2011. március 4., péntek

Jutalom

Posted by Picasa
A kolbásztöltés kis összeállításomért jutalom jár, egy Fricibarack kupica. A pálinka Frici barátom kajszibarack pálinkája. Vetekedik Kecskeméti Sanyi bírs pálinkájával, ami nagy szó. 

Dióhéjban a kolbásztöltésről

Készítettem egy táblázatot, melybe kolbász recepteket válogattam. A válogatás célja a kolbásztöltés azonosságainak, különbözőségeinek az észlelése. 
A kolbásztöltésnél – a táblázati minta szerint - általában a kiinduló hús alapanyag a lapocka (feltehetően a comb inkább a parasztsonkának kell) de tesznek hozzá másféle zsíros avagy száraz húsokat. (Itt marhahús jelenik meg. Apám szarvashúst tett bele.) Zsírosabbá zsírszalonnával teszik, megjelenik viszont a tokaszalonna is, mint adalék. A húst és a szalonnát alapvetően darálják, nagy és közepes lyukú darálón. Vannak kik érlelik is. A magyar kolbászokban az édes nemes porpaprika a fűszer alap. Bors és kömény általában megjelenik, ám van hogy elmarad. Megjelenik még a majoránna.  Külön kezelik, hogy borsos, köményes kolbász, ha ezek dominanciáját akarják. A só mellett megjelennek más tartósítók is, úgymint salétrom, ez a sváboknál. A fokhagyma is elmaradhat, ilyenkor más fűszer dominál, érdekesség például a chili illetve a csombor, avagy a zöldpetrezselyem. Főtt húst is keverhetnek a kolbászba, illetve vörösborral is ízesíthetik. A fűszer arányok jól áttekinthetők a táblázatban.
A lényeg, azaz a hagyományos határok: 
A receptek alapvetően 10, 5 és 2,5 kilóra szólnak. ( A hurkatöltők is nagyjából követik ezt a méretsort.) A 10 kiló anyagra (hús + szalonna) általában véve 18 – 28 dkg sót , 10 – 25 dkg paprikát,  1 – 7 dkg köményt, 1-5 dkg borsot, 6-10 dkg fokhagymát használnak. A hagyományos magyar kolbászok „pörkölt” ízesítésűek. A modern gasztronómia már variálja. Hagyományosan  füstölésnek hideg füstön kell történnie, keményfa füstön. 

Ezzel fel is készültem az első önálló kolbásztöltésemre. :) Keresem az "ősök ízét" azaz, ahogy Gyurka bátyám ízesítette, mert ahogy nagybátyám mondta, az ember akkor nő fel, ha a szülők már eltávoztak. Amikor - a gyerek határtalan bizalmával - nincs kit kérdezni. 
"Ősök íze" kolbász 1. kísérlet: Erősen fűszeres
A kísérleteket negyed töltéssel, azaz 2,5 kg húsalapanyaggal végezem. Miután szeretem az erős fűszerezést, így a vegyes húst (sertéslapocka, zsírszalonna, marhahús) és a klasszikus pörkölt ízesítés választom, só, bors, paprika, kömény azzal csavarva, hogy a marhahús kedvéért majorannát is teszek bele. Az ízesítéshez - az arányokhoz -  a pörkölt készítési tapasztalataimat használom fel. Ha a kiinduló alapanyagokból jó a lekvár, úgy jó a pálinka, és ha jó a pörkölt jó a kolbász,  alapon. Nagypapa lennék vagy mifene? Ideje a hagyományőrzésnek és teremtésnek. :)
Összetevők: 
(1) lapocka 1,5 kg
(2) marhahús (comb) 0,5 kg
(3) zsírszalonna 0,5 kg
(4) fokhagyma   3 fej (3* 30 =90 gr)
(5) csemege piros porpaprika  4 teáskanál ( 4 * 15 = 60 gr)
(6) csípős porpaprika  1 teáskanál ( 15 gr)
(7) őrölt kömény  4 teáskanál ( 15 gr)
(8) őrölt fehér bors  3 teáskanál ( 12 gr)
(9) majoránna 3 teáskanál ( 4 gr)
(10) só 3 csapott evőkanál  (70 gr)
Füstöléssel egyenlőre nem kísérletezek, mert nincs füstölőm. Ám majd még azt is megszerkesztjük városi közegre. 
Terv az elkészítésre: A húsokat és a szalonnát eleve a hentesnél ledarálva vásároljuk meg. Ugyanitt vesszük meg a sózott vékonybelet. A legkisebb kiszerelésben. A fokhagymát fokhagyma zúzóval összezúzzuk. A húsokat a keverő tálba rakjuk, majd a sóval együtt a fűszereket hozzá rakjuk. Gumikesztyűben alaposan összekeverjük, egybegyúrjuk. Miután tíz összetevőt alkalmazunk és maguknak a húsoknak a minősége is változó belátjuk, nincs két azonos töltésű kolbász. Így most csak sóra és csípős paprikára kóstoljuk és ha szükséges még teszünk bele. Ha kész az anyag a masszát betehetjük a hűtőbe egy napra érni és csak másnap töltjük a kolbász töltővel  a sózott vékonybélbe. Frissen is tölthetjük, a disznótorosnál megszokott méretre, két arasznyira, karikába. 
Jegyzet:

18 – 28 dkg sót ,  180-280 gramm                    70 gr    3 ek
10 – 25 dkg paprikát,  100 -250 gramm            60 gr    4 tk
1 – 7 dkg köményt,  10 – 70 gramm                 15 gr    4 tk
1-5 dkg borsot,  10 -50 gramm                         12  gr    3 tk
6-10 dkg fokhagymát  60-100 gramm              25  gr   3 fej
Ökölszabály: Kilónként egy-egy teáskanál bors-kömény-majoránna. Egy-egy evőkanál só illetve paprika. 

Intézmény


2011. március 3., csütörtök

Elqurták, vagy elqurtuk? Számonkérést!

Csak kapkodom a fejem. A tömegkommunikáció tele van egymásnak ellentmondó kinyilatkoztatásokkal, sőt elemzéssel az államadósság kérdésében. Csak az jut eszembe újra és újra, miszerint van kis hazugság, nagy hazugság és a statisztika, no meg a "felmérések" és az azokból leszűrt következtetések. 
A lényeges tények. 
Magyarországon minden élő állampolgárt 2,1 millió forint államadósság terhel. Átlagbérünk az EU átlag 20 %-a. Magyarul ugyanazért a teljesítményért mi magyar állampolgárok itthon (!) az ötödét kapjuk. 
Ez az, ami nagyon nincs rendben. De nagyon!
Én úgy érzem, úgy vélem ezt a helyzetet az úgynevezett magyar politikai elit - a mindenkori képviselők -  hozta tető alá, ugyanis a mindenkori törvényhozásnak és a mindenkori kormánynak van módja meghozni a szabályokat és intézkedni. Katonai nyelven ők voltak a parancsnokok. Egy parancsnok viszont felelős mindazért amit megtett és amit megtenni elmulasztott!
Ki képviselheti ez ügyben az Igazságot!
Az igazság érvényesítésének letéteményese a bíró. A bíró sem érthet mindenhez. Így szakértőket kér fel a kérdések eldöntésére. Ha a szakértői szakvélemény nem felel meg az ellenérdekű félnek, úgy jön a másik szakértő és ha a két szakvélemény között nagy a különbség, jön a harmadik majd a bíró mérlegel. 
Az államadósság ügyében népbíróság elé az elmúlt húsz év "politikai elitjét" azaz a törvényhozást és kormányzatokat!
Igen. Független bíróság elé, az elmúlt húsz év törvényhozását és kormányzatait! Pontosan tudjuk a neveket és tudjuk az elmúlt húsz év törvényhozásának és kormányzásának "eredményeit". 
De hol az a független bíróság? 
Na és ki képvisel minket a nép egyszerű gyermekeit, ha nem ismerjük el a fejenként 2,1 milliós adósságot és azt hogy ötöde pénzt kapjuk a munkánkért? 
Államadósságok alakulására nézve kattanj ide!
Itt összehasonlíthatod Magyarországot a többi EU tagországgal. Egyben eltöprenghetsz. 

2011. március 1., kedd

Szigorúan titkos

Újabb produkció. Szigorúan titkos!
Vajon mit kívánnak elkenni, leplezni ennek a "hírnek" a bedobásával? A múlt század huszas, harmincas, negyvenes években születettek, a ma hatvan, hetven, nyolcvan éves emberek harminc, negyven évvel ezelőtt  titkosszolgálati  munkát végzők névsorával? A kormányzati intézkedéseket, melyek az öregek, betegek és rokkantak megszorítására irányulnak?  Szoruljanak az eltartottak?  

Ma négy éves a KIVOSZ


Éppen négy éve alapítottuk a Képesített Ingatlan-vagyonértékelők Országos Szövetségét, rövid nevén a KIVOSZ-t. Ez úton is gratulálok az alapítóknak.
Posted by Picasa

VII. osztály Somogyhárságy 1967


1. sor: Vangyia Ferenc (Cinya)
2. Sor: Kaiser József (Koke), Disztl Mihály (Miska); Pintér Jenő (Jenci)
3. sor: Metz Teréz (Teri); Kaiser József (Öcsi); Tilk László Géza (Tilklaci); Harcsa Enőné (Horváth Erzsébet) osztályfőnök; Halász Anna (Panni); Kerekes Jószef(Guriga), Litár László (Litárlaci)
4. sor: Tapsonyi József (Tapsonyi), Keszthelyi Gyöngyi (Gyöngyi), Kecskeméti Zoltán (Zoli)
Posted by Picasa

Császári és királyi 14. huszárezred




A nyíregyházi huszárok 1914 nyarától az 1918-as összeomlásig végigharcolták a nagy háború összes frontszakaszát: ott voltak 1914-ben Galíciában a nagy lovasrohamokban, harcoltak a Kárpátokban.
Továbbiak ..

Döntsd a tőkét

Posted by Picasa

2011. február 28., hétfő

Miért drágul a cukor?

Mert a brazilok az olajválságtól tartván nem szállítanak a vállalt mennyiségben, etalont gyártanak belőle. Az EU kölcsön ellenében - mivel nem tudtak fizetni - cukorral törlesztettek volna. Így a hírek.
Magyarország 10 cukorgyárából kilencet megszüntettek. Így a hazai ellátás nem biztosított.
Megjegyzés: Mi ez? Mi ez? Mi ez? Megmagyarázzák! Megmagyarázzák! Megmagyarázzák! Vizsgálatot a cukorgyárak privatizációja dolgában!

Subscribe interjú Tilk Mátéval (2011)

Szervusz Máté! Most már – minden szerénység nélkül – elmondható rólatok, hogy befutott, sikeres zenekar vagytok?

Azt hiszem így 12 év után már itt volt az ideje... Komolyra fordítva a szót, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ahogy alakultak dolgaink. De ez nem minden, természetesen rengeteg munka fekszik abban, amit idáig elértünk, és talán igen, kijelenthetjük, hogy itthon elértük azt a szintet, amit egy ilyen stílusú és közönségbázisú zenekar elérhet. Mivel nekünk még ez sem elég, kifulladásig fogjuk csinálni, ebben mindenki biztos lehet.

Továbbiak

Rock legendák: A roadok

Konyhai bárd

Posted by Picasa