat,

Hol az igazmondás csak dadog,

Hol kaméleon világ csillaga ragyog,

Zászló és falu, övön a katana,

Mindezek nélkül mit ér a katona?

Kiürült csigaház, kagylóhéj

a harcos, haladhat nesztelen,

ha maga a csiga meztelen.

Hatalmas vizek medrein, partjain

Kallódó kagylóhéjak és csigaházak

Őrzik egy múlt élet nyomait.

Megtartasz-e Uram,

ha újabb özönvízkor indul a hajó,

Belátom - nagy tömegben –

a szamuráj, semmire való.

Az egyéni hősségnek fonala szakadt,

Az örök hűséget szétszakítja,

A gombnyomásra ránk zúduló

Kummulált fosszilis energia.

Megindult a csorda

Nem tudják megállítani azt a Zala megyében vándorló szürkemarha-gulyát, amely másfél éve szabadult ki egy karámból. Az állatok utakon kelnek át, milliós károkat okoznak a vidéken, befogni azonban nem tudják őket, mert nem arra mennek, amerre a hajtók szeretnék.

Másfél évvel ezelőtt kiszabadult egy harminc szürkemarhából álló gulya Zala megyében, Kacorlak környékén, azóta szabadon kóborolnak az állatok. Az őrizetlenül hagyott marhák több millió forintnyi kárt okoztak. A környékbeli veteményesekben, szántóföldeken lelegelték a terményt, letaposták a növényzetet, károsították a vadászterületeket. A folyóvíz mentén élő szürkemarhák időközben 50 egyedre szaporodtak, némelyiknek a súlya már eléri a több mázsát - mondta Gál István, Zalaszentbalázsi körjegyzője.

A gulya a napokban vándorútra indult a Principális-csatorna mentén Zala megyében: az állatok két főúton is áthaladtak, majd Alsórajk határában bukkantak fel, ahol letarolták a kukoricaföld egy részét - közölte Szegedi Ferenc, a Backó Mezőgazdasági Kft. igazgatója.

Lássátok szömtükkel ...

Férfidolgok

Őszi konyhaablak-sarok

Baromarcúság

Mai mese
Hol volt hol nem volt, hét folyón is túl, a Kárpát medencében, hogy volt egy kárpótlás. A kárpótlás során a kárpótoltak árverés útján az aranykorona értéknek megfelelően osztatlan tulajdonjogot szereztek 20 hektár földre. Mintegy 75 aranykorona értékben. A terület eredetileg legelő volt, ám legeltetni tilos. És ekkor jött a Natura 2000. A mai piaci áron 600 Ft/m2 terület értéke 120 millió forint lenne. Ez ugye egy combosabb budai villa.
A kárpótoltak nem rendelkezhetnek a területtel. Sőt! Ki vannak téve büntetésnek. Ez nem kárpótlás. Ezt úgy hívják kibaszás! Hát a bárcás húha anyjukat  - ki nem nyelte le őket - azoknak, akik ezt így csinálták ki. Ők a baromarcúak.

Lázár Ervin: Bab Berci kalandjai

Bab Berci ránéz Rév Zoli pálinkájára
Bab Berci látta, hogy sietős léptekkel jő egy ember. Gondolta, megóvja. Elhárítóan maga elé emelte hát a kezét, és síri hangon így szólt:
– Ne közelíts, idegen!
Az idegen, aki lenyűgözően divatos és vadonatúj hasított bőr cipőt viselt – és ehhez képest öltözéke többi darabja nem is érdemel említést –, csalódottan megtorpant.
– Hát nem te vagy Bab Berci?
– De igen, és éppen ezért mondom, hogy ne közelíts.
– Föl akarsz dühíteni – állapította meg keserűen a jövevény. – Netalán verekedni akarsz velem… Ha tudom, dehogy kereslek éppen téged.
Bab Bercin látszott, egy pillanatig sem hiszi el, hogy az idegen valóban őt keresi.
– Beszélhetsz, amit akarsz – morogta –, de ne közelíts, ha kedves az életed.
Az idegen gyanakodni kezdett, alaposabban szemügyre vette Bab Bercit, s a náthában pácolt arc láttán szinte megvidámodott.
– Ja, a náthád miatt? Csak nem képzeled, hogy berezelek egy kis náthától?
– Nátha, nátha?! Kit érdekel ez a kis idült nátha? De ha majd rád ragad a világ legnagyobb szomorúsága, akkor majd nézegethetsz!
– Honnan ragadna rám?
– Rólam. Tudd meg, itt dúl bennem a világ legnagyobb szomorúsága. És ragályos, mint a feketehimlő.
– Még hogy a világon a legnagyobb! Ezeket ismerem – mondta fitymálva az idegen. – Minden ilyen világlegnagyobbról előbb-utóbb kiderül, hogy piti kis vacak. A te bánatod is egy ködöcske csak, egy füstpamat, egy árvácskaárnyék.
– Én szóltam – mosta kezeit Bab Berci –, ha nem félsz, kerülj beljebb.
Az idegen nem kérette magát, beljebb került Bab Berci háncsházába, kínálás nélkül leült, világnagy és látszatra üres utazószatyrát maga mellé ejtette, hasított bőr cipős bal lábát neveletlenül fölrakta az asztalra, rágyújtott, és szigorúan Bab Bercire nézett.
– Van valami innivalód?
– Víz – mondta Bab Berci.
– Brrr – rázkódott össze az idegen, és lenyúlt, matatni kezdett világnagy, roggyant utazószatyrában, amely ezek szerint mégsem volt üres. – Még szerencse, hogy számítok rá, hogy sosincs innivalótok.
Ezzel előhúzott egy pálinkásüveget, és belekortyintott.
– Kérsz? – nyújtotta aztán Bab Berci felé.
– Takard el, takard el! – kiabált Bab Berci, és elkapta a tekintetét a pálinkásüvegről.
– Mi az, még látni sem bírod? – nevetgélt az idegen, és az üveget az asztalra állította.
Bab Berci odasandított. Most már bizonyára késő – gondolta, és fenngangon így szólt:
– Bemutatkozhatnál.
– Dehogy mutatkozom be – mondta a másik. – De a nevemet megmondom.
Na, megint egy szép kis alakkal hozott össze a sors – gondolta Bab Berci. – Úgy látszik, errefelé csak kacifántos emberek kóborolnak.
– Nekem úgy is jó – mondta.
– Rév Zoli vagyok.
– Üdvözöllek házamban, Rév Zoli – mondta egy kovácsfújtató-sóhaj kíséretében Bab Berci.
– Ja persze, téged éppen a világ legnagyobb szomorúsága szuttyongat – somolygott gunyorosan és hitetlenkedve Rév Zoli. – Mivel tudod bizonyítani, hogy ez a világ legnagyobb szomorúsága? Mit legnagyobb? Én már azzal is beérem, ha azt bebizonyítod, hogy nagyobb, mint az én bármelyik közepes kis bánatocskám.
– Mindjárt abbahagyod a somolygást – mondta Bab Berci sajnálkozva. – Nagyon is kézzelfogható bizonyítékaim vannak. Húzzál csak egyet a pálinkádból!
Rév Zoli szeme felcsillant.
Azám! A pálinka! Kortyintott… És rémület torzította el az arcát. Fölordított:
– Ecet!
– Na látod – mondta Bab Berci –, annyira szomorú vagyok, hogy amire ránézek, megsavanyodik.
– Ilyen gyalázattal még életemben nem találkoztam – suttogta megrendülten Rév Zoli. – Mért néztél a pálinkámra?!
– Mondtam, hogy takard el.
– Becsaptál. Azt mondtad, ne közelítsek, ha kedves az életem, holott azt kellett volna mondanod, ha kedves a pálinkám.
– Na, most láthatod, hogy mennyire nem ködöcske, füstpamat és árvácskaárnyék a bánatom.
Rév Zoli arcán a haragot felváltotta az ámulat, beleszagolt a pálinkásüvegbe, azt várta volna az ember, hogy az ecetszag búbánatba dönti, de nem, fölélénkült, látszott, valami nagy eszme borítja jótékony homályba a megecetesedett pálinkát.
– De hiszen ez nagyszerű! – kiáltott. – Lesz itt pálinka, kenyér, új cipő garmadával! Bab Berci, milliomosok leszünk!
– Hogyan? – gyanakodott Bab Berci.
– Kisvállalkozást alapítunk – szavalta Rév Zoli. – Bab Berci és Rév Zoli Ecetüzeme. Megtöltünk vízzel egy sereg üveget, és ha rád jön a szomorúság, csak ránézel, máris kész az első osztályú ecet. Valami jó név is kell neki… Megvan… összeházasítjuk a keresztneveinket: Berzoli. Hát nem jó?! Itt a Berzoli, a világ legjobb ecete, ha megkóstolja, szakít a cukorevéssel! Okos ember Berzolival savanyít. Ráadásul a Berzoli külföldi névnek hangzik. Verekedni fognak érte.
– Van egy bökkenő – szakította félbe a lelkes előadást Bab Berci.
– Naná – legyintett Rév Zoli. – Tulajdonképpen az élet bökkenők sorozata. És minden bökkenőhöz társul valami. Ecetgyártás, házépítés, tanulás, szerelem… és így tovább, a halálig bezárólag.
– Akkor elmondanám neked, hogy ecetgyártás tárgyában mi tartozik a bökkenőhöz – mondta nem minden kéj nélkül Bab Berci. – Nevezetesen az, hogy vízből nem tudok ecetet nézni, csak édes és alkoholos italokból.
– Te mondtad, hogy amire ránézel, megsavanyodik – háborgott Rév Zoli.
– Kicsit túloztam, nem gondoltam, hogy azonnal a dolog gyakorlati hasznát keresed.
– Hát mit keresnék? A dolog gyakorlati vesztét? Az megjön magától is – méltatlankodott tovább Rév Zoli. – Megint becsaptál… Zuhognak rám a sorscsapások… Ráadásul a lábamat is nagyon kényelmetlen az asztalon tartani.
– Hát vedd le.
– Csak nem képzeled, hogy az illemszabályoknak megfelelően fogok itt ücsörögni?! Mint egy jól nevelt főkönyvelő.
– Attól nem kell tartanod – vigasztalta Bab Berci –, egy jól nevelt főkönyvelő nem hamuzza tele maga körül a padlót. Úgyhogy te most már akárhogyan ülsz, az nem lesz jól nevelt ülés.
– Igazad van – mondta Rév Zoli –, teljesen fölöslegesen tartom az asztalon a lábam. Le is veszem. – Levette. – Jaj de jó!
– S miért volna az baj, ha az illemszabályoknak megfelelően ücsörögnél? – érdeklődött Bab Berci.
– Huh! – rázkódott meg ennek még a gondolatára is Rév Zoli. – Mit gondolsz, miért tanulmányoztam át a világ valamennyi illemkódexét?! Azért, hogy még véletlenül se csináljak semmit úgy, ahogy előírják.
Bab Berci áhítattal nézte a nagy előadót, aki ettől kétségtelenül átszellemültebb lett.
– Mert csak a sapkabojt, a kéztartás, a majomvigyor, a nadrágszín, az ülésrend, a mézmáz, csak az a fontos, a szívem bezzeg nem érdekel senkit.
– De! Engem érdekel – mondta gyorsan Bab Berci.
– Túrót – mondta olyan illetlenül Rév Zoli, hogy a világ valamennyi illemkódexírója összerezzent. – Téged is csak a saját pálinkasavanyító bánatod érdekel.
– Én igazán sajnálom, hogy éppen ilyen állapotban találtál, de…
– Hogy van a bánatod? – mosolyodott el Rév Zoli.
– Mardos – mondta Bab Berci. – Bár már nem annyira, mint amikor megjöttél. De ha van még egy üveg pálinkád, elő ne vedd!
– Azt kellene kikutatni – mondta Rév Zoli –, hogy mitől vagy bánatos.
– Megmondhatom kutatás nélkül is. Azért, mert nekem soha senki nem ír levelet, velem senki sem törődik, engem soha senki sem keres.
– Ember! Te nemcsak bánatos, süket is vagy! – kiáltott Rév Zoli. – Hát nem hallottad, hogy én egyenesen temiattad jöttem? Téged kerestelek.
Bab Berci elsápadt, elpirult – röpülgetett a lelke.
– Hallottam az előbb is, de azt gondoltam, viccelsz.
– Dehogy viccelek, a legkomolyabban mondom.
– Hurrá, hurrá! – kiáltozta boldogan Bab Berci. – Hozzám jött, engem keres.
Rév Zoli tátott szájjal nézte. Mert látott már jó néhány pálfordulást, egyet-kettőt maga is véghezvitt, de ilyen villámgyorsat, mint Bab Bercié, elképzelni sem tudott.
– Olyan vidám vagyok, hogy madarat lehet velem fogatni – mondta Bab Berci.
– Madarat ne fogj – mondta gyorsan Rév Zoli –, de itt az alkalom, nézd vissza a pálinkámat.
A bánatfelhő, mint egy megbolydult méhraj, újra ott kavargott Bab Berci feje körül.
– Szóval csak azért mondtad, hogy hozzám jöttél. Hogy viduljak fel tőle, és nézzem vissza a pálinkádat. De vedd tudomásul, hogy ecetből nem tudok pálinkát nézni. Semmiből sem tudok. A jókedvem teljesen hatástalan a folyadékokra… Ha van jókedvem…
– Jaj, csak el ne múljon a jókedved – vágott közbe Rév Zoli. – Én tényleg hozzád jöttem. Szükségem van rád.
– Énrám? – örvendezett Bab Berci, s jött ám a jókedve.
– Terád. Hogy itt a világ végén is legyen egy barátom, akivel ráadásul jól meg lehet férni, s akinek a titkomat is elmondhatom.
– Énvelem aztán megférhetsz, s a titkod is a legjobb helyen lesz. Mondd csak.
– Arról van szó – mondta Rév Zoli –, ha engem megüt valaki, az neki fáj. Ha meg én ütök meg valakit, az nekem fáj.
– Mit akarsz? – kiáltott Bab Berci. – Te vagy a világ legszerencsésebb embere.
– Éppen ez az, hogy nem vagyok.
– Dehogynem. Ha jön az ellenséged, és meg akar verni, még biztathatod is. Csak arra kell vigyáznod, hogy te meg ne üsd. És az ellenséged egykettőre laposra veri magát. Te meg fütyörészel közben.
– Így volna – bólogatott Rév Zoli –, ha ellenségek között élnék. De én a barátaim meg a szeretteim között élek.
– Akkor meg kétszeresen is a világ legszerencsésebb embere vagy. Az ember nem verekszik a szeretteivel.
– Dehogynem – mondta Rév Zoli. – Az ember leginkább a barátaival és a szeretteivel verekszik. És gondold el, földühítek valakit, akit nagyon szeretek, mert nekem sajnos az eléggé könnyen megy, nekilát engem csépelni, és neki fáj! Nem elég, hogy földühítettem, még fájdalmat is okozok neki.
– Ajaj – mondta Bab Berci –, ez legalább olyan fogas kérdés, mint Nuuszi Kuuszié, a varázslóé, aki mindent csak egyetlen pillanatra tud elővarázsolni és nem tovább.
– Igen? És ő is idejött hozzád?
– Ide.
– És kitaláltál valamit?
– Azt nem – mondta Bab Berci, és a szeme sarkából Rév Zolira pislantott –, de jól kisírtuk magunkat együtt.
– Azt aztán nem! – mondta Rév Zoli. – Sírni nem fogunk.
– Miért is sírnánk – mondta Bab Berci, aztán kérőre fogta a szót. – Te Zoli, hátba vághatlak?
– Vágjál csak – mondta Rév Zoli, és tartotta a hátát.
Puff! Bab Berci jól hátba vágta.
– De hiszen ez tényleg nekem fáj! Hátba vágtam magam! – kiáltozta nevetve. Összekapaszkodtak Rév Zolival, és nevettek torkuk szakadtából. Pedig én nem vagyok olyan biztos, hogy nevetni vagy sírni való-e Rév Zoli különös tulajdonsága.

Volt egy ház

Volt egy ház, egy ház, a szülői ház
Anyám a kapuban várt,
Apám az udvarból jött felém,
Könny csillogott szemén.

Ez a ház, a Ház, a szülői ház
Ahová visszatért a legény,
Jöttömre várt, anyám, apám
Mindig meg is érkeztem én.

Volt egy ház, egy ház a szülői ház
Hányszor el is hagyhattam én,
Valahányszor megtértem, boldogan
Léphettem át küszöbén.

Nem volt maradásom, várt reám
Az itthon, hol él a család.
Sajgott a lelkem az otthonért,
Ahol él, anyám s apám.

Anyámat, apámat szívük vitte el,
Ma Húgom áll a ház küszöbén,
Szívünk sajog, bánat az öröm,
Csak mi érezhetjük, ő meg én.

A ház csak áll, csak áll komoran,
Szívünk, lelkünk sajog,
Jól tudom, felfogni még sincs erőm,
Nem csak ő, én is árva vagyok.

Ha nem lenne itthon, itthon a család
Már élni sem lenne erőm,
Útra kelnék végleg, a szülők után,
Hazatérni mindig jut idő.

Manócskánk

Mindenszentek 2010

Berg János Tilk Ádám Gergely szépapja született 1884-ben

 

Berg János szépapa, ükapa, dédapa sírjánál

Az alábbi párbeszéd valamikor 1972 nyarán itt zajlott, Balatonboglár Mikszáth Kálmán utca 3. szám alatt a ház építésekor. ( Berg János dédapa, Tilk László Géza dédunoka)
Berg János: Fiam szeretnék valamit kérdezni.
Tilk László Géza: Papa, maga tőlem?
Berg János: Igen fiam. Nem értek valamit.
Tilk László Géza: Mit?
Berg János: Hát azt hogy itt van lent ez a Zanzibár kocsma. Itt minden este bál van.
Tilk László Géza: ?
Berg János: Mi ebben az öröm?
Tilk László Géza: Hogy tetszik gondolni?
Berg János: Nálunk Vámosan egy évben összesen két bál volt. Tavasszal és ősszel. De mi már előtte három hónappal készültünk rá. Mi lesz hogy lesz? Ki kivel megy, kit táncoltat? Milyen ruhában megyünk? Én fiam nem értem, hogy itt minden este bál van. Mi ebben az öröm?

A 95 tétel

Írta és közzétette LUTHER MÁRTON (1483-1546) német reformátor 1517. október 31-én Wittenbergben, a vártemplom kapujára szögezve.

Az igazság kiderítése s és igyekezetétől indítva, megvitatásra kerülnek az alábbi tételek Wittenbergben, tisztelendő Luther Márton atya, a szabad művészetek és a szent teológia magisztere s ugyanott ezeknek rendes előadója elnökletével. Ezért kéri, hogy akik nem jelenhetnek meg ezeket velünk élőszóban megvitatni, tegyék meg távolból írásban. A mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Ámen.

1. Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: "Térjetek meg!" - azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).

2. Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk a bűnbánat szentségi gyakorlására, azaz a bűnvallásra és a jóvátételre, ami a papok közreműködésével történik.

3. De nem is vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belső bűnbánatra, mert a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet.

4. Ez a gyötrődő küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyűlöli vétkes önmagát (ez az igazi belső bűnbánat), vagyis a mennyek országába való bemenetelig.

5. A pápa nem akar senkit mentesíteni és nem is mentesít a jóvátevő bűnhődéstől, hanem csak attól, amit saját illetékességében vagy az egyházi jogszabályok szerint maga rótt ki.

6. A pápa nem bocsáthat meg másként egyetlen vétket sem, csak azáltal, hogy azt Istentől megbocsátottnak jelenti ki és fogadja el. Viszont kétség kívül megbocsáthatja az ő számára fenntartott eseteket: ezek semmibevétele esetén a vétkesség kétség kívül megmarad.

7. Isten senkinek nem bocsátja meg vétkét anélkül, hogy egyszersmind alá ne vetné a megalázkodót mindenben a helyette eljáró papnak.

8. A bűnbánati egyházjogszabályok csak az élőkre érvényesek, és azok szerint haldoklókra semmit sem szabad kiróni.

9. Ennélfogva jót tesz velünk a Szentlélek a pápa által, mikor (a pápa) a rendelkezéseiben mindig kivétellé teszi a halál óráját és a szükséghelyzetet.

10. Képzetlenül és hibásan járnak el azok a papok, akik a haldoklóktól egyházjogszabály szerinti bűnbánati teljesítményt követelnek a purgatóriumban.

11. Bizonyosnak tűnik, hogy azt a konkolyt, hogy az egyházjog szerinti jóvátevő bűnhődést át lehet változatni purgatóriumbeli bűnhődésre, akkor hintették el, mikor a püspökök aludtak.

12. Régente az egyház által meghatározott büntetéseket nem a feloldozás után, hanem a feloldozást megelőzően szabták ki, hogy ezzel próbára tegyék a töredelem őszinte voltát.

13. A haldoklók halálukért mindennel megfizetnek, és az egyházjogi szabályok számára már halottak, joggal illeti meg őket az azoktól való feloldás.

14. A haldoklóban lelki épségének és szeretetének tökéletlensége szükségképpen nagy félelmet támaszt, annál nagyobbat, minél tökéletlenebb volt.

15. Ez a félelem és borzadás magában is elég (hogy mást ne mondjak) a purgatóriumi szenvedést előidézni, mivel a reménytelenség borzalmával határos.

16. Láthatjuk, hogy a pokol, a purgatórium és menny úgy különbözik egymástól, mint reményvesztés, a kétséggel küzdés és a biztonság.

17. Látható, hogy a lelkeknek a purgatóriumban arra van szükségük, hogy mind félelmük fogyjon, mind szeretetük szaporodjék.

18. Nem látszik bizonyítottnak sem érvekkel sem szentírási helyekkel, hogy (a purgatóriumban lévő lelkek) kívül lennének a szeretetet kiérdemlő vagy azt fokozó állapoton (Isten irgalmán).

19. De az sem látszik bizonyítottnak, hogy legalábbis mindnyájan biztosak és biztonságban vannak boldogságra jutásuk felől, jóllehet mi ebben teljesen bizonyosak vagyunk.

20. Tehát a pápa a minden bűnhődés teljes elengedésén nem egyszerűen minden bűnhődés elengedését érti, hanem csak az általa kiróttét.

21. Tehát tévednek azok a búcsúhirdetők, akik azt mondják, hogy a pápa bűnhődés elengedése ez embert minden bűnhődéstől feloldja és megmenti.

22. Éppenséggel semmit nem enged el a purgatóriumban levő lelkeknek, amit ebben az életben kellett volna az egyházi jogszabályok szerint teljesíteniük.

23. Ha valaki egyáltalán megkaphatja minden bűnhődése valamilyen elengedését, akkor biztos, hogy ezt csak a legtökéletesebbek kaphatják meg, tehát igen kevesen.

24. Természetesen az emberek legnagyobb részét becsapják, amikor nagy hanggal, minden megkülönböztetés nélkül ígérik meg nekik a bűnhődés feloldását.

25. Amilyen hatalma van a pápának a purgatórium felett, ugyanolyan hatalma van bármely püspöknek vagy lelkésznek a maga püspökségében, illetve gyülekezetében.

26. Nagyon jól teszi a pápa, hogy a (purgatóriumban lévő) lelkeknek nem a kulcsok hatalmával ad elengedést, (amivel (ott) nem rendelkezik), hanem közbenjáró könyörgés által.

27. Emberi balgaságot hirdetnek, amikor azt mondják, hogy mihelyt a ládába dobott pénz megcsörren, a lélek azonnal a mennybe száll.

28. Csak annyi bizonyos, hogy a ládában megcsörrenő pénz által nagyra nőhet a haszonlesés és a kapzsiság. Az egyház közbenjáró szolgálatának eredményessége azonban egyedül Isten jótetszésétől függ.

29. Ki tudja, hogy vágyódik-e minden purgatóriumban lévő lélek arra, hogy őt onnan kiváltsák? A legenda szerint sem Szeverinusz, sem Paszkálisz (pápák) nem igényelték ezt.

30. Senki sem biztos a maga töredelmének valódisága felöl, még kevésbé a következmény: a teljes elengedés felől.

31. Amilyen ritka az igazán bűnbánó ember, épp olyan ritka az igazán elengedést nyerő, vagyis nagyon ritka.

32. Örök büntetést kapnak tanítóikkal együtt, akik a búcsúcédulákkal biztonságban hiszik magukat az üdvösségük dolgában.

33. Nagyon kell óvakodnunk azoktól, akik azt mondják, hogy a pápának azok az elengedései (azaz búcsúi) Istennek ama fölbecsülhetetlen ajándék, amely által rendbe jön az ember dolga Istennel.

34. Ugyanis a búcsúnak ez a kegyelme csak a bűnbánat szentségével (és) ember által kiszabott jóvátevő bűnhődésre vonatkozik.

35. Nem keresztyénséget prédikálnak, akik azt tanítják, hogy aki lelkeket akar kiváltani vagy gyónási kiváltságot vásárolni, annak nincs szüksége töredelemre.

36. Minden igazán szívén talált keresztyén részesül a bűnhődésnek és a vétkességnek teljes elengedésében búcsúcédula nélkül is.

37. Aki csak igazi keresztyén, akár élő, akár halott, az részese Krisztus és az anyaszentegyház minden kincsének, s ezt Isten adta néki, búcsúcédula nélkül is.

38. A (bűnhődés) pápai elengedését és a (kegyelemben) részesítést mégsem szabad semmiképpen sem megvetni, mert az (mint mondtam) az isteni elengedés kinyilvánítása.

39. A legképzettebb teológusnak is igen nehéz egyszerre megtapasztalnia a nép előtt a bőséges búcsút és az igaz töredelmet.

40. Az igazi töredelem keresi és szereti a bűnhődést, viszont a búcsú bősége elkényelmesít és a bűnhődést gyűlöletessé teszi, legalábbis esetenként.

41. Óvatosan kell az apostoli (azaz pápai) búcsút prédikálni, nehogy a nép félreértse és elébe helyezze azt a szeretet jócselekedeteinek.

42. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa véleménye szerint a búcsúvásárlás semmilyen tekintetben nem állítható egy sorba az irgalmasság cselekedeteivel.

43. Arra kell tanítani a keresztényeket, hogy jobb dolgot tesz, aki a szegénynek ad, vagy a rászorulónak kölcsönöz, mint hogyha búcsút vásárol.

44. Ugyanis a szeretet cselekedete által nő a szeretet és javul az ember, de a búcsú által nem lesz jobb, csak a bűnhődéstől mentesebb.

45. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy aki látja a rászorulót és azt elhanyagolva búcsúra költ, az nem a pápa elengedését szerzi meg, hanem Isten rosszallását.

46. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy - hacsak nem dúskálnak a fölöslegben - mindazt, ami az élet fönntartásához szükséges, tartsák kötelességüknek házuknépe javára fordítani és semmiképp se pazarolják búcsúkra.

47. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a búcsúvásárlás nem parancsolat, hanem szabad döntés dolga.

48. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa a búcsúban való részesítéssel inkább az őérte való áhítatos imádkozást akarja elérni sem mint a készpénzt, mert az előbbire nagyobb szüksége van.

49. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa búcsúi akkor hasznosak, ha nem beléjük vetjük bizalmunkat. Viszont nagyon ártalmasak, ha általuk elvész az istenfélelmünk.

50. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy ha a pápa tudna a búcsúhirdetők zsarolásairól, azt akarná, hogy inkább égjen porig Szent Péter bazilikája, mint azt, hogy juhainak bőréből, húsából és csontjából épüljön fel.

51. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa, ha szükséges volna, kész lenne (ahogy illik) még Szent Péter bazilikájának eladása árán is saját pénzéből segíteni azokat, akiknek legtöbbjétől némely búcsúhirdetők kicsalják a pénzüket.

52. Hiábavaló a búcsúcédulák alapján bízni az üdvösségben, még ha a búcsúmegbízott, sőt akár a pápa a saját lelkével kezeskednék is érte.

53. Krisztus és a pápa ellenségei azok, akik a búcsú hirdetése miatt Isten igéjét más templomokban teljesen elnémítják.

54. Jogsérelem éri Isten igéjét, ha ugyanabban a prédikációban ugyanannyi vagy több időt szentelünk a búcsúnak, mint Isten igéje hirdetésének.

55. A pápa gondolata szükségképpen az, hogy ha a csekély értékű búcsút egy haranggal, egy díszfelvonulással és egy szertartással ünneplik, akkor az evangéliumot, ami a legnagyobb dolog, száz haranggal, száz díszfelvonulással, száz szertartással kell hirdetni.

56. Az egyház kincse, amelyből a pápa a búcsú nincs eléggé megnevezve, és Krisztus nép is ismeri azt.

57. Nyilvánvaló, hogy itt nem mulandó javakról van szó, mert azokat sok egyházi szónok nem egykönnyen osztogatja, hanem inkább gyűjti.

58. De nem is Krisztus és a szentek érdemeiről van szó, hiszen azok mindenkor, a pápa közreműködése nélkül is, munkálják a belső ember számára a kegyelmet, a külső ember számára pedig a keresztet, a halált és a poklot.

59. Szent Lőrinc ugyan azt mondta, hogy az egyház kincse a szegények, de ő korának szokásos kifejezésével élt.

60. Nem vakmerőség kimondani, hogy az egyház kincse: az egyház kulcsai (melyeket Krisztus érdeméért kapott).

61. Világos ugyanis, hogy a bűnhődés elengedésére és a (meghatározott) esetekre (vonatkozóan) elegendő a pápának a saját hatalma.

62. Az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma (örömhíre). De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz.

63. De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz.

64. A búcsúk kincsét viszont igen kedvelik, mert utolsókból elsőkké tesz.

65. Az evangélium kincse olyan háló, amellyel egykor az anyagi javak embereit halászták.

66. A búcsú kincse pedig olyan háló, amellyel ma az emberek anyagi javait halásszák.

67. A búcsú, amiről a búcsúhirdetők azt hirdetik, hogy a legnagyobb áldás, - valóban az, de a kereset szempontjából.

68. Valójában azonban a búcsú az Isten kegyelméhez és a kereszt jóságához mérten a legeslegkisebb dolog.

69. A püspökök és a lelkipásztorok (jogilag) kötelesek az apostoli búcsú hirdetőit teljes tisztelettel fogadni,

70. arra, hogy ezek ne a maguk álmait hirdessék a pápa megbízása helyett.

71. Aki az apostoli búcsú igazsága ellen szól, kiátkozást és gyalázatot érdemel,

72. de áldott, aki gondosan eljár a búcsúhirdető szavainak önkénye és önfejűsége ellen.

73. Ahogy a pápa is joggal sújt le villámával azokra, akik a búcsú ügyben bármi módon csalást követnek el,

74. de sokkal inkább készül villámával lesújtani azokra, akik a búcsúk ürügyén a szent szeretet és a való igazság kijátszásán mesterkednek.

75. Őrültség azt vélni, hogy a pápai búcsúk akkorák, hogy feloldozhatják az embert, még ha valaki képtelenséget mondva - az Istenszülő (Máriát) erőszakolta volna is meg.

76. Ellenkezőleg azt állítjuk, hogy a pápai búcsúk a vétkesség tekintetében a búcsú alá eső legkisebb bűnöket sem vehetik el.

77. Az a szóbeszéd, hogy maga Szent Péter sem adhatna nagyobb kegyelmet, ha ő volna most a pápa - káromlás Szent Péter és a pápa ellen.

78. Ellenkezőleg azt állítjuk, hogy neki is és bármelyik pápának is nagyobb erői vannak, tudniillik az evangélium, a gyógyítások kegyelmi ajándékai stb. 1Korinthus 12,9-10. szerint.

79. Káromlást szól, aki azt állítja, hogy a pápai címerrel ellátva felállított kereszt felér Krisztus keresztjével.

80. Számot fognak adni azok a püspökök, lelkészek és teológusok, akik tűrik, hogy ilyesmiket prédikáljanak a népnek.

81. A búcsúról való ilyen önkényes prédikálás azt eredményezi, hogy a tudós férfiaknak sem könnyű a pápa tekintélyét megvédeni a rágalmaktól, vagy éppen az egyszerű hívek fortélyos kérdéseitől.

82. Például: Miért nem üríti ki a pápa a purgatóriumot szentséges szeretetből és a lelkek oly nagy szüksége miatt, ami minden indíték közt a legigazságosabb - ha számtalan lelket kivált a (Szent Péter) bazilika építésére adott szennyes pénzért, ami igen jelentéktelen indíték erre?

83. Továbbá: Miért vannak még mindig halotti misék és évforduló ünnepek a lelkekért, és miért nem adják vissza, vagy miért nem engedik visszavenni a halottakért tett adományokat, ha a kiváltottakért való imádság immár a búcsúcédula révén feleslegessé és jogtalanná vált?

84. Továbbá: Miféle újfajta kegyelme Istennek és a pápának az, hogy megengedik, hogy egy istentelen és gonosz ember pénzért kiváltson egy kegyes és istenszerető lelket, viszont azt a kegyes és kedves lelket nem váltják ki ingyen szeretetből, saját rászorultsága miatt?

85. Továbbá: A bűnhődésre vonatkozó egyházjogi előírások ténylegesen és mint régóta nem alkalmazottak, magukban érvénytelenek és halottak. Miért történik a tőlük való mentesítés pénzzel, búcsúk engedélyezésével, mintha érvényesek és hatályosak volnának?

86. Továbbá: Miért nem építi föl a pápa - akinek vagyona ma felülmúlja a dúsgazdag (ókori) Crassusok kincsét is - Szent Péternek legalább azt az egy bazilikát inkább a maga pénzéből, mint szegény híveiéből?

87. Továbbá: Mit enged el vagy mit nyújt a pápa azoknak, akik a tökéletes töredelem által jogosultak a teljes elengedésre és (kegyelemben) részesítésre?

88. Továbbá: Miből lenne nagyobb haszna az egy háznak, mint abból, ha a pápa - amit most csak egyszer tesz meg - naponta százszor osztana elengedést és (kegyelemben) részesítést a hívek bármelyikének?

89. Mivel a pápa a lelkek üdvét inkább a búcsúk által keresi, mint a pénz által, miért szünteti meg a már régebben engedélyezett búcsúcédulákat és búcsúkat, mikor azok ugyanolyan hatásosak?

90. Ha az egyszerű híveknek aggályos érveit puszta hatalommal elnyomjuk és nem értelmes megválaszolással oldjuk fel, azzal az egyházat és a pápát ellenségeik előtt nevetségessé, a keresztyéneket pedig szerencsétlenné tesszük.

91. Ha tehát a búcsúkat a pápa lelkületének és gondolatának megfelelően hirdetnék, könnyű volna felelni mindezekre (a kérdésekre), sőt fel sem merülnének.

92. Távozzanak tehát azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: "Béke, béke." - de nincs béke! (Ezékiel 13,10.16).

93. Tegyék jól a dolgukat azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: "Kereszt, kereszt!" - de nincs kereszt!

94. Buzdítsuk azért a keresztyéneket, hogy fejüket: Krisztust, bűnhődésen, halálon és poklon át is követni igyekezzenek,

95. és abban bízzanak, hogy inkább sok szorongattatáson át, mintsem a béke biztonságán át jutnak be a mennybe (ApCsel 17,22).

Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus. (1 Kor. 3:11.)

S.D.G.

Magyar nyelvre fordította dr. Zsigmondy Árpád latinból két korábbi fordítást is (Takács János 1937, Soproni Líceum 1995) felhasználva. Megjelentette 1996-ban L. M. halálának 450. évfordulója alkalmából az Evangélikus Országos Múzeum és a Huszár Gál Papír- és Könyvesbolt Budapesten.

"Koldusok vagyunk. Ez az igazság."

A cím nem más, mint Luther Márton utolsó szavai. Utolsó sorait egy kis darab papírra írta, s ezzel a két mondattal zárta: „Wir sind Bettler. Hoc est verum." 
Érdemes legalább egy pillantást vetni rá, az ellentmondásoktól sem mentes vallásreformerre. Részlet a Wikipédiából:

Ifjúkora és tanulmányai [szerkesztés]

Luther szülei Hans Luder bányász, majd tanácsos és felesége Margarethe, szül. Lindemann voltak.^[1] Luther kilenc gyermek közül nyolcadikként született. A következő Márton-napon (1483. november 11-én) keresztelték a szent nevére.^[2] A szomszédos Mansfeldben nőtt fel, ahol az apja kohóműmesterként egy rézbányában szerény vagyonra tett szert. Luther az akkoriban szokásos szigorú, de szeretetteli apai nevelésben részesült;^[1][2] az angol nyelvű katolikus enciklopédia ezt a szigorúságot kegyetlenségnek minősíti.^[3]

1488 és 1497 között a mansfeldi városi iskola tanulója volt és utána egy évig a magdeburgi dómiskolát látogatta, ahol a közös élet testvérei, a késő középkoriújjászületési mozgalom hívei tanítottak.^[1] 1498-ban a szülei az eisenachi ferencesekhez küldték, ahol zenei-költői nevelésben részesült. Jó énekes hírében állt.

Az 1501 és 1505 közötti években Luther Türingiában az Erfurti Egyetemen tanult és elnyerte a „Magister Artium“ címet a bölcsészeti karon.^[3] A tantárgyak között volt a latin nyelv és nyelvtan, retorika, logika, fizika és metafizika,^[2] illetve a zene, matematika, geometria és csillagászat.^[4] Alaposan megismerte Arisztotelésztanításait, amelyek Aquinói Tamás óta uralták a középkori skolasztikát, amelyeket azonban Erfurtban a nominalizmus szempontjából bíráltak.

Apai kívánságra Luther a jogi tanulmányokba kezdett.^[2][3] 1505 nyarán hazaúton Stotternheim mellett nagy vihar lepte meg, és halálfélelmében a bányászok védőszentjéhez könyörgött: „Szent Anna, segíts! Ha élni hagysz, szerzetes leszek.“^[3][5] Ezen ígéret után apja akarata ellenére július 17-én belépett az erfurtiágostonrendi remeték soraiba.^[1][3] Ott a rend előírásait olyan példaszerű szigorral követte, hogy már 1507-ben pappá szentelték.^[3][6]

A mindennapi vezeklés ellenére Luther nagy lelki válságot élt át^[1][2][3] A válság oka Luther saját bevallása szerint - aminek a legtöbb forrást hitelt ad - az utolsó ítélettől való félelem, illetve a saját üdvözülésében való kételkedés volt;^[2][7][8] az angol nyelvű katolikus enciklopédia ezzel szemben azt állítja, hogy a válság inkábbpszichopatológiai, semmmint teológiai jellegű volt.^[3] Gyóntatóatyja, Johann von Staupitz, a kongregáció főnöke, a hittudomány tanulmányozását ajánlotta és áthelyeztette őt 1508-ban Wittenberg-be.^[1][2][9] Az ottani kolostori iskolában ismerte meg William Ockham teológiáját, ami az isteni szabadságot és az emberiszabad akaratot hirdette, valamint az egyházatyákat, elsősorban Szent Ágostont tanulmányozta. Egy évre rá baccalareus biblicus (a biblia professzora) lett, beszélte az ógörögöt és a hébert, és az erkölcsfilozófia mellett bibliai tantárgyakat oktatott.^[1][2][10]

Luther 1510-ben a rend megbízásából Rómába utazott, egyes források szerint Staupitz tervezett szervezési reformjainak támogatására,^[2][7][11] más források szerint az utazás célja nem ismert.^[1][3] Meggyónt és hason csúszott fel a Laterán „szent lépcsőin“, hogy bűnbocsánatot szerezzen magának és rokonainak.^[2][7] Ekkor még nem vonta kétségbe a katolikus gyakorlatot, de már felháborította a komolytalanság és az erkölcsi hanyatlás, amivel Rómában találkozott.^[2]

1511-ben Staupitz visszahívta őt Wittenbergbe, ahol 1512. októberében a teológia doktora lett.^[1][7] A következő években rengeteget dolgozott: az egyetemen tartott teológiai előadások mellett a wittenbergi kolostor területi vikáriusaként tizenegy kolostort kellett felügyelnie, de prédikált a városi plébániatemplomban is.^[3][12] Ebben az időben fokozatosan elszakadt a hagyományos exegézistől és a Szentírást nyelvtani és történelmi megfontolásokkal értelmezte, a szavak köznapi jelentéséből kiindulva.^[2] Noha még elkötelezett volt a katolikus egyház felé, Luther már eljutott azokra a következtetésekre, amelyek később az egyházzal való szakítást eredményezték.^[1]

Lássátok szömtükkel a továbbiakat ...

Szart ér a harag, hatalom nélkül.

Katona koromban - sorállományú - szakaszvezetőként kerültem konfliktusba egy-  hivatásos - főtörzsőrmesterrel. Hatalmas szakadék tátongott köztünk mind korban, mind intelligenciában és képzettségben. Ám mindketten a Varsói Szerződés harcosai voltunk és egy helyre sodort a sors. A konfliktus lényege az hogy a főtörzs szigorúan végre akarta hajtani a törzsfőnök által előző nap kiadott kiadott parancsot, miszerint a helyiségek kulcsdobozait, csak a hivatásos állomány tagjai vehetik fel. A parancs nem volt "finomra hangolva", ugyanis több hivatásos beosztást sorállományúak töltöttek be. Így én is.  Így aztán én - máról holnapra - nem kaphattam meg az irodám kulcsát tartalmazó kulcsdobozt. Zászlóalj KISZ titkár voltam ez időben. A kulcsdobozomat - azaz a KISZ iroda kulcsát - a zászlóalj parancsnok politikai helyettese vehette fel csak rajtam kívül. Az alternatíva tehát az lehetett volna, hogy a zászlóalj parancsnok politikai helyettesének Vanek úr módjára odaszólok, hogy  őrnagy elvtárs lenne oly kedves elballagni  portára a kulcsdobozomért, aztán majd ha arra jár a büfét érintve hozhatna akár a kávém mellé egy kis frissítőt. Lehet rum is. (Ha tartottak volna.)

A katonai szabályzat alakisága betartása mellett zajlott a dolog, melynek egy pontján hívtam a hibás parancsot kiadó őrnagyot - a törzsfőnököt - , hogy akkor most mi is van? Ő a vonal másik végére kérte a főtörzset, aki aztán rövid ideig mintegy 30 centiméterre tartotta a fülétől a kagylót. Hatalmas "lebaszást" kapott. ( Ezt így mondtuk, nincs mese.) Szerencsétlen aztán kapkodva átadta a kulcsdobozomat, majd szinte fulladozva, dadogva hörögte nekem, hogy: "Úgy kibaszok én magával, úgy kibaszok én magával ... "

Szerencsétlen ugye - fegyelmezett katonaként - végre akart hajtani egy rossz parancsot, majd az aki a parancsot kiadta őt dorongolta le. Így főtörzsünk bűnbak keresésében engem, a konfliktus kipattantóját  látott a célkeresztben. (Komolyan sajnáltam. Ilyen alkalmakkor lehet agyvérzést kapni. És ő már ott volt a korban.) No ez nem egy Rejtő könyv volt, amit a heverőn hason fekve olvasgat az ember és közben tele pofával röhög, hanem a korabeli való világ és bizony a laktanya kapuban ügyeletet ellátó főtörzs bármikor visszafordíthat akár egy őrmestert is, nem egy sima szakaszvezetőt. Nem volt mentességi jogom, mint ma a képviselőknek. Így aztán könnyen gallyra mehet a laktanyából kijutás, a hazamenetel, a varsói szerződés katonájának minden szabadsága és öröme. 

Csak szerét ejtettem a fenyegetés jelzésének az őrnagy elvtárs irányába - aki ugye a törzsfőnök - beosztásában fungált, hogy veszélyeztetve érzem magam az esetet követően. Mire ő nagy katonai bölcselettel a következő mondattal szegte el a szálakat: Lacikám, szart ér a harag hatalom nélkül. Ezt jegyezd meg. (Csendőrpertuban voltunk. Én magáztam és elvtársaztam őket, ők tegeztek és Lacikáztak engem. Már amelyik kedvelt.)

Megjegyeztem és figyeltem. Immár 34 éve. A tétel igaz. A civil életben is. Tervutasításos rendszerben, demokráciának nevezett pénzdiktatúra járma alatt egyaránt. Lehet jó, lehet rossz szándékod. Egyaránt nincs esélyed az érvényesítésére, ha nincs hatalmad hozzá. Érvényes továbbá ez a tétel a ma született csecsemőtől, 

Magyarország kormányfőjéig.  Hovatovább ugyanúgy érvényes ez az államok, nemzetek viszonyában. Ahogy Rómában a házi béke zálogának nem csak a tűzhely melegét, hanem főként a kemény falloszt tudták, úgy bizony a nemzeti szuverenitás alapja ma sem más, mint az ütőképes hadsereg. Na és ez az, ami nekünk magyaroknak mára - 20 év "eredményeként" - nincs.
Katonailag impotensek lettünk. Román katonatisztek - ma ugyanúgy mint Károlyi vörös gróf idején - nyugodtan rúzsozhatnák a szájukat és púderezhetnék a pofájukat a budapesti kávéházakban,  a szlovákok meg szinte akadály nélkül indulhatnának meg a Duna vonalán megbeszélni sligovica - esetleg borovicska - mellett szerb testvéreikkel, hogy akkor most már mi is legyen ezzel a magyar kérdéssel. Van-e igyén ma már ilyenre, hogy Magyarország?
Mi kérünk elnézést balliberális értelmiségi nemzet testvéreinktől ... Mert mi voltunk a hülyék, hogy hagytuk őket, hiszen ők ezért jó pénzt kaptak gazdáiktól. És mi? Úgy állunk itt, mint aki leejtette a szappanját a gőzben és érte hajolt ...

Azért az sem lehet véletlen, hogy mind az Antant mind az EU - avagy a transzatlanti hatalom - mintegy 30 ezer főben tartotta és tartja kívánatosnak a magyar véderő létszámát. Ott ahol a zsoldosok létszáma ( adószedők, rendőrség) többszöröse a honvédek számának ott mi is van? Ki az Úr? Kié az ország? A válasz: Aki megfizeti, pontosabban lefizeti. Aztán ha nem rentábilis számára, odébb áll ... itt hagyva a vörös-iszapot ...