2008. szeptember 9., kedd

Cigánykártya

Hát meghúzták a cigánykártyát. A magyar populáció, a magyar nép, a magyar nemzet szerves fejlődését folyamatosan dezorganizáló erők úgy látszik meghúzták a cigánykártyát. A kártya meghúzásának célja a "külföldi befektetőket" kiszolgáló magyar bábkormány fennmaradásának biztosítása. A romaságot úgymond a "gyűlöletkeltés" ellen vezetik hadba. Íme a békeharc, itt Abszurdisztánban. A gyűlöletkeltők pedig ugye nem mások, mint a társadalom azon rétege, amely elégedetlen a "jogállam" (magyarul bábkormány) működésével, amely képtelen szavatolni az országban a tulajdon védelmét, illetve az elesett tömegek létfenntartásának környezetét. Sokan nem tudják hogy a hatvanas években a Magyar Köztársaságban amelynek lélekszáma közel 11 millió volt, mintegy 300 ezer roma ( magyarul cigány) élt. Ma amikor az ország lélekszáma 10 millióra apadt a romák lélekszáma elérte a 900 ezret, más becslések szerint lehet hogy az 1 milliót is. Magyarország lakosságának tehát 10 %-a roma. Ennek a roma lakosságnak több mint a fele már az "újmagyarok" nemzedéke, akik úgy nőttek fel, hogy anyjukat apjukat dolgozni nem látták és semmiféle társadalmilag hasznos szakmunkát nem tanultak. Önfenntartásra képtelenek - ennek ellenére élénken szaporodnak, ugyanis minden nyolc év alatti született gyermek 50 %-a roma - és egyre kisebb az esély, hogy képessé tehetők legyenek. Itt áll tehát máris a politikai porondon - a választási rendszerben - egy tudatlan, éhes, kiszolgáltatott társadalmi réteg, amely mozgósítható, mind a társadalom más részeinek a megfélemlítésére, mind a politikai választások esetére. Látható, hogy mind az MSZP, mind a FIDESZ már eddig is körüludvarolta a romaságot, ám most úgy látszik bizonyos erők tovább lépnek, azaz politikai demonstrációra is fel -és kihasználják őket. Mit is mond a latin: "Qui prodest?"
Pedig: "...rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés."
Dalban
Gypsy Anthem-Cigány himnusz
Ajánlott link Romasors

Békeharc

Békeharc = fából vaskarika. Nem más mint a "Divide et impera" római praktika működtetése. Kékek és zöldek, homoúzionok, homoiúzionok. A friss hírek szerint a romákat mozgósítják a mire is? A megfoghatatlan "gyűlölet keltés" elleni demonstrációra? Mert az így szokás Nyugaton is. Jöttek a melegek (magyarul buzik), most jönnek a romák. Kik jönnek még? Őrület Abszurdisztánban. Akció reakció. A Magyar Gárda szerveződik a vidéken élő magyarság megélhetését veszélyeztető tolvajlások, lopások ellen. Ez lényegében egy polgárvédelem, miután a jogállam nem képes szavatolni a tulajdonhoz való jogot. Gyenge, harmatos és lehet eszköztelen a hatalom az EU jogharmonizáció kapcsán? No a romaság egyes képviselői (magyarul cigányság) mit tesznek. Demonstrációt szerveznek a "gyűlöletkeltés" ellen, magyarul a tolvajlások lopások eltűrésének fenntartása mellett? Ha tolvajt kiáltasz, gyűlöletet keltesz, mert ugye gyűlöl a tolvaj mert beavatkozol az üzletébe?
Természetesen "mindkét fél" békét és nyugalmat akar az országban. És mi áll ténylegesen a háttérben?
Bizony az ország EU jogszabályok alapján történő kifosztása a "versenyképesek" által. Miért nincs a romáknak munkahely, a megélhetést a foglalkoztatást szolgáló munka? Miért kell lézengeni nyomorban a romák tömegeinek vidéken? Miért kell lopniuk egyszerűen az élelmük megszerzéséhez? Bizony Testvéreim azért, mert nem "gazdaságos" a romák által elvégezhető munka, azaz nem "versenyképes" a roma munka. Valakiknek "nem gazdaságos" az, ha a romák önfenntartók, azaz nem segélyekből élnek. Miért gazdaságosak Izraelben a kibucok? Miért nem termelhetik meg például roma parasztgazdaságokban legalább a saját megélhetésüket szolgáló élelmet, energiát vidéken a romák? Ezek az alapkérdések. Ezekre kell választ adnia a társadalomnak.
A helyesnek tűnő válasz a "Veled Európa ám nélküled EU!"
Dalban
Cseh-Bereményi Kék Páviánok
Cseh-Bereményi Demokrácia

2008. szeptember 8., hétfő

Igazgató úr

A Főnök - mármint Ádi unokám - mostanában nagy rendező, helyesebben igazgató. Beszél és énekel, csak mi nem értjük. Az utasításait annál inkább, ami abban nyilvánul meg hogy harározottan rámutat egy-egy tárgyra, egy-egy irányra. Mindenkit a maga helyére ültet és a rituáléként kezeli a nap folyását. Például ébredéskor Mamikájának a papucsára mutat, majd az ajtóra. Ez azt jelenti, jöhet a reggeli teje. :) Ma Ádi "party" volt. Együtt volt a két rokonság jelentős része. Ennek emlékére vettem hazajövet egy képkeretet, melyben megörökítettem a nagyszüleit Ádival. Szokatlan összeállítás. Ilyet még nem láttam, hát éppen itt volt az ideje, legyen ilyen is.
Dalban
Koncz Zsuzsa - Gergely Ági: Nagymami
Tilk L. G. Sufnidal