A drága Bolgár úr és Kovács Levente (KL) beszélgetéséből címszavakban ez került jegyzeteimbe:
- Nagyobb bajban vannak a forinthitelesek, mint a devizahitelesek
- Az ügyfeleknek van egy része, akik a munkahelyvesztés miatt jutottak bajba. Ők a bajba jutottak …
- Nem fizetnek, mert nem tudnak kategória
- Nem fizetnek, mert nem akarnak kategória
- Elsősorban a bajba jutottakon akarnak segíteni áldozatok árán is
- A Bankszövetség a bankvezetőkkel és a kormányzattal tárgyal …
- Tényleges árfolyam és a rögzített árfolyam közötti különbség a kár …
- Nagyon nehezen tudnak külföldi forrásokat bevonni …
Egyre jobban élvezem
az Október 3-i "civil" vs. Bankszövetség tárgyalásról megjelenő
híradásokat. ( Már hogy ne feszegessem a kollaboráns kifejezést a "parlamenterekre".)
Mintha a tárgyaló "civilek" nem ugyanott ültek volna. Jó
kis baleset. Ahány forrás, annyi olvasat. Egy a biztos. Ott mindenki nyert. (
Mert úgy kommunikálja.)
Figyelem! Új fogalmat
is tanulunk. A DEVIZAADÓS LUFI
Néhány keresetlen szóval – Palimadár mivoltomban - meg is
illetem azt a kommunikációt. Nyilván a nagyközönségen belül nekem is szánták. Tehát
nem vagyok illetéktelen.
Figyelem! Ez nem a DÉSZ hivatalos közleménye, mert azt
külön, mindig feltüntetem, hanem Tilk László Géza
(tlg) magánvéleménye. Amitől persze ismert okok miatta, azért nincs is olyan
nagyon messze a DÉSZ hivatalos álláspontja sem. A kettőt azért még sem szabad összekeverni,
mert az Elnökség véleménye egyébiránt az, hogy ne piszkáljunk senkit, a
devizahitel szindróma emblematikus figurái közül. Szóval ez az írás itt nincs
is, csak valaminek – egy jegyzetnek - a margójára került és a véletlen műve, az
hogy nyilvánosságra hoztam. Úgy látszik magamban beszélek és az kihallatszik? Tekintsük tehát "írói munkásságom" részének.
Ad.1: Nagyobb bajban vannak a forinthitelesek, mint a devizahitelesek:
Ha ez így van, akkor az nagyon nagy gáz. És valóban közel 20 %-a a
forinthiteleseknek is bedőlt, avagy nem teljesít megfelelően. (Én emlékezem a
kilencvenes évekből olyan pénzügyesek rendezte konfereciára, ahol azt fejtették
ki, hogy Magyarország az eldorádó, mert itt még nagyon alacsony a
jelzáloghitelek aránya. Nem éri el a nyugati 40 %-os szintet. A bebukott
hitelek aránya pedig 1 %.) A devizahiteleseknél azért ez az arány minimum a
duplája, tahát 40 % feletti. A mi felméréseink szerint 52 %. Egyet ne feledjünk azért. Mi a
bankszövetségeseknek statisztika vagyunk. Nem akarják tudni, hogy mi azok a
forinthitelesek vagyunk, akiket 2004-2008 között 98 %-ban betereltek a devizahiteles karámba, ma
már gettóba. Végtörlesztéssel, váltságdíjjal (végtörlesztés) kiengedtek
bennünket az árfolyamrés és árfolyam gát által "fenyegetett"
helyzetből. Mai napig, teljesen természetesnek tartják, hogy vannak
forinthitelesek és devizahitelesek. Az ilyen irányú diszkrimináció - ami
alaptörvény ellenes - számukra teljesen természetes.
Ad.2. Az ügyfeleknek van egy része, akik a munkahelyvesztés miatt
jutottak bajba. Ők a bajba jutottak …: Bizony ezzel egyet kell
értenünk, mind a forinthiteles, mind a devizahiteles relációban. Itt viszont
szóvá kell tenni azt, hogy nem mindegy az, hogy egy fizetésből is kifizethető a
hitel, avagy a kettő sem elég. A devizahiteleseknél ugyanis ez a helyzet. Az
ilyen helyzettel a hitel folyósításánál kalkulálni kell. Mind a hitelfelvevőnek,
mind a banknak. A devizahitelesek esetén „papapapa” bizony a bankok
megszüntették azt a szűrőt és olyanokat is belecsábítottak ebbe a helyzetbe,
akiket bizony nem kellett volna. (No ez bűncselekmény.) Rájuk hárítva úgymond
minden kockázatot, mert ugye ott a fedezet, az ingatlan, az autó. Aztán jól
kiderült ugye, hogy a fedezet kevés a banknak. Ez bizony csalás volt, a bankok
részéről. Hatalmas társadalmi felelőtlenség. Kilátástalan helyzetbe hoztak egy
társadalmi réteget. Ez tudatos, szervezetten elkövetett csalás, károkozás. A
védelmet kikapcsolták és ránk eresztették a gázt.
Ad.3.Elsősorban a bajba jutottakon akarnak segíteni áldozatok árán
is: Bizony, nekik hatalmas áldozat a nyereségből visszavenni. Főleg az
extraprofitból. Amit persze állam bácsi is figyel és meg-meg csapolgat. Persze
azoknak a devizahiteleknek a kipengetésére, amit Samu bácsi vett fel már
1980-as évektől kezdődően és amit visszaosztva fülenként minimum egy milla jut a
megszülető magyar állampolgárra. Melytől az ember csak akkor szabadulhat, ha
állampolgárságot vált. Idegesebbek ezt a körülményt úgy aposztrofálják, hogy
elzálogosították a jövőnket. Milyen nagy kuss van ugye erről is? Az
elszámoltatás lassan negyed százada késik. Nos - a banki újradefiniált -
bajbajutottak, a munkahelyüket vesztettek. Hm ... annak meg megint mi vagyunk
az oka, hogy olyan tehetségtelen lúzerek vagyunk, hogy még egy sz@r munkahelyt
sem tudunk szerezni. Mondjuk, ezzel van összefüggésben az, hogy 500-600 ezren
már bizony kint gályáznak. De miért is? Bizony. A gengszterváltás hozadékaként
megszűnt 1,5 millió munkahely és az nem lett pótolva 25 éve. Viszont az
újratermelhető nemzeti vagyont - aminek a nyilvántartását 1989-e eltörölték -
sikerült egy tál lencséért a politikai "elitnek" átjátszani a külföldi
tulajdonosoknak. Nekik viszont a hazai munkaerőre csak akkor van szükségük, ha
az a kalkulációjukba belefér. Alacsony munkabér!
Az ám torkosborzok! A hitelek bedőlésének nem csak a
munkahelyvesztés az alapja, hanem az alacsony munkabérek. A osztrák bugyellárisa
ötször, a német-farncia-angol bugyellárisa hatszor vastagabb. Na ná, hogy jót
röhögnénk mai magunkon, ha ötször annyi lenne a jövedelmünk ezekhez a banki
követelésekhez.
ad.4. Nem fizetnek, mert nem tudnak kategória: Lám. K.L. is
ismeri ezt a kategóriát. Csak ezek szerint azt nem tudja, hogy a havi törlesztő
részletek a devizaadósok esetében megduplázódtak átlagban. Miután csak a bankvezérekkel és a kormánnyal tárgyalnak ők ugye, így a
bankvezérek és a kormányzati tisztviselők havi kereseteiből nem látják, hogy
átlag kezdő havi törlesztő 70 ezer volt és most 140, amikor a havi átlagbér
141. Nekik nem szól az asszony, hogy apukám, koppan a kanál a zsírosbödön
alján! Nem veszik komolyan, hogy a devizaadósok többsége a "túlterhelés"
miatt nem tud fizetni, sőt folyamatos károk érik. Amikor egyik keresetet elvitte a bank? És egy
keresetből kell a rezsit és a mi mindent állni. No kedves Levente itt a gáz.
Ezért nevezünk mi titeket torkosborzoknak. Mert nektek semmi nem elég az extra
profithoz.
Ad.5. Nem fizetnek, mert nem akarnak kategória. Édes Istenkém.
Van aki el tudja képzelni azt a sötétben bujkáló devizahitelest, aki a banki és
a végrehajtói vegzatúrát - mert nem akar fizetni - állja. Köreinkben elvétve
vannak a Mórickák ám. Aki elismeri a felelősségét hogy ő rúgta be a
templomablakot, ám leszarja. Ez a devizaadósok démonizálása! Nagyon csúnya és
aljas híresztelés. Csúszatás, a devizaadósok áztatása a társadalom előtt.
Ad.6. A Bankszövetség a bankvezetőkkel és a kormányzattal tárgyal:
Úgy van. És ez nagyon helyes is. Csodálkoztunk is, hogy mi ez a civileknek
szóló ötletbörze. Mi ugye nem statisztika és kartotékadat vagyunk, amit ők
kezelnek. Géppel szállnak a fejünk felett. makro adatokkal dobálóznak. Ám lila
segédgőzük nincs arról, mint elefántnak a porcelán boltban, hogy milyen
kártékonyak is tudnak lenni. Le fog esni az álluk, amikor
eléjük tesszük - a bíróságokon - a konkrét szerződések szerinti kárszámításainkat. Őszintén
szólva már alig várom a pillanatot.
Ad.7. Tényleges árfolyam és a rögzített árfolyam közötti különbség a
kár … amit ők meg kívánnak osztani. Eszükbe nem jut, hogy ennek egyszer
és mindenkorra, az árfolyam kitettségnek VÉGET lehet és KELL tenni. A
kormányzat legutóbb határozottan, diktátum szerűen ultimátummal leszögezte.
Bizony kedves K.L. A kufárt, a pénzváltót nem csak a Jeruzsálemi Nagy Templomból
kell kivezetni ( idegesebbek megfogalmazásában kiebrudalni) hanem ebből az
országból is. Nem fátum a pénzváltás. Az országban megvan az a pénz, aminek
felvételével a kölcsönszerződéseink semmisségének bírói kimondásával kifizetünk
titeket, és mehettek anyukátok szoknyaszegélyére konvertálni. És kiderül, nem
dől be a forint, nem lesz államcsőd. Lecserélünk benneteket!
Ad.8. Nagyon nehezen tudnak külföldi forrásokat bevonni …:
Bizony, lehet - sőt biztos - hogy akkor ezt a nehéz feladatot nem nektek -
drága K.L. drága Bolgár úr barátja . kellene csinálni. Meghaladja a
képességeiteket.