Igen. Palimadár vagyok, akit palira vettek és madárnak néztek. Devizaadós. Uram, add meg a nyugalmat, hogy beletörődhessek a megváltoztathatatlanba! Uram add meg az erőt, hogy megváltoztathassam, ami szükséges és elégséges! Egyben Uram add meg a bölcsességet, hogy az iménti két dolog között különbséget tehessek. Mert nékünk Szentatyám nagy erőt ád, hogy nem tudjuk pontosan mit is akarunk, ezáltal a szándékok bizonytalanságából a cselekvés bámulatos szabadsága fakad.
2010. szeptember 11., szombat
2010. szeptember 10., péntek
2010. szeptember 8., szerda
Hálaadás: Köszönjük Urunk, hogy volt miből!
1973-1989 között egymilliárd dollár érkezett be Magyarországra.
1973-1989 között kifizetett a bábkormány tizenegy milliárd dollár kamatot az egymilliárd dollár után.
1989-ben: csődhelyzet, mert összegyűlt húsz milliárd adóság!
Tehát: kölcsön: 1 milliárd dollár!
Visszafizetve: 11 milliárd dollár!
Maradék adóság: 20 milliárd dollár!
1989-2010 között felvettünk 50 millárd dollárt.
1989-2010 között kifizettünk 150 milliárd dollár kamatot.
2010-ben tartozunk 132 milliárd dollárral plusz kamataival."
1973-1989 között kifizetett a bábkormány tizenegy milliárd dollár kamatot az egymilliárd dollár után.
1989-ben: csődhelyzet, mert összegyűlt húsz milliárd adóság!
Tehát: kölcsön: 1 milliárd dollár!
Visszafizetve: 11 milliárd dollár!
Maradék adóság: 20 milliárd dollár!
1989-2010 között felvettünk 50 millárd dollárt.
1989-2010 között kifizettünk 150 milliárd dollár kamatot.
2010-ben tartozunk 132 milliárd dollárral plusz kamataival."
Társadalmi szerződés a jómódúak és a szegényebb sorsúak között
2010. szeptember 11-én a Parlament Kupolatermében történelmi jelentőségű szerződést írt alá Orbán Viktor miniszterelnök, a jómódúak, valamint Troppauer Hümér a szegényebb sorsú emberek nevében. Orbán Viktor a jómódúak nevében vállalta, hogy a magyar adósság állományt mindenkor elismerik - és tovább gyűjtik - a betétesek (bőrszínre, hajszínre, nemi hovatartozásra, nemzetiségre stb. tekintet nélkül) érdekeinek védelmében, míg Troppauer Hümér vállalta, hogy a szerződés aláírásától számított nyolc éven túl semmiféle vizsgálatot nem folytatnak a jómódúak védelmében. Kölcsönösen elismerik egymást jómódúnak, illetve szegényebb sorsúnak. Troppauer Hümér megköszönte a Teremtőnek illetve Valóság Nagybácsinak, hogy a szegényebb sorsúak közé tartozik, melyet ünnepélyesen a Bazilikában megtartandó hálamisével ünnepel meg, melyre meghívta Orbán Viktort és családját. (A szerződéskötést követően előadta legfrissebb ódáját.) A hálamise fókuszában a Szűziesség, a Szerénység és a Szegénység erényei állnak. A társadalmi szerződés bejegyezték a Magyar Hungarikumok Nagy Könyvébe, a Szimbolák főosztályába.
Troppauer Hümér: Óda Valóság Nagybátyánkhoz
A szavazófülkékben
Szövetség született,
A jómódúak és a
szegényebb sorsúak között.
Minden illúziót és utópiát megdöntve,
ma már a valóság indián lova dübörög,
nem csak holmi öszödi böszme ökör,
avagy illuzórikus Pannon puma,
Kik hazudtak éjjel, hazudtak nappal,
Ide s tova.
Mit csak a valóságig?
De még azon is túl vágtat,
Orbán indián lova.
Mert lóval háton úszva,
a folyón átkelni,
Ahhoz oda is kell érni.
Ideért a Táltos, s lásd most:
Jövőre 2.858 milliárdot,
2013-ban több mint háromezermilliárd forintot
Fizethetünk, és ez a jó nekünk
Egyben mily remek annak tudása,
hogy a magyar valuta árfolyamára
a magyar kormánynak és a jegybanknak
"csekély" a befolyása.
Valóság Nagybátyánk,
Köszönjük néked,
Újra ragad a bélyeg,
ha nyaljuk ...
Valóság Nagybátyánk,
Köszönjük néked,
Újra ragad a bélyeg,
ha nyaljuk ...
Valóság Nagybácsi a 100 napról, avagy a 100 napos tojás
Orbán Viktor személyében a 100 napot követően megérkezett a csehtamási Valóság Nagybácsi, aki leleplezte az utópiát. Helyesebben rámutatott. (Nesze neked Borzoskám! Volt valaha politikus aki nem ilyen finoman, hanem sarkosabban így fogalmazott: Nem a zsemle kicsi, a pofátok nagy. )
Láthatóan a szavazófülkés forradalom elsöpörte az utópia korszakot, amikor is a jóléti kiadások érdekében az elmúlt 8 év politikai bűnözői ( értsd volt kormány) nyakig eladósította a népet. Nagybácsink az eladósítást, az eladósodottságot tényként kezelte. Szinte irreverzibilis folyamatként. Az eladósítás érinthetetlen. Jól érzékelhetően tehát az, aki azt állítja hogy az adósságot többszörösen visszafizettük már, az szélsőséges. Aki meg az elmúlt húsz évre kívánna elszámolást, az szélsőjobboldali ( esetleg szélsőbal).
Lássuk csak: "2011-ben, a következő költségvetési évben 2.858 milliárd forintot kell majd az országnak adósságként visszafizetnie - mutatott rá a miniszterelnök, aki felidézte: a rendszerváltás után
közmegegyezés volt a pártok között arról, hogy soha többet nem fordulhat elő, hogy az aktuális kormányok külföldről felvett hitelekből jóléti kiadásokat finanszírozzanak.
Közölte, 2013-ban több mint háromezermilliárd forintot kell majd visszafizetnie az országnak. Évenként annyi pénzt, amely jóval meghaladja azt az összeget, amelyet egy év alatt a magyarok személyi jövedelemadóként befizetnek a költségvetésbe - tette hozzá. / fidesz.hu /
Szóval az utópia megdöglött, ám a lánc maradt! A személyi jövedelemadónkat meghaladó rész megy az államadósságra, azaz a külföldi befektetők opálüveg zsebébe. Személyesen tehát a külföldi befektetők az uraink. Nekik adózunk. Mert a hatalom az Borzoskám, ahova az adópénz gurul, mert az kell az irányítás és az elosztás gyakorlásához.
És nicsak: "A szociális biztonság megteremtése is nemzeti ügy, a kormányzás során kiemelt terület - hívta fel a figyelmet a kormányfő, aki leszögezte: a gazdaság talpra állításához, egy ésszerűbben működő Magyarország megteremtéséhez fenn kell tartani a középosztály, a jómódúak és a szegényebb sorban élők között létrejött szövetséget."
Szóval Borzoskám a szavazófülkék forradalmi homályában létrejött a "jómódúak" és a "szegényebb sorban élők" szövetsége is. Magyarul a bőség kosarából lopott holmit és jogokat nem adják vissza, mert mi önként lemondtunk róla a fülkék homályában. Lófasz lesz tehát itt Borzoskám, nem elszámoltatás. Egy bájdorong se álmodjon nyolc éven túli elszámoltatásról. Előállt az érinthetetlenek kasztja.
Lám-lám: "A kormányfő beszélt a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról is. Mint mondta, nem engedik, hogy a családokat lehetetlen helyzetbe hozzák olyan, korábban "csekély felelősség
mellett" felvett hitelek, amelyek terheit most nem tudják visszafizetni. A bankok a "közbéke" érdekében a jövőben sem tehetik ki a családokat az utcára - mondta.
Leszögezte: meg kellett tiltani a jelzálogalapú devizahitelek további folyósítását is. A miniszterelnök azt mondta: eddig azt látta, hogy jelzáloggal terhelt devizahitelekből "mindig csak baj lett; ez olyan tapasztalat, amelyet be kell építeni a kormányzásba, ezért gazdasági ésszerűség elegáns bemutatása ide vagy oda a pénzügyi szervezetek részéről", nem szabad megengedni, hogy a családok utcára kerüljenek, mert a magyar valuta árfolyama megváltozott. Megjegyezte, a magyar valuta árfolyamára a kormánynak és a jegybanknak "csekély" a befolyása "
Pro Memória: Kádárék "behívták" az oroszokat, meg a tankokat, majd Antallék meg a bankokat. Gyurcsányék és az offshore lovagjaik hazudtak éjjel és nappal, majd nyakig adósították a magyart. Na és az orbánkártya?
Pro Memória: Kádárék "behívták" az oroszokat, meg a tankokat, majd Antallék meg a bankokat. Gyurcsányék és az offshore lovagjaik hazudtak éjjel és nappal, majd nyakig adósították a magyart. Na és az orbánkártya?
Hát Borzoskám! Ez azt jelenti, hogy a magyar valuta árfolyamára a magyar kormánynak és jegybanknak nincs befolyása. Hát akkor miapéniszre van befolyása? Hogy síkosítsa továbbra is, amit ledugnak a torkunkon a sipisták? Bábok bizony ezek is. A Pénzdiktatúra tartja a kezében az orbánkártyát is, nem csak az öszödi böszméket terelgeti. Úgy hogy nekünk Borzoskám továbbra is annyi, meg egy bambi. Persze majd tíz év múlva, amikorra egy millió új munkahelyet teremtünk, hacsak addig nem derül ki az, hogy ... bezápult a tojásunk. Mert tíz éve kevés ám arra, hogy egy millió romát és ingyenélőt rászoktassuk a munkára, ami eleddig egész Európában 400 év alatt sem sikerült.
Bortartó
- Petőfi Sándor -
Szöveggyűjtemény
ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.
Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
(Erdőd, 1848. november 1730.)
2010. szeptember 7., kedd
2010. szeptember 6., hétfő
Sztendáp aranyköpés
"Miskolc környékén már nagy a baj. A cigányok már kenuval járnak az AUCHAN-ba vásárolni, pedig az zárva van"
Károkozás
Devizahitelesek? Svájci frank árfolyama? "Elképzelhető hogy a forint hiteles több kamatot fizetett ki eddig!" Miért nem számolja ki valaki?
Szóval ez egy világszélhámosság, kizsákmányolás, melyhez a kormányok asszisztálnak, miután a kormányokat is eladósították. De kik is?
Szóval ez egy világszélhámosság, kizsákmányolás, melyhez a kormányok asszisztálnak, miután a kormányokat is eladósították. De kik is?
2010. szeptember 5., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)