Kedvenc figuráim: Jin&Jang

A fehérgalléros uzsora leleplezése

Harminchárom dal, amire csípőből emlékezünk

Az uzsora

Áron nagy pénzzavarba került! Feltétlenül szüksége van két pengőre. Jobb nem jut eszébe, elmegy Kohnhoz, hogy kölcsönkérjen. Kohn figyelmesen végighallgatja Áron mondandóját, majd így szól:
- Figyelj Áron, adok neked két pengőt. Zálogba itthagyod a fejszédet, és tavasszal visszaadsz négy pengőt. Jó lesz így? 
Áron is töpreng kicsit, majd rááll az üzletre. Fogja a két pengőt, odaadja Kohnnak a fejszéjét, és indul haza. Kohn ekkor utána szól:
- Figyelj csak, Áron! Gondolkodtam. Zegernye telünk lesz, a tavasz is keservesnek ígérkezik, rossz lesz a termés. Nem fogsz tudni visszaadni egyben négy pengőt. Adj vissza most kettőt, és tavasszal így csak kettőt kell adjál, jobban jársz. 
Áron meghányja-veti a dolgot, és úgy ítéli meg, Kohn-ak igaza van. Visszaadja neki a kapott két pengőt és indul. Hazafelé kicsit még töpreng magában:
- Hm? Pénzem nincs. Lett két pengő adósságom. S a fejszém is oda… és mégis minden stimmel.

Bertók T. László: Egyes egyedül a pénzük izgatja őket

2012. január 15

Forrás: http://mno.hu/interju/a-goldman-sachs-jatekszerei-1043581

A pénzügyi világ az olyan kormányokat szereti, amelyek szervilis módon kiszolgálják az igényeit, és nagyon nem kedvelik az olyanokat, akik különadókat vetnek ki a pénzügyi szektorra. Ha nem nemzeti érdekeket képviselő kormány volna ma Magyarországon, hanem szocialista, akkor a valós gazdasági teljesítmény alapján elképesztő hátlapogatások kíséretében a piac nem hatszázalékos felárral, hanem fél százalékkal adná a pénzeket. Életveszélyes mértéket öltött a pénzvilág és a politikusok összefonódása az EU-ban és az IMF-ben - állapítja meg interjúnkban Boros Imre, az előző Orbán-kormány minisztere, pénzügyi szakember.

- Először Matthew Lynn, a londoni Strategy Economics tanácsadó cég vezérigazgatója, majd sok más külföldi elemző is arról kezdett el spekulálni, hogy Magyarország számára a csőd voltaképpen nem is volna rossz opció. Szerintük a magyar kormány is erre játszik, mondván: egy csőd csak a hitelezőknek okozna némi veszteséget, míg a csőd mindenáron való elkerülése az államadósság további növekedésével, az IMF gazdaságpolitikai diktátumaival jár, ez pedig egyenlő a megszorításokkal, a recesszióba süllyesztés politikájával. Mit gondol erről?

- Hadd kezdjem egy személyes élménnyel! Még a szocialista diktatúra idején, 1981-82-ben a MNB-ben a devizakereskedelmi osztály vezetője voltam. Kelet-európai hitelválság dúlt akkoriban, és Magyarországnak nemhogy devizatartaléka, de 500 millió dollárnyi kifizetetlen tartozása volt. Akkor érdekes módon senkinek nem jutott eszébe államcsődről beszélni sem itthon, sem Nyugaton. Furcsa, hogy most emleget csődöt valaki, amikor a jegybankban rejlik több mint 40 milliárd eurónyi tartalék, ami nagyjából az éves GDP negyven százaléka. Ebben az állapotban csődről beszélni közgazdasági nonszensz.

- Vagyis Matthew Lynn nem ért a szakmájához?

- Tudható, hogy amikor valaki valamiről sokat beszél, az illető annak az állapotnak a bekövetkeztét látná szívesen. Akik ezt a nótát fújják, nem Magyarország barátai, ne is várjunk tőlük semmi jót.

- Mit jelentene egy csőd az átlagembernek?

- Csődbe akkor jutnánk, ha tényleg nem tudna az állam fizetni, de ez ma kizárható lehetőség. Ha mégis bekövetkezne, akkor leegyszerűsítve ugyanaz történne, mint egy vállalati csőd esetén: az egyik forgatókönyv szerint a csődben lévő ilyenkor felkeresi hitelezőit, és közli velük, hogy ha elengedik a hitel ilyen-olyan százalékát, akkor lélegzethez jut, működésbe hozza a gazdaságát és a maradék hitelt visszafizeti. Görögország ezt az utat járja: bár a csődöt hivatalosan nem jelentették be, de adósságai felét máris elengedték - az más kérdés, hogy számára ez is kevés lesz. No, de mi messze nem itt tartunk! A másik forgatókönyvből játszottunk 2008 őszén, amikor Magyarország gyakorlatilag technikai csődbe került, mivel senki nem vett tőlünk állampapírt. Emlékszünk, Oszkó és Simor kénytelen voltak magas térdemelésekkel elfutni Washingtonba az IMF-hez egy pénzügyi infúzióért amiatt, hogy a pénz-visszafizetési folyamat meg ne szakadjon. A hitelkeret nagy részét nyomban le is hívták. Noha nem vallották be, hazudoztak össze-vissza, de valójában csődöt kezeltek. Érdekes módon az ő esetükben az IMF nem kérdezősködött, nem aggályoskodott a szocialisták csődhelyzetet előidéző gazdaságpolitikája miatt. Szó nélkül tolta a lét. Védte ugyanis a hitelezők érdekeit.

- Nem is szabott feltételeket?

- Dehogynem! A szokásosat: elszedni mindent a belföldtől és utalni a pénzt kifelé! Az ezt követő másfél év Bajnaival ezért szólt a megszorításokról.

- "Megfeleltek az elvárásoknak", ami dicséret formájában vissza is köszönt az akkori nyugati sajtóban, párhuzamosan a magyarországi polgári ellenzék populistázásával, az állítólagos szélsőségesekkel való állítólagos összekacsintás vádjával.

- És tegyük hozzá, hogy sokszor valójában olyan, pártszolgálatban álló magyarok informálják ezeket a lapokat, akik amellett, hogy nem elfogulatlan elemzők, szakmai kompetencia szempontjából is megkérdőjelezhetőek. Ők is a nagy manipulációs gépezet részei. Most olvasom például a Frankfurter Allgemeine Zeitung elemzését, amit az egyik itthoni, gazdaságinak csúfolt liberális napilap - szerintem tudatosan - fordított félre, és interpretált tévesen. Miután elolvastam a hivatkozott forrást eredetiben, kisült, hogy hogy bár a német lapban valóban írnak a magyar csődesélyről, de korántsem mint reális lehetőségről. Szerintük csupán azért kellene Magyarországnak az IMF-megegyezés, hogy elháruljon a veszély, amelyet a pénzügyi piac a támadásaival okoz. Azt írja, hogy Magyarország már csak azért sem hasonlítható Görögországhoz, mert a magyar gazdaság egyébként egészséges alapokon áll, nemzetközi viszonylatban versenyképes. Ezt a magyar lap úgy értelmezte, hogy a németek egy szintre emelik a görög és magyar csődesélyeket. Nem ritka ez, hiszen legutóbb egy másik MSZP-közeli orgánum az amerikai nagykövet szavait forgatta ki, aki még tiltakozott is ez ellen. A németek mellesleg - kicsit hazabeszélve - azt is megemlítik, hogy a magyar gazdaság helyzete azért is kedvezőbb, mert nagyon sok nyugati cég helyezte ide termelőbázisát. És ebben van is igazság, hiszen már három éve jóval meghaladja az exportunk árbevétele az import volumenét, tehát a magyar gazdaság összességében nyereségesen üzemel, méghozzá nem is kicsit.

- Vagyis elhihetjük azt a kormányzati kommunikációt, miszerint igazából nincs szükségünk IMF-pénzre, a hitelkeretet nem is akarjuk lehívni, pusztán a pénzügyi világ összehangolt spekulációs támadásainak próbálunk gátat szabni a megállapodással?

- Meggyőződésem. Ha Magyarországon nem egy kétharmaddal megválasztott, ráadásul nemzeti színű kormány volna, hanem mondjuk szocialista, akkor ma elképesztő hátlapogatások kíséretében a piac nem hatszázalékos felárral, hanem fél százalékkal adná a pénzeket. Velünk az a baj, hogy a pénzügyi világ az olyan kormányokat szereti, amelyek szervilis módon kiszolgálják az igényeiket. És nagyon nem kedvelik az olyanokat, akik különadókat vetnek ki a pénzügyi szektorra, mert a példa ragadós.

- De miért szeretik annyira azokat a szocialistákat, akik nagy marxista-leninista hablaty kíséretében húsz éve még a Szovjetunió szekerét tolták? A logika azt diktálná, hogy szóba se álljanak velük Nyugaton!

- Ma az EU-ban nemzedéki okból rengeteg befolyásos egykori '68-as balos anarchista ül, akik annak idején kényelmes távolságból szimpatizáltak a szovjet világgal, amiről egyébként romantikus elképzeléseik voltak és vannak ma is. Ezek a személyes vonzalmak aztán pénzügyi kapcsolatokban, anyagi érdekeltségekben is testet öltenek. Tudjuk, hogy a szocialista kormányok képtelenek jó, az országot egészséges alapokra helyező gazdaságot kialakítani. A rendszerváltás után is többször bebizonyították, hogy ők csak arra képesek, hogy deficitet csináljanak az államkasszában, a fizetési mérlegben, a háztartásokban. Ennek az az oka, hogy a szocialisták "elitje" személyesen is erősen össze van fonódva a Magyarországból profitot kihúzó különféle befektetői csoportokkal. Mondjuk ki: ez egy komprádor, azaz megvásárolt réteg, amely így jól beintegrálódott nyugati elvtársaik táborába. De nehogy azt higgyük, hogy csak a mi szocialistáink teszik tönkre időről időre az országot! Nem tudok olyan baloldali kormányt Európában, amely négy év alatt ne idézett volna elő erős egyensúlyromlást a saját országában Nagy-Britanniától kezdve Franciaországon, Németországon át Lengyelországig. Az egész európai baloldal mélyen össze van fonódva azokkal a nemzetközi pénzügyi befektetői körökkel, akik gátlástalanul húzzák ki a pénzeket az országokból. Ezért pörög fel a rossz, csak a piacokat és meglévő gazdasági erőforrásokat felvásárló, az ott keletkező haszon lefölözését szolgáló privatizáció mindenütt, ahol baloldali kormányok vannak. A tőkeérdek ezt kívánja. Kis befektetés, gyors megtérülés.

- Pedig húsz évig azzal etették a magyar népet a politikusok, hogy a magánosítástól, meg az EU-tagságtól lesz majd nekünk jó. Ehhez képest a GDP-arányos egy főre jutó jövedelem európai összevetésben Magyarországon a legalacsonyabb. A velünk azonos nemzeti összterméket előállító, hasonló méretű és lélekszámú Csehországban harmadával magasabb az átlagkereset. Félő, hogy az IMF és Brüsszel ennek ellenére további megszorításokat fog követelni a kormánytól.

- Ez így van. Gyakorlatilag a kétharmados győzelem is erről szól: a nép összeszedte utolsó erejét és mindent feltett egy lapra. Szerencsére a nehézségek ellenére a többség még mindig a kormány mellett van. Rideg tény, hogy a rendszerváltás óta a GDP-növekedés 30 százalék, ami évi 1,5 százalékos átlagot sem éri el. Ez igen gyenge eredmény. Csakhogy a magyar jövedelmek reálértéke még ennyivel sem nőtt, hanem visszasüllyedt az 1978-as szintre. Erre mutat rá a GDP-arányos bérarány is, vagyis hogy a nemzeti össztermékből mennyit kapnak az emberek meg bér formájában. Ez a mutatószám Nyugat-Európában 55-60 százalék. Nálunk 37 százalék, miközben Lengyelországban is jóval negyven fölött van. Ott a GDP-arányos átlagos reáljövedelem is több mint 20 százalékkal magasabb, noha alacsonyabb Lengyelország egy főre jutó nemzeti összterméke.

- Miért vagyunk mi olcsóbb "humánerőforrás", mint a lengyelek, vagy a csehek?

- Ennek az az oka, hogy mivel a privatizáció során minden gazdasági szektort odaadtunk külföldieknek, egyedül a munkaerőt illetően maradt meg a piaci verseny. Nem a munkaerőért versenyeznek a cégek, hanem a munkaerő versenyez a pozícióért, ráadásul mindig ugyanazoknál. Ez leértékeli a munkaerőt. Az 1979-es első megszorítások hatására 1981-től nem valósul meg a természetes fizikai reprodukció, kevesebb gyerek születik, mint ahányan meghalunk. Az azóta bekövetkezett sorozatos megszorítások miatt a "humán-infrastruktúra" fizikai, szellemi értékkopása katasztrofális méreteket öltött. Ez ma még csak a mély apátiában mutatkozik meg, de könnyen társadalmi robbanásba torkollhat.

- Ezt nem tudják a pénzpiac szereplői, nem látja Brüsszel, amikor a nép további szorongatását követeli?

- De igen, tudják! Csak nem érdekli őket. Mint említettem, életveszélyes mértéket öltött a pénzvilág és a politikusok összefonódása. Az Obama-kormányban húsz fölött van azoknak a vezető tisztségviselőknek a száma, akik korábban a pénzügyi válságot elindító Goldman Sachs bankház alkalmazottai voltak. A jelenlegi görög kormányfő szintén, az olasz kormányfő ugyancsak, de az EU korábbi elnöke, Romano Prodi karrierje is a Goldman Sachs szárnyai alól indult, mint ahogy a Világbank jelenlegi elnöke is onnan érkezett. Az, hogy a tömegbe lövető, hazugságaival lejáratódott Gyurcsánynak mindent elnéztek, Orbánon viszont nem győznek fogást keresni, mi mással magyarázható, mint azzal, hogy a Gyurcsány-érában megvolt a hasznuk, most viszont nincs meg. Az unió eredetileg a tagállamok kohéziójára, azaz színvonalbeli közeledésére lett kitalálva. Ehhez képest jelenleg Brüsszel politikája épp ellenkezőleg, a távolodást fokozza. Kétsebességű Európáról beszélnek, ami az EU felrobbanásával fenyeget. Ennek eredője az, hogy az egyébként jó célok mentén, helyes módon összerakott szervezeteket, mint amilyen az EU, az IMF és a Világbank, behálózták azok a piaci erők, akik egyébként nem törődnek semmivel, egyes egyedül a pénzük izgatja őket. Ezek a pénzpiaci "oligarchák" mozgatják a politikusokat, a nemzetközi szervezeteket, a világsajtó jelentős részét, a megvásárolt megmondóembereket.

- Így jutunk vissza a beszélgetésünk elején említett Matthew Lynnhez és Magyarország államcsődjének felvetéséhez?

- Ennek megválaszolását mindenkinek a józan ítélőképességére bíznám. Lynn vagy csapnivaló közgazdász, vagy mögöttes célja van azzal a képtelenséggel, amit Magyarországról mond.