Csak megértem. Pedig mikor 1999-ben az intenzív osztályon a lemosható mindenen feküdtem és kezembe nyomták a járuljak hozzát. Hazudtam: Azt mondtam az engem mentőknek, hogy apám azt mondta semmit ne írjak alá, amit nem olvastam és nem értek. Sok hülyeséget mondott a fater, de azért ilyet nem. Én csak vettem a bátorságot. Néztek is rám, majd hagytak olvasni. Az ilyen dögöljön meg, ugye? Ám nem sikerült. Elolvastam azt a seggvédő valamit - ami a megmentőim seggét védte - és megbékéltem. Persze közben alkudoztam is az Úrral. Három évet kértem csak, hogy a szerződésemet elrendezzem. A Párommal. Ne hagyjam má ide, amíg a kölykök fel nem nőnek. Mert ez volt nekem a fontos, ott a nagy közös halálos ágyon. A szerződés, amit a Párommal kötöttem. És bizony, azóta elszemtelenedtem. A kölykök kirepültek. A szerződést teljesítettem. Szabad vagyok. Mint madár. Sokba került ez nekem. Lényegében az életembe. Ám az ember nőtől mit várjon? Még a rabló is kegyesebb, mert alternatív. Egy rendes rabló lehetőséget ad: Pénzt, vagy életet! És egy nő? Pénzt és életet követel. És egy ember? Odaadja, amit elvárnak. Vagy... Duzzog. Itt duzzogok én mint indián. Egy utolsó utáni mohikán, mert megígértem Unkasznak. Itt duzzogok, mint utolsó munkásőr. Mert engem le se szereltek. Kénytelen voltam a leszerelésében rész venni. Nem buta az ember, csak tájékozatlan. Megkaptam feloldásom végre - rátaláltam a feloldásra - Bereményi-Cseh kettőstől. Dalban ahogy illik. Már nem vagyok kommunista, vagy mégis? (Na jó. Turul vagyok. Csak még nem találom a kettős keresztem és a gárdám.)Illegalitásban
