2007. december 8., szombat

A Tékozló Fiú

Összerendezgettem okirataimat és beszkeneltem a nekem fontosabbját. Mit mondjak? Összeszorult a szívem. Inkább dalban mondom el. A Tékozló Fú dalunkkal, amibe Tibu barátom "pancsolt" bele, a szövegbe is és a zenébe is. Ám így lett a jobb. Ő is énekli. Az ő változatában a cím : Ennyi volt és kész. Vándor, ki erre jársz ... hallgasd a dalt, közben nézegesd az okmányokat, majd az arcot, mint esik szét. Tipikus magyar sors: Ráfarag, ki jól tanul és igyekvő. Talán meg kéne alakítanom a 89-esek bajtársi szövetségét, akik még életben vagyunk és amíg élünk. Mi akik meghoztuk az áldozatot a 89-es változásért, mert azt hittük jobb lesz. Jobb is lett keveseknek, sokaknak meg mégrosszabb. Mi akik még élünk, bizony belebetegedtünk. Honnan kitől kaphatnánk kárpótlást? Nem voltak műkincseink, bankbetétünk, mert nem lehetett. Nem tudtuk megvenni azt, amit apáink, nagyapáink és mi teremtettünk. Mindazok az épületek, építmények, amelyek megteremtésében én is benne voltam, dobra kerültek. Csak a méltóságom őrzöm. Ide illik Zorántól a Körben c. dal.

2007. december 7., péntek

Kedvenceim: Sajdik Ferenc és József Attila

Ime, Sajdik Ferenc Hadfiak c. grafikája. Hát a katonai öltözetekben és zászlókban sajnos nem igazán vagyok ott a szeren, így innen nemigen lehet asszociálni. Bár mintha jobbról visszafelé nézve 56, 14, 48 ... és a többi fugura ... A lyukas magyar zászló egyértelműen utal valakire. A Pesti Srácra ugye? Sosem akartam lyukas zászlós pesti srác lenni. De nemecsek ernő se. Nekem a pesti srác - aki fegyvertelenül ül a Dunánál a rakodópart alsó kövén - József Attila, kinek versei a szívembe marnak:

"Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned."

Lásd: Nincs bocsánat

Lepetézek: Már a kontár mikulások is elszaporodtak

A rádió bemondta, hogy három szervezet fellépett a piacon a kontár mikulások ellen. Ezt nevezem. Mondjuk nem is csodálkozom. Itt a versenyszellem lassan már az égig ér. Ám mi néhányan azért tudjuk ugye, hogy nem karcolja meg, mert az feljebb száll. A mellékelt fotón egy kontár mikulás. Még a köpenyét és puttonyát is elhagyta, vagy elcserélte vodkára :)

Iskolai Mikulás, Ádi és Márti Mami

Szaporodnak a mikulások. Az Ingatlanmikulás színrelépését a Gitármikulás követte, és lám megjelent a színen az Iskolai Mikulás. Avagy Munkahelyi Mikulás. A jó Öreg Szocreál Mikulás. Ma már ugye van Mikulás Gyár is. :) Itt Ádi - sönförőzcsíra - gyakorolja az ajándék átvételt. Lásd a Képriportot. És lásssuk a teljes rendezvény Képriportját is.

2007. december 6., csütörtök

Ingatlanmikulás

Mit is ír a Népszava? : "A Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete két miniszternek és a miniszterelnöknek is virgácsot adott csütörtökön - mondta Békési Béla, a szakmai szervezet elnöke. A virgácsokat ugyan csak az érintettek (a pénzügy-, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, illetve a miniszterelnök) képviselői vették át a taglétszámát tekintve negyedik ingatlanos szervezet képviselőitől, de a demonstráció mindenképpen felhívta a figyelmet a szakma problémáira - mondta az elnök."
Milyen szakma? És milyen problémák? ... és én még neki(k) készítettem Görögfüves sertés sültet? Úristen! Nekem akkor mit hoz?
Képriport

Palimadár Hírügynökség és Tanácsadó Szolgálat

A mai nappal meg -és újra nyitom a Palimadár Hírügynökséget és Tanácsadó Szolgálatot. A Palimadarat kérdezni is lehet bármiről, akár a Jereváni rádiót avagy az Illetékes Elvtársat. Palimadarat külön megrendelésemre 1997 évben Sajdik Ferenc rajzolta le. Palimadár az Interneten már egy alkalommal fellépett, mint Fészekrakó szagértő.

2007. december 5., szerda

Rejtő Jenő könyvei

Rejtő Jenő könyvei

Görögszénás sertéssült az Ingatlanmikulásnak Sönförőz módra

A címben szereplő sertés sült még csak pácolás alatt van. Az utat míg Őkelme eljutott Brünhilda Hűtőnkbe ismételten a Képriporban követhető. Bejelentkezett ugyanis az Ingatlanmikulás szerény személyemhez. Rendes királyoknak - udvari bolond - falvaknak - falubolondja - van bolodja. Hát ha má így esett Sönförőzként fogadom. Ám hogy ne haljunk éhen ebben a szerepjátékban, bohóckodásban a pácolódó Sült Jelöltet a fenti névre kereszteltem. Elemerngve a Mester ( értsd: Rejtő Jenő) Ész Lajos és Horog Bele párosáról. Képriport.

2007. december 4., kedd

Jön a Sönförőz

A Sönförőz a skandináv eredetű Mikulás. A lappföldi Mikulás vásott féltestvére, Öccse. Míg a Mikulás ajándékokat visz a puttonyában a gyerekeknek, addig a Sönförőz meg ajándékokat gyűjt a felnőttektől a puttonyába, magának. Míg a Mikulás a kéményen, vagy az ablakon keresztül titokban jár, addig Sönförőz a nyitott és a zárt ajtókat döngeti. Így toppan be: Na wazze itt vagyok az ajádékokért! Ha nem kap ajándékot, akkor vihart, veszedelmet hoz, mert ifjúkorában garabonciás diák volt. Csak azóta már beérett. Kinézete megtévesztésig hasonlít a Mikulásra. A feltűnő különbség köztük csak az, hogy míg a Mikulás teli puttonnyal - mert oszt – addig a Sönförőz meg üres puttonnyal jár, mert gyűjt. Nem tévesztendő össze a Nyári Mikulással, mert a Sönförőz az szorgalmas. Nem tesz különbséget az évszakok között. Tavasszal, nyáron, ősszel és télen, bárhol megjelenhet.
Íme egy valódi, élő Sönförőz.

Tejfölös csirkepaprikás, nokedlivel

Képriport

2007. december 2., vasárnap

Pulykacomb alufóliában

Jó ideje nem eszem a pulykát, pedig a nyolcvanas években mint olcsó és kiadós hús sokat ettem belőle sülve. Különösen az alsó combot kedveltem. Néhanapján, mikor a Párom pulykamell filéből rátott húst készít - foghagymás tejben áztatve előzőleg a húst - frissen kisülve be-bekapok egy falatot. Ma viszont gondoltam egy merészet. Miután tegnap betáraztam a Corában négy alsócombot, kettőt előszólítottam. Koncepcióm az volt, hogy erősen megtűzdelem foghagymával, hátha elnyomja azt az ízt, amit nem szeretek. És nem is csalódtam. Vendégeink is voltak, aminek külön örültem.
Lássuk hát a Képes Sütőkönyvem új bejegyzését fényképalbum formájában. Alufóliában sült pulykacomb.

David Essex

Itt van egy pali. Úgy hívják David Essex. Még ifjúkoromban hívta fel rá a figyelmemet Árpikó, a kollégiumi szobatársam. Azt hiszem iszonyatosan nagyképűek voltunk. Aki nem tudta ki volt Corvin János, Milovan Gyilasz, és David Essex, az bizony egy műveletlen bunkó, egy porszem volt a szemünkben. Mai fejjel visszatekintve, Corvin János kapcsán a történelmi, Milovan Gyilasz esetében a politikai, és David Essec vonatkozásában a zenei "vájtfülüségünket" igyekeztünk igazolni. Trükkös. :)
Íme a mai Essex: David Essex in Glasgow OIAL April 2007
Nem piskóta a pali ugye? A szöveget persze most sem értem, ám a zene továbbra is egyedi. Amikor mi nagyképűen azt játszottuk Árpikóval hogy mi ismerjük - másokkal ellentétben és persze ebből az is következik, hogy mi is mennyire egyediek vagyunk - bizony nem láthattuk a "hivatkozási alapot" a vasfüggöny mián. Időutazás vissza 34 évet. Essex akkor: David Essex - Rock On 1973

Temetném a munkát ...

jaha diha dajdl diga diga diha dajdl dum.
A mai napnak ez a szlogenje. Kimozdultam végre - költői magányomat képező elefántcsont tornyomból - a Fedélzetről. Nem jutottam persze messze, csak a Coráig. Ám ott megvettem azt, amit gondoltam és tudtam. Le kellett viszont mondanom egy Jamie Oliver vágódeszkáról, mert az ár és értékarányra nézve léc alá került. (Igaz, az én Párom szemében olyan is feltűnt egy villanásnyit, hogy minek már egy ötödik vágódeszka kilencezerért.) A kassza - elvileg - még bírta volna, mert azért az úri szeszély nagy motiváció. Az urat viszont az jellemzi, hogy nem csak másokon, hanem maga vágyain is képes uralkodni. Ez nem azonos a fegyelemmel. Bár nevezhetnénk belső fegyelemnek is. De arról meg tudjuk, milyen ritka madár. Mert ugyan ki képes permanensen önnön magával szembemenni? Lássuk hát a képriportot.