Kapros gombaszósz krumplislepényen

Post Pátria 2011-05-12

Diavatítés

Járőrözünk?

Anonimusz: Cigánynevelés

"Ma hazafelé tartottam az iskolából, és a buszon olvasgattam. A busz hátuljában ültem, ahol csak egy cigánycsalád ült mellettem. Apuka, kb két méter magas, anyuka nagydarab testes cigányasszony, és egy nagyjából tíz éves gyerek. Megáll a busz, kinyílnak az ajtók, és leszállnak a szülők, a cigánygyerek pedig odalép hozzám, és megkérdezi mit olvasok. Nocsak, ez nem cigit kér, nem aprót, nem kötekedik, csak kíváncsi mit olvasok.

Elmosolyodtam, és kedvesen válaszoltam neki, megmutatva a könyvet (ami egyébként egy történelmi témájú, elég régi könyv, valószínűleg már sehol sem kapható) Erre elindul az ajtó felé, és megragadja a könyvet. De nem járt sikerrel, mert erősebben fogtam, úgyhogy kicsúszott a kezéből. Erre visszafordul, és egy hatalmasat köp felém, majd azt kiáltja: DÖGÖLJ MEG! KURVA ANYÁD!

És leugrik a buszról. Az utasok meglepetten néznek felém, én pedig csak halkan megjegyzem: cigánykultúra.

Ez egy órája történt nagyjából. Azóta elgondolkoztam, hogy mi lett volna, ha nem vagyok ilyen békés.

A szerencséje egyrészt az volt a gyereknek, hogy nem

sikerült ellopnia a könyvet, és hogy nem sikerült leköpnie.

Mert akkor lehet, hogy véletlen úgy pofán verem, hogy szilánkosra törik a kis arca.

A másik szerencséje hogy rettentő békés ember vagyok, kisgyerekeket meg főleg nem szoktam bántani. Engem így neveltek. Nem úgy hogy lopjak, és köpjem le a többi embert.

Mielőtt valaki megkérdezné nem, nem vagyok sem kopasz, sem bomberdzsekis, és nem is a Hogyan verjünk cigányokat c. könyvet olvastam. Tehát semmi oka nem volt rá a gyereknek hogy így viselkedjen. Ebből az következik, hogy őt így nevelték, nála ez természetes.

Újból megállapítottam, hogy aki Magyarországon utálja a cigányokat az nem rasszista, csak tapasztalt. Kezd egyre jobban dühíteni, hogy nap mint nap ilyen történeteket hallok, és közben a médiából az harsog hogy szegény cigányokat elkülönítik, nem járhatnak egy iskolába a magyar gyerekekkel, kiközösítik őket. Na vajon miért?

Persze a bőrszínük miatt. Logikus. Én is azért utálom a darazsakat, mert fekete-sárgák, nem pedig azért mert állandóan rám szállnak, belemásznak a kajámba, ha pedig megpróbálom elhessegetni őket, megcsípnek."
/ A szerző ismeretlen, szerk./
A fantom

Megjegyzés: Szívfájdító képsorok. Gyermek koromból a tévében látott Belfegor és az arról való suttogásunk jut eszembe. Nem is tudja az ember ilyen láttán sírjon, vagy nevessen.

Reményik Sándor: Templom és iskola

Ti nem akartok semmi rosszat, 
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükben biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát! 

1925 

Az élet áramlása

Életcsatorna: Ha   létezésünk   eredetét,   az   élet   áramlását,   a folyamatos  biológiai   kapcsolatot   vizsgáljuk,   úgy   a szülőcsatorna  születéskori         állapotára koncentrálunk. Ilyenkor azt látjuk , hogy    a szülőcsatornában megjelenik egy lény, az ember. Ha csak  erre koncentrálunk , úgy azt látjuk, hogy  egy  csövön  bújik.  Ha  ezeket  a  „csöveket” gondolatban összeillesztjük,  majd  folyamatossá  tesszük , úgy  jutunk  az  életcsatornához,  amely  hasonlatos  például  egy  betongyűrűkből  álló  kúthoz, melybe gyermekkorunkban nézegettünk.  Melynél egy-egy gyűrű egy-egy emberi születés 

Ebben  az  „életcsatornában”  áramlanak  a  gének ,  itt  áramlanak  folyamatosan  például az  anyai avagy apai marker (azaz jelölő) gének. Ezek attól „jelölő gének” mert a génkutatás felismerte azt, hogy vannak  olyan  gének,  melyek  kvázi  nem  változnak,  azaz  utódról  utódra  átmennek. Többek  között  ez  a  jelenség az alapja a leszármazás nyomon követésének, a  rokonságkutatásnak.                                                                                           

Ha  csak  a marker   génekre   koncentrálunk,   úgy   egy   „fonalat”   láthatunk   az   időben ,   melyet életfonalnak  nevezhetünk. Ha ez a életfonal úgy szakad meg, hogy nem születik utód, úgy ezen a fonalon (vonalon) már nem áramlik tovább az élet

Életfa, genezis
Miután az ember ivarosan szaporodik, ahhoz hogy egy emberi élet létrejöjjön  egy petesejtnek és egy hímivarsejtnek kell találkozni . Ez a genezis. Lényünk tehát úgy is felfogható, mint genezisek sorozatának következménye.. E geneziseket képiesen az életfával ábrázolhatjuk.( Az életfa az a családfa, amelyben csak a közvetlen leszármazást ábrázoljuk.)
Megszületésünk feltétele tehát a genezisek sorozata. Mindannyian egy "genezis piramis" zárókövei vagyunk. Ha utódokat nemzünk, úgy egy újabb "genezis piramisnak" adjuk összetevőjét.
Atavizmus, reinkarnáció

Hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy az emberi szaporodás egy egyszerű génkeveredés eredménye. Ez viszont nem így van, hogy a "keveredés" úgy zajlana akár a festékek összekeverése.
Az öröklődés sajátos rendjére Linné hívta fel a figyelmet. Szimbolikusan ábrázolva egy piros és egy fehér golyó egyesülése esetén lesz két piros, két fehér és két rózsaszín. Ez egyben azt is jelenti, hogy az alap típusok is továbbmennek az időben. Márpedig, ha ez így van, úgy ez adja a magyarázatot az atavizmus, illetve reinkarnáció jelenségekre,  fogalmainkra. Ezt a mellékelt életfa ábrán a piros vonalon követhetjük nyomon. Ez adja az alapját a "hasonmás" jelenségnek is és az egypetéjű ikrek igen jelentős hasonlóságára. Az atavizmus és a reinkarnáció lényegében ugyanazon a jelenségnek - az élet áramlásának - két pontja. Ha időben visszanézve látunk hasonlóságot, avagy azonosságot, az az atavizmus, ha pedig az idő mélyéről látunk hasonlóságot, avagy azonosságot úgy reinkarnációról beszélhetünk. 

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa
- török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
 szelíd jövővel - mai magyarok!
... Én dolgozni akarok. Elegendő harc,
hogy a múltat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

/József Attila: A Dunánál, versrészlet/

A szubszidiaritás elve

Amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt tilos a hatáskörükből kivenni és a közösségre bízni; és hasonlóképpen amit egy kisebb helyi szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, azt egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani nem megengedhető.

Ez az egyén és a családok szuverenitásának alapja, egyben a kisközösségek létalapja. Amely hatalom ezt nem veszi tudomásul és nem gyakorolja, az fenntarthatatlanná válik. Itt mutathatunk rá a cigányság problémájára, amikor segélyekből él és szaporodik. A segélyekkel elszoktatják őket, hogy saját erejükből és képességeik révén tartsák fenn magukat. A saját erős fennmaradás ugyanis a garancia arra, hogy nem fejlődik, szaporodik fenntarthatatlanul az egyén, a család, a közösség.

Ugyanitt a probléma a fülkeforradalmárok görcsös ragaszkodásával kapcsolatosan az "állam erőszak monopóliumához" hiszen nem képes minden cigány tolvaj mellé Pintér egy rendőrt állítani. 

Erő

Árpádnak, a honfoglaló magyarság vezérlő fejedelmének a népe mintegy ötszázezer főt számlálhatott. Ez az ötszázezres népesség négy tyument, azaz azaz negyvenezer lovasíjászt tudott kiállítani, amikor kellett 907. július 4 és 7 közötti időszakban. A németség ugyanis ekkor mintegy százezer zsoldosával  meg kívánta oldani  a "magyar kérdést". Ez volt a magyarság első élet-halál harca Európában. Két és félszeres túlerő ellenére a magyar vezérek saját életük feláldozásával is megvívták a pozsonyi csatát és győzelemre vezették népüket. Az ötnapos csatában Árpád olyan súlyos sebet kapott, hogy nem sok idő múlva bele is halt. Mindhárom felnőtt fia is holtan maradt a csatamezőkön. Az öt fiúból már csak a tizenéves Zolta/Zsolt maradt az élők sorában, mert a legidősebb testvér Levente még a honfoglalás során esett el, mikor Bizánc és Bolgárország irányából fedezte az Al-Duna vonalában a honfoglalókat. A pozsonyi győzelmet követően egészen 950-ig nem lépett idegen támadó hadsereg magyar területre.

A ma tízmilliós népességet számláló Magyarországnak mintegy két tyumennyi ( 20 ezer fő) katonai ereje van. Az árpád korra visszatekintve és a mai népességre nézve Árpád-ereje ma 1 millió képzett harcosban testesülne meg.  Ezzel szemben közel hat tyumennyi zsoldon tartott szuttyogatja - szolgasorban - a nemzetet, az erőszak állami monopóliumára hivatkozva. A magyarság valódi hősei  Levente, Üllő, Tarhos, Jutas  és maga a fővezér Árpád.

A Győzelem Napja, a Pozsonyi Győzelem

A győzelem napja néven számos országban tartanak megemlékezéseket az adott ország történelme szempontjából fontos csatákban vagy háborúban aratott győzelmek emlékére. Lásd a Wikipédia összeállítását!

Magyarországon - a magyarságnak -  az úgynevezett "Pozsonyi csatát" lenne célszerű a Győzelem Napjának minősíteni, ugyanis a honfoglalók ekkor törték meg a Nyugati Birodalom ellenállását, ehhez a dátumhoz köthetően rendezkedtek be újra a Kárpát-medencében.

"Villan a Kard és Újabb Ezer évre,
Helyet szab és Irányt mutat. 
A Kard négyszer suhint: Észak és Dél, 
Majd Napkelet és Napnyugat."
/ tlg: Suttogás az Ungra /

Előzmények

896-tól a honfoglaló magyarok törzseinek végleges letelepítésével párhuzamosan Árpád fejedelem megszervezte és kiépítette a gyepürendszeren alapuló határvédelmi hálózatot is. A németség jól látta hogy érdekeit veszélyeztetve milyen fontos katonai erőt képviselő nép ver gyökeret a Kárpát-medencében. 

Emlékeztek még a hunok, később az avarok fojtogató évtizedeire, s arra is, hogy a Fischa melletti tárgyalásokra (904 nyara) meghívott Kurszán vezért és kíséretét legyilkoltatták ("in dolo malo"). Gyermek Lajos (893-911) tanácsadói egyetértettek egy megelőző (prevaentiv) támadás megindításában.

Amikor aztán Árpád egyik lovas hadteste Szászországot is megdúlta (906), el is határozták, hogy megelőzik a megtorló támadást. Evégből egy kb. 100000 fős sereget toboroztak, melynek vezéreként Luitpuldot nevezte ki Lajos király. Hogy rangban is megfeleljen a tisztségre, az eddigi markgráfot hercegi rangra emelte.

A csata lefolyása
A sereget Lajos tervei szerint két hadoszlopra osztva a Duna két oldalán vonultatták fel. Az északi (bal oldali) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpod lett, a délié pedig Ditmár/Theotmár érsek. A párhuzamosan haladó hadak között úszott lefelé az utánpótlást biztosító flotta Sieghardt parancsnokságával.

Árpád gyepüőrzői már idejekorán tudatták a nagy sereg készülődését.
A lovas tyumenek/tömények időben összegyülekeztek. A fővezér maga Árpád lett, s fiai vezették a hadosztályokat: Tarhos(43 éves), Üllő (41), és Jutas (35).

Árpád célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez először a csapatok átkelését, s az utánpótlás lehetőségét kellett megakadályozni. Így a csata első napján (907. július 3.) taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat, s a figyelmet így elvonták a Kund vezette búvárcsapat hajólékeléséről. Sieghardt is csak néhányad magával menekült meg (a tízezerből), s vitte a hírt a királynak Ennsburgba.

Másnap Árpád a négy töménnyel a déli seregtestet zárta körül, mellyel nagyjából azonos létszámú volt (kb 40000 fő). Árpád a Ditmár vezette sereget július 5-re lovas íjászaival teljesen felőrölte. Ezt követően a teljes sereg az éjszaka folyamán átúsztatott a Duna baloldalára, ahol két napos küzdelemben megsemmisítették a Luitpold vezette ötvenezer fős sereget.

Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két püspök, három a pát, és tizenkilenc gróf. A menekülőket az üldöző lovasság levágta, s Ennsburghoz érve színleg megfutott. A vár őrsége lépre ment, s üldözésbe fogott. A visszaütő magyar lovasság megsemmisítette az "üldözőket". A menekülő király is csak nehezen jutott csak el Passauig.

A páratlan győzelmet kihasználva a magyar tömények messze nyugatra az Ostmarkba nyomulva a német grófságokat behódoltatták. Vagyonukat, életüket, közigazgatásukat meghagyták, de adót kellett fizetniök a mindenkori magyar fejedelemnek.

A csata következményei

Az ötnapos csatában Árpád olyan súlyos sebet kapott, hogy nemsok idő múlva bele is halt. Mindhárom felnőtt fia is holtan maradt a csatamezőkön. (Az öt fiúból már csak a tizenéves Zolta/Zsolt maradt az élők sorában, mert a legidősebb testvér Levente még a honfoglalás során esett el, mikor Bizánc és Bolgárország irányá ból fedezte az Alduna vonalában a honfoglalókat.)

Az elesett Luitpold helyére fia, Arnulf lépett. Apja után megkapta a Bajor Markgráf tisztet, s a király őt is herceggé tette. Árpád unokáját, Üllő lányát kapta feleségül, akit Scheyerben Ágnes névre kereszteltek.

Minden nyugati ország tudomásul vette, hogy "védőpajzsuk" a pozsonyi csatában megsemmisült. Magyar gyepüvé, felvonulási területté vált a N oricum/ A varicum/ Ostmark/ Avarische Mark néven nevezett terület az E nns - Salzach, illetve a Fischa - Lajta - Bécsi-erdőáltal határolt területen.

Az Arnulffal kötött szerződés értelmében a magyarok szabad átvonulási jogot szereztek az Augsburg területén túlra is, amit a későbbiek során ki is használtak
Forrás

Kuriózum: CITIZEN PN 48

1998-ban intenzíven kerestem. Tizenhárom év "rejtezkedés"után, egy íróasztal baloldali lezárt rekeszéből került elő a lomtalanítás alkalmával. 

Sufnirészlet

Az ötvenes évek konyhaszekrénye. Milliók nőttek fel e tipus mellett. Különösen a mai ötvenesek, az úgynevezett Ratkó korosztály. Ha becsukom a szemem, most is tudom hogy a baloldali ajtó kinyitásával a legfelső polcon ott a keksz és a porcukor. A rögösen összeállt porcukor darabok és a keksz, a falusi kis srác "titkos" csemegéje. Kisgyermek korom szimbolikus darabja, amely már ott volt Berzencén, Almamelléken, Somogyhárságyon és most Balatonbogláron. A család legrégibb bútordarabja. Anyagi értéke nulla, szimbolikus értéke számomra hatalmas. Itt vannak Apám által begyűjtött cserépkorsók, melyek az ő számára jelentettek táplálékot, itt vannak a kis zománcos konyhai edények, nagymamák és anyám eszközei. Majd a hetvenes és nyolcvanas évek egyéb konyhai kellékei, az NDK ipar "remekei". Poharak, tányérok, tálcák, szódásüveg, szódás és tejszínes szifonok. Egy negyedszázada már letűnt kor. Ötven éve használatos konyhai eszközök. Megvan a fiókos konyhai asztal és a két hokedli is, ahogy illik kockás viaszkos vászonnal borítva. Tudom, csak addig maradhatnak együtt, amíg én élek. Életem visszfényei ...

Sufni reform