A Győzelem Napja, a Pozsonyi Győzelem

A győzelem napja néven számos országban tartanak megemlékezéseket az adott ország történelme szempontjából fontos csatákban vagy háborúban aratott győzelmek emlékére. Lásd a Wikipédia összeállítását!

Magyarországon - a magyarságnak -  az úgynevezett "Pozsonyi csatát" lenne célszerű a Győzelem Napjának minősíteni, ugyanis a honfoglalók ekkor törték meg a Nyugati Birodalom ellenállását, ehhez a dátumhoz köthetően rendezkedtek be újra a Kárpát-medencében.

"Villan a Kard és Újabb Ezer évre,
Helyet szab és Irányt mutat. 
A Kard négyszer suhint: Észak és Dél, 
Majd Napkelet és Napnyugat."
/ tlg: Suttogás az Ungra /

Előzmények

896-tól a honfoglaló magyarok törzseinek végleges letelepítésével párhuzamosan Árpád fejedelem megszervezte és kiépítette a gyepürendszeren alapuló határvédelmi hálózatot is. A németség jól látta hogy érdekeit veszélyeztetve milyen fontos katonai erőt képviselő nép ver gyökeret a Kárpát-medencében. 

Emlékeztek még a hunok, később az avarok fojtogató évtizedeire, s arra is, hogy a Fischa melletti tárgyalásokra (904 nyara) meghívott Kurszán vezért és kíséretét legyilkoltatták ("in dolo malo"). Gyermek Lajos (893-911) tanácsadói egyetértettek egy megelőző (prevaentiv) támadás megindításában.

Amikor aztán Árpád egyik lovas hadteste Szászországot is megdúlta (906), el is határozták, hogy megelőzik a megtorló támadást. Evégből egy kb. 100000 fős sereget toboroztak, melynek vezéreként Luitpuldot nevezte ki Lajos király. Hogy rangban is megfeleljen a tisztségre, az eddigi markgráfot hercegi rangra emelte.

A csata lefolyása
A sereget Lajos tervei szerint két hadoszlopra osztva a Duna két oldalán vonultatták fel. Az északi (bal oldali) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpod lett, a délié pedig Ditmár/Theotmár érsek. A párhuzamosan haladó hadak között úszott lefelé az utánpótlást biztosító flotta Sieghardt parancsnokságával.

Árpád gyepüőrzői már idejekorán tudatták a nagy sereg készülődését.
A lovas tyumenek/tömények időben összegyülekeztek. A fővezér maga Árpád lett, s fiai vezették a hadosztályokat: Tarhos(43 éves), Üllő (41), és Jutas (35).

Árpád célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez először a csapatok átkelését, s az utánpótlás lehetőségét kellett megakadályozni. Így a csata első napján (907. július 3.) taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat, s a figyelmet így elvonták a Kund vezette búvárcsapat hajólékeléséről. Sieghardt is csak néhányad magával menekült meg (a tízezerből), s vitte a hírt a királynak Ennsburgba.

Másnap Árpád a négy töménnyel a déli seregtestet zárta körül, mellyel nagyjából azonos létszámú volt (kb 40000 fő). Árpád a Ditmár vezette sereget július 5-re lovas íjászaival teljesen felőrölte. Ezt követően a teljes sereg az éjszaka folyamán átúsztatott a Duna baloldalára, ahol két napos küzdelemben megsemmisítették a Luitpold vezette ötvenezer fős sereget.

Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két püspök, három a pát, és tizenkilenc gróf. A menekülőket az üldöző lovasság levágta, s Ennsburghoz érve színleg megfutott. A vár őrsége lépre ment, s üldözésbe fogott. A visszaütő magyar lovasság megsemmisítette az "üldözőket". A menekülő király is csak nehezen jutott csak el Passauig.

A páratlan győzelmet kihasználva a magyar tömények messze nyugatra az Ostmarkba nyomulva a német grófságokat behódoltatták. Vagyonukat, életüket, közigazgatásukat meghagyták, de adót kellett fizetniök a mindenkori magyar fejedelemnek.

A csata következményei

Az ötnapos csatában Árpád olyan súlyos sebet kapott, hogy nemsok idő múlva bele is halt. Mindhárom felnőtt fia is holtan maradt a csatamezőkön. (Az öt fiúból már csak a tizenéves Zolta/Zsolt maradt az élők sorában, mert a legidősebb testvér Levente még a honfoglalás során esett el, mikor Bizánc és Bolgárország irányá ból fedezte az Alduna vonalában a honfoglalókat.)

Az elesett Luitpold helyére fia, Arnulf lépett. Apja után megkapta a Bajor Markgráf tisztet, s a király őt is herceggé tette. Árpád unokáját, Üllő lányát kapta feleségül, akit Scheyerben Ágnes névre kereszteltek.

Minden nyugati ország tudomásul vette, hogy "védőpajzsuk" a pozsonyi csatában megsemmisült. Magyar gyepüvé, felvonulási területté vált a N oricum/ A varicum/ Ostmark/ Avarische Mark néven nevezett terület az E nns - Salzach, illetve a Fischa - Lajta - Bécsi-erdőáltal határolt területen.

Az Arnulffal kötött szerződés értelmében a magyarok szabad átvonulási jogot szereztek az Augsburg területén túlra is, amit a későbbiek során ki is használtak
Forrás