Ezzel a mai kocsonyával anyai nagyapámra, Szigorú, avagy Büszke Kun Bertalan, vaji huszárgyerekre emlékezem, ki a vaji várban lovászgyerekként cseperedett "félárvaként". Nagyanyám Szilágyi Julcsa - szobatársam is egyben 14 éven keresztül - elmondása szerint ez volt a kedvenc étele. Nem tudom Berci szibériai kényszertartózkodása során hozzájutott-e? Nemrég olvastam újra Solohov Csendes Don c. trilógiáját. Könnybe lábadt a szemem, mikor a szerző leírja a doni kozákok viszonyát a magyar huszárokkal kapcsolatban. Bizony megőrizte a családi emlékezet ezeket a harcokat. Nagyapám nagyanyámnak mesélt, nagyanyám meg nekem. Az első világháborúban bizony nagyapámék összecsaptak az oroszokkal, kiknek a soraiban ugye a doni kozákság is ott vitézkedett. Solohov szerint a kozákok egyedül a magyar huszároktól tartottak. Mai nyelven egyedül ők voltak rájuk életveszélyesek. Vajon mitől van az, hogy a kunok ivadékainak, akiknek vére ott csörgött nagyapám vérében, és a kozákoknak akik szintúgy kun ivadékok mindig egymásnak kell menjenek életre-halálra?
Mika Waltari - finn írótól - is azt kell olvassam, hogy a gyászos Várnai ütközetben a török lovasság és a magyar lovasság, mint farkasok rontottak egymásra és nem kértek, de nem is adtak egymásnak kegyelmet. Iszonyatos elszántsággal aprították egymást. Ejnye kunok, ejnye kipcsakok. A turáni átok ugye? Testvér testvér ellen, életre halálra?
Most kukkantottam bele egy kárpátaljai magyar "szakácskönyvbe" ahol nagyanyám főztjeit láttam. ( Bizony ez a kultúrkör, szubkultúra Munkácstól Szolnokig huzódhatott. A nagy Tiszavidék. ) Hát mit olvasok ott? Hazajön a legény Szibériából, bár ott jó dolga van, megbecsülik a szaktudását, ám nem tudja elképzelni élete folyását a káposztás paszuly és a dunna nélkül. Úgy tudom nagyapámat is marasztalták, hiszen a lovakban bizony "ott volt a szeren", ezáltal nagy szükség és tisztesség várta volna továbbra ott Szibériában. ( Ki gondolná ugye? Hogy a hadifoglyokat ajnároztak? ) Ám ő hazavágyott. Lehet a kocsonya miatt? :)
Bár állítólag inkább Szilágyi Anna miatt jött haza, aki nagyanyám nővére volt. A családi legenda szerint az történt, hogy Berci egyszercsak megérkezett. Keresi ám a babáját, az viszont éppen a bálban forog. Izen neki, hogy "meggyüttem". Az meg visszaizen, mennyen Ő a bálba. No erre az én büszke ősöm meg mit tesz? Úgy megorrol a pimasz méltatlanságon - hát ugye huszárgyerek - hogy nagyanyámat veszi párjául - Juliannát - a húgot. Ma úgymondanánk dobta Annát.
Aztán ahogy a Szilágyi rokonság meséli: "Elvitte Julcsánkat Berci." Baktáról ( Szabolcs -Szatmár-Bereg) Magyarbólyba, Baranyába. Telepesnek 1937-ben. Idegennek, idegenek közé. Aztán jól otthagyta 5 gyerekkel a háborús időben. A gazdaságból aztán amit nem vitt el a német, azt kitakarította az orosz, helyesebben a bolgárok.
Bercivel hivatalosan gyomor rák végzett vele, ám a nagyanyám azt suttogta hogy a volksbundos svábok itatták, mérgezték meg borba kevert rézgáliccal. Hát? Nyakas kun és kuruc érzelmű embernek mondták és nyilván ez nem nyerte el a bólyi svábok tetszését. Hiába főzte hát Julcsa a kocsonyát. A huszárgyerek - a kun ivadék harcos - csatlakozott Csaba vezér égi lovashadához. (Én is oda készülök.) Vadászkutya legyek, ha a huszárok - avagy azok ősei a kun lovasíjászok - üstben nem csináltak volna kocsonyát. Ami melegen olyan körömpörkölt féle - azaz bőrös húslé - és hidegen pedig dermedt húslé, azaz kocsonya lehetett.
Bizánci történetírók feljegyezték, hogy a mohó hunok ( hun, han, kun szerintem ugyanazt jelenti. Urat, azaz fegyveres lovast) nem átallottak a templomi szent arany kelyhekből dermedt húsleveket falni. ( Hm. Igényesek voltak az eccájgra a keleti feljövők. ) Nem véletlenül szeretem hát én is ezeket az étkeket. Emlékeznek a gének. És aki emlékezik a huszárgyerekre - talán Kiss Leona néném - az azt mondja hajadzok a Bercire. ( Mondjuk azért nem olyan karika lábam van, ahogy róla mondták. ) Igaz is. Túlszerénységgel eddig még nem vádoltak. Ezen túl persze már hánytak rám ezt is azt is. Édesanyám úgy kivánta: Irigyeid legyenek mindenkor. :)
Menetdalok
