Főzőmágus akcióban

szólj hozzá: Főzőmágus akcióban

A befolyás, a hatalom három lába

Jól látható, ma is csak az a tét a politikában, ami több ezer éve az emberi társadalmakban: Kié, kiké a jog, a vagyon és a pénz. Ezért megy a küzdelem, a harc. Egy szervezett kisebbség motiválja a szervezetlen többséget különféle érdekek, célok irányába. A megszerzett jogok, vagyon és pénz birtokában pedig egy kisebbség mindig kizsákmányolja a többséget. Pontosabban szabályt hoz rá, hogy neki több jár.
Tilkiáda: Csak a szegény, a kis ember lop, a nagy, a gazdag rendeletbe foglalja, hogy az neki jár.

Cinikusnak hatnak bizonyára a fenti megállapítások, ennek ellenére, ha bárki beletekint az emberi társadalmak történéseibe, előbb vagy utóbb erre a felismerésre jut. Ennek ellenére minden javak forrása a társadalom, azaz a nép, pontosabban annak értékteremtő munkálkodása. A nép hozzájárulása, akarata ellenére - főleg ha ez az akarat nem is tudatosult - sok minden meg lehet lépni, ám az tartóssá nem válik, mert megint csak - előbb vagy utóbb - tudatosulnak a dolgok a nép egyszerű gyermekeiben is és megjelenik az ellenállás, avagy a változtatni akarás.

A jogok forrása térségünkben a Törvény. A társadalmi együttműködés szabályrendszere, melyet a Törvényhozás emel erőre. A törvények többnyire megegyezésen alapulnak, azaz a képviselők kinyilvánítják egyező akaratukat. Azok érvényesüléséről pedig az állam - mint elnyomó és védő szervezet - kell gondoskodjon. Mert bizony a nép egyszerű gyermeke nem képes fejben tartani a törvények és rendeletek tömkelegét. Tanítani, emlékeztetni és szorítani kell azok betartására.

Hogy állunk manapság vajon a törvényhozásra való befolyással? Kik és milyen mértékben befolyásolhatják illetve befolyásolják a társadalmi játékszabályokat?

Első ránézésre - játékszabályainknak megfelelően - a pártpolitika, azaz a vezető pártok. A "szavazógépek". Nálunk ugyanis ez az a szervező erő, amely abba a helyzetbe hozza őket, hogy törvényeket terjeszthetnek elő illetve módosíthatnak. (Kérdés persze az, hogy milyen keretek között. Ugyanis rajtuk egyfelől az Alkotmánybíróság, másfelő a EU jogrend gyakorol kontrollt.)

Mi kell ehhez a szervező erőhöz? Melyek az eszközök?

A válasz egyértelmű: Pénz és szervezet. Ezzel máris elérkeztünk a pártfinanszírozás kérdésköréhez.
Hogyan, kiktől és minek ellenében juthatnak pénzhez a pártok? Hol a pártok számára elérhető pénzek forrása? Forrásai? Bizony a forrás a bankrendszer és az ez mögött álló betétesek. A jövedelem tulajdonosok.

Vajon a jövedelem tulajdonosok közel azonos mértékben képesek a politika befolyásolására?

Nyilvánvaló, hogy nem. Vannak közöttük kulcspozícióban lévő személyek, akiknek mozgásterét szintúgy a szabályrendszer és érdekek határozzák meg. Ezzel viszont eljutottunk egy hálóhoz, hálózathoz, melynek vannak kitüntetett csomópontjai. Ezek működése tehát a meghatározó a változásokat, illetve a dolgok fenntartását illetően.

Már ez a gondolatmenet - ez a levezetés - sem egyszerű. Hát még maga ez a társadalmi háló, hálózat. Ez bizony egy nagy szövevény, amely maga is változóban van. Változnak a szereplők és változnak a rendező elvek is. Legalább is a felszínen. Ám vajon mit takar a mély? Ezt firtatják a közvélemény, illetve a várakozás kutatások. Amelyek természetesen megint csak manipulálhatók, éppen a kérdések felvetésével.

Engem a Jog, Vagyon, Pénz együttesből közvetlenül a Vagyon, ezen belül pedig az újra termelhető nemzeti vagyon foglalkoztat. Annak szerkezete, tulajdonosai, működése és működtetése. Problémám csak az, hogy az nem látható. 1999-el megszüntették annak kötelező statisztikai kimutatását. Magyarul nincs nemzeti vagyonleltár, ami alapján a megélhetéshez alapvetően szükséges erőforrásokat számba vehetnénk. Ezzel bizony a nemzeti lét - létezés és működés - egyik alapvető eszközét szüntették meg.

Minden nemzeti érzésű és nemzeti létben gondolkodó, illetve azt támogató magyar ember érdeke tehát az, hogy létezzen Országleltár, amely egyfelől az élő erők, azaz népesség, másfelől a nemzeti materiális vagyon megfelelően - áttekinthetően - kialakított és folyamatosan karbantartott nyilvántartásában testesül meg.

A materiális vagyonelemek egy kiemelt jól megkülönböztethető része az ingatlanvagyon. Ezen belül is a felépítményes ingatlanvagyon. A felépítménye ingatlanvagyon is két szignifikáns részre osztható, úgymint az üzleti (termelési, szolgáltatási) célokat azogáló ingatlanok, valamint a lakóingatlanok (beleértve az üdülőket, a hobbitelkeket is.)

Nos a lakóingatlanok adóztatására irányuló akarat egyértelműen az Országleltár, a nemzeti lét megerősítése irányába mutathat akkor, ha észrevesszük, hogy az a felméréssel, azaz a leltárral kell kezdetét vegye. De nem úgy, ahogy ma az a Vagyonadó Törvényben van, hogy az csak a 30 millió forint érték feletti ingatlanokra vonatkozik. Ahhoz hogy az ország rendelkezésére álló lakóingatlanok megfelelő szinten felmérésre kerülhessenek, valamennyi lakóingatlannak adókötelesnek kell lennie. Az már más kérdés, hogy bizonyos rendező elvek mentén az adókulcs lehet 0 %-os is.

Vaji telepesek ivadékai 1.

Sorsaink és arcaink 1.

Anyám - Kun Margit - elmondása szerint nagyapám - Kun Bertalan - 1943. évi halálával a család "idegenek közt idegen" lett. Kun Bertalan családja - azaz az enyém - ugyanis bakti volt, nem vaji. Nagyapám származott át Vajáról. A vaji telepesek - köztük az egy szem bakti család, a mienk - bekerültek - mondjuk ki - egy ellenséges sváb közegbe. (A jobbokldali fotón a Magyarbólyra települt Kun Bertalan családja háza látható.) Ne feledjük, 1939-40- et írunk, amikor már az országban a politikai helyzet gerjesztett volt. Megalakult 1938-ban a volksbund. (Magyarországi Németek Népi Szövetsége).

Hivatalosan nagyapámmal gyomorrák végzett 1943-ban. Ottt nyugszik a magyarbólyi temetőben. Élete párja Julcsa nagyanyám pedig a pécsibe. (Nem együtt nyugszanak. :( )
Büszke Kun Berci túlélte az I. világháborút, az orosz fogságot, bevonult - újra csak huszárként (48 évesen) a II. világháborúba - ám a pécsi kórházból adták haza otthon meghalni, menthatetlen gyomorrákot diagnosztizálva. A családi legendák szerint viszont a volsbundosok mérgezhették volna meg a borába rézgálicot keverve, mert "nagy magyar ember" volt. Anyám emlékezete szerint ekkortájt a papa nagyon ideges volt már. (Magyarul ivott! És nem hiszem hogy a telepeseknek lett volna saját kocsmájuk. Ki tudja hát?)
Szigorú, avagy büszke Kun Bercinek és Szilágyi Julcsának öt élő gyereke volt. Mind Baktán születettek, ám az is lehet, hogy Erzsi néném Ófehértón. Baktán valami kis házban laktak.  Talán a nyíregyi skanzenben - ha eljutok - képet alkothatok arról is. (A bakti rokonság - a Szilágyiak - az utca végén ma is mutogatják, ott voltak nagyapád földjei.) Ahol - anyám emlékezete szerint - a papa becsukta az ajtót, hogy ne  lássák mikor dagasztja a kenyeret - ezt a női munkát - huszárgyerek létére, mer a mama gyakran volt gyerekágyi beteg. (Helyesebben a negyven éves kora után megszült - Janikával és Marikával -  két elhalálozott kistestvérrel terhes. Hét gyereket szült Julcsa nagyanyám.) Sok gyerek szegénység, ismételgette Berg Lizi ( Tilk Jánosné) apai nagyanyám, akinek csak két gyereke született, apám és Gyurka bátyám. Bizony a sváb asszonyok "angyalcsinálók" voltak - korabeli születésszabályozás - míg a bakti álmos asszonyok nem.
Így történhetett meg az, hogy Berg Lizi nagyanyámnak négy, míg Szilágyi Julcsa nagyanyámnak tizenhat unokája született. A vaji református lelkész küldetés felhívásának megfelelően (?) megindtult a Dunántúl magyarítása. (Innen van a lelkemben az, hogy én szeretem a labancot és szeretem a kurucot, és akinek ez nem tetszik, az nyalja ki a seggem!)

"Reátok egy nagyon fontos feladat is vár! Ti nemcsak földkereső egyszerű telepesek vagytok, Ti egy honfoglaló útra indultok és Rátok vár azon nagy feladat, hogy a természeti adottságokban gazdag Baranyát, majd az egész Dunántúlt benépesítsétek munkára termett, földszerető gyermekekkel, emberekkel…”

De hogy?

A megélhetéshez jogokra, vagyonra és pénzre lett volna szükség. ( Lenne ezekre ma is igény, ugye Testvéreim? )
Mi lett a jogokkal?
Azokat a háborúban a a német és az orosz katonák gyakorolták. A háborút követően pedig a "moszkoviták". (Már hogy megkülönböztessem a politikai baloldalon a szovjet rendszeren belül az idegeneket feltétel nélkül kiszolgálókat - antifasiszták, internacionalisták, a Moszkvában kiképzett ügynökök és sleppjük -  és a magyar nemzeti baloldalt. A "fényes szelek" - anyámék - nemzedékét.) Ma meg ugye Tetvéreim a jogokat az IMF és helyi fullajtárjai gyakorolják a "tulajdonosokka" azaz a "külföldi befektetőkkel" karöltve. Kié a kocsi, ló, a szántó és a termelőeszközök? Nem a tied Testvérem! Vagy tévednék?
Mi lett a vagyonnal?
A moszkoviták helyi képviselőinek majdhogynem sikerült kulákosítani a családunkat, mert húsz hold földje volt nagyapámnak. (Édes istenem, Julcsa nagyanyám milyen nagy figyelemmel őrizgette egy Vánca sütőporos fadobozban a föld iratait nagyapám katonai kitüntetését igazoló papírlapocskát.). Anyám elmondása szerint az volt a szerencsénk, hogy jóakarók a bizottság előtt csak tudatosították azt a félárva öt gyereket, így arra "visszaosztva" már csak 5-5 hold jutott egy-egy gyerekre.

A háború - majd - mindent vitt.  Amit nem vittek el a németek, azt elvitték az oroszok, helyesebben a bulgárok. Mert Magyarbólyt a szovjet cspatokkal a bulgárok szállták meg. Semmi nem maradhatott érintetlen, ahogy a kabaréban csujjogatják tragikomikus felhanggal: "Bejött hozzánk negyven német, hátul meg a nagynénémet ... " Ezekről a dolgokról ma sem "illik" beszélni. Tabu. Arról a gyalázatról, ami a csládjainkat érte. Ebből a nemzedékből már csak egyedül Erzsi néném él, aki most November 7-én lesz 90 éves. Isten éltesse!

Ne kérje tőlem senki, hogy szeressem a németeket és az oroszokat. (Még ha külföldi befektetők akkor se!)Ahogy azt se követelje senki, hogy más nációkat is szeressek meg,  ha jobban megismerem. Szeressen más nációkat a rosseb, ahogy Lizi nagyanyám mondaná. Én a magamfajtát szeretem! A rokonaimat, népemet! Azt se mindig, ha gané.

Az orosz - helyesebben a bulgár - nagybátyámat, az akkor 16 éves Bertit, kocsival lóval együtt vitte. Valahol a magyar határ környékén tudott Berti bátyám lefalcolni, hagyva kocsit és lovat, csapot meg papot.

A családi sérelmek beülnek a lélekbe. Akár hét nemzedéken belül is megülnek annak bugyraiban.

(A német katonákkal szembeni enyhébb undorom , csak annak tudható be, hogy apai ágon német származásúnak tudom magam. Tudom, hogy nem minden német volt "olyan". Ez enyémek biztosan nem. Apai ágamon Berg Lizi nagyanyámnál már megtörtént a nyelvváltás, így apámnak az anyanyelve magyar volt. Lizi mama már nem tudott németül, fiatalabb korában talén még értett.  Asszimilálódott hát a Tilk család. A mi águnknak például eszébe sem jutott volksbundoskodni. A Tilk ágam politikai tapasztalatai abból táplálkoznak, hogy a családi legendák szerint - nagymamák szóbeli közlése - volt egy Tilk rokon Vámoson, akinek 1919-ben eszébe jutott, hogy ő proletár, azaz földtelen, vagyontalan. No felcsapott vörös hát katonának. A kommün bukása után jöttek ám az érdeklődők a faluba, majd erősen kérdezgették ki volt vörös katona. A falu monta itt olyan nem volt csak az a Tilk. No a falu rámutatott a vagyontalanra. Félholtra verték. Még szerencséje volt a családjának - rokonok - hogy nem lőtték agyon, azaz tudott dolgozni a megélhetésért a családjának.  Aztán 1940-es években ugyanőnek eszébe jutott hogy lám csak ő német, így nagy volksbundos lett. A háború elmúltával megint jöttek ás más érdeklődők a faluba és erősen kérdezősködtek a volksbundosok iránt. A falu mondta is, hogy itt ugyan olyan nem volt, csak az a Tilk. Újra megtalálták. Megint félholtra verték. Ezzel aztán ki is jegecesedett a családi tapasztalat, miszerint aki politizál azt előbb vagy utóbb de biztosan félholtra verik és ekkor még szerencséje is van. Mert megmaradt. Dolgozhat. Anyám mondogatta is gyerek koromban, hogy drága fiam három szakmát ne válassz! A politikusit, a katonatisztit és az artistát. Mindegyik az életével játszik.  (Hát Istenem. Láthatta, hogy nekem mindegyikre megvolt a tehetségem és a hajlamom. :(  )

Mi lett a földdel?
A húsz hold földet anyám szavajárásával "szegény anyám" azaz nagyanyám Szilágyi Julcsa bevitte a közösbe, azaz a termelőszövetkezetbe. Se kocsi, se ló, se vetőmag, se pénz. Mihály bátyám a vaji lelkész sugallta küldetéstudattól vezérleve benépesítette a Kun portát, hét gyerekkel. Így aztán az összes többi, nagyanyámat is beleértve mehetett "újhonfoglalni" a Dunántúlon. Ezek a körülmények élesen rányomták bélyegüket Juliska néném, Berti bátyám és Édesanyám sorsára, életútjára és családjára. Ők ugyanis már ismét vagyontalanul indulhattak megélhetésük után. Erzsi néném ugyanis, még kiházasodhatott nagyapám életében illetve Mihály bátyám benne maradhatott a telepes fészekben. Utánuk  legtöbb támogatást - a taníttatást - anyám kapta a testvérek közül, így én ma is lekötelezettnek érzem magam rokonságom iránt. Elbeszélése szerint nagyanyám sírva szaladta be a falut tojáskáit árulva - mitha csak petrezselymet árult volna - a tandíjáért.

Én érzem - ma már egyre jobban tudom is -  honnan jöttem:
A szívem szakad, torkom és öklöm szorul  a jobbsorsra érdemes enyémekért és a magamfajtáért. És nekem erre a sorsra édes kevés magyarázat az, hogy nem tudnak nyelveket és nem elég versenyképesek. Ez egy ócska óhéber duma.  Ismerem sorsuk.  Megkeseredik még a jó falat is a számban, ha azt látom nekik nem jut. Látom, hogy nekik nem jut jog, vagyon és pénz, azaz megélhetés.  Indiánosítják őket. Látom, őket a munka világán kívülre szorítják, eladósítják majd vagyonkájuktól - házuktól, lakásuktól, azaz otthonuktól - megfosztják és Fekete Péterré teszik, akiről a kuplé is megmondja, hogy írva vagyon, hogy ő pénzt sohse keressen. Hát a kurva anyját azoknak, akik velünk ezt teszik és azoknak is, akik elnézik! Köszönöm, az osztálytársadalomból nem kérek!

Folytatom ...

Addig is egy a magyar sorsot firtató mai szerző-dalnok-repper szavait ajánlom Olvasóim figyelmébe. Külünösképp ajánlom a nagyszülei vagyonára vonatkozó  adatközlését  ...

Kapcsoldó írások:
- HVG: Kik vogymuk
- Vajai telepesek
- A magyar huszárság története

A magyar huszárság története

Nem ismerhettem szigorú, avagy büszke Kun Bertalan nagyapámat. Ő 1943-ban elhunyt, míg én 1954-ben születtem. Talán ami legjobban megmaradt a családi emlékezésből - nagyanyám elmondásából - róla az agyamban az az, hogy huszár volt illetve aranykalászos gazda. Szilágyi Júlianna ( özv. Kun Bertalanné, istenem milyen méltóságal hodta az özvegyi titulust) egy fényképet mutatgatott, ha nagyapámról volt szó, melyen lovon ül. (Nem tudom hova lett a fénykép. Talán Kun Bertalan nagybátyám hagyatékába kerülhetett. Istenem, de jó lenne ha előkerülne. Még egy fényképem sincs anyai nagyapámról.) Most 56 éves fejemre kezd feltárulni lassan  az a homályba, legendákba rejtett múlt, ami az enyém. Feljövőim sorsa, így nagyszüleim közül azé is, akit nem ismerhettem. Ő nem mesélhette el nekem a dolgait. A nők - nagyanyám, anyám, nagynénéim - meg másként látják a világot. Nagybátyáim is meghaltak - Mihály, Bertalan - így rejtve is maradt előlem a huszársors, a huszárság amihez ma is hatalmas a vonzalmam.  Gyermeki fantáziámat erősen megragadta és ezt az érzést azóta sem feledtem.  Bele is könnyeztem Solohov Csendes Don c. trilógiájába, mikor leírja a a kozákok szemszögéből, hogy egyedül a magyar huszároktól féltek, mert azok olyanok voltak mint ők. Olyan bátrak és vitézek. Bizonyítani egzaktul nem tudom, de olvasmányaimból érzem, hogy akkor és ott is testvérharc lehetett, mert a kozákok is huszárgyerakek lehettek, azaz számomra kunok.

Gyerekként domború mellű csákós, mentés és kardos huszárokat rajzolgattam. Különös, de mindig jobbról balra vágtattak rajzaimon.  És íme! Az Internet csodája. ( Örök hála a szerzőknek.)

A magyar huszár születése, dicsõ harcai és történelmi jelentõsége

A magyar huszárság története

Vajai telepesek

Az 1936. évi XXVII. törvénycikk ún. állami telepítési akciója nyomán, melynek célja a Dunántúlon élő sváb lakosság számának ellensúlyozása volt, az 1930-as évek végén több száz vajai református férfi, nő, és gyermek kelt útra, hogy új otthonra leljen a Baranya megyei Magyarbóly településen:

A telepítési akció szervezése során figyeltek fel Vaja településre is, ahol a sokgyerekes családok miatt igen nagy volt a népsűrűség, és az átlagos birtoknagyság igen csekély; fél, illetve két és fél hold között mozgott, melyből a családok igen nehezen tudtak csak megélni, emellett még napszámos, feles, harmados munkát kellett vállalniuk.

A sikeres toborzásra, melyet a református egyház is támogatott, szép számmal jelentkeztek a lakosság közül, akik vállalták az áttelepülést a Baranya megyei Magyarbólyba:

Összesen 524 fő jelentkezett, ebből 92 férfi, 86 asszony és 346 családtag volt, mely jelezte, hogy 1939 májusáig elköltözne.

Az állami telepítési akció keretében az első csoport, 24 család 1939. november 21-én kelt útra ingóságaival, hogy a részükre épített házakat lakható állapotba hozzák, előkészítsék a terepet az utánuk érkezőknek, megállapodva abban, hogy a többiek két héten belül követik őket. Ők november 23-án érkeztek meg új otthonukba. A második csoport egy hónap múlva, december 29-én indult útnak, s másnap érkezett meg Magyarbólyba.

A házak végül csak 1940 júniusára készültek el teljessen, többségében egy- vagy kétszobás kivitelbenn mindössze 3 házat építettek háromszobásnak. A házakhoz 800 négyszögöles telek, sertés- és baromfiól, istálló, kukoricagóré, sütő kemence, kút és árnyékszék is tartozott. A telepesek 80 iskolásgyerekkel érkeztek, a településen később részükre kéttantermes iskola is épült. Beilleszkedésük megkönnyítésére egyik tanítójuk: István András is az áttelepülők között volt.

A kitelepülők búcsúztatásánál az egész falu apraja nagyja ott volt. A szívhezszóló búcsúbeszédet a falu jegyzője, a korábban nagy tiszteletnek örvendett református lelkész fia Molnár József mondta el a nagy útra indulóknak. A vajai református gyülekezet az útrakelt telepeseknek a református egyházközösség ottani megteremtéséhez segítségképpen az anyaegyház tárgyai közül egy rózsaszín selyem úrasztali terítőt, úrvacsorai kelyhet és az egyház költségén beszerzendő ezüsttálkát ajándékozott. A templom végül mégsem készült el, a Magyarbólyba telepedett vajai református közösségnek, csak 1950-ben épült fel a temploma.

A Vajáról Magyarbólyba áttelepültek családfőinek nevei: Angyal Sándor, Czirják András, Fehér Bálint, Hódi András, Hódi Gyula, Hódi Péter, Imre Albert, István András, Kapi András, Kapi Bálint, Kiss György, Kiss Gyula, Kun Bertalan, Kun Sándor, Munkácsi József, Nyavádi András, Orosz Gábor, id, Paczári Bertalan, ifj. Bertalan, Paczári Miklós, Paczári Péter, Puskás András, Révész Sándor, id. Sipos Károly, ifj. Sipos Károly, Sólyom Bálint, Sólyom György, Soós Miklós, Takács Lajos, Id. Takács Péter, ifj. Takács Péter, Tamási József, Tisza Kálmán, Tisza Péter, Tornai Gusztáv, Tornay József, id. Varró András, ifj. Varró András.

Forrás: Vaja nagyközség öröksége

Kommentár: Hej drága Büszke Kun Berci nagyapám! Miként is szólt a búcsúüzenet? Emígyen-e:  "Reátok egy nagyon fontos feladat is vár! Ti nemcsak földkereső egyszerű telepesek vagytok, Ti egy honfoglaló útra indultok és Rátok vár azon nagy feladat, hogy a természeti adottságokban gazdag Baranyát, majd az egész Dunántúlt benépesítsétek munkára termett, földszerető gyermekekkel, emberekkel…”  Büszke családnevedet, a negyedik generációban csak egy gyermek: Kun Roland viseli.

A Nő

Keszeg Ágnes igazi nőies grafikái http://keszegagnes.blogspot.com/

HVG: Kik vogymuk?

zavarba ejtő kérdések a magyarsággenetikában

Zavarba ejtő kérdéseket vetnek fel a honfoglalókkal kapcsolatos legutóbbi genetikai kutatások. Ezek szerint „ősapáink” olyan kevesen voltak, hogy nem hagytak genetikai nyomot a mai magyar népességben. A magyar nép eredete több mint száz éve állandó viták tárgya. Számtalan kísérlet történt a honfoglaló törzsek útjának leírására Szibériától a Kárpát-medencéig, tudós akadémikusok közöltek egymásnak sokszor gyökeresen ellentmondó teóriákat a kérdésről, ám írott források hiányában (ilyenek csak a 9. századtól vannak) a történettudománynak a nyelvészek és a régészek következtetéseire kellett hagyatkoznia. A nyelvészek gyakorlatilag egyetértenek abban, hogy a magyar nyelv uráli–finnugor eredetű, számtalan, más nyelvből származó jövevényszóval. Az azonban, hogy utóbbiak hol és mikor kerültek a magyar nyelvbe, már vita tárgya. Még kérdésesebb a régészeti hagyaték. A legújabb szakmai közmegegyezés szerint csak nagyon ritkán lehet egyetlen régészeti kultúrát egy etnikummal azonosítani, arról nem is beszélve, hogy tudományosan a magyarokhoz köthető régészeti hagyaték nem található a Kárpát-medencétől keletre.

Ezen esetlegességeket újabb tudományágak bevonásával próbálták kiküszöbölni. A 20. század derekán a történeti embertannal, később a vércsoportvizsgálatokkal, majd az immunológiával. Az utóbbi két évtizedben az archeogenetika tűnt esélyesnek a fennmaradt, nem kevés kérdés megválaszolására. E kutatások summázatát mutatja be az a – Népünk genetikai családfája című – vándorkiállítás, amely a múlt héten nyílt meg (újra) a Természettudományi Múzeumban. A magyar nép eredetét feltérképező genetikai vizsgálódások (rész)eredményei azonban sokak számára vitára ingerlőek lehetnek.

Írja Riba István a HVG-ben.

Az írás további része ...

Kommentár

"Madarat tolláról!" A bemutatott írás a HVG lapjain jelent meg. Sajátos logikája van. E logika kissé túlzó továbbvitele alapján csimpánzok vagyunk, mert mintegy 95 % a csimpánzokkal való genetikai azonosság nem? Ezek azok az írások amelyek a lényeges tényeket és összefüggéseket kitakarják, élve azzal sajnálatos ténnyel, hogy eleink írásos emlékeit éppen azok elei - akik ilyen megvilágításban mutatják be múltunkat, feljövőinket - megsemmisítették. A genetikai vizsgálatok éppen hogy igazolják történeti emlékezetünket, identitásunkat. A ma élő - szintént kevert népekkel - való rokonságfoknak identitásunkra - már hogy tudjuk kiknek a leszármazottjai vagyunk - vajmi kevés jelentősége van. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a XIII. században 1,2 millióról 0,5 millióra vágtak vissza bennünket ( a mongol-tatárok) majd a XVIII. század elejére ( XVI. századból nézve)  5,0 millióról 1,5 millióra. Az első genocídiumot követően mintegy 100 ezer keleti, azaz kun és jász ( a honfoglalókkal rokon nép) vérfrissítést kaptunk, a XVIII. században pedig jelentős nyugati - germán és szláv - betelepítések voltak.

300 év lefolyása alatt az azonos területen - különösen egy ilyen természetileg védett helyen - mint a Kárpát medence - genetikailag összekeveredik - egybe nő szétválaszthatatlanul (!) - a népesség. Ez a "genetikailag kevert" (helyesebben egybeolvadt)  népesség a mai magyarság, amire az a jellemző, hogy a honfoglalók vére - genetikai kódja -  minden olyan magyar nyelven beszélő emberben benne van, akinek ősei az elmúlt 300 évben itt éltek. (Kérdés kiben-kiben milyen arányban és mi a domináns.)  A magyar populáció, azaz a magyar nép - egyben - vérségi kötelék is. (Ennek ellenkezőjét csak a rassziszmust és fasizmust ordítók állítják.) Más a magyar nép és megint más a magyar nemzet! A magyar nemzet a magyar néppel és a vele együtt élő  nemzeti kisebbségek összessége. A politikai nemzet.  Ugyanis a betelepített egy tömbben maradó nemzeti kisebbségek és a magyarsággal (sem) genetikailag nem keveredő - magyar anyanyelvű ám a magyar néphez nem tartozó kisebbségek - is a politikai magyar nemzet részének tekinthetők és tekintendők. A politikai magyar nemzet - a Magyar Köztársaság népessége - viszont a trianoni békediktátum okán nem azonos a magyar néppel. A magyar népesség harmada ugyanis e politikai diktátum kapcsán az ország határain kívül rekedt, más politikai nemzetek túszaként.

Történeti nemzeti kisebbségek:

1 Bosnyák
2 Csángó
3 Horvát
4 Jász
5 Kun
6 Lengyel
7 Német
8 Örmény
9 Roma
10 Román
11 Ruszin
12 Székely
13 Szerb
14 Szlovák
15 Szlovén
16 Ukrán
17 Zsidó
Forrás: Identitásunk

A fenti magyar népi identitást a tudományosság álcájával tagadó írás olyan "madár tollából" származik - magyar nyelven - ki okkal joggal feltételezhetően -  Magyarország területén kisebbségben élő olyan népcsoport - etnikum -  gyermeke, amelynek tagjai nem a többségi nemzettel azonosulnak.
Kunklúzió: Vakoknak nem lehet színeket magyarázni!

Hány emberé ez az ország?

Uraim! Én ezt loptam. És ti?

Az itt  látott bronzcímer, a Magyar Népköztársaság bronzcímere. Eredetileg a Munkásőrség Országos Parancsnoksága kistanácstermét ékesítette. A Munkásőrség jogutód nélküli felszámolását - fegyverek lefoglalása, emberek szétoszlatása - követő kényszervagyonkezelése során, melyben magam is részt vettem én ezt loptam. Miután nem kellett senkinek ez az "önkényuralmi jelkép", magamhoz vettem és mintegy húsz évig őrizgettem  a Sufniban.

Most újra elővettem, annak tisztázására - annak jelképeként - hogy vajon mire jutottunk az elmúlt húsz évben. Miben azonos és miben különbözik a Magyar Népköztársaság állampolgárának, valamint az azt követő Magyar Köztársaság állampolgárnak az élete. Sokan közülünk - a húsz év alattiak - már nem is éltek a népköztársaságban. Ám a mai negyvenesektől kezdve, akik még "ingyen" szerezhették meg szakmai képesítésüket ugye, itt élnek köztünk. Már aki még él. A rendszerváltásnak nevezett társadalom átalakításnak ugyanis súlyos áldozatai voltak. Élő erőben mintegy hatszázezer ember. Igen. Ők azok, akik a jog, vagyon és jövedelemvesztés (pontosabban fosztás)  következtében idő előtt elhaláloztak. Nem a cigaretta és az ital, hanem a létbiztonság hiányának következtében. A stressztől. Népiesen az idegtől.

Pontosítsunk!

Pontosítsuk cseppet - már 20 év után - a rendszerváltásnak nevezett társadalom átalakítást. Nevezzük: Jog, vagyon és jövedelemváltásnak. Igen. Nem országértékelésre van most már szükség ugyanis, hanem országleltárra!

Mi a kérdés?
A kérdés az, hogy hol volt és van a:
- Jog,
- Vagyon,
- Jövedelmek (Pénz).
A kérdés az: Kié az ország?
- Kié a Jog?
- Kié a Vagyon?
- Kiké a jövedelmek?
Igen. Nem országértékelésre van most már szükség, hanem országleltárra! Avagy annak alapos tisztázására, hogy a Jog, a Vagyon, na és a Jövedelmek, törvényesen és célszerűen vannak-e ott, ahol vannak.  Illetve hol is van az, ami nincs?
Viccben: Kohn és Grűn cégtársak. Kohn az ügyvezető, Grűn a könyvelő. Egy nap Grűn izgatottan rohan Kohnhoz, az ügyvezetőhöz: Figyu! Nagy baj van. Hatalmas hiány van a kasszában! Mi tegyek?
Kohn: Tedd vissza!