2011. évi Karácsony

Nekem a Karácsony elsősorban édesanyám születésnapja, másodszor - ám nem utolsó sorban - a család, a szeretet ünnepe, azaz szimbolikusan mindenki születésnapja. Ma lenne édesanyám 80. éves. Neki és az ő szeretete által ezt a dalt küldöm Nektek Szeretteim:

Mit mondanál?

Csengőszó

Az utolsó pohár

Ez a stílusos Sligovica, magyarrul szilvapálesz palack kiadta utolsó lehelletét, azaz az utolsó poharat.  Akitől kaptam, vele kellett volna elkortyintani baráti egyetértésben. Ám ennek minimum két akadálya van. Egyik az, hogy autóval jár, így amikor meglátogat, no tolerancia. Amikor meg - mostanában - én látogatom meg, nem fogyaszt alkoholt. Pedig borban az igazság, borban a vigasz ... Így aztán oda is az igazság. Nem úgy van az már, ahogy régen vót... mikor nekem kökény szemű babám vót ...

Lassan már magunktól is elidegenedünk, nem csak a barátainktól ...

Budapest Jazzklub 2011-12-18

Tegnap a Budapest Jazzklubban kicsordult a könnyem. Mété fiamék művészete megérintett. :) Kedden lesz az Petőfi rádióban 22:00 óra magasságában. 

Nem kedvenc ( fehér és fekete) kalapjaim egyikében  voltam, csak a mestersapkámban (Tilksapi, Gyurka bátyám még ebédnél is majdnem viselte)  meg a madórommal a nyakamban, ami egy titkos csanaknak is látszó tárgy. ( A képen mellékelve.)

És igenis csak egyszer szóltam bele a produkcióba, annyit hogy: Húha, de dzsesszesek lettetek. :) Erre Bálint mintegy magyarázatként a közönségnek kábé 150 fő (teltház) csak annyit szólt, rám mutatva hogy a Máté faterja. Ezzel a kis intermezzóval mintegy bemutatott a közönségnek, amit én kézfeltartással honoráltam. Kicsit szokatlan volt a nézők közt ülni ( nem a színpadon tartózkodni) így elhatároztam, hogy a legközelebbi ilyen kamara műfajra Ádit feltétlen el kell hozzam. Az ő rajongása is teljesebbé teszi, teheti a produkciót, mert mint tudjuk a közönség sem mellékes. Az élő közönség tud mosolyogni meg tapsolni. Szemben ugye a mi plüssállat közönségünkkel, akiket persze így is szeretünk és a tevének is már megbocsájtottuk hogy nem tudja egyenesen tartani a fejét. :)

A fiúk az én szememben és fülemnek nagyon jók voltak. Mind zeneileg, mind énektudásban fölém tornyosultak, ami azért nem volt így mindig, mert valljuk be évekig aggódtam, érdemes-e nekik annyi munkát és pénzt belefeccolni az ügybe. Meggyőződtem újra, érdemes volt. Máténak kifejtettem - hátha nem tudatosult volna benne a közönség lélektana - hogy a művészet az, amikor a produkció megérinti a lelket és előáll, a "sírok-nevetek" effektusos konfliktus. Ami jó, ami az élmény. Csorduljon a könny. 

Máté csak annyit szólt: Jól van apukám. (Hm. Ezt olyankor szokta mondani, mikor lezár valamit.)