2013. január 24., csütörtök

AZ A BUTA MAGYARKODO GÖGÖS



- Itt lakunk mi. Ez egy fix pont. Adott pillanatban a határ elmozdult. Egyszerűen átlépett fölöttünk. Sajnos az ilyen megesik akaratunkon kívül. Nem kérték ki véleményünket, önkényesen döntöttek sorsunk fölött!- Most már megértette uram?

- Tehát így lettek önök románok?
- Nem, mi nem lettünk románok. Mi magyaroknak maradtunk! Szerinted olyan könnyen lehet nemzetiséget váltani? Te képes volnál egyik napról a másikra törökké változni?
A görög polgár döbbenten nézet rám. Mielőtt megsértődnél képzeld magad az én helyzetembe. Siettem a magyarázkodással:
- Tegyük fel, hogy te Cipruson élsz. A sziget görög valamint török fennhatóság alatt áll. A két részt határvonal választja el egymástól. Valamilyen okból, kifolyólag, amit fölöslegesnek tartom részletezni, megváltoztatják a határ helyét. Egy reggel arra ébredsz, hogy török állampolgár lettél, de te attól még görög nemzetiségűnek maradsz. Most már érted?

Az emberen tapasztaltam a felismerés kezdeti nyomait és erre rendkívülien büszke voltam. Már egy hete azon erőlködtem, hogy felvilágosítsam görögországi munkaadónkat bonyolult státuszunkról. Ugyanis érthetetlen volt számára miért valljuk magunkat magyarnak, ha Romániából jöttünk. Már huzamosabb ideje dolgoztunk Dráma és Kavala városokban. Gyönyörű faházakat építettünk az ottaniak nagy megelégedésére és csodálatára. Kialakítottunk egy általunk használt nyelvet, amely egyaránt tartalmazott görög, román valamint magyar szavakat. Annyira sikeresen használtuk ezt a mozaiknyelvet, hogy majdnem tökéletesen megértettük egymást. Dacára a román emigránsok iránti intoleranciának, a környékbeli emberek tisztelettel viszonyultak hozzánk. Népszerűségünk ígéretesen ívelt fölfele mindaddig, amíg görög munkaadónk oda nem hozott egy Budapest környéki magyar fiatalembert. Mert Dráma városában összetalálkozván eldicsekedte, milyen derék hozzáértő magyar mesterek dolgoznak neki.

Anyaországi testvérünk sze- mélyesen is meg akarván győződni, felkereset bennünket szorgoskodásunk kellős közepén.



- Hogy ityeg, a fityeg fiúk?- Robbant be közénk egy régiséggel rendelkező befutott ember magabiztosságával.
- Hát elég szépen fityeg!- Adtuk meg a méltó választ.
- Azt látom, nem mindennapi munkát végeztek.- Dicsért meg nagylelkűen.
- Megtesszük a tőlünk telhetőt, haver.- Szerénykedtünk.- Te miben utazol?
- Építész vagyok én is. Cuccos az anyagotok, honnan hozzátok?
- A faanyagot Székelyudvarhelyről hozzuk, mert mi odavalósiak vagyunk.

Csak két méterre álltam tőlem így tisztán láttam amint arcára kiül a gőgösség, az a buta magyarkodó gőg, amit tapasztalatból ismertem, mert sok fájdalmat okozott nekem. Még annyi fáradságot sem vett, hogy tovább lépjen, vagy hangját lehalkítsa odakiáltott a görögnek:

- Ezek átvertek téged, ezek románok!- Diadalmaskodott még, legyintett is, hogy nagyobb nyomatékot adjon szenzációs felfedezésének.

Hirtelen feléledt bennem egy kellemetlen érzés, amit már régóta nem éreztem. Amióta nem dolgozok az anyaországban, azóta próbálom kigyógyulni. Furcsa mellszorító, gyomrot felforgató, agyat lángralobbantó érzés. Amely akkor keletkezik, amikor mások döntik el a kilétedet. Hiába próbálod megmagya- rázni, kikérni, kikövetelni nemzeti hovatartozásodat. Mert mint egy kárörvendő kakukkszó füledbe cseng a mérgezett tüskének szánt szentencia: Román. Román. Ráadásul még meg is ropogtatják francia módra az "R" betűt. Mert ugyebár vannak olyan anyaországi kiválasztottak, akiknek Isten tudja honnan vett joguk kisajátítani maguknak a magyarság privilégiumát. Holott csak annyit tettek az anyanemzetért, hogy voltak kegyesek megszületni. Most nem akarom ráhúzni az egész magyarságra ezt a visszataszító megnyilvánulást.
De ha százból tíz ilyen szélsőségesen nyilatkozik már az is elkeserítő. Lehet, hogy az arány még kevesebb. Sajnos a rosszak hallatják hangjukat álltalába, a jók okosan hallgatnak. Hogyan lehetséges ennyi rosszindulatnak felgyülemlenie testvéreinkben?

Fogcsikorgatva ugyan, de megszoktuk, hogy bánt a román, de hogy a magyar is, saját nemzetünk? Mi rosszat vétettünk ellenük? Van egy olyan titokzatos, Isten tudja honnan jött érzésem, mintha valakinek valamikor érdeke lett volna összeugrasztania magyart a magyarral és teszi azt még manapság is! A botlás nagy részét hordozzák azok az egyszerű félrevezetettek is, akik gondolkodás nélkül átveszik a testvérgyűlöletre való felbujtást!

Azon a feledhetetlen december ötödikén, amikor az Árpád hídnál megpillantottam az óriási kampányreklámot, identitástudatom megingott. A plakát kétemeletnyi magas és háznyi széles. Rajta apa, anya és három kisgyerek. Egy kisded karonülő, két aprócskát kézen fognak. Állnak, mint az orgonasípok, kiszolgáltatottan, rémült arccal. A hatás rettenetes volt és megalázó

"- Szavazz Nemmel!"
Mert ellenkező esetben jönnek az erdélyi magyarok, és megeszik előleld, gyermekeid elől a kenyeret. Ez volt az értelme az egésznek, és nem volt szükség írásba foglalni, mivel a kép nyilvánvalóvá tette. Égett az arcom a szégyentől, helyettük én restelkedtem. Lelapuló nyúl módjára összehúztam magam, hogy minél észrevehetetlenebb legyek. Legszívesebben átsűlyedtem volna az egyes villamos padlózatán. Éreztem, hogy vádló tekintetek szegeződnek rám. Meggyőződésem volt, hogy az egész Budapest engem gyűlöl. Lesütött szemmel járkáltam, mint egy apagyilkos. Attól rettegve untalan, hogy valaki a hátamnál rámkiált:

- Fogják meg! Itt lopja kenyerünket egy erdélyi román.
A Szentlélek téri katolikus templomban sem tudtam megnyugodni. Pedig a püspökúr sírásba fúló hangon megkövetett az egész magyar nemzet nevében. Láttam, hogy szemeiben könnyek csillogtak. Nekem is kibuggyantak, és nem akartak elapadni. Pedig egy magyarnak nem szabad sírni még akkor sem, ha kitagadott magyar. Csodálkozva néztek rám misét hallgató keresztények:

- Íme itt ül egy férfi közöttünk és sír, mint egy gyerek!- Csodálkozva csodálkoztak ezen, mert manapság a könnyeket is ajánlatos eltitkolni. Különben gyönge jellemre vall. De jöttek, és körbe repdestek aprócska szárnyú pufók angyalkák. Biztató mosolygásuk szíven simogatott. Az évszázados kupola alól felszabadult isteni kinyilatkoztatást csak én hallottam és csakis én:

-"Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekedtek!"
Megbocsátottam, de felejteni nem tudtam. Otthagytam azt a földet, ahol nem szerettek és összejártam Európa országait. Abban a reményben, hogy soha többé nem kell megtapasztalnom a kitagadás keserű élményét. Mindenütt büszkén vallottam magyarságomat. Bármerre jártam is a nyugat civilizált fiai elismerően bólogattak:

- Bizony derék ember a magyar. Munkás és becsületes, és megveregették vállamat.
Most itt vagyok az Égei-tenger partján, és amikor majdnem sikerült elhitetni egy göröggel, hogy magyar nemzetiségű vagyok, egy buta gőgös fiatalember, aki talán alig kiejthető "magyar" névre hallgat, megfoszt istenadta jogomtól. Amit Petőfi is így fogalmazott meg: "Mindenki az, aminek vallja magát!" De ne felejtsük el Ady Endre jogos dörgedelmét, amikor kétségbe vonják a költő magyarságát:

-"Én nem vagyok magyar?!"

Olyan gondolatok ébredeznek agyamban, amit önmagamnak sem merek bevallani. Hiába próbálom elfojtani, úgy is feltör tudat alattimból. Mintha egy rossz csónakban ülnék és minél nagyobb igyekezettel próbálnám betömködni a bugyogó lékeket, és annál több keletkezne:

Vajon ilyen áldatlan tulajdonságainkért buktunk el Mohácsnál, és meghaltunk színe-javunk? Az 1848-as szabadságharcot elveszítettük, mert a zsarnokság sokszoros túlerőben volt. De vajon miért vonult fel ellenünk minden kisnemzet kivétel nélkül? És '49-ben miért tűrtük, hogy birkamódra lemészároljanak román martalócok Európa legnagyobb megbotránkozására. Nem az Isten, de mi vertük meg magunkat Trianonnál. A további nemzet nemzettől való eltávolodást nagyrészt a kommunista megalkuvásra fogjuk. Nem akarjuk magunkba felismerni az igazi okot:
-"Gőgös, rossz testvér a magyar?" Csak százból öt. De ez az öt általában előjáró, vagy buta hangoskodó.

Uram, ne adjál jóvágó fegyvert Káin kezébe, mert testvérgyilkossá válhat. Gerendát faragok éles baltával. A pökhendi ember mellettem feszit. Egy sújtással elérném. Nagy a kísértés, indulatok háborognak bennem, de felülkerekedik a józanész. Nincs jogom az erőszakhoz, de büszkeségem sem engedi. Hiszen az ember ősei zsellérek voltak, alföldi rabszolgák. Én pedig székely köznemes. Ha jelenleg egyszerű vándor is, de önérzetes.
- Takarodj innen te korcs fajzat!- Akkorát ordítottam, hogy majd kiszakadt a tüdőm.

Soha nem gyakoroltam a baltadobást, de most úgy hatolt bele egy faoszlopba, mint kés a vajba. Mindenki megdermedt a váratlan sokk hatására. Otthagytam a rémülettől halálra vált anyaországit. Megfordultam és lebotorkáltam a tenger homokos partjára. Próbáltam kiüresíteni indulatoktól túlterhelt agyamat és nem gondolni semmire. Néztem, ahogyan a távoli kékség határán hullámok születnek a nyílt vízen, majd sorban egymás után a part irányába gurulnak, és elmúlnak a nedves homokpadkán. Így születnek meg keserű lelki vívódásaink, majd így csendesítik le az idő homokpartjai.

- Túlságosan eldramatizálod az ügyet.- Utánam jött a görög, hogy megvigasztaljon. Nem tagadom, jól esett nekem, őszinte hálát éreztem iránta.
Az igazság az, hogy akkorra már le is csillapodtam. Egyszerűen helyrezökkentett a csendes környezet és a tenger felől áramló mérhetetlen nyugalom.

- Nekem mindegy milyen nemzetiségűek vagytok. Felőlem lehettek románok is vagy akár arabok. Nekem munkátok és megnyilvánulásotok számít. Hónapok óta ismerlek benneteket. Ritka szorgalmas és szerény nemzet fiainak könyveltelek el. Ezért nem is értem, miért kardoskodsz annyira magyarságod mellett különösen, ha még fajtádbeli sem akar elismerni? Hiszen lehetsz bármilyen nemzet, tetteid bebizonyították nemességedet.

Született bölcselő vagy, te görög ember. Gondoltam hálásan. Büszke lehet az a nép, mely ilyen magas szintű gondolkodókat termel ki magából. Hozzátok közel északon pontosan ellenkező módon fogják fel ezt a dolgot, és ezért nincs béke nemzetek között. Nem véletlen, hogy éppen őseitek alkották meg a világcivilizáció bölcsőjét. Építettek fantasztikus méretű és képzeletet felülszárnyaló szépségű álomépítményeket pogány isteneiteknek. Átörököltétek Platon, Arkhimédész, Hipokrátész vagy Arisztotelész halhatatlan génjeit. Micsoda kár, hogy bölcseleteiteket nem tette magáévá a balkán, mely oly közel van hozzátok!

- Elmém felismeri az igazmondásodat - szóltam hangosan-, de szívemet egy aprócska tüske szúrja: Mond csak, te akháj vagy, esetleg dór, vagy jón?
- Én görög vagyok.- Jelentette ki határozottan.
- És ha mondjuk egy másik görög, arról próbálna meggyőzni, hogy te nem is vagy görög, hanem mondjuk akháj?
- Ez kizárt dolog!- Rázta a fejét.- Mi már felnőttünk, mi mindannyian görögök vagyunk!
Sebők Mihály
Forrás: http://erdely.ma/  

2013. január 22., kedd

Üzenet a pertársaságok létét megkérdőjelező celeb ügyvédeknek


Álláspont: A celeb ügyvédeknek a pertársaságokról

Egyes a média által felkapott - ezáltal megnyilvánulásaikban a Fecebookon is közveszélyes celeb - ügyvédek megnyilvánulásaira adok most néhány keresetlen választ:

1. A pertársaságokat szervezők csalók?

Ezt majd fejtsék ki ebben a körben (!) a celeb ügyvédek.
1) 2012.05.03 DÉSZ-I. AXA Pertársaság, Szerződés szám: 30 db Perérték: 170 millióforint Jogi képviselő: Dr. Bense László Erik ügyvéd Kereset a Fővárosi Törvényszékre
(2) 2012.06.01 DÉSZ-II. AXA Pertársaság; Szerződés szám: 11 db; Perérték: Meghatározás alatt; Jogi képviselő:Dr. Bense László Erik ügyvéd; Kereset a Fővárosi Törvényszékre
(3) 2012.06.18 DÉSZ-III. AXA Pertársaság; Szerződés szám: 16 db Perérték: Meghatározás alatt; Jogi képviselő:Dr. Bense László Erik ügyvéd; Kereset a Fővárosi Törvényszékre
(4) 2012.06.18 DÉSZ-I. ERSTE Pertársaság; Szerződés szám: 14 db; Perérték: 36 millió forint; Jogi képviselő: Dr. Bense László Erik ügyvéd; Kereset a Fővárosi Törvényszékre
(5) 2012 07.04 DÉSZ-I. OTP Pertársaság; Szerződés szám: 30 db; Perérték: 303 millióforint; Jogi képviselő: Dr. Madari Tibor ügyvéd; Kereset a Fővárosi Törvényszékre
(6) 2012.11.20. A DÉSZ-I. K&H Pertársaság; Szerződésszám: 19 db; Perérték: 226 millió forint; Jogi képviselő:Dr. Kende Péter; Kereset a Fővárosi Törvényszékre.
(7) 2012.12.12. A DÉSZ-I. MKB Pertársaság;Szerződésszám: 26 db; Perérték: 363 millió forint, Jogi képviselő Dr. Léhner Zsuzsanna.
(8) 2012.12.17. A DÉSZ-II. OTP Pertársaság, Szerződésszám: 32 db. Perérték 237 millió forint. Jogi képviselő: Dr. Madari Tibor

Fejtsék ki a pertársaságokat képviselő ügyvéd kollégák és a pertársaságok tagjai előtt, hogy ők miért megtévesztettek „csalók” által. Átvertem volna hat ügyvédet ás 178 devizaadóst?  A találkozót igény esetén megszervezem.

2.) Nehezíti-e bíró dolgát a pertársasági kereset?

Vannak olyan celeb ügyvédek, akik azt szajkózzák, hogy a bíró dolgát lényegesen nehezíti a pertársasági kereset. Hát ez egy kapitális valótlanság. Egy pertársasági kereset kezelése ugyan mitől lenne nehezebb,  mint 30 kereset külön-külön? Nem véletlen az, hogy a pertársaság fogalmát beemelték az EU csatlakozás kapcsén a magyar jogba. Mert annak éppen az az értelme, hogy részben tehermentesíti a bíróságokat az egyéni perek tömegétől, nem véletlen az sem hogy ezek megalakulását éppen az illetékelés dolgában könnyíti a jogalkotó. Nevezetesen a pertársak – bármennyien vannak – oszthatják egymás közt az 1,5 milliós perilleték felső határt.  Amikor ugyanezek a celebek 100 fős pertársaságokról írnak és beszélnek, mutatja a teljes körű tájékozatlanságukat a témakörről. Mutassanak legalább egy 100 fős devizaadós pertársaságot!  A jog 3 főre rakja az alsó határt, felső határt nem szab.

3.) A pertársaságokban történő együttes jogkezelés nem jár anyagi előnyökkel?

Ismereteink szerint a celeb ügyvédsoron például egy 10 milliós ingatlanfedezetű hitelszerződés joghoz jutási költsége átlagban
-         30 ezer forint szerződés megnézés
-         150-180 ezer forint kereset beadás
-         600 ezer forint perilleték.
És most eltekintünk a tárgyalásokra járás díjtételétől.  Ez testvérek között is minimum 780 ezer forint.

A DÉSZ gyakorlata alapján  (30 fős pertársaságnál átlag 10 millió forintos kölcsönszerződés esetén)
- 12 ezer forint DÉSZ tagdíj (ami az mellett hogy kötelező törvényi előírás minden egyesületnél egyben cenzus is)
- 40-70 ezer forint ügyvédi díj (a pertársak és az ügyvéd megegyezés alapján)
- 50 ezer forint perilleték hányad.
- 6-10 pertársasági adminisztrációs költség
Ez maximum 152 ezer forint.

Akinek a 152 ezer forint és 780 ezer forint között nincs lényegi különbség, az vagy nem tud számolni, vagy egyszerűen hülye.

4.) Mi motiválja a pertársaság szervezőket?

A celeb ügyvédsoron ügyvédek ülnek, nem devizaadósok. Miután őket nem szorítja a csizmájuk, úgy vannak, mint az eszkimó az elefánttal, el sem tudják képzelni, milyen motivációt jelent az önkéntes munkára néhány millió forint kifizetésének a kivédése. Amikor pedig gyalázkodó és lejárató sorokat rónak, magukból indulnak ki.

4. Nevezzük meg egymást!

Ahogy nevesítik szövetségünket - a Facebookos bejegyzéseikben - a DÉSZ-t a fenti  témaköröket illetően, azonnal nevesítjük mi is őket az illetékes ügyvédi kamaránál, valótlanságok nyilvános állítása és terjesztése, a Devizaadósok Szövetsége jó hírnevének súlyos megsértése és a devizaadósok és devizahitelesek kárt okozó félre tájékoztatása  témakörben. 

2013. január 21., hétfő

Gondolatok az ócsai betelepítésről



Minden bizonnyal hasonló szégyenfoltként vonul be a magyar történelembe az ócsai cifra nyomortelep, mint a palesztinoknál a Gázai övezet.   
Ez egy kényszerű lakóközösség – erőszakos – kialakításának ígérkezik.    Ráadásul olyannak, amelynek nem biztosított a megélhetése. A „megélhetési bűnözés” egy újabb fészke jön, jöhet létre. Mert ez gettósítás, bárminek is nevezzük.  Lényegében ez a belső migráció egy erőszakos – kormányzati eszközökkel megvalósított - nem végiggondolt megnyilvánulása, azon egyszerű okból, hogy már most tudható, az Ócsára költözőknek nem biztosított  - a helyi - megélhetés!
A kormányzati kommunikáció szerint részben önfenntartóknak kellene lenniük, másrészt a budapesti agglomeráció lenne az a munkaerőpiac, amely „lehetőséget” biztosíthat számukra a jövedelemszerzésre. Mert jövedelmüknek kell lenni a telepeseknek, hiszen a bérleti díj + rezsi eleve terheli őket.

Valakik újra kísérleteznek.
A székely vicc jut eszembe, melyben a gyerek – határtalan bizalmával – kérdi apját a szekér bakján, mikor nem messze előttük jól láthatóan egy teknősbéka kúszik át előttük az úton, melyet  még életében nem látott a gyerek. Kérdi is:  Idesapám! Mi az Isten csudája az ott? Az öreg tekeri a bajszát, tolja a kalapját – miután még ő sem látott ilyet – és kiböki: „Hát ez vagy valami, vagy megy valahová”.
Bizony a magyar történelem tele van, be, ki és áttelepítésekkel. Ez sem más. Bárhogy nézzük, ez egy áttelepítés, ám nem egy-egy szerves közösségé – mint például a bukovinai székelyek – hanem egy-egy az ország számos pontjáról kiűzött (!) család egy helyre, „övezetbe” csoportosítása.  Gettósítás.

Nekem a családi emlékezetből mind apai és mind anyai ágon vannak ismereteim a telepítésekről. Apai ágon ez az úgynevezett „palatinusokhoz”, anyai ágon pedig a szabolcsi nagycsaládosok 1939-es Baranyába telepítését illetően. Mindkét ágon vannak tehát családi „tapasztalataim”, a feljövők és a magam sorsán keresztül.

A „palatinusok” avagy a TILK család története

Ennek a történetnek az alapját a Tilk családnév adja. Gyermekkorom alapsérelme volt, hogy mindenkinek rendes családneve volt – értsd érthető – csak nekem nem. Vagy magyarul, vagy németül értelmes, tartalmat hordozó, úgymint  Kovács, Szabó … Berg, Bierer …. ( Svábok lakta kis településeken cseperedtem.) Ez a szakasza életemnek 1965 – 1996-ig terjedt. Aztán jött az Internet elérés és megtörtént a csoda. Beírattam a nagyfiammal az Internet keresőbe hogy „Tilk” és máris jöttek a „vejnenöjnen” lapok tele Tilk-el. A földrajzi ismeretek – nem a nyelvi – segítettek először, mert a Tallin és a Tartu városok jelentek meg legnagyobb gyakorisággal. Tört angolsággal kapcsolatot teremtettem egy tartui csillagásszal, akinek a geneológiájában a feljövők között ott voltak ilyenek, hogy Jüri Tilk (Magyarul Tilk György, a nagybátyám J) és így tovább. Urmas Haud – mert ő volt a csillagász Tallinból – kifejtette, hogy náluk Észtországban egyik leggyakoribb  családnév a Tilk (talán mint nálunk a Kiss) és szerinte ősi magyar név, miután ugye „ismert” hogy a magyarság és a finnugorság rokonságban állnak. Mondjuk ez az érvelés egyáltalán nem győzött meg. Így kezdtem az Interneten tanulmányozni az Észt történelmet. Vajon milyen úton juthatott el ez a ritka észt családnév Magyarországra. Miután engem is az evangélikus vallásban kereszteltek és Észt ország lakói többségükben evangélikusok, biztos voltam benne, hogy embereknek - közösségeknek - kellett onnan folyamatosan Magyarország felé migrálni, hogy itt és ebben a korban Tilk családnévvel rendelkezők lehessenek. A nyomok egyértelműen  Észtországba vezetnek, ugyanis a TILK szónak egyedül ott van értelme, alapvetően cseppet jelent. Egyet közülünk. Hanyag magyarítással Öcsi, avagy Csöpi. A Kicsi. 
Az Észt történelemről itt olvashatsz.  


A TILK családnév hordozó feljövőim vélhető menekülési útvonala
-         1500- 1600-as évek Tallin (Észtország) környezetéből, a menekülés oka a balti háború Pfaz környezetébe, menekültként, az ottani "nádori" birtokokra, amely által "palaitunosok" lettek. Magyarán a Palainus cselédjei. 
-         1600- 1700- as évek Pfalz (Németország), a menekülés oka a Napóleoni háborúk Pfalz és környékéről. Vándorlás Németországban az éhinség idején, ahol nem nyertek sehol befogadást. Így jutott egy ötven fős közösségük - lelkésszel - a Dunán le Paksra, ahonnan társzekerekkel mentek Kötcsére. 
-         1730 – 1800-as évek Kötcse (Magyarország), a migráció oka a népesség növekedés a környező falvakba, így Ecsenybe. 
-         1800- 1900-as as évek Ecseny (Magyarország) a migráció oka a népesség növekedés, a kiházasodás így jutottak Ecvsenyből Somogyvámosra. Jól mutatják ezt az egyházi közösségek változásai is. 
-         1900- 1950  –es évek évek Somogyvámos a migráció oka a jobb megélhetés. Belső Somogyból csoportosan települtek fel a Balaton menti településekre. Balatonbogláron például a Kolozsvári utcát a harvanas években vámosiak építették. és települtek oda is. 
-         1960-as évek Balatonboglár a migráció oka a jobb megélhetés. Mondjuk az én szüleim tettek még egy két kanyart, ám nem véletlenül Balatonbogláron nyugszanak. 
-         1970- es évek Budapest, Sasad, Hűvösvölgy Nekem a megszerzett képzettségek - az elsőként a házgyári és betonelemgyártó mérnök - okán nem volt esélyem kis településeken való elhelyezkedésre, így keveredtem Budapestre, ahol családot alapítottam és 1977 óta élek itt. Fiaim már itt születtek és jelenleg is itt élnek. 

Családi útravalók:
Apám: Fiam, mi német származásúak vagyunk. Ám ahonnan mi (érts feljövői) jöttünk, ott nagyon nem volt szükség ránk. El is pusztulhattunk volna. Ez a nép, a magyar adott nekünk helyet, megélhetést, életet.  A család sorsa összenőtt a magyarsággal, így fiam, mi magyarok vagyunk.
Apai nagyanyám: Fiam, te csak előre nézz!

A TILK család sorsa, a folyamatos – szinte nemzedékenkénti – áttelepülés, migráció.  Apai ágon a családtörténet a társadalmi „felemelkedésben sikertörténet” mert a csőszt a postás, a postást a tanár, a tanárt a gépészmérnök, a gépészmérnököt a villamos mérnökök követték. Viszont minden nemzedék lakóhely változtatásra kényszerült.

Tanulság az Ócsai Telepre: Mit ér az aranytál, ha nincs belőle mit enni? Mit ér egy ócsai családi ház, ha a megélhetés nem biztosított. Az önellátásra alkalmas gazdasági körülmények, avagy a konkrét munkahely?

A „kunok” és a Vajáról Magyarbólyba telepített nagycsaládosok, a KUN család története

Kun családnevet Magyarországon, ahogy a Német, Orosz, Tóth családneveket számosan hordoznak. A nép nevével való megkülönböztetésre nyilvánvalóan a nem kun, nem német és nem tót (szlovák) környezetben lehetett szükség, hanem a magyar közegben.
Kun feljövőim gyökerei Vajára vezetnek. Onnan pedig az idő mélységében a Zichy urbárium (adójegyzék) említ a térségben kettő Kun családot 1521-ben. Ajak – Pátroha – Tas IV. (Kun) László király édesanyja Kun Erzsébet birtoka volt. Ide mutatnak vissza a gyökerek. A kunok történelme meg egészes vissza Észak-Kínáig viszonylag jól feltárt.

Az 1936. évi XXVII. törvénycikk ún. állami telepítési akciója nyomán, melynek célja a Dunántúlon élő sváb lakosság számának ellensúlyozása volt, az 1930-as évek végén több száz vajai református férfi, nő, és gyermek kelt útra, hogy új otthonra leljen a Baranya megyei Magyarbóly településen:
A telepítési akció szervezése során figyeltek fel Vaja településre is, ahol a sokgyerekes családok miatt igen nagy volt a népsűrűség, és az átlagos birtoknagyság igen csekély; fél, illetve két és fél hold között mozgott, melyből a családok igen nehezen tudtak csak megélni, emellett még napszámos, feles, harmados munkát kellett vállalniuk.
A sikeres toborzásra, melyet a református egyház is támogatott, szép számmal jelentkeztek a lakosság közül, akik vállalták az áttelepülést a Baranya megyei Magyarbólyba:
Összesen 524 fő jelentkezett, ebből 92 férfi, 86 asszony és 346 családtag volt, mely jelezte, hogy 1939 májusáig elköltözne.
Az állami telepítési akció keretében az első csoport, 24 család 1939. november 21-én kelt útra ingóságaival, hogy a részükre épített házakat lakható állapotba hozzák, előkészítsék a terepet az utánuk érkezőknek, megállapodva abban, hogy a többiek két héten belül követik őket. Ők november 23-án érkeztek meg új otthonukba. A második csoport egy hónap múlva, december 29-én indult útnak, s másnap érkezett meg Magyarbólyba.
A házak végül csak 1940 júniusára készültek el teljesen, többségében egy- vagy kétszobás kivitelben mindössze három házat építettek háromszobásnak. A házakhoz 800 négyszögöles telek, sertés- és baromfiól, istálló, kukoricagóré, sütő kemence, kút és árnyékszék is tartozott. A telepesek 80 iskolásgyerekkel érkeztek, a településen később részükre kéttantermes iskola is épült. Beilleszkedésük megkönnyítésére egyik tanítójuk: István András is az áttelepülők között volt.
A kitelepülők búcsúztatásánál az egész falu apraja-nagyja ott volt. A szívhezszóló búcsúbeszédet a falu jegyzője, a korábban nagy tiszteletnek örvendett református lelkész fia, Molnár József mondta el a nagy útra indulóknak. A vajai református gyülekezet az útrakelt telepeseknek a református egyházközösség ottani megteremtéséhez segítségképpen az anyaegyház tárgyai közül egy rózsaszín selyem úrasztali terítőt, úrvacsorai kelyhet és az egyház költségén beszerzendő ezüsttálkát ajándékozott. A Magyarbólyba telepedett vajai református közösség temploma 1943 és 1993 között épült fel.
A Vajáról Magyarbólyba áttelepültek családfőinek nevei: Angyal Sándor, Czirják András, Fehér Bálint, Hódi András, Hódi Gyula, Hódi Péter, Imre Albert, István András, Kapi András, Kapi Bálint, Kiss György, Kiss Gyula, Kun Bertalan, Kun Sándor, Munkácsi József, Nyavádi András, Orosz Gábor, id, Paczári Bertalan, ifj. Bertalan, Paczári Miklós, Paczári Péter, Puskás András, Révész Sándor, id. Sipos Károly, ifj. Sipos Károly, Sólyom Bálint, Sólyom György, Soós Miklós, Takács Lajos, Id. Takács Péter, ifj. Takács Péter, Tamási József, Tisza Kálmán, Tisza Péter, Tornai Gusztáv, Tornay József, id. Varró András, ifj. Varró András.
A Kun család sorsa kudarcos: A nagyapai ház pusztulóban, lakója Kun Mihály.  A 16 unoka közül a fiúk nagy része elhullt, úgymint Kun Sanyi, Kun Laci, Kun Árpi, Kun Pityu, Jánvári Jóska. Hárman vagyunk még életben, Kun Jani (Lukács János) Kun Misi, és én T. Kun László Géza ( Tilk lászló Géza). A Kun nevet fiú ágon egy gyermek hordja Kun Roland, Kun Pityu árvája.
A Kun család Szabolcsból Baranyába települése nem hozta meg a várt eredményt, nem szaporítottuk be a Dunántúlt a vaji telepesek utódjaiként  földet szerető, azt tisztelő és abból élő családokkal.

Családi útravaló:
Édesanyámtól: Fiam, te én vagyok. Mindenki a maga csizmája szorítását érzi. Mi Magyarbolyban idegenek közt, idegenek voltunk. A telepeseket nem fogadta be a falu közössége és a vaji családok között mi voltunk, az egy bakti család.  Anyám sírva szaladta értem be a falut „tojást árulva” a tandíjam összegyűjtésére.

Társadalmi fekély

A fenti családi tapasztalatok alapján az ócsai telepesek előtt álló jövőt, igen komornak látom. A devizaadósok spontán – egyéni – útjáról álljanak itt egy devizaadós-végrehajtó szavai:
„Akik a végrehajtás szakaszába jutnak, azok 90 százaléka elválik, 10 % öngyilkos lesz, a többi a fekete munkába, avagy külföldre menekül.

Elfekélyesedett társadalmi sebbel állunk szemben, amely egyre mélyül mindaddig, amíg a devizaadósok kölcsönszerződésekben rögzített jog-vesztes helyzete fennáll!
Ezeket a szerződéseket meg kell semmisíteni. Az EU jogrend alapján ennek az útja pedig az, hogy a devizaadós keresetére a bíró kimondja a teljes semmisséget, ezzel új alapokra helyezi a devizaadós és a bank jogviszonyát, jogait és kötelezettségeit.  Az okozott károkat  meg kell téríteni, a kárt okozókat pedig kártérítésre kell kötelezni, és ha az indokolt – tehát bűncselekmény is bizonyítható - meg kell büntetni, bíróság útján!
A bajt, a nyomort pedig nem koncentrálni, hanem porlasztani szükséges, ahogy a terheket is. Időszerű végig gondolni azt az EU tapasztalatot is, hogy a gazdasági migránsainkat visszatoloncolják.

A devizaadósok - a jogaikból és vagyonukból kiforgatottak  és arra várók - úgy tűnik nekem ugyanabban a túsz tudatban léteznek, mint a negyvenes évek végén a magyar zsidók, illetve az ötvenes év elején a "kitelepítések" áldozatai.  Nem képezünk közösséget, mert nem is ismerjük egymást. Egyenként vagyunk stigmatizáltak. Az Interneten keresztüli közösségépítés és a közös jogkezelés, minden bizonnyal nem kevesünknek nyújt kivezető utat, ám hogy önmagában nem ez a megoldás, az szinte biztos. 
Miután társadalmi kisebbségről van szó, elkerülhetetlen a többség segítő szándéka és a hatalom pozitív módon történő hozzáállása kiszolgáltatásunk, kitettségünk felszámolása érdekében.  Nekünk - a szervezett devizaadósoknak - ennek megfelelő magatartást kell tanúsítanunk, a társadalmi szolidaritás, a jog -és vagyonvesztést megakadályozó törvényhozási és kormányzati intézkedések meghozatala, a független bíróságok törvényes és igazságos ítélethozatala érdekében.  Ebbe nem fér bele az együtt menetelés az EU-ból kilépés irányába, a bűnbak keresés, az összeesküvés elméletek, illetve az "utcai harc" semmilyen formája. Nem kellenek a "parasztvezérek", kiknek sorsa és "eredményei" jól ismertek a történelemből, mely utólag "szépít".  A gyűlölet, az indulat jóra sosem vezetett, csak pusztulást hozott, a pártpolitika pedig eleve megosztottságot, az erők gyengítését. 
 

2013. január 20., vasárnap

Anonimusz: A Tál család

CSAK_MAGYARUL_BESZÉLŐKNEK
 Tudjátok, hogy hány tagja van a mi családunknak?
Először is itt van az öreg    Dik Tál, aki mindent irányítani akar, aztán ott van Protes Tál bácsi és fivére Szabo Tál, akik folyton ellenszegülnek és  mindent meg akarnak változtatni.
A húguk, Irri Tál, nyughatatlan bajkeverő a két fiával, Inzul Tállal és Molesz Tállal együtt.
Valahányszor felmerül egy új kérdés, Hezi Tál és felesége, Vege Tál, meg annak a testvére Lamen Tál várni akar vele még egy évet.
Aztán ott van Imi Tál, aki folyton arra törekszik, hogy a mi családunk
pontosan olyan legyen, mint az összes többi.
A kényeskedő Affek Tál néni túl sokat képzel magáról. Iker öccsei, Garan Tál és Han Tál pedig hamis ígéretekkel próbálnak elkábítani mindenkit.
De azért nem minden családtag rossz. Asszisz Tál rokonunk például kifejezetten segítőkészen intézi az ügyes-bajos családi ügyeket.Ros Tál és Szelek Tál viszont már nem mindenben vesznek részt szívesen.
A dúsgazdag üzletember nagybácsi, Invesz Tál anyagi hozzájárulására mindig lehet számítani, csak az a zsugori öccse,Limi Tál folyton igyekszik visszafogni adakozó kedvét.
A remek politikai érzékkel megáldott Reprezen Tál kiválóan képviseli a családot különféle rendezvényeken Az elkötelezett Agi Tál nővérem élen jár a meggyőzésben, de Reflek Tál igyekszik folyton ellentmondani neki.
Medi Tálhoz bármikor fordulhatunk átgondolt és megnyugtató tanácsokért.
Szalu Tál unokaöcsém éppen katonaidejét tölti a hadseregben.
Bevásárolni Kós Tál nagynéném szokott a piacon, mert ő mindig tudja, hogy mi mennyibe kerül, és általában Lici Tál is elkíséri, mert nagyon szeret alkudozni a kofákkal.
A kitűnő hanggal megáldott Kán Tál folyton dalol, zenész fivére Trombi Tál pedig hangszeren kíséri (a kamasz Mu Tál átmenetileg nem énekel velük.)
Sajnos a múlt év során három családtaggal is kevesebben lettünk: két unokatestvér, Dezer Tál és Konver Tál külföldre távozott, a kilencven éves Exi Tál néni pedig végelgyengülésben elhunyt. Őt az utolsó időkben már csak Ágy Tál vigasztalta.
(A világ melyik nyelve tud még ilyeneket?)