Igen. Palimadár vagyok, akit palira vettek és madárnak néztek. Devizaadós. Uram, add meg a nyugalmat, hogy beletörődhessek a megváltoztathatatlanba! Uram add meg az erőt, hogy megváltoztathassam, ami szükséges és elégséges! Egyben Uram add meg a bölcsességet, hogy az iménti két dolog között különbséget tehessek. Mert nékünk Szentatyám nagy erőt ád, hogy nem tudjuk pontosan mit is akarunk, ezáltal a szándékok bizonytalanságából a cselekvés bámulatos szabadsága fakad.
2011. február 12., szombat
Húsz év summázata
A magyar politikai osztály, az úgynevezett "elit" az elmúlt húsz évben elérte, hogy a Magyar Köztársaság minden egyes polgárát - az államadósságon keresztül - 2,1 millió forint adósság terheli, hiszen az államnak nincs pénze. Az újratermelhető nemzeti vagyont is kiárusították.
A fedezet az állampolgárok által befizetendő adó, amit tőlünk hajtanak be, miközben ők megvagyonosodtak. Adósságcsapdáról kommunikálnak, mitha mindez elkerülhetetlen lett volna.
A köztársaság állampolgárainak döntő hányada a létbizonytalanságban él.
Egyiptomban a nép - a létbizonytalanság miatt - elzavarta a hatalom fejét. Mi kit, vagy kiket zavarjunk el? Ha netán itt is hasonló tömegdemonstrációra kerülne sor mondjuk a Kossuth téren, hol az a hadsereg, ami rendet tehet? A Magyar Köztársaság hadserege, operett hadsereg. Több adóhivatalnok és rendőr van, mint katona. Tudható kik a felelősök, név szerint. Az 1990-től a 2010-es választásokig terjedő időszak parlamenti képviselői, azaz a magyar idősoros törvényhozás. Itt az ideje hogy a III. Köztársaság elszámoljon államadóssággal. Magyarország kormányfői:
Antall József és kormányzata
Boross Péter és kormányzata
Horn Gyula és kormányzata
Orbán Viktor és kormányzata
Medgyesi Péter és kormányzata
Gyurcsány Ferenc és kormányzata
Bajnai Gordon. és kormányzata.
Ne egymásra mutogassanak, hanem adjanak számot arról, hogy mikor és mennyi adósság terhet akasztottak az állampolgárok nyakába a mai 2,1 millió forint / fő összegből.
2011. február 11., péntek
Ávósok I. rész
Ávósok II. rész http://default.indavideo.hu/video/Avosok_llresz
Ávósok III. rész http://default.indavideo.hu/video/Avosok_lllresz
FankaDeli 17 dal
Lehet utálni, szeretni, ám meghallgatni is. Mit is mond ez a Feri? Laci papája vagyonát orosz katona vitte, Feri papája vagyonát német katona vitte?
Betiltanák a kamillát is a mák után?
Aláírásgyűjtés folyik az EU szabályozás ellen. Tegyen mindenki lelkiismerete szerint. Egy angliai tiltakozó kampány keretén belül, Heidi Stevenson természetgyógyász aláírásokat gyűjt itt: Már több mint 83 ezer aláírás van ! Több mint 1 millió kell ! A határidő rövid, 2011 áprilistól be akarják vezetni, tiltakozni kell ellene !
Az eredeti tiltakozó szöveg: Felszólítjuk az Európai Bizottságot hogy állítsa le a Tradicionális Gyógynövényalapú Gyógyhatású szerekre vonatkozó 2004/24/EC irányelv végrehajtását, amely arra irányul, hogy 2011. április 30-tól megszüntesse az ilyen típusú készítmények nagy részéhez való hozzáférést. Ez a direktíva korlátozza az európai állampolgárokat azon joguk gyakorlásában, hogy saját maguk dönthessenek az egészségükről. Ez messze túlmegy a veszélyes szerek ésszerű szabályzásán és az, hogy az egészségügyi kérdéseket illetően korlátozzák a választás szabadságát, már kényszer(intézkedés)-nek számít. A hagyományosan mindig is szabadon hozzáférhető gyógynövényekből készült termékek közösség általi szabad elérését továbbra is biztosítani kell.
Agresszív búcsú a gyógynövényektől: Nem új keletű a hír, különösen azok körében, akik használják a természetes gyógykészítményeket, vagy valamilyen szinten kapcsolatban vannak a természetgyógyászattal, hogy rossz napok következnek a gyógynövényekre alapozott készítmények forgalmazóira. Uniós törvény, egyetemes megszorítás, maffia ez, ami nem kerüli el a természetgyógyászatot.
- Régóta harcban áll a Big Pharma szervezet (melyhez a legnagyobb gyógyszeripari vállalatok is tartoznak) a naturista gyógyszerek forgalmazóival. És ez a harc lassan a vége felé közeledik, írja az egyik nemzetközi neves szakhonlap. Lassan nyilvános lesz, hogy alig több mint két hónapjuk van hátra a gyógynövényalapú termékeket forgalmazóknak, hiszen április elsejével betilthatja ezeket az Európai Unió. A honlap értesülései szerint a Big Pharma és az Agribusiness rövidesen egészségügyi és élelmezési monopolhatalmat szerez. Ugyanolyan törvények alapján tiltják be a természetgyógyászatban használt gyógynövény alapú szereket, mint amilyen törvények alapján megszabták, hogy milyen szereket kell tartalmazniuk különböző élelmiszereknek, mint például a kenyérnek, a konzerveknek és általában az élelmiszereknek, ahhoz, hogy az üzletek polcaira kerülhessenek.
- Egyszerű törvényekről van szó, a Tradicionális Növényi Gyógyszer Direktíva, a Növényi Gyógyszer Bizottság (HMPC) új szabályozásairól, melyek szerint minden naturista termék gyógyszernek számít, ezért ugyanolyan szabályok szerint lesz forgalmazható, mint egy gyógyszer. Az engedélyezési eljárások hatalmas költségeit a kistermelőknek lehetetlen lesz megfizetni. A történet innentől kezdve már nagyon egyszerű lesz: ha lenne is hajlandóság némely orvosban, hogy homeopátiás kezelésre biztassa betegeit, akkor sem írhat fel natúr gyógykészítményeket, mert nem lesznek forgalomban.
- Hiába a több évezredes tapasztalat, a hatékonyság mellett tanúskodó sok eredmény, hiába minden érvelés, hogy nagyanyáink, nagyapáink, őseink is uniós vagy világkódexes engedély nélkül gyakorolták a természetgyógyászatot. A ma ismert gyógyfüvek, a méz, a teák hatása első számú ellensége a gyógyszeriparnak, drognak számít majd. A média és a sajtó pedig rendelkezik akkora erővel, hogy elhitesse az emberekkel, hogy ezek a szerek károsak! Bízom benne, hogy sokan vagyunk még, akik nem dőlünk be a manipulálásnak. Még mindig hiszem azt, hogy a több ezer éves gyógyászati hagyományoknak mégiscsak sikerül fennmaradni a fehér maffia háborújával szemben is.
Igazából, ha az emberek tudnák, hogy csupán emberi természetükből adódóan mekkora erejük van a betegségekkel szemben, jobban támaszkodnának a természetre!
LEGYEN SZÍVES KÜLDJE TOVÁBB ANNYI EMBERNEK, AMENNYINEK CSAK TUDJA ÉS ÍRJA ALÁ AZ INTERNETES PETÍCIÓT ANNYI IP CÍMRŐL AMENNYIRŐL CSAK TUDJA (ANNYI SZÁMÍTÓGÉPRŐL AMENNYIRŐL CSAK TUDJA) !
2011. február 10., csütörtök
Frank Tibor: Serengeti
Csoda hogy itt tartunk?
Sötét van, nézem a kis tévét. A repülő monoton zúgását a fülhallgató se szűri ki teljesen. A National Geographic csatorna gyönyörű filmet sugároz az afrikai ragadozók életéről. Még öt óra van hátra az útból, próbálok belemélyedni a látottakba.
Oroszlánok. A család szépen, mondhatni tökéletes összhangban él a Serengeti és a Masai Mara határán. A domináns hím őrködik a csapat felett, a nőstények vadásznak, a kölykök játszanak. Ha a nőstények elkapnak egy-egy nagyvadat, abból mindig a hím eszik először. Amíg marcangolja a zsákmányt, a nőstényeknek kuss!
Ő a sztyeppe királya. Rettegi egész Serengeti. Azt csinál, amit akar. Nem dolgozik, de ő eszik először…
Egyszer csak a távolból üvöltés hallatszik. Félelmetes hallani még a tévéből is. Az oroszlánok koponyájában olyan üregek vannak, amelyek felerősítik az üvöltést. Akár a 130 decibelt is elérheti, ami egy rock-koncert hangerejének felel meg.
Egy másik hím közeleg. A család alfa hímje izgatottan vár, amíg az új jövevény feltűnik. A hang gazdája egy trónkövetelő fiatalabb hím. Megkezdődik a harc. A jövevény győzedelmeskedik, megsebesíti az öreget, így az elkullog, kényszerűen átadva a terepet a jövő nemzedéknek.
Ettől a perctől kezdve az egyedülálló hím sorsa megpecsételődött. Vadászni nem tud, legfeljebb néhány haldokló állatból – már ha talál ilyet – csillapíthatja éhségét, vagy éjszaka kisebb állatokat próbál meglepni álmukban. Rohamosan romlik az állapota, s rövidesen ő is éhségtől legyengülve várja a véget egy fa tövében. Királyból koldus lett…
Eközben a fiatal király átveszi a hatalmat. Azzal kezdi uralkodását, hogy elődjének kölykeit megöli. Egyenként. A kölyök játszani akar, ő pedig egy mozdulattal átharapja a csigolyáját, és kész! Komótosan sorra veszi az összes oroszlánkölyköt, amíg nem végez mindegyikkel. Borzasztó látvány. Az anyaoroszlánok látható fájdalommal nézik, de nem tehetnek semmit. Az új király szájába fogja a kivégzett kicsinyeket, a tetthelytől messzebb hurcolja és szétdobálja a tetemeket. Ösztönösen tudja, hogy ezzel nem csak elődjének vérvonalától szabadult meg, de kölykök híján a nőstények hamarosan újra tüzelni kezdenek, így szabad előtte a pálya. Néhány hónap múlva az ő utódaival lesz tele a sztyeppe.
Néhány évig ő a király. Amíg fel nem tűnik egy fiatalabb, erősebb hím. Akkor rá is az éhhalál, kicsinyeire a kivégzés vár.
Kegyetlen az élet a Serengetin…
E képek hatása alatt szállok le a gépről Budapesten. S azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy itt is a Serengeti törvényei uralkodnak.
Továbbiak ...
2011. február 9., szerda
Vérző Magyarország
Kormorán zenéjével - Koltay Gábor új filmje Trianonról
A Vérző Magyarország -- ahogy Kosztolányi Dezső nevezte hazáját --, megcsonkítva, megalázva kénytelen volt tudomásul venni, hogy szinte elölről kell kezdenie a társadalmi építkezést. A tőle kölcsönzött címválasztással arra vállalkoztunk, hogy bemutassuk: a magyar szellemi élet, a mindenkori magyar társadalom hogyan próbálta feldolgozni a feldolgozhatatlant. Filmösszeállításunk emlékezés, de egyben tisztelgés is az ősök példamutatása előtt, akik vállalkoztak a lehetetlenre, a szakadék mélyéről történő felkapaszkodásra. Ugyanakkor fel szeretnénk mutatni, hogy a XX. század végétől, egy alapjaiban megváltozott társadalmi, politikai közegben milyen lehetőségek vannak a Közép-Európában szétszóródott magyarság millióinak határokon átívelő újraegyesítésére. Erre a feladatra figyelmeztet örök mementóként a képen látható, golyók által meggyalázott Trianon-kereszt, amely 1990 előtt Kőszeg határában a lőgyakorlatok cinikus célpontjaként szolgált. A filmben közismert színészek, énekesek, közéleti személyiségek, valamint a magyar életérzést kifejező Kormorán együttes közreműködésével, klasszikus és kortárs költők, írók, tudósok, politikusok gondolatait idézzük fel. Nemeskürty István Mi történt velünk? című könyvében idézi a közelmúltból azt a magyar politikai vezetőt, aki felszólította népét: „Tanuljunk meg kicsinek lenni."
Erre a Tanár úr válasza: „Csakhogy mi nem kicsinyek vagyunk. Hanem csonkák! Ne tűrjük, hogy tovább csonkítsanak. Merjünk nagyok lenni!"
Czeke András: A Magyarok génállománya és az őstörténetek
Czeke András: A Magyarok génállománya és az őstörténetek
2010. 12. 02.
A Magyarok génállománya és az ''őstörténetek''
A 2000-ben elvégzett Semino-féle, genetikai vizsgálatsorozat, Y-kromoszómás kutatási eredményei szerint:
"-A magyar férfiak 60 %-a az EU-19-es - őskőkorszakbeli - ősapa leszármazottja.
-A magyar férfiak további 13,3 %-a az EU-18, -11 %-a az EU-7, - és 8,9 %-a az EU-4 ősapa utóda.
Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi magyar férfiak 93,3 %-a négy ősapától ered, és 73,3 %-a már az őskőkorszakban a Kárpát-medencében élt férfiak utódja." (Dr. Czeizel Endre: A magyarság genetikája 235. oldal, 3. bekezdés.)
További fontos megállapítása volt a Semino-féle vizsgálatnak az, hogy az urali népekre jellemző TAT (EU13+EU14)jelű gén a magyarokból teljesen hiányzik!
A honfoglalóknál hét mintából kettő esetben tudták kimutatni ezt a bizonyos Tat markert, ami uráli, vagy ha a jelenleg rendelkezésünkre álló archeogenetikai adatokat veszünk figyelembe, Belső-Ázsiába az ázsiai hunok irányába mutathat.
Az Eu19-es haplotípus génfrekvencia térképe Európában Semino és mtsai közleménye alapján. (Ábra: Gáspár R.)
"2000-ben, a világ egyik legautentikusabbnak elismert folyóiratában, az USA-ban megjelenő Science-ben, Semino és 16 genetikus munkatársa közös közleményt tettek közzé. A magyar népesség vonatkozásában az alábbi megállapításokat tették:
1. A magyar nép ősei a napjainktól számított 40-35 ezer évvel ezelőtt Európában elsőnek megjelent europoid őstelepesek között voltak!!
2. A magyar nép populációgenetikai szempontból ma Európa egyik legkarakterisztikusabban elhatárolható népessége (amire az Eu19 haplotípus - őskőkori genetikai marker, a magyarokban, legmagasabb százalékarányban kimutatható jelenléte utal).
3. A magyar nép legközelebbi - genetikai szinten igazolható - rokonai a lengyel, az ukrán, továbbá a horvát nép. (Mit mondott Zrínyi?: Horvát vagyok, tehát magyar! Zrínyi a szkíta jogfolytonosság okán még tudta mit beszél.)
Genetikailag olyan, hogy "indoeurópai" nem létezik. Nincs "szláv" sem, csak "európai", és értik ez alatt éppen a magyarságra legjellemzőbb haplotípusok csoportjával jellemezhető népeket. A magyar nép genetikailag európai, sőt, "őseurópai". (Természetesen a nyelvünk is és az írásunk is az!)
Géneket nem lehet "kölcsönözni", "átvenni", hamisítani, csak és kizárólag örökölni!
"A recens minták azt mutatják, hogy a 132 magyarországi és 99 székelyföldi férfitól, valamint ugyanolyan 113, illetve 84 nőtől nyert minta összetétele nem különbözik egymástól, és valamennyiüknek jó kilenctizede az európai őslakosságéval egyezik meg." - olvashatjuk a Magyar Tudomány említett számában. Fontos észrevenni: a székely és a magyar nem különbözik egymástól!
Már a honfoglalás- és Szent István-kori Magyarország lakossága is szinte kizárólag biológiailag európai eredetűekből állt."
Az un. Honfoglalók csak hazatértek őseik földjére, vérrokonaik közé.
Az Eu19 haplotípussal kapcsolatosan megemlítendő, hogy az nem csak Európában fordul elő. Tekintélyes frekvenciákkal találkozhatunk Észak-Indiában, Pakisztánban és Közép-Ázsiában is, ahol egyébként a marker legnagyobb gyakoriságát éri el.
Ezek azok a területek, ahol a szkíta, szaka, sumer, hun, szabír, pártus stb. kultúra kisugárzott és történetileg, régészetileg is kimutatható a jelenléte.
Megállapítható, hogy az őstörténet kutatás egyiptomi, indiai, sumer, ázsiai elemei egy közel 50.000 éves nép, a királyi szkíták, vagy szaknyelven szólva az EU19 haplotipus kulturális epizódjai.
Ezért a magyar nem származik sem a sumertól, sem az egyiptomitól, sem az ázsiai népektől, hanem az EU19 génállományú, Őseurópai, ősnép alkotott az emlitett helyeken civilizációkat, birodalmakat, az adott helyi populációkkal közösen.
Ezért van az, hogy a nagyon szembetűnő azonosságok mellett, karakterisztikus különbségeket mutatnak fel ezek az ősi kultúrák. Az azonosságot az EU19 őseurópai nép alapkultúrája adja, az egyedi ízt, pedig a helyi lakosság kultúrája adja.
Ettől különbözik az etruszk, a pelazgtól, a föníciai a sumertól, az indiai szaka az ázsiai huntól, az ír kelta a Kárpát-medencei keltától. Ettől más az egyiptomi, a hurrita, a káld, a méd és a pártus, de az EU19 genetikai és kulturális információs tartalma köti őket össze.
Ahol a lila árnyalat megjelenik, ott az EU19 őseurópai nép tartósan megtelepedett és keveredett a helyi lakossággal, és elvitte magával a gabonát, a sertést, a szarvasmarhát, a kerámiát, majd a kereket, kocsit, lovat, nyerget, nadrágot, zekét, kabátot és nem utolsó sorban a hitvilágot, a vallást, a társadalmi felépítmény mellérendelő, köztulajdonon alapuló szerkezetét. (ezt nevezik ma Szentkorona értékrendnek)
Ezért az őstörténet kutatás terén nem a kabátot kell a gombokhoz hozzávarrni, hanem fordítva.
Az Angol régész, Gordon Childe szerint a kőkorban létezett egy azonos műveltségű nép a Mezopotámia, Kárpát medence, Kréta háromszögben. Észrevételeit 1929-ben tette közzé a The Danube in Prehistory c. művében.
"A Kárpát medence volt a szarvasmarha európai háziasításának gócpontja, mert a vad őse itt élt a legnagyobb számban. A sertés helyi vad őseinek háziasítását a Kárpát medencéből, főleg a bronzkorból lehet kimutatni."
A Kárpát medence az őskőkor (a paleolitikum)-tól kezdve Európa legsűrűbben lakott területe volt. A Kárpát medence nemcsak az állatok háziasításának volt az egyik legfontosabb gócpontja, hanem Európa benépesedésének is.
Az új kőkorban (neolitikum) a Kárpát medencében 3 nagy műveltségkör virágzott.
-A KŐRÖS műveltség (i.e. 5.000) kiterjedt Erdélyre, Duna-Tisza közére, valamint a Dunántúl Duna-Dráva szögletére.
-A Nagyalföldön volt az alföldi vonaldíszes edények műveltsége (i.e. 4.000).
-Míg a Dunántúlon a Dunántúli vonaldíszes edények műveltsége (i.e.4.000).
Az utóbbi leletanyaga megtalálható a Bécsi és Cseh medencén keresztül egészen a Rajna vidékig.
H. Würm ( Würm a göttingeni egyetem neves professzora) kutató igazolta hogy a Kárpát medencében a gabonafélék kinemesítése az Őscirokból az i.e. 6.000 - ben már befejeződött.
Állítását igazolják a gabona termesztéséhez szükséges szerszámokat előállító kőipartelepek feltárásai és azok kormeghatározásai Tarcal, Tokaj, és Csitár határában.
A Kárpát medencéből származik
- az epigrafikai és paleográfiai írásrendszer a gyökrendszerű, fraktál ősnyelvvel
- a korong előtti és a korongolt kerámia
- a gabona kinemesítése az őscirokból
- a fémbányászat
- a fémművesség
- a háziasított sertés és szarvasmarha
- az ötvös művészet és a technikai civilizáció alapja a kerék, a kengyel!
Gordon Childe és Fritz Sachermeyr szinte egybehangzóan írják műveikben, az Európai népek tanítómesterei a Kárpát medencei scythák voltak.
Ezért köszönet és hála mindazon őstörténet kutatónak, akik a Kárpát-medencei 50.000.- éves nép történelmét, annak szeletei feltárták, illetve ezen ősnép és más népek közös múltját, az ezen együttműködésből kifejlődő civilizációk "magyar" vonatkozásait feltárták.
Czeke András
Nemzeti Híháló
Színházi kritika a "Faji Tárgyilagos" egykorú számából.
Az ember tragédiája
Irta: Faj Lehel, két változatban
ELSŐ VÁLTOZAT
(A szerkesztőt tévesen úgy informálták, hogy Madách... izé, hogyismondjam csak.)
Az ő Nemzeti (Neumann) Színházukban (Schwarcz), amit szegény magyar (májer) közönségünkre úgy tukmáltak rá, mint sóletet a rakott káposztára, megint sátoros ünnepet ültek a fajkóbik. Valami Madách-Mohnblum Imre (Izsák) teregeti ki előttünk bankjingli képzeletének áporodott fajvirágait, egy "Ember tragédiája" című kóser pesti "világcikkben", ami lehet nagyon hasznos az ő speciális faji szempontjukból, de amihez kevés köze van a magyarságnak.
Ebben a darabban minden szó burkoltan a pesti közönség faji moralitásának hízeleg és öntudatlanul szolgálja a zsidó uralomvágy hegemonumentális hekatombáját. Ez a tipikusan pesti író úgy halmozza egymásra a jeleneteket, mint ahogy a tippeket halmozza a lóversenyen, ha a tatája történetesen nem pesti drámaírónak, hanem, a fajparipa érdekének megfelelően, totalizatőrnek neveli.
A Mózes könyvéből kivágott Ádám és Éva, akinek émelygősen szentimentális és keletien buja figurájában Weisné és Schwarcz a korzóról okvetlenül magára ismer, mindenféle alakban és sokféle körülmények között (a történelem fajpszikológiai alapon való meghamisításával) végigvonul Rómán, Athénen, Bizáncon, Prágán, Párizson, Londonon, még Grönlandba is eljutnak (hja, tehetik, tellett utazásra a chevra-kadisa alaptőkéjéből), úgy utaznak időben és térben, mint a nemzetközi zsidó vigécek, akiknek expresszvonat a bölcsőjük és a hazájuk.
Valami "eszmé"-ről is van szó a darabban, ami hol fellángol, hol lehanyatlik a történelmi színek folyamán - és a pesti közönség tomboló lelkesedéssel jutalmazta ezt a tipikusan zsidó gondolatot, megértve a bizományos-lelkű szerzőt, aki ezzel a tőzsdei hausse-okra és baisse-ekre akarta felhívni fajsorsosainak figyelmét. Arról nem is beszélve, hogy a francia forradalom tipikusan zsidó beállítása mintegy csendes utalásképpen a zsidó érem másik vörös (Roth) oldalára, milyen szövetségládai édes muzsika volt az erre berendezett kajla füleknek.
Mit mondjunk a darab meséjéről? Pesti mese ez, a Lipótvárosból, különféle korokba "átszerelve": Ádám (Ádler) és Éva (Epstein) történelemszállító cég móricka-elképzelése a fáraóról (most divatban van Tutankhamen!!), Militádésről, Tankrédről, Keplerről, Dantonról: élőképek, amiket komptoarista
jinglik és rüfkék adnak elő a zsúron. Közönség és szerző megértették egymást a színészeken keresztül, akiknek nagyrésze szintén zsidó származás.
Mindebbe mi már belenyugodtunk - de azt már mégsem lehet szó nélkül hagyni, amit a ruhatárban hallottam, kilesve két hitsorsos beszélgetését, akik nem vették észre, hogy jelen vagyok. Ez a zsidó azt közölte a másikkal, hogy két libát vett és a szavaiból határozottan kivettem - ezt tanúkkal is igazolom, - hogy az egyik liba fehér volt, a másik pedig barna!
Nem tudom, szabad-e még ebben az országban kifejezést adni a magyarság sorsát féltő, zsidókézen elnyomott nemzeti gondolatnak, - de mint ennek az elnyomott magyarságnak utolsó végvára és lelkiismerete, kötelességemnek tartom ezúton felhívni az igazságügyi és kereskedelemi minisztereket, hajlandók-e végre rendet teremteni és energikusan, minden kertelés és "jogrendi" érzékenykedés nélkül felszólítani a zsidót, hogy süsd meg zsidó a libát, mért nem vettél egyformát?!! Mert ha nem - mi majd jogrend és miniszter nélkül fogjuk megkérdezni tőle, - de abban nem lesz köszönet!!
MÁSODIK VÁLTOZAT
(Kiderült, hogy dehogy! a nagyapja se!)
Tegnap cikkünkbe néhány értelemzavaró sajtóhiba csúszott. Igy a "magyarság legnagyobb értéke" helyett "zsidó zagyvalék"-ot, "hatalmas műalkotás" helyett "kóser pesti bűzbombát", "valódi drámai remekmű" helyett "zsidó jingliknek való zsargonirodalom" szavakat szedett a szórakozott szedő. Mint utólag értesültünk, Madách Imre elsőrangú eseménye irodalmunknak és így kérjük az egész cikket, mint értelemzavaró sajtóhibát, tárgytalannak tekinteni. Egyébként a zsidó szedőt, aki az egész bajt csinálta, már eltávolítottuk nyomdánkból.
(In: Karinthy Frigyes: Így írtok ti – 1912)
2011. február 8., kedd
Jön a tavasz
"A nagyapám régen meghótt, az is mindig szerelmes vót." /Népdal/
"A János, mindig csak azt akarta." /Berglizi nagyanyám/
2011. február 7., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)