2010. szeptember 17., péntek

Pénzügyi tanfolyam


Gárdababa


Jaj Oroszlány! Jaj Bertink!

Bertinket az orosz vitte magával 16 évesen a második világháború végén. Nagyapánk kocsijával és lovaival. ( Amit nem vitt el a német ugye, azt elvitte az orosz. Gazdaságot, kocsit, lovat. legénykét.) A családi legendárium alapján Bertink a Fertő tó környékén, mikor már nem hallott magyar szót, odahagyta a kocsit és a lovat, magát mentette.  Hazalopakodott Magyarbólyra. Ám ott sem volt helye a családfenntartó 1943-as halálát követően az árván maradtak között kenyérpusztítóként, így sorstársaival együtt Oroszlányba ment, a jobb megélhetés reményében. Először tűzoltónak állt, majd a vájár iskola elvégzését követően vájárnak. Munkás élete volt. Kunfajta jó kötésű dolgos-szorgos ember lévén a korabeli viszonyoknak megfelelően igen jól keresett, miáltal ki is fejlődött a bányászöntudat. Egyedül többet keresett mint az én tanár szüleim ketten. Nem is kellett más kapcájának adni élete párját, két lánya anyját. Gyakran ki is tüntették - mert ugye őt lehetett a munkája miatt - ám engedelmessége miatt is. A pénzből vissza is osztott a főnökségnek a családi legendárium szerint. Ez volt a korabeli korrupció. Többet kapsz, ha visszaosztasz. A Mibertink - szeretett nagybátyám - mára már az égi bányákban fejti ki, vájja a szenet. Ám ott maradtak (ragadtak?) az övéi, akik a mieink. Jaj Bertink, jaj mieink! Jaj nekünk! Újra menni kell? Hogy mi mindig belekeveredünk ...


Oroszlánnyal búcsúztatta a New York Times a szénenergiát

2010. szeptember 16., csütörtök, 18:20
Szerző: MTI

A Vértesi Erőmű és az oroszlányi szénbánya bezárásának példáján mutatta be csütörtökön a The New York Times címlapon induló tudósítása az Európai Unió azon elhatározásának következményeit, hogy a fosszilisről fokozatosan áttér a megújuló energiára.
Az oroszlányi szénbányát az év végén bezárják, az utolsó magyar szénerőmű kapacitását pedig 2010 végétől kezdve, három év alatt fokozatosan leépítik − írta Elisabeth Rosenthal a Dezső Tamás fotóival illusztrált cikkben. A szerző rámutatott, hogy az erőmű és a bánya, amely csak évi 30 millió dolláros állami támogatással volt fenntartható, a 20 ezres város mintegy 3 ezer lakójának megélhetését és mintegy 5 ezer lakás és üzem fűtését biztosította.

"Tudjuk, hogy a szén elavult technológia, amely fenntarthatatlan, de nem találtunk alternatívát" − idézte a lap Rajnai Gábor polgármestert. − "Mindenki arra gondol, hogy mivel fogunk fűteni télen." A Vértesi Erőmű korlátozott kapacitással a bánya bezárása után még három évig üzemelhet, időt biztosítva a városnak arra, hogy alternatív megoldást találjanak a fűtésre.

Az Európai Bizottság eltökélte, hogy csökkenti az unió szénfüggőségét, ezért bonyolult műveletbe kezdett a szubvenciók leépítésre, amelyek  Európában és az Egyesült Államokban egyaránt régóta hozzájárulnak a szénre épülő ipar életben tartásához. Májusban a bizottság bejelentette, hogy az év végétől tiltja a szénbányáknak és szénerőműveknek nyújtott nemzeti támogatásokat és kedvezményeket.
A szén ugyanakkor Magyarországtól Németországon és Kentuckyn át Nyugat-Virginiáig számos település éltető ereje, amely munkát, világítást és fűtést biztosít lakóik számára. A lap emlékeztet rá, hogy Barack Obama elnök tavalyi költségvetési javaslata el akart törölni néhány, a széniparnak nyújtott kedvezményt, ám ez a széntermelő tagállamok ellenállása miatt megbukott a  törvényhozásban. Az elnök az idén is hasonló költségvetést készít.

Noha az EU-ban általában tilos a nemzeti szubvenció, a nélkülözhetetlen energiaforrásnak tekintett szén sokáig kivételnek  számított. A globális felmelegedés keltette aggodalmak miatt azonban a figyelem egyre inkább a megújuló energiaforrások felé fordul. 2007-ben az EU úgy határozott, hogy 2020-ig 20 százalékkal, az 1990-es szint alá csökkenti az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátását, s hogy a villamos energia 20 százalékát megújuló energiaforrásokból nyeri majd.
"Ha csökkenteni akarjuk a szén-dioxid-kibocsátást, akkor miért részesül az összes iparág közül egyedül a szénipar ilyen kedvezményes bánásmódban? − tette fel a kérdést Connie Hedegaard, az EU klímaváltozás elleni küzdelemért felelős biztosa.
Szakértők szerint ma már nem minden esetben igaz az az állítás, hogy a szén olcsó fűtőanyag, figyelembe véve a környezeti károkat és a helyben is hozzáférhető olcsóbb forrásokat. A lap rámutat, hogy az EU károsanyagkibocsátás-kereskedelmi rendszere fizetésre kényszeríti az erőműveket, ha kibocsátásuk túllépi a normát. Az Egyesült Államokban nincs ilyen  büntetési rendszer, de sok helyen így is olcsóbb lenne szélerőműveket építeni a szén költséges behozatala helyett.  
Az EU nem  akarja teljes egészében felszámolni a szénipart, hanem ahol ez gazdaságosabb, tisztább energiaforrásokkal kívánja felváltani. De a támogatásokat feladni nem egyszerű. Németország és Spanyolország határozottan ellenezte a december 31-i határidőt azzal érvelve, hogy recesszió idején nem praktikus megvonni a szubvenciókat. Az Európai Unió áramtermelésének 30, energiafogyasztásának pedig 17 százaléka a szénre épül.
Az EU egyébként először 2002-ben határozott a szénipar támogatásának fokozatos leépítéséről, de a határidő több halasztást szenvedett. Franciaország, Olaszország megszüntette az ágazati kedvezményeket. Több támogatást, beleértve a bányászok átképzésére és a volt bányák körüli tereprendezésre fordíthatókat, ma sem tiltották be.
Az Európai Bizottság júliusban döntött úgy, hogy számos megkötéssel ugyan, de 2014-ig néhány szubvenció még folyósítható. Így például támogatást csak abban az esetben szabad kifizetni, ha az adott üzem számára kidolgoztak egy bezárási ütemtervet, amely úgy kalkulál, hogy 2014-ig teljes lesz a felszámolás. A szubvenció összege 15 havonta 33 százalékkal csökken.
"Európában sok helyen nem versenyképes a szén, de elég sokan dolgoznak a szektorban" − mondta Marlene Holzer, az EU energiaügyi biztosának szóvivője. − "Az elképzelés az volt, hogy a szén fokozatos leépítésével segítjük ezeket a régiókat, nehogy ez súlyos következményeket okozzon a foglalkoztatásban."

Oroszlány vezetése korábban azt tervezte, hogy a szénbányát 2014-ben, az erőművet pedig 2020-ban zárja be. A globális recesszió előtt a város ipari parkot lépesített, hogy munkahelyeket létesítsen a szén utáni korszakra, de ez még kezdeti stádiumában tart. "Tudtuk, hogy a bánya nem fog örökké működni, de a változás túl gyorsan történt" − mondta a polgármester, aki rámutatott, hogy Magyarország részben az orosz gázzal helyettesíti a szenet, amelynek nem kell megfelelnie az uniós károsanyag-kibocsátási normáknak.
Az oroszlányi erőműben 1990-ben 6500 ember dolgozott, ma már csak 1500 − írta a The New York Times. 2009-ben 800-an vesztették el állásukat, akik közül 300-an még mindig nem találtak munkát. A Vértesi Erőmű vezetői a lap szerint az elmúlt évtizedben sokat tettek annak érdekében, hogy modernizálják és környezetbaráttá alakítsák a létesítményt. 2005-ben egy új, szűrőkkel felszerelt kéménysort avattak, és állami támogatások segítségével pedig úgy alakították át az üzemet, hogy annak fűtőanyaga 50-50 százalékban szénből, illetve megújuló forrásokból álljon, mint a fa és a mezőgazdasági hulladék.

Roma stratégia, magyarul cigány kérdés

Cigánykártya, cigánykerék, cigányút. Üzen nyelvünk a fogalmaival. Bizony lassan napirendre kerül egy a második világháború óta a "győztesek" által tabusított kérdés, a cigánykérdés. Orbán Viktor magyar miniszterelnök most az EU csúcson kimondta: A romák helyzetének "rendezése" EU kérdés. Bizony-bizony. Ahogy a madarak sem ismernek határokat, úgy a romák sem, magyarul a cigányok. A cigányság Európa nomádjai. A letelepült európai népesség és a nomád cigányság felfogás és életmódbeli különbségből fakadó eltérései a cigányok Európai megjelenése óta súrlódásokat, feszültségeket okoz. Ma már kevesen tudják, de így volt ez a XIII. században betelepült kunok esetében is, akiknek az "integrálódásához" mintegy 300 évre volt szükség. Nyomaik a hétköznapi életben még a múlt század hetvenes években is érzékelhető volt, ugyanis becsületes kocsmalátogatók előtt, például Debrecenben, a Fácánkakas műintézményében nem volt kétséges, mely asztalnál, avagy asztaloknál ülnek a "szolnokiak". Ott ugyanis a viták gyorsan rendeződtek. Az erősebb pofán csapta a gyengébbet és ez volt a helyi igazságszolgáltatás. A kun birtokosokról leírják a krónikások, hogy az adományozó ( birtokot) király egy idő után a kunok "rettenetes kihágásai okán" vissza kellett vegye a birtokokat. Magyarul a nomád, pusztai kunok nem ismertek határokat. Állataikkal lelegeltették a birtokaikat környező területek növényzetét, így a magyar szántó vető terményeit majd, ha az reklamált, a jellemző fácánkakasbeli megoldással rendezték az ügyet. Jól elverték a reklamáló magyar parasztot, avagy akár nemest is. 
A történelem ismétli magát. Egységben az erő. Már a nyolcvanas években a kis bányászvárosokból rebesgették, hogy a cigányok ... mit is? Hát, hogy körülveszik a... nem cigányt (lehet az, magyar, tót, sváb, sokác ... stb. ) és javai átadására késztetik. Bizony az óta, mintegy megháromszorozódott eme népesség lélekszáma, a nem cigányok lélekszáma, pedig csökkent. Így a javak "elosztásának" eme módja, miszerint többen körülvesznek egyet, aki ilyenkor önként átadja munkája gyümölcsét manapság már nem ritka. Neve is van. Ami az elmúlt évtizedekben szintén tabusítva volt, cigánybűnözés. Bizony, ez a neve. és a hogy a picsa, a fasz, a szar fogalmakat soha nem irthatja ki a Magyar Tudományos Akadémiának nevezett intézmény sem bármely szótáraival, úgy a cigánybűnözés kifejezést sem írtja ki senki a nyelvből, amíg a jelenség létezik. Mert a jelenséget nevén nevezik. Mit is jelent ez? Azt, hogy a cigányság megélhetése az átalános elfogadott jogi és társadalmi normák szerint nem megoldott. A cigányság az "isteni gondviselésre" szaporodik, a cigánylányok bátran szülik szakmányban a rajkókat, mert lesz ugye, aki eltartja. De vajon lesz? Régebben egy-egy falu eltűrte a falu bolondját, meg a cigány kondást is. Sőt! A cigánybandának még ma is pozitív csengése van, mert jó ebédhez szól a nóta.  De hol vannak már azok a vendéglők, lakodalmak, ünnepségek - budai és városi kisvendéglők - amelyekben a cigánybanda húzza? 
A "cuclizmus" szólása szerint: nem adhatunk minden cigány kezébe hegedűt. És a helyzet az óta, csak fokozódik. 
A mindenkori politika mit tett? Hát, amit szokott. Képmutatott. A szőnyeg alá söpörte a problémát. Megy a pofarázás a roma integrációról? Hát mi a búbánatos lópénisz az a roma integráció? Hogy úgy ne mondjam mi a hervadt bikalingva a roma stratégia? Hogy etetni kell őket és tűrni rettenetes kihágásaikat? Még jó hogy házasságra nem köteleznek bennünket a cigányokkal az integráció jegyében. Csak ne röhögj kedves Olvasóm. Az angolok Burmában megcsinálták, hogy tenyészcsődörként működtettek egy jó felépítésű gurkát, akinek mára vagy háromezer unokája van. Anno Nagy Sándor is betervezte a szuzai menyegzőt, a makedón és a perzsa nép mesterséges összeolvasztása érdekében. ( Meg is lett a hatása.) 
Mondjuk ki. Integráció csak akkor következik be, ha a két eltérő népet a faji keveredés köt egybe. Akinek az anyja tót volt, apja sváb, az a "csiszta" magyar. 
Hohó, hallom máris a hatalmas jogvédők rasszizmus ordítását. Na ők megkapták most Sárközi francia elnök tanácsát, hatalmas jogvédelmükben írassák már a nevükre a romániai cigányokat. 
Bizony-bizony. Aki nem ad kalácsot, az ne adjon tanácsot! Hatalmas jogvédőink bútorozzanak csak szépen össze a cigányokkal társbérletbe és tanítsák, etessék, szaporítsák őket. Ám ha kérhetem ne az én házamban, hazámban. Hanem az ő házában, hazájában. 
A cigány kérdés kezelésének legfőbb akadályai nem mások, mint a jogvédők! A jogvédők rasszizmus, szegregáció ordítása, kórusa a köztudatban. Mert ezek a jogvédők nagy pénzeket szakítanak a roma integráció címén, amikor is a nagy pénzeket felmarják, a rádióban műsorokat készítenek, tanulmányokat írnak, "szakértnek" közben a helyzet meg fokozódik, azaz romlik. Növekszik a kenyérpusztító szájak sora, a kéz, pedig csüggedten lóg, avagy lop. 
Az EU csatlakozás idején többen bizakodtunk abban, hogy oldódik a cigánykérdés annyiban, hogy mivel minálunk igen jónak mondható a cigány termés ( ötven év alatt megháromszoroztuk a népességet) így juttathatunk a Lajtán túliknak is. Ám úgy látszik egy illúzióval, megint kevesebbünk van. Sem Kanadának, Sem Olaszországnak, sem Franciaországnak nem kell ebből az exportból. Reklamálnak, majd hazaküldik őket. Végül is lehet, hogy oda kéne irányítani az exportot, ahol bőszen és jogvédve szónokolnak. Milyen jól hangzik ugye, a brüsszeli cigánytábor? Úgy van. Cigányok Brüsszelbe! EU támogatással. 
És ne mondja senki, hogy ez nem egyezik az akaratukkal. Brüsszelben a munkanélküli is jobban keres, mint nálunk az, aki inaszakadtáig dolgozik. A cigány nem hülye. Ahogy a régi cigányvicc is üzeni: "Nem mindegy az, ki milyen fogságba esik."
Csak a hülye nem látja - meg aki nem akarja - hogy a Magyar Gárda létrejöttét éppen hogy a cigánybűnözés generálta és generálja, mert a vidéki srácok nem bírják nézni, hogy apjuk, anyjuk, nagyapjuk szánt vet, a cigány meg begyújt és arat. És akkor még ezek a srácok a rasszisták meg szélsőségesek?
Marha jó! Szélsőséges az, aki nem hagyja meglopni a családját!
Hát ebben lehet valami, nagyban és kicsiben egyaránt. Mert ugye afgán és iraki szélsőségesek nem nézik jó szemmel, mikor az USA és Anglia - mert a többi csak aszisztéria ugye - viszi az olajukat. Hát, ha ez megy nagyban, tényleg mit is csodálkozunk azon, ha a vidéki srácokat e körök lakájai lerasszistázzák, lefasisztázzák. Ám kérdem én? Hol van itt még a Kuklux-klán? Azok leckéztetnek minket morálból, emberi jogokból, akik lelövöldözik a saját elnökeiket, akik apartheid rendszereket tartottak és tartanak fenn? 
Húzzon tehát a halál péniszére az USA és ügynökei rasszistázása, szegregáció ordítása, fasisztázása. 
A tarackot a gyökerénél fogva kell kihúzni. A cigánykérdés kezelésének legfőbb akadályai, az egyetemi autonómiák vastag falai mögött meghúzódó amerikai vendégelőadók. Akik multi-kultúráról, rasszizmusról, fasizmusról szónokolnak, és ezért hatalmas pénzeket vesznek fel és kezelnek el. 
Ezeket a pénzeket a cigányság megélhetésének biztosítására kell fordítani, úgymond intézményes szakmai oktatásra és munkahelyteremtésre. El kell törölni a szegregáció tiltását! A cigányságnak - mint minden más népességnek - önerőből kell megoldania a megélhetését, mert amennyiben ez nem így van, úgy örökös parazita sorsra  - ebből fakadóan üldöztetésre - van ítélve. Az EU-ban mintegy 16 millióra tehető a romák lélekszáma. Ebből mintegy 1 millió él a mai Magyarország határain belül. 
Fel kell térképezni EU szinten a cigányság lélekszámát, eloszlását, társadalmi helyzetét,  mely alapján a megélhetésük kérdésköre egyáltalán számba vehető és ezt követően jöhet bármiféle roma stratégia. Úgy tűnik, ez a folyamat az EU magyar elnöksége időszakára esik majd. 
Meg kell ismerni a cigányság múltját és jelenét annak érdekében, hogy a helyzet és itt nem csak az ő helyzetük, hanem a mi helyzetünk rendezéséről is egyaránt szó van. Mert a mai folyamatok bizonyosan nem vezetnek jó irányba. Mondjuk ki. Polgárháború a vége, ahogy Ázsiában és Afrikában.

Tessék hát komolyan venni a helyzetet. Nem a romatelepeket kell felszámolni és a rothadást szétteríteni, hanem a romatelepekre munkát, munkahelyet, oktatást, tanítást vinni. A cigányközösségeket nem szétszórni kell - szegregációt ordítva - a környezet kényszerű társbérletesítésével ( a multikulti sehol a búbánatos emupéniszben nem működik csak papíron) a cigányok szét és beköltöztetésével a lakosság tiltakozása ellenére, hanem a romatelepeket kell egyre kultúráltabbá, emberibbé, európaibbá tenni. Na és önrendelkezést, önkormányzatot biztosítani számukra, ahogy azt mi magyarok is követeljük magunknak a szomszéd államokban. És erre a több százmilliós EU-nak meg is van az ereje és forrásai is. Na és ez, nem csak a romatelepekre, hanem a vegyes és magyarlakta kis falvakra is érvényes kell, legyen. Munkát, kultúrát, hitet, azaz megélhetést a telepekre és a falvakba! Legyen már vége a falu -és közösségrombolásnak! Körmöst a képmutató globalizátoroknak!






2010. szeptember 16., csütörtök

Menj fiam menj!

Az EU bővítés ára

Avagy Kelet-Európa visszanyal
Lám lám. Franciaország romavisszexportja felbolydította az EU közvéleményt. Üzenget egymásnak Brüsszel és Párizs. Megy a leckéztetés "rasszizmus" ügyben. A nagy jogvédőknek megmondták a frankót, hogy aki nem ad kalácsot ne adjon tanácsot. Ha nem tetszik valakinek a romák visszazsuppolása hát költöztesse be őket magához.
Napjaink fejleménye ugye, hogy a franciák - a nagy utazási szabadság eredményeként az oda bekvártélyozó -romániai cigányokat szépen visszatoloncolták. ( Már az olaszok is mocorogtak ilyen ügyben, ha jól rémlik. Nekik sem tetszett a romániai bőséges rajkótermés kirajzása és bekvártályozása. )
Szakajtgatja a Nyugat- Európa Kelet-Európa  rózsáját, de a tüskéje az nem kéne. Bizony bizony a roma ügy, avagy magyarul a cigánykérdés mára bizony EU ügy. A kérdés az, mi is legyen azzal a problémával - amit 400 éve nem tudnunk megoldani - mely oda is vezethet, hogy délamerikanizálódik Európa, például 2050-re - nincs is oly messze - Magyarország etnikai összetételében a cigányság már 30 %-al vesz részt.  Milyen világ lesz az?

Pocaklakó Daloló

A leendő és a kezdő szülők zenei kelengyéje
Az első 6 hónap dalos-mondókás játékai 
Zenebölcsis foglalkozásaim alkalmával rendszeresen hallom a Tőletek, hogy milyen jó lett volna, ha már korábban elkezditek ezeket a játékokat. Vagy a késztetés megvolt ugyan, de nem emlékeztetek a dalokra és mondókákra, nem tudtátok, hogyan, mit lehet játszani egy nyeklő-nyakló kis csecsemővel. 

Most azonban itt a lehetőség már a várandósság ideje alatt belekóstolni a gyerekdalok, mondókák világába, felkészülni a kicsi későbbi zenei - és ennek segítségével az egész személyiség - fejlesztésére. Hiszel abban, hogy mindenki - Te is! - szépen tudsz énekelni?
   Fontosnak tartod a magzattal való kommunikációt?
   Szeretnél már a születésétől közösen játszani a babáddal?
   Egyetértesz a zene, az éneklés és a ritmikus mozgás személyiségalakító hatásaival?
   Szeretnél minél több új dalt és mondókát megtanulni?
   Szeretnél pontosan tisztában lenni azzal, hogy milyen dalosjáték mit fejleszt, és milyen hatással van a gyermeked személyiség- és mozgásfejlődésére?
   Szeretnéd ezeket a lehetőségeket minél tudatosabban és alaposabban kihasználni?
Ha igen, akkor gyere el te is, vegyél részt a POCAKLAKÓ-DALOLÓ foglalkozásain! A beszélgetős-interaktív foglalkozásokra várandós mamákat, leendő édesapákat, és nem utolsósorban lelkes nagymama (nagypapa) jelölteket várok, akik szeretnének előre felkészülni a gyereknevelésre ezekkel a lehetőségekkel is.
Egy-egy kurzus 2x2 órás előadásból áll. Nem száraz, jegyzetelős előadásról van szó, sok-sok éneklés, mondókázás - és reményeim szerint még több nevetés lesz majd. Alkalmanként különböző témakörökkel foglalkozunk, körbejárjuk a különböző játéktípusokat, megbeszéljük, mi mit fejleszt, mi mire van hatással, mit mikor és hogyan érdemes elkezdeni. Eközben sok-sok értékes gyerekdallal és mondókával ismerkedhettek meg, amit a későbbiek során hasznosan tudtok majd alkalmazni a babátok gondozásában-nevelésében.
Sok-sok dalt és mondókát fogunk tanulni. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy egy ilyen gyorstalpalón nem lehet mindent azonnal megtanulni, ezért akik részt vesznek az összes alkalmon, a végén a baráti kézfogásom mellé egy CD-n meg fogják kapni az összes ott tanult dalt és mondókát is.


Megjegyzés: Nekem édesanyám pocaklakó koromban is énekelt és mondta a mondókáit. Másfél éves koromra beszéltem és két éves koromra már 20 mondókát és verset tudtam. A fenti kezdeményezés egy "visszatanítás".  Amikor a gyermek lelki és szellemi fejlesztésében az anyák és nagyanyák aktívabban vettek részt. 

Pro Memória 2010.09.16

A szépet látjuk, de még szebb, amit értünk is, a legszebb viszont az, amit fel sem foghatunk.
Nicolas Steno

Megyünk fiam!

















Helyszín a SYMA Csarnokban itt!

Nagy László: TŰZ

Tűz
te gyönyörű,
dobogó, csillag-erejű
te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya
ne legyen néki teher,
tűz
te gyönyörű,
ihlet, mindenség-gyökerű,
virágozz a vérző madárban,
égesd hogy a sorsot kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja,
virrasztó igéje kell,
tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjuság királya,
tűz!

2010. szeptember 15., szerda

Digital Expo 2010

Hajrá Signity Networks Kft!



A mozgóképes információk sokkal jobban vonzzák az emberi tekintetet, mint az állóképek.A megfelelő ponton elhelyezett DS rendszer segítségével sugárzott információra az emberek közel 10%-kal nagyobb arányban emlékeznek, mint a TV-ben látott információkra. Egyszerre akár több multimédiás anyag is lejátszható egy adott kijelző különböző területein, ezzel nagymértékben növelhető a rendszer hatékonysága, kihasználtsága.A kutatások megállapították, hogy 2x annyian néznek rá a digitális felületekre, mint a hagyományosokra és 60%-kal hosszabb ideig figyelik azokat.A vásárlók 90%-a észlelte és 2/3-uk a vásárlás után fel is tudta idézni a látott reklámokat.


Kiállítás

Padlizsános patiszon