Nem ismerhettem szigorú, avagy büszke Kun Bertalan nagyapámat. Ő 1943-ban elhunyt, míg én 1954-ben születtem. Talán ami legjobban megmaradt a családi emlékezésből - nagyanyám elmondásából - róla az agyamban az az, hogy huszár volt illetve aranykalászos gazda. Szilágyi Júlianna ( özv. Kun Bertalanné, istenem milyen méltóságal hodta az özvegyi titulust) egy fényképet mutatgatott, ha nagyapámról volt szó, melyen lovon ül. (Nem tudom hova lett a fénykép. Talán Kun Bertalan nagybátyám hagyatékába kerülhetett. Istenem, de jó lenne ha előkerülne. Még egy fényképem sincs anyai nagyapámról.) Most 56 éves fejemre kezd feltárulni lassan az a homályba, legendákba rejtett múlt, ami az enyém. Feljövőim sorsa, így nagyszüleim közül azé is, akit nem ismerhettem. Ő nem mesélhette el nekem a dolgait. A nők - nagyanyám, anyám, nagynénéim - meg másként látják a világot. Nagybátyáim is meghaltak - Mihály, Bertalan - így rejtve is maradt előlem a huszársors, a huszárság amihez ma is hatalmas a vonzalmam. Gyermeki fantáziámat erősen megragadta és ezt az érzést azóta sem feledtem. Bele is könnyeztem Solohov Csendes Don c. trilógiájába, mikor leírja a a kozákok szemszögéből, hogy egyedül a magyar huszároktól féltek, mert azok olyanok voltak mint ők. Olyan bátrak és vitézek. Bizonyítani egzaktul nem tudom, de olvasmányaimból érzem, hogy akkor és ott is testvérharc lehetett, mert a kozákok is huszárgyerakek lehettek, azaz számomra kunok.Gyerekként domború mellű csákós, mentés és kardos huszárokat rajzolgattam. Különös, de mindig jobbról balra vágtattak rajzaimon. És íme! Az Internet csodája. ( Örök hála a szerzőknek.)
A magyar huszárság története
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése