2010. július 3., szombat
Káposztás pogácsa 1
1 kg liszt
50 g friss élesztő
2 dl tej
1 tk cukor
3 tojás (ebből egy a kenéshez)
1 dl fehérbor
30 dkg vaj, vagy (kacsa)zsír
1 közepes fej fehér káposzta
3 ek étolaj (vagy 1 ek kacsazsír)
só, frissen őrölt bors
A káposztát lereszelem, besózom, fél órát állni hagyom, majd kicsavarva, az olajon vagy kacsazsíron, a borral felöntve, gyakran kevergetve puhára dinsztelem. A végén bőkezűen megborsozom, hagyom kihűlni.
Az élesztőt felfuttatom a cukros, langyos tejbe és a liszttel, 2 tojással és vajjal, vagy zsírral lágy tésztát gyúrok, amit lisztezett deszkán fél centi vastagra nyújtok, egyenletesen rákenem a káposztát és összehajtogatom. Fél óra pihentetés után újra kinyújtom és pogácsa szaggatóval kiszaggatom. Sütőpapírral bélelt tepsire teszem, tojással megkenem és 160 fokos sütőben megsütöm.
Szabó Istvánné receptje, Izsákról.
2010. július 2., péntek
2010. július 1., csütörtök
A gének nem hazudnak: Dr. Papp Lajos beszéde
Szeretetben Testvéreim, Magyarok!
Összefogás. Kivel? Kikkel? Ki ellenében? De kivel fogjon össze a Magyar? Kik vagyunk, honnét jöttünk? Vajon ide sodort a szél valahonnét Ázsia belső területeiről, vagy másként van ez? Az összefogás első kérdése: kivel? A válasz egyértelmű: a teremtő Istennel! A teremtő Isten mindannyiunkat meghatározott céllal és feladattal küld e földi mindenségben. Mindannyiunknak, kivétel nélkül feladata van. Nem véletlenül születtünk ide a Kárpát-medencébe, nem véletlenül nyelvünk a Magyar, nem véletlenül vagyunk ITT magyarok. Nekünk ITT van feladatunk, nekünk a Jóisten azt jelölte ki, hogy a földi mindenség megtartásában a Kárpát-medencét örök időkig megtartsuk annak, amit a Jóisten nekünk és a világnak szánt.
Mi a Kárpát-medence? Kárpát-medence Isten tenyere, Isten kelyhe, ami AZ ITT élő embereknek lehetőséget ad arra, hogy ITT a földi létben a legnagyobb emberi örömmel és boldogsággal éljen és eleinknek is ez volt a célkitűzése. Tudják-e azt, hogy a modern tudományok a legutóbbi 10-15 évben milyen felfedezésekkel áldott meg nemzetünket olyanokkal, amelyek a mai modern világban mindenki számára elfogadható. Legalábbis a materialistákat beleértve a mindenekben ők is benne vannak. A teremtő Isten nem csak szellem, AZ anyagot is ő teremtette, tehát AZ anyag AZ nem Isten Ellen való. De ezek a materialisták, akik természettudományos alapokon vitatkoztak a magyarság eredetéről, nagyon nehéz helyzetben vannak, mert a modern tudományok egyike a genetika, ezen belül AZ archeogenetika AZ elmúlt 10 évben fantasztikus ismereteket adott nekünk.
Kérem, hogy fegyverkezzünk föl nem csak lelki erővel, hanem tudással is! Ez a tudás segít bennünket abban, hogy visszanyerjük önbecsülésünket, tartásunkat, magyarságtudatunkat.
Mióta vagyunk a Kárpát-medencében? Honnét jöttünk? Avagy ITT vagyunk ősidők óta? Ezeket a kérdéseket a történészek, AZ archeológusok próbálják megválaszolni, most AZ archeogenetika jött segítségül, mert kérem akinek lehetősége van, jegyezze föl ezt AZ újságot, ez a SCIENCE. A Science a világ tudományos újságjainak AZ első 2-3 megnevezett fontos újságjához tartozik. A Science 2000 November 10-I számában megjelent egy 17 professzor által írott cikk. (Mindig AZ első szerző alapján tudják előkeresni, ezt a szerzőt úgy tudják előkeresni, hogy SEMINO.)
Semino és munkatársai genetikával, ősgenetikával foglalkozó professzorok AZ Amerikai Egyesült Államokból, Olaszországból, Lengyelországból, Ukrajnából, Horvátországból, Romániából és sorolhatnám. Magyarországról nem volt a tudósok közül senki. Tehát 17 tudós föltette azt a kérdést, hogy Európa őslakossága, AZ ős európai gének különböző ma élő népek fiaiban milyen arányban szerepel? Magyarul: AZ ősgén, ami nem mást jelent, mint Krisztus előtt 35 ezer, 40 ezer évvel ITT élők genetikai kódját AZ európai népességből mely népek hordozzák legmagasabb arányban. Magyarul a kérdést úgy lehet föltenni: kik képezik Európa őslakosságát?
Az eredmény döbbenetes! Ez Y kromoszóma meghatározás, tehát a férfi kromoszóma kutatható jobban, mint a női kromoszóma. Azért, mert a férfi kromoszóma egyik lábát elvesztette, a férfi kromoszóma könnyebben utol lehet érni és bármilyen sejttöredékből meghatározható, míg a női kromoszóma vizsgálathoz év mitocondrium kell. Itt be is fejezem a szigorúan tudományos tények boncolgatását. Hanem AZ eredmény a kérdés tehát európai ős genetikai állományt mely nép és milyen arányban hordoz? Az Y kromoszóma kutatás alapján ez a tudóscsoport megállapította, hogy a ma ITT élő, csonka Magyarországon élő, tehát a teremben jelen lévő sokadalom 95 %-ában jelen van AZ európai ősgén. Magyarul azt jelenti, hogy genetikus vonatkozásban a Magyar lakosság 95 %-ban őseurópai gént hordoz.
Legalább olyan érdekes, hogy vajon a többi európai népesség milyen arányban hordozza AZ európai ősgént? És néhány korábban megválaszolatlan kérdésre is választ kapunk, mert a magyarságnak egyetlenegy nép volt AZ elmúlt ezer évben barátja, aki minden elkötelezettség nélkül segített bennünket, kik ezek? A lengyelek! Tehát kik hordozzák AZ európai ősgént a magyarok után magas százalékban a lengyelek, a horvátok és a Kelet-Kárpátokon túli ukránok. De ezek a népességek csak 60-50%-ban, míg a többi töredéke sem képviseli a jelen létükben AZ európai ősgént.
Ez a tudományos megállapítás sokkolta a világot, a Magyar akadémikusok egy részét. De nagyon érdekes, egy Szabó Mihály nevű akadémikus genetikus professzor AZ általa elvégzett vizsgálatokkal mindezt megerősítette. Sőt, mondok jobb hírt, maga Czeizel Endre, a balliberális oldal nagy genetikusa is mindezt megerősítette.
Kérdezem én, miért nem tudnak róla, miért nem közvetítették a televíziók, a rádiók ezeket AZ információkat?
Elárulok valamit, foglalkoznak vele. Tudniillik a Magyar Tudományos Akadémiának a legnagyobb problémája AZ, hogy nem tudja megmagyarázni AZ 5 %-to, miért csak 5 % hordozza a keleti géneket, AZ ázsiai géneket? Ezzel foglalkoznak és nagyon nehezen tudnak dűlőre jutni, mert tessék csak figyelni! Vagy AZ nem igaz, hogy amikor Árpád hazajött, akkor csak mindössze 150-200 ezer Magyar ajkú, Magyar genetikai állománnyal volt ITT, vagy - mert ez valószínű, hogy igaz -, akkor a másik oldal sokkal érdekesebb. A bejövők visszahozták a géneket. Magyarul: akkor ők valamikor elmentek és visszajöttek.
És máris nagyon szépen kérem, akinek ceruzája van, szintén jegyzeteljen, mert egy észak-olasz professzor Michelangelo Naddeo, Michelangelo, könnyű megjegyezni a nevet: nem a szobrász, hanem a ma élő professzor, aki archeológiával, népművészettel és a rovásírással és a nyelvekkel foglalkozik, megjelentetett egy testes könyvet, aminek a címe Magyars... are back home. Tehát a Honfoglalás nem más, mint a magyarok visszajövetele.
Mit állít ez a professzor egy könyvön keresztül? Hogy Krisztus előtt 5000-ben itt a Kárpát-medencében egy magas kultúra létezett, amely anyajogú társadalmat épített és igen magas szinten állt a művészetekben, igen magas szinten művelte mindazon kézműves szakmákat, amelyet a Földanya nekünk megőrzött immár 7000 éven keresztül. És mit állít ez a Naddeo Michelangelo? Végig követi a világ különböző tudósai által feltárt archeológiai és nyelvemlékek alapján, hogy hogy terjedt el a Kárpát-medencéből ez a kultúra, és hogy kanyarodott vissza, hogy ment el Ázsiába és hogy jött vissza Ázsiából a magyar kultúra.
Aki még mindig nem talált elég meggyőző érvet, az legyen olyan kedves a hiányzó láncszemet Arianitől olvassa el, de aki még mindig bizonytalan, az pedig Heribert Illig műveit kapargassa meg, Pap Gábor sok segítséget adott ehhez, az a bizonyos Kitalált középkor című munkája mindenesetre gondolatébresztő. És itt a történelemórát befejezem.
Összefogás. A Jóistenen kívül kivel? Hát őseinkkel! Itt, ebben a gyönyörű helyen, amit Kárpát-medencének hívunk, fellelhetők őseink hagyatéka. Miért most, miért mai napság derülnek ki ezek a dolgok, azért, mert mindennek választott ideje van. A kizökkent idő visszazökkenni látszik és itt minden egyes magyar lélek képességgel és feladattal bír, hogy ezt az időt, ezt a kizökkent időt helyreállítsa.
De mi a mi nagy problémánk?
Az, hogy elfelejtettük őseink hagyatékát és elfelejtettük, hogy kik vagyunk. Itt hátam megett föl van írva az Újszövetségnek két parancsa. Az egyik, ami az Istenre vonatkozik, a másik, ami az embertársunkra vonatkozik. Ez a szó, egyetlen szó, mind a két esetben ugyanúgy kezdődik: "szeresd a te Uradat", "szeresd felebarátodat". Hogy kell szeretni felebarátunkat? János evangéliuma egyértelműen fogalmaz: "szeressétek egymást úgy, ahogy én szerettelek benneteket, ahogy szeretett Krisztus bennünket, föláldozta érettünk az ő életét".
A magyarság az őskultúrájában a szeretetre épülő, befogadásra épülő kultúra volt és mi nagyon nehezen, de ebben az elmúlt borzalmas ezer is megtartottuk a szellemiséget, hiszen a Szent Korona tan nem más, mint a befogadás tana, a szeretetre épülő, egymás mellett élő társadalom tana.
Én, mint gyógyító ember természetesen nem leszek történész, nem leszek régész, nem leszek nyelvkutató. Én egy dolgot kutattam az életemben, korábban az emberi szíveket szerettem volna meggyógyítani, de amikor rájöttem, hogy nem lehet elég a megbetegedett szíveket meggyógyítani, mert nincs olyan erő, ami a beteg szíveket ilyen tömegesen meggyógyítsa, akkor elkezdtem kutatni, hogy mi az oka, hogy ennyi ember szíve betegszik meg ebben a hazában ott, ahol legjobb az éghajlat a földön, ahol a táplálék gyógyszerként fogyasztható, ahol édesvízben fürdünk, ahol édes vízzel el vagyunk árasztva, ahol minden megadatott, ami a teljes emberi élethez szükséges. És egy döbbenetes kutatási eredményre jutottam.
Mi a legfőbb baj, hogy-hogy ilyen körülmények között elsők között vagyunk Európában szív-érrendszeri betegségekben, első a daganatos betegségek halálozásában. Csak az elmúlt húsz évben ötszörösére nőtt a középkorú férfiak daganatos betegség okozta halálozása. Elsők vagyunk öngyilkosságban és mind-mind ez egy csokorba fogható, valami bennünk hibádzik.
Ezer éve mi megpróbáltunk Nyugat-Európához idomulni. Nyugat-Európa mire épült fel? Az un. euro-atlanti vagy görög-római műveltség és a zsidókrisztiánus vallás mire épült fel? Ők uralkodók, ők leigázók és mi megpróbáltunk aszerint élni, ahogy a nyugatiak élnek.
Kedves magyar Testvéreim!
Az összefogás azt jelenti, hogy elfelejtjük ezt a kultúrát és visszatérünk az ősi kultúránkhoz. Ez pedig a szeretetre alapuló, minden magyart befogadó, minden idegent elfogadó kultúra, mert a mi földi küldetésünk a velünk együtt élő népek jó útra vezetése, tanítása, a szeretet ösvényére való terelése. Kivel kell összefogni? A teremtő Istennel és meg kell hallani az új szövetség üzenetét: szeresd embertársadat, mint tenmagadat! Azért vagyunk betegek, mert mi gyűlölködni próbáltunk. Ezer éve megosztva vagyunk vallással, bőrszínnel, származással, pártpolitikai megosztottságban vagyunk, és a magyar ember amikor gyűlöl, akkor magát teszi tönkre. Mert sem genetikusan, sem földi küldetése miatt ez nem az ő világa. Nekünk a Magyarok Szövetségének helyre kell állítani a kibillent idő, az idegen kultúra majmolása helyett a magyar kultúrát, a magyar érzésvilágot. Aki szeretni tud, az önmagát tudja gyógyítani és embertársát. A legnagyobb gyógyító erő a szeretet és ezzel fejezem be.
A szeretetnek három megnyilvánulása van.
Az érosz, a testi szerelem vonzódik egymáshoz a növényvilágban is az állatvilágban is az utódlást erősítő erő. Ez ugyanígy van az állatvilágban is, az emberben is. Nem tudunk mit tenni ellene, vagy nem sokat.
A fília a barátság növény és növény, állat és állat, ember és ember között ez mag van. Ezt úgy hívják ember és ember között: lelki barátság. De ezt mindannyian tapasztalják, ma barátom lett, kutya-macska barátság és valaminek okán egymásnak esik nem csak a kutya a macskával, hanem a kutya a kutyával, macska a macskával, magyar a magyarral.
Mi a harmadik? A legmagasabb szintű szeretet. Ez nem más, mint az agapé, az ingyen kegyelem adásának képessége. Az ingyen kegyelem azt jelenti, ha velem bárki bármi rosszat tesz anélkül, hogy helyrehozná, én őt szeretem. Nem várok érte sem elismerést, sem üdvösséget, hanem én az Isten teremtette lény fölemelkedem a krisztusi szintre, mert aki engem megöl, aki meggyaláz, aki apáimat, anyáimat megölte, meggyalázta, annak is képes vagyok kegyelmet, megbocsátást adni. Erre a szintre kell visszakerülni a magyarságnak és minden illúzióval le kell számolni!
Mert minden, ami szétszakít, legyen az párt, vallás, az a magyar érzelem és gondolatvilágtól távoli. Egy Istenünk van, egy Nemzetünk van, egy Hazánk van. Összefogni az Istennel és magyar a magyarral, ez a feladat!
Isten áldja meg Önöket!
Forrás: www.nemzetihirhalo.hu
Beszéljük meg: Identitásunk
Hazudoznak. Hazudozunk. Ám a mérték és az arány, az a nem mindegy. Ha egy kisfiú, avagy egy kislány megkérdi az édesanyját, kik vagyunk mi? A magyar anya azt mondja, hát magyarok kicsi kincsem.
A magyarság egy szokatlan definíciójaként állok elő azzal, hogy magyar az, akinek az anyja úgy monta és mondja. Egy anya ugyanis szívből szereti a gyerekét és csak akkor hazudik neki - különösen az identitás dolgában - ha az muszály, azaz az identitás nyilvános megvallása súlyos és hátrányos helyzetet teremthet. Veszélyezteti a megélhetést, a megmaradást. Identitásunk szoros összefüggésben van megélhetésünkkel, megmaradásunkkal. Úgymint
- Egészségünkkel
- Jogainkal,
- Vagyonunkkal,
- Pénzünkkel.
No meg pozícióinkkal, élethelyzeteinkkel. Például hogy az elnyomók, avagy az elnyomottak soraiban akad-e helyünk. Vajon kik és miért hírdetik azt, hogy olyan nép és nemzet, hogy magyar, nincs is? Csak magyar köztársaság van és annak állampolgárai és ezen belül, azok akik szeretnék megkülönböztetni az állampolgárokat azok "rasszisták" ergo fasiszták, mi több szélsőjobboldali terroristák? Kik azok, akik a csillagot is lehazudják az égről és miért teszik? Miért van az, hogy népszámláláskor, honosításkor az angol Nagy Brittanniában rákérdezhet a személy nemzetiségére, vallására ahogy a zsidó is Izraelben, ahogy az orosz Oroszországban, csak mi magyarok nem tehetjük ezt "büntetés nélkül" a Magyar Köztársaságban?
Beszéljük meg: Ki a cigány?
Továbbiak ...
Beszéljük meg: Ki a magyar?
Nem Illyés Gyula az első, nem ő az utolsó, aki megfogalmazta a kérdést: ki a magyar? Honnan jöttünk, hová megyünk?
Herder baljós jövendölése, amely a környező népek tengerében az idegen törzsű magyarság közeli pusztulását, eltűnését jósolta, mélyen belegyökerezett gondolkodásunkba. Volt, aki beletörődött fáradt-mélabús hazafisággal. Volt, aki tiltakozott, s turáni birodalomról álmodott. Sorvasztó beletörődés, romboló álom: múlt, jövő nélkül.
Nyelvünk, nemzetünk megmaradt ezer éven át Európában messziről idetévedt idegennek. Rokonokra, sógorokra, atyafiságos baráti szóra minden ember vágyik, támaszra a bizonytalanságban, s nemcsak a magányos ember keresi rokonait, komáit - nemzet is örül, ha nem egy szál magában él, idegen nemzetektől abroncsoltan.
Rokont keresni ezer éve szokás a Duna-Tisza mentén. Legszebben fénylett képzeletünkben a hun-magyar rokonság, vérünknek tudni Attilát, Isten ostorát, megdobogtatta minden magyar szívét. Sajnos a tudomány e szép álmot nem igazolta.
Látványosabb s bódítóbb álom: sumér ősök, négyezer éves múlt, magyar birodalmi ókor. Képzelt múlt: képzelt jövő.
Finnugor őseink halásztak, vadásztak az Urál lejtőin, Szibéria folyói mentén; történelmünk ott kezdődött.
Ki a magyar?
Beszéljük meg: Ki a ...
Forrás: http://beszelo.c3.hu/03/12/05pap.htm
Előzetes megjegyzések
A napokban a magyar kormány nyilvánosságra hozta a kisebbségi törvény módosításának újabb tervezetét. Meg kívánván szüntetni a hatályos szabályozás – gyakran „etnokorrupcióként” emlegetett – anomáliáit, a javasolt szabályozás szakít a közjogilag teljesen kötetlen, szabad identitásválasztás és többes kötődés elismerésének elveivel, és a kisebbségi jogok gyakorlásának, valamint a kisebbségi identitás közjogi státuszának egzaktabb fogalmi meghatározására törekszik.
A faji, etnikai, nemzetiségi kategóriák meghatározásának kérdése számos tudományág képviselői számára jelent fejtörést. Jogászok, szociológusok és statisztikusok, de egyes betegségek etnikai, csoport-specifikus előfordulása esetén még a kutatóorvosok is szembesülnek a fogalom-meghatározás nehézségeivel.
Írásom a zsidóság (társadalmi és jogi használatú) fogalmát vizsgálja. A kérdés túlmutat az öncélú tudományos fogalom-meghatározás hasznosságán, hiszen a személyes adatok felhasználásának jogi védelme nem minden diszkrimináció ellen biztosít oltalmat.1 A rasszizmus Murphy-törvényének értelmében ugyanis, amennyiben kirekesztés a cél, semmilyen komolyabb definíciós vagy identifikációs problémát nem jelent a diszkriminált csoport tagjainak meghatározása. A kérdés a zsidóság esetében pedig azért kap kiemelt fontosságot, mert a második világháborút követő politikai antiszemitizmus (a holokauszt-tagadás, a szórványosan előforduló kegyhelygyalázások,2 illetve az általában vett Izrael-ellenesség mellett) egyik gyakori megjelenése a nyílt vagy áttételesebb formát (pl. kurziválás) öltő verbális diszkrimináció, a „lezsidózás”, azaz egyes személyek a külvilág által történő etnikai klasszifikálása.3
A zsidóság korlátozott asszimilációjának és az antiszemitizmus történeti sajátosságainak köszönhetően a zsidóság esetében ugyanis létezik a hátrányos megkülönböztetésnek, a faji-etnikai érzékenységsértésnek a legtöbb más kisebbség esetében ismeretlen formája;4 az, amikor maga a kisebbségi identifikáció önkényes külső kinyilvánítása önmagában kirekesztő hatást vált ki.5
A „zsidókérdés” egyik oroszlánkörme ugyanis éppen az asszimiláció-disszimiláció történelmi harca, amely egy, a befogadó nemzetekkel kötött társadalmi szerződést jelent, ahol még a sikeres integráció is együtt járt a menekülés és rejtőzködés – azaz a kívülről erőltetett identitás fájdalmas, patologikus és traumatikus élményével.6 A zsidóságélmény és a reaktív-reflektív zsidó identitás sarkköve tehát a másság, amely, ahogy Sartre7 is írja, mindig egy kívülről, az antiszemiták által meghatározott személyi kört foglal magában. Karády Viktor szerint pedig a holokauszt örökre lerombolta a tökéletes asszimiláció illúzióját, a „lemoshatatlan másság” radikális stigmáját ráhelyezvén az egyébiránt igencsak sokrétű zsidóság egészére.8
Alkotmányos nyelvre fordítva mindezt: az önkényes, kívülről erőltetett faji-etnikai klasszifikáció az asszimilációhoz és az integrációhoz való jog megtagadását, és így az emberi méltóság sérelmét jelent(het)i. Ilyen kodifikált jog természetesen nincsen, hiszen talmi illúzió lenne elvárni a társadalomtól, hogy feledkezzen meg a polgárai közti mindenféle, akár rassz vagy etnikai hovatartozás szerinti különbségekről. Az azonban elvárható, érvelhetnénk, hogy a jog lépjen fel a rosszindulatú és kívülről érkező, nyíltan elkülönítést, kirekesztést célzó törekvésekkel szemben. Így, ha a beolvadáshoz, a meg nem különböztetéshez fűződő alkotmányos jogról nem is, de az integráció megakadályozásának tilalmáról mint alkotmányos (és etnopolitikai) értékről talán beszélhetünk.9
A fentiekre tekintettel igen érdekes Izrael zsidóságfelfogása, hiszen a „zsidó állam” által hivatalosan képviselt olvasatát adja egy ősi, igen eltérő körülmények között felmerülő kérdésre: nevezetesen arra, hogy ki, illetve mi a zsidó: etnikum, vallás vagy nemzetiség?
Mind alkotmányos, mind politikai szempontból meglepőnek tűnhet, hogy Izrael, a zsidó állam, amely a diaszpóra-zsidóság otthonaként, illetve védelmezőjeként és képviselőjeként határozza meg magát, a mindenkit megillető önmeghatározás jogának elve helyett igen szigorú, lényegében nürnbergi elvek10 szerint (lásd alább), vagyis faji alapon határozza meg az államalkotó „zsidóságot”.11 Igaz, érvelhet akként, hogy a korábban diszkrimináltaknak12 így tudja a leghatékonyabb védelmet nyújtani, vagy hogy így több ember számára nyílik meg az izraeli bevándorlás lehetősége. Többség és etnicitás
A magát zsidó államként meghatározó Izrael a fundamentalista vallásos és szekuláris alkotmányosság elemeit sajátosan ötvöző jogrendet alakított ki. Számos (elsősorban családjogi, így házassági jogi, örökbefogadási, áttérési) kérdésben vallási bíróságok járnak el; a keresztények, a muszlimok és a drúzok esetében a saját bíróságaik, a zsidók ügyeiben (a szekuláris zsidók esetében is) pedig az ortodox irányultságú Rabbinikus Vallási Bíróság (Rabbinical Religious Court) az illetékes, amely például nem ismeri el sem a konzervatív, sem a reformista irányzatot. Ilyenformán, míg a személyek jogát illetően a „ki a zsidó” kérdésre az ortodox álláspont lesz az irányadó, a bevándorlási és honosítási ügyekben az ettől eltérő, szekuláris, kodifikált jogot alkalmazzák, amelyben viszont a konzervatív- és a reformfelekezet által követett, kevésbé szigorú szabályok érvényesülnek. A kérdés nem csak elméleti jelentőségű. Az 1988 óta csak Oroszországból érkezett több mint 700 ezer (többségében magát etnikai és nem vallási alapon zsidóként identifikáló) bevándorló, bár a honosítási szabályok szerint zsidó lett, az ortodox irányzat nem ismeri el őket annak, így például zsidó bíróság előtt házasságot nem köthetnek, nem kerülhetnek zsidó temetőbe stb.
Mindemellett Izrael lényegében az egyetlen olyan ország, amely a többségi nemzetet alkotó (politikai) közösséget merev, etnikai alapokon határozza meg.13
Ez számos kérdést vet fel, például azt, hogy végső soron fundamentalista vagy szekuláris-e az izraeli állam? Zsidó állam-e közjogi értelemben Izrael; s ha igen, mit is jelenthet ez? Azt netán, hogy a nem zsidó (származású, vallású?) állampolgárok nem „államalkotó tényezők”? S ha így lenne, mit jelent egy palesztin vagy egy keresztény izraeli állampolgársága? Ha Izrael zsidó állam, kik a zsidók? Mi a különbség a halachikus (vallásos) és az adminisztratív-közjogi definíció között? Létezhet a judaizmustól független, azon kívüli zsidó identitás és lét?14
Meg kell jegyezni, hogy a dilemma nem egyedülálló a Közel-Keleten és az iszlám világban. Hogyan értsük például a Szíriai Arab Köztársaság létét, illetőleg az Iráni vagy Pakisztáni Iszlám Köztársaságot? Az előbbiben csak az etnikai arabok lennének „államalkotó tényezők”? És mi a helyzet azokkal az „iszlám köztársaságokkal”, ahol a saria (az iszlám jog) nincs hatályban, vagy – pl. Pakisztán esetében – ahol nem az az egyetlen hatályos jog? A hagyomány és a jog csapdájában
Visszatérve példáinkhoz, természetesen az izraeli állampolgárság megszerzésére nem csak az „etnikai zsidóknak” van lehetőségük, ugyanis annak négy útja létezik: a) születés; b) honosítás; c) megfelelő idejű jogszerű tartózkodás; illetve d) a „hazatérés törvénye” (The Law of Return) alapján.15 Vizsgálatunk szempontjából ez utóbbi (és egyben az egyetlen speciális) állampolgárság-szerzési mód lesz érdekes. Az Izrael létrehozásáról szóló törvényben az alapító atyák kijelentették, hogy „az új zsidó állam Izrael földjén történő létrehozása kaput nyit valamennyi zsidó hazatéréséhez”. A hazatérés jogáról szóló 1950-es törvény valamennyi zsidó számára megteremti az oleh (izraeli bevándorolt) státusszerzés alanyi jogát. A jogszabály 4/A pontja kimondja, hogy „az ezen, illetve az állampolgárságról szóló törvény értelmében a zsidókat, illetve az olehokat megillető valamennyi jog kiterjed azokra, akiknek házastársa, szülője, illetve nagyszülője zsidó, illetve akinek házastársának szülője vagy nagyszülője zsidó, kivéve, ha az illető önszántából hagyta el a zsidó vallást”.16
A 4/B pont szerint „ezen törvény értelmében »zsidó« azon személy, aki zsidó anyától született vagy áttért a zsidó vallásra, és más felekezetnek nem tagja”.17
Az állampolgárságon túlmenően a hivatalos izraeli iratok18 (például a személyi igazolvány) az etnikai (sic!) közösség-hovatartozást is tartalmazzák,19 amely lehet: zsidó, muzulmán, keresztény és drúz. Amennyiben a bevándorolt nem tudja bizonyítani zsidó származását, az útlevele szerinti nemzetiségét írják be. Az állam és egyház szétválasztását nem követő izraeli joggyakorlat során pedig számos esetben a polgári jog gyakorlása (például családjogi kérdésekben) a bejegyzett nemzetiség-etnicitás-vallás függvényében alakul.20 A kérdés jogi és politikai kezelésének bemutatására ismertetem a legfontosabb vonatkozó legfelsőbb bírósági döntéseket. A Rufeisen–Daniel testvér-ügy
Az első fontos ügy felperese Oswald Rufeisen, a cionista mozgalomban betöltött szerepe miatt a Gestapo által bebörtönzött lengyel zsidó volt, aki később a karmelita rendhez csatlakozván szerzetesként kapott izraeli bevándorolt státust. Daniel testvér egyébként a háború alatt hamis keresztlevelet és iratokat szerezvén beépült a német rendőrségbe, és segített a gettódeportálások elől menekülő honfitársainak, majd partizánként harcolt a szovjet hadsereg mellett. Bevándorlását és karmelita rendtagságának fenntartását követően azonban a 20/7-58-as belügyminiszteri rendeletre hivatkozva a hatóságok megtagadták a „zsidó” etnicitás bejegyzését, mondván, hogy annak feltétele az érintett jóhiszemű jognyilatkozata arról, hogy zsidó, és nem tagja más felekezetnek. 1962-ben (4:1 arányban hozott döntésében) a Legfelsőbb Bíróság fenntartotta az elutasító határozatot, kimondva, hogy (például az ateistákéhoz hasonlóan) az etnikai csoporthoz való tartozásra vonatkozó rovatot üresen kell hagyni.21
Bár az izraeli főrabbi állásfoglalásában kimondta, hogy Daniel testvért zsidónak kell tekinteni, a bíróság elutasította a zsidó nemzetiséghez tartozását annak a személynek, aki bár zsidónak született, más vallásra tért át. Az eset érdekessége, hogy konkrét jogforrás nem állt a bíróság rendelkezésére, mert a fent említett klauzula csak az 1970-es törvénymódosítás során került beiktatásra. A bíróság indokolásának középpontjába tehát az amerikai „funkcionális” vagy performatív zsidóságkép került. Berensohn bíró megfogalmazása szerint „egy aposztata zsidó nem minősülhet zsidónak a közfelfogás szerint, sem pedig abban az értelemben, ahogy a jogalkotó Knesset azt a hazatérésről szóló törvény megalkotásakor elképzelte”. A felperes lehet bármilyen büszke is zsidó származására, vallását elhagyván kirekesztette magát a zsidó népből és Izrael közösségéből: egyszerre nem lehet ugyanis valaki zsidó és keresztény. Silberg bíró szerint pedig egy modern cionista Cion földjén nem tagadhatja meg ősei hagyományát. A bíróság tehát a „zsidó” közfelfogás szerinti fogalmát helyezte előtérbe a halachikus „aki egyszer zsidó volt, mindig zsidó marad” felfogásával szemben. A „ki a zsidó”-döntés
A következő fontos döntés 1970. januárjában született.22 A haifai zsidó felperes, Binyamin Shalit Edinburgh-ben házasságot kötött egy nem zsidó skót nővel, akitől két gyermeke született. Az eljárás során felperes az izraeli haditengerészet tisztje volt, és gyermekei regisztrálása során azt a választ adta, hogy azok vallás nélküli zsidó nemzetiségűek. A hatályban levő belügyminiszteri irányelvnek megfelelően a belügyi hatóságok megtagadták a zsidó státus bejegyzését. A bíróság formai okokra hivatkozva (lényegében az állami irányítás elfogadhatatlan eszközének tekintve a miniszteri irányelvet) megsemmisítette az elutasító határozatot, mondván, hogy a regisztrációt végző hivatal a fenti módon nem dönthet az etnikai identifikáció feltételeiről.
Absztraktabb megközelítésben azonban a bíróság a következőket állapította meg: jelen esetben tulajdonképpen nem a zsidó szó szekuláris definíciójáról van szó, hiszen az állami nyilvántartásról szóló törvény nem is használja ezt a fogalmat. Helyette etnikai csoportról beszél, így a kérdés az lesz, hogy lehet-e valaki etnikailag zsidó, ha az anyja nem az. Amennyiben semmilyen szekuláris definíció nem létezik az etnikai zsidóság meghatározására, a bíróság kénytelen a halachikus definíciót alapul venni. A bíróság álláspontja szerint pedig elfogadhatatlan az etnikai zsidóságra olyan definíció, amely ne követelné meg a zsidó vallást is. Ellenkező esetben ugyanis keresztények és muszlimok is zsidónak mondhatnák magukat. Az előadó Silberg bíró válaszolt a felperes azon felvetésére is,23 miszerint a fenti magyarázat szerint egy zsidó anyától született, ám Izrael megsemmisítésére törő radikális iszlám mozgalomhoz csatlakozott terrorista zsidónak számít, amíg az ő, Izraelért a vérüket áldozni hajlandó gyermekei nem azok. A bíróság álláspontja szerint „a fenti zsidó gonosz és rossz ember, amíg felperes gyermekei kedves és jó emberek, de szüleik notórius ateizmusa miatt nem nyerhetnek bebocsáttatást a zsidó nemzetbe. Zsidónak lenni nem kitüntetés vagy olyasmi, mint a díszdoktorság, vagyis az érdemek elismeréséért kapott cím, hanem vallási és jogi kategória, amibe csak a felperes vallásellenessége miatt nem tartoznak bele.”24
Az „áttérés”-ügyek
Amint láthattuk, csak az etnikai zsidókat illeti meg a hazatérés joga alapján a kedvezményes honosítás (és a különböző különleges egzisztenciateremtő állami támogatási rendszernek is elsősorban ők a kedvezményezettjei). Azonban a „ki a zsidó?” kérdése Izraelben sincs eldöntve. A polgári (szekuláris) és vallásos zsidóságdefiníció között ugyanis messzire mutató, a hatalomgyakorlás és az állami berendezkedés alapjait érintő ellentét feszül. A háttérben munkáló társadalmi és politikai ellentétek jól lemérhetők a kérdés napi politikai érzékenységében, illetve a kérdésben hozott legfelsőbb bírósági ítéletek ellentmondásos, zajos visszhangjában. 1958-ban például a Nemzeti Vallásos Párt (National Religious Party) kilépett a kormánykoalícióból, mert az utóbbi nem volt hajlandó változtatni az önbevallás, a zsidó etnicitásra vonatkozó kijelentések kontrollálatlan elfogadásán. A közhangulat megnyugtatására Ben Gurion miniszterelnök a legmértékadóbb (izraeli és „diaszpóra”) tudósokhoz fordult a „zsidókérdés” irányvonalainak (ortodox, liberális judaista, szekuláris alkotmány- és nemzetközi jog stb.) meghatározása végett.25 A miniszterelnök felhívásában előrebocsátotta, hogy biztonsági szempontból (egyelőre) szükséges a személyes iratokban mind a „közösség”, mind pedig a nemzetiség feltüntetése. Kielégítő jogalkotási megoldás azonban azóta sem született. Sőt 1972 óta az ortodox irányvonalat képviselő politikusok erőteljesen lobbiznak azért, hogy a hazatérés jogáról szóló törvénybe az „áttérés” elé a „halachikus hagyományok szerinti” módosítást beillesszék. Ez azonban nemcsak a szekuláris (tehát magát nem vallási alapon identifikáló), hanem a liberális-reformvallási irányzat követőit is kirekesztené a világ zsidóságának befogadására létrehozott államból. Bár több kormány támogatásáról biztosította a fundamentalista módosításokat, elfogadásra sohasem került.
A halachikus és a szekuláris zsidófogalom közötti ellentmondás konkrét problémát az említett, a hazatérés joga alapján bevándorolt zsidók esetében jelent, akiket a halachikus hagyomány nem fogad el zsidónak, így például a rabbinikus fórumok előtt nem köthetnek házasságot. (Ilyenek például a nem zsidó anyától születettek vagy a reformegyházak szerint áttértek.)
Tipikusnak mondható például a Shoshana Miller-ügy. A felperes a reformista hagyományban, az Egyesült Államokban tért át a zsidó vallásra, tanulmányozta a Bibliát, tanult héberül, részt vett a rituális fürdőben, és az áttérési okmányokat felmutatván a hazatérés jogán bevándorolt státust szerzett. A belügyminisztérium azonban nem jegyezte be zsidó nemzetiségűnek, és bár átirányították a rabbinikus bírósághoz, azt a tanácsot kapta, hogy vagy keresztényt írasson be, vagy üresen fog maradni az etnicitás-rovat. Később a minisztérium a „zsidó (áttért)” bejegyzést ajánlotta fel neki.26 A hatóság érvelése szerint az etnicitás nemcsak statisztikai fontosságú, hanem pontosan a rabbinikus hatóságok hatáskörébe tartozó ügyekben (pl. családjog) figyelmeztetni kell őket arra, hogy az illető áttérhet. A bíróság27 rámutatott, hogy a törvény utal mind az önbevallásra, mind pedig sui generis formában az áttérésre is mint a zsidóság jogkeletkeztető tényére, így a regisztrációs hatóság ismét túllépte a hatáskörét. A bíróság tehát az (áttért) kitétel nélküli zsidó bejegyzést írta elő.
A Miller-esetet több hasonló követte.28 Egy 1995-ös polgári ügyeket érintő (pl. regisztráció) döntésében a bíróság kimondottan elismerte az izraeli reformáttéréseket, illetve valamennyi polgári ügyet a Knesset kizárólagos hatáskörébe utalt, így a vallási testületeknek (az ortodox rabbinátusnak) csak a személyes státust érintő egyéb (házasság és válás pl.) ügyekben van hatáskörük.29
Összefoglalásként megállapítható, hogy a „zsidókérdés” izraeli megközelítése nemcsak nemzetközileg rendhagyó, hanem a belső politikai és jogi viták kereszttüzében is álló rendkívül érzékeny kérdés. Amíg a vallásos és ultraortodox politikai erők a zsidófogalom leszűkítő, halachikus értelmezése mellett törnek lándzsát, a szekuláris liberálisok annak további tágításáért szállnak síkra. Az izraeli alkotmányos felfogás azonban több fent említett szempontból problematikus. Már csak a bíróság esetjoga fényében sem nélkülöz értelmezési zavarokat a „zsidó állam” kitétel, hiszen az államvallás önmagában nem adhat eligazítást a népről, az államalkotó (politikai) közösségről. Ráadásul sokak szerint a zsidó állam egyaránt jelenthet etnikai és vallásos zsidó államot. Akárhogy is, leginkább az (egyelőre csak a marginális álláspontú liberálisok által képviselt) izraeli nemzet politikai közösségi modelljében juthat hely az izraeli állampolgár keresztény, illetve palesztin lakosságnak. Mindenesetre az a jogalkotó elhatározásán múlik, hogy elfogad-e valláson kívüli zsidó identitást, bár eleve kérdés, és a legkevésbé sem eldöntött kérdés, hogy kiállja-e a demokratizmus tesztjét az az állam, ahol a politikai közösségbe csak a vallási konverzió útján van mód asszimilációra… Jegyzetek
1 Egy, a tanulmány alapjául szolgáló írás megjelent a Halász Iván és Majtényi Balázs szerkesztésében közreadott Regisztrálható-e az identitás? (Gondolat–MTA Jogtudományi Intézet, 2003) című kötetben.
2 Ez utóbbiak speciális formái voltak a szeptember 11-ét követő francia, német és belga lincselések, amelyek különlegességét az adta, hogy tipikusan maguk is kisebbségi (tehát nem, jelentsen az bármit, a többségi nemzethez tartozó) muszlim csoportok álltak az atrocitások mögött.
3 Például a kelet-európai (és ne feledjük, maga a cionizmus is Habsburg monarchiabeli „találmány”) antiszemitizmus egyik fő kérdése is a „ki a zsidó?”.
4 Nemigen létezik tehát „lenégerezés”, „lekínaizás” vagy „leszerbezés”, illetve ahhoz, hogy a külső etnikai behatárolás ténye támadó vagy lealacsonyító legyen, további inzultusértékű véleménynyilvánítás szükséges.
5 Sajátos, „nyugati” eset volt az a 2002-es párizsi vádemelés, amely egy szélsőséges zsidó honlapot érintett, amelyik „Izrael-ellenes” magatartásuk miatt több celebritás bojkottjára, illetve nyilvános meglincselésükre szólított fel. Az eset érdekessége, hogy a zsidó származású hírességek nevét (pl. Juliette Binoche-t) a honlap készítői hatágú csillaggal jelölték meg. A vád szerint ez nem más, mint a holokauszt emlékének súlyos megsértése. Lásd Probe of Jewish website’s hate call, Yahoo! UK & Ireland, August 22, 2002, vagy Rasszisták elleni vizsgálat Párizsban, Népszabadság, 2002. augusztus 22.
6 Fichtének tulajdonítják pl. azt a megjegyzést, hogy „egy zsidó olvashat németül, írhat németül, de sosem lehet német”. Lásd pl. Richard H. Popkin: The Columbia History of Western Philosophy. New York, Columbia Press, MJF Books, 1999. 514. Mindez egyébként a többség szempontjából is unikus, hiszen a (jellemzően homogén) nemzetállam elemi érdeke a különböző csoportok asszimilációja.
7 Jean-Paul Sartre: Anti-Semite and Jew: an exploration of the etiology of hate. New York, Schocken Books, Pantheon Books, 1995.
8 Lásd S. Woolf (eds.): Regional and National Identities in Europe in the XIXth and XXth Centuries. The Hague–London–Boston, Kluwer Law International Publishers, 1998.
9 Apró kiegészítésként meg kell említeni, hogy az alkotmányjog kisebbségfogalma fontosnak és nemritkán az alkotmányos védelem mértékét is meghatározónak tekinti azt a tényt, hogy a diszkriminált személy a diszkrimináció alapjául szolgáló tulajdonsága mennyire látványos, azt „elnémíthatja-e”. Lásd pl. Kenji Yoshino: Assimilationist Bias in equal protection: the visibility presumption and the case of „don’t ask, don’t tell”. Yale Law Journal, dec. 1998. 487. Ugyanakkor persze ez nem minden, hiszen még ha egy biotechnológiai eljárásnak köszönhetően valamennyi fekete bőrpigmentációja megváltoztathatóvá is válna, érvel Laurence Tribe, a bőrszín-alapú diszkrimináció nem válna megengedetté. Lásd The Puzzling Persistence of Process-Based Constitutional Theory. Yale L. J. 89 (1980). 1067., 1073–1074.
10 Amely elv az adminisztratív lehetőségek adta fikció volt.
11 Összehasonlításul lásd például a magyar zsidó közösséget, amely kérte az 1990-es kisebbségi taxációból történő eltávolítását, és kimondottan ellenezte a nemzeti-etnikai kisebbségként történő számontartást.
12 A faji klasszifikációt tartalmazó második zsidótörvény néven elhíresült 1939. évi IV. törvénycikk alkalmazása szempontjából például „zsidónak kell tekinteni azt, aki ő maga vagy akinek legalább egyik szülője, vagy akinek nagyszülői közül legalább kettő a jelen törvény hatálybalépésekor az izraelita hitfelekezet tagja, vagy a jelen törvény hatálybalépése előtt az izraelita hitfelekezet tagja volt, úgyszintén a felsoroltaknak a jelen törvény hatálybalépése után született ivadékait”. Ehhez lásd például Nehéz-Posony István: Jogtörténeti tanulmány a zsidókérdésről. Élet és Irodalom, 2000/32.
13 Az etnicitás kógens jogi meghatározása nemzetközileg igen kivételes megoldásnak számít.
14 Ezek az izraeli közjog talán legégetőbb kérdései. Lásd pl. Amos Shapira: Why Israel Has No Constitution. Saint Louis University Law Journal, Winter, 1993.
15 A törvényszövegre és annak részletes kommentárjára lásd www.lectlaw.com
16 Ez utóbbi módosítást (5730–1970) a Knesset 1970 márciusában fogadta el.
17 Lásd www.jajz-ed.org.il
18 Az 1949-es népesség-nyilvántartásról szóló törvény értelmében a lakosságot „nemzetiség, etnikai hovatartozás/közösség és vallás” szerint tartják nyilván. Uo.
19 Meg kell jegyezni, hogy Izrael e tárgyú gyakorlata nemzetközileg nem precedens nélküli. Az országhatáron belül használt szovjet dokumentumok is tartalmaztak pl. etnikai „nemzetiségre” utaló adatot; a ruandai igazolványok a hutu és tutzi „faj” megjelölést alkalmazzák; Görög- és Törökország pedig vallásra vonatkozó adatokat tüntet fel a személyi okmányokon. Az apartheid gyakorlatát folytató Dél-Afrika személyi igazolványai is a faji kategóriákra épültek. Lásd David I. Kertzer–Dominique Arel: Census and Identity: The Politics of Race, Ethnicity and Language in National Censuses. Cambridge University Press, 2001.
20 Az izraeli (etnikai) zsidók házasságkötései és bontóperei például egy 1953-as törvény értelmében a halachikus jog alapján eljáró rabbinikus bíróságok hatáskörébe tartoznak.
21 Lásd www.jajz-ed.org.il/50/act/shvut/10.html
22 Binyamin Shalit, Petitioner v. 1. Minister of Interior, 2. Haifa Registration Officer, Respondents (H. C. 58/58).
23 A párhuzamos véleményt író Berinson bíró evvel a felvetéssel értett egyet, elfogadhatatlannak tartván, hogy szekuláris bíróság a halachikus fogalommal dolgozzon. Olyan vélemény is megfogalmazódott, hogy a kérdés elméletisége és túlzott politikai exponáltsága miatt nem bírói útra kellene tartozzon annak megoldása. A főbíró szerint éppen ezért nem nyújtott megfelelő megoldást a kérdés juridizálása, miszerint az egyén öndefinícióját nem vonhatja kétségbe az eljáró hivatalnok, az etnikai affiliáció kérdése ugyanis csak annak történeti dinamizmusában közelíthető meg. A főbíró megjegyezte: „Egy biztos, a zsidó nemzet hosszú története során világossá vált, hogy a zsidóság etnikai és vallási felfogása elválaszthatatlan.”
24 Uo.
25 Külön dogmatikai problémaként vetette fel a nem zsidó és át sem tért anyától származó vegyes házasságban született és zsidóként regisztráltatni kívánt gyermekek kérdését. A miniszterelnöki levélre lásd uo.
26 Asher Felix Landau: The Shoshana Miller Case – Unity of the Jewish People is paramount. The Jerusalem Post Law Report, lásd www.jajz-org.il/50/act/shvut/21html
27 1986. decemberi ítéletében.
28 Lásd High Court of Justice rules on Registration of Converts. November 15, 1995. www.jajz-org.il/50/act/shvut/21html.
29 Külön problémát jelent az etiópiai zsidók kérdése, akik – ellentétben a kereszténységre áttért etióp-etnikai zsidókkal – bevándorlási szempontból már zsidó jogállásúnak tekinthetők, ám például a „Falas Mura”, a kereszténységre áttért etióp etnikai zsidók nem. Lásd Falas Mura: Still Waiting. Israel Yearbook and Almanac, 1994. Lásd http://www.jajz-org.il/50/act/shvut/23html, illetve Barbara Weill: WZO. Jerusalem, 1987, revised 1997. www.jajz-org.il/50/act/shvut
2010. június 30., szerda
2010. június 29., kedd
2010. június 28., hétfő
Mogyoróska 2010, Pátria együttes alapítói műsorterve
Pátria nosztalgia örömzene nyitó blokk
1. Március 73
2. Lázadó
3. Boszorkány
4. Jégfodrú
5. Bíborszírmú
6. Ballada
1. Március 73
2. Lázadó
3. Boszorkány
4. Jégfodrú
5. Bíborszírmú
6. Ballada
2010. június 27., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)