EBUBEKIR D. FERENCI: HÁNY MAGYARORSZÁG IS VOLT RÉGEN?:

A történelmünk nagy kérdőjelei

Az elfeledett keleti magyarság kutatója minduntalan szembetalálja magát azzal a kérdéssel, hogy tulajdonképpen hány Magyarország is volt régen. A hazai keresztény-zsidó (orientalista vagy hitetlen) történészek, kutatók többsége vagy egyáltalán nem foglalkozik ezzel a felvetéssel, vagy ügyesen megkerüli a kérdést. Sőt, magát a kérdésfelvetését is! Pedig ennek a dolognak a tisztázása nélkül nem érthetjük igazán mit is jelent a keleti magyarság, tágabb értelemben, az elfeledett keleti magyarság fogalma. Vagy, hogy hol is kell keresnünk őket!

Azt több hazai és külföldi szerző is megemlíti, hogy nem minden magyar telepedett le, vagy vándorolt a Kárpát-medencébe. Illetve, ma már azt is tudjuk, hogy a magyarság törzseinek száma nem csupán hét volt (7 törzs, 7 vezérrel), hiszen összesen 16 (nagy valószínűség szerint magyar nyelvet beszélő) törzs vándorolt a keleti füves pusztákon (a sztyeppén)! Ha 7 magyar, és 3 muszlim kabar törzs telepedett meg a Kárpát-medencében, akkor vajon hová lett a többi 9 magyar törzs. A továbbiakban erre keresünk magyarázatot!
Előbb azonban tisztáznunk kell valamit. A kutatást ugyanis az is bonyolítja, hogy a magyarság elnevezésére mind nyugaton, mind keleten többféle nevet is használtak/használnak manapság is. A nyugati, vagy a nyugatiak által használt nevek e témánk szempontjából most nem fontosak. Ellenben a keleti (és/vagy a régi magyar) források is tudnak a következő elnevezésekről:
- madjar, madijar, madsar…
- magar, madzsagar, Macar = madzsar, 
- ΜАДИЯР, мадияр, мадьяр,
- madjar, ﺍلمجر (al-madzsar)
- a Σάβαρτοι ¢σφαλοι - szavatroi aszpalohi – szávárd (vagy szavárd) magyarok…
- Más kevésbé ismert elnevezések: pl. basdzsirt, vagy baskír. 


Továbbiak: http://macarcaislamtarihi.blogspot.hu/2010/11/hany-magyarorszag-is-volt-regen.html 

Húsz éve történt: Komolyan kell -e venni a FIDESZ-t?

ANONYMUS GESTA HUNGARORUM

Magyar Hősök Emléknapja

Az ünnep eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza, amelyet báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezett, s amely arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek. A jogszabály kimondta, hogy megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét.

Az önkormányzatok vagy a tehetősebb polgárok már az első világháború elején több faluban emléktáblát emeltek az elesetteknek. 1915-ben megalakult a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB), ám a szervezet által propagált, a magyar önfeláldozást hirdető szimbólumot kevés helyen állították fel.

A második világháború utáni első években még megtartották a Hősök emlékünnepét, sőt emlékművek is készültek. Az ünnep azonban fokozatosan elhalt, mivel a Horthy-hadseregben szolgált katonákat egy fasiszta hadsereg tagjainak minősítette a mindinkább a kommunisták által uralt politika. A szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizottság is azt követelte a kormánytól, hogy szüntesse meg az emléknapot. 1956-ban kicserélték a Hősök terén 1929-ben elhelyezett emlékkövet, s a Gebhardt Béla által tervezett magyar hősök emlékkövét állították a helyére. Sok helyen még ezután is megemlékeztek az elesett katonákról, csak nem május utolsó vasárnapján, hanem halottak napján.

A 2001-ben már ismét megünnepelt emléknap azoknak a névtelen hősöknek állít emléket, akik Szent István óta áldozatot hoztak a hazáért. 2001. augusztus 18-án a millennium jegyében Budapesten ünnepélyes keretek között újraavatták a megújult Hősök terét, átadták az ezredéves emlékmű megszépült szobrait, és katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták a hősök emlékkövét, amely köré - védelme érdekében - korhű megjelenésű, öntöttvasból készült kerítést emeltek. / Forrás /

Mert a hősök és a szentek újra születnek,

Meséken nő fel, mind ki gyermek,

Anya a gyermekét saját nyelvén kérdi.

A költő visszatér, a dalnok újra zengi,

Mert az élet harc, örökös küzdelem,

Ezért mégis, megmaradsz nemzetem.

/tlg/ 

Vérmező

"A halálos ítéletet május 20-án a budai Vérmezőn hajtották végre, nyakazással. Amikor Martinovics végignézte első társa, Sigrai kivégzését, elájult. Ettől kezdve alig tért magához; a földre rogyott és amikor rákerült a sor, a hóhérlegények vonszolták a vérpadhoz."

Megjegyzések: Ignác pajtás bizony, önnön maga dobta fel az általa szervezett jakobinus hálózat tagjait a Habsburg Titkosrendőrségnek, aminek fizetett ügynöke is volt. Mielőtt őt is kivégezték, végignézhette társai kivégzését. (Eszébe jut az embernek ilyenkor Nagy Imre miniszterelnök is, aki szovjet állampolgár és ügynök is volt.)  Súlyos kulturális adósság, tartozás nehezedik a mai magyar értelmiségre és a rákövetkező nemzedékekre. Az az eszmei és történeti szemétdomb, amely az elmúlt évszázadokban összegyűlt, nehezen takarítható ki a magyar kultúrából, a köztudatból. Bármihez nyúl a népi kritikai elme, szinte mindenütt a "semmi sem az, mint aminek látszik" képzete támad. Itt van ez a Martinovics és társai legenda is. Lényegileg az arisztokrácia és a plutokrácia, azaz a feudális és a kapitalista társadalmi berendezkedés (Jog, Vagyon, Pénz), ezek hálózatainak harca szintjén érthetők csak az események. Martinovicsék szerepeltetése a magyar nemzeti hősök panteonjában - úgy tűnik - hatalmas csúsztatás. 

A jakobinusokra, a szabadkőművesekre, mint nemzetközi - a plutokrácia érdekeit szem előtt tartó -  hálózatra kell tekintsünk. E hálózatok harcát  érhetjük tetten az időben, mikor a Habsburg Birodalom uralkodója példát statuál Martinovics ás társai nyilvános kivégzésével.  Csak annyiban tekinthető munkálkodásuk nemzeti törekvéseinkkel egy irányúnek, amennyiben az az elnyomó hatalmat - a Habsburgokat és a katolikus egyházat - gyengítette. "Nehezen alkuszik meg két eb egy csonton." /közmondás/
Napi aktualitásaink szintjén a magyar kormányzat és a bankszövetség egyezkedése mutatható fel, ahol a bankszövetség a plutokrácia, míg a jelenlegi magyar kormányzat a "kvázi" arisztokrácia szerepében mutatkozik a tömegkommunikációban, a köztudatban és a nép, a devizaadósok bőrére megy a "halálos játék". Döbbenetes, de minden "papíron zajlik" és családok százezreinek sorsát - lakhatását és megélhetését - befolyásolja. Az "eredeti állapot" helyreállítása, tehát hogy csak azt fizesse a hitelt felvevő, amiről összegszerűen a szerződés szólt, szinte reménytelennek látszik a plutokrácia mohósága okán, mert a pénzpóráz, a plutokrácia szőrös mancsa  - alsó madárfogásban - ott morzsolgatja a kormányzat heréit. 
/ Szerző: Paraszt Magyar/

Váczi Mihály: Kelet felöl

Utam kétezer éve lelt út:
– szolgák, rabszolgák, vad nomád
pásztorok, keresztesek, hajduk,
kurucok hólepte nyomán
jövök, – honnan a pórhadaknak
élén, – mindig Kelet felől! –
jött a Szabadság! – s forradalmak
rügye volt minden zárt ököl.

Itt néztek szét, lóról leszállva:
– legelőnek jó lesz-e táj?
Itt kezdődött nehéz próbája:
– hazának milyen lenne már;
s az első sátorfa helyére
itt verték az első karót,
s indultak ezer évet késve
a földet és hont foglalók.

A véres kardot mindig innen
vitték körűt habos lovon,
és előbb állt meg itt a szívben
tatár nyíl, dzsida, fájdalom.
Ki láng volt – itt gyorsabban égett,
– Apáczai, Csokonai! –
Ki itt felállt: – nem hajtott térdet!
rebellis volt, sehonnai.

Itt dobta el a követ Toldi,
mely kilenc százada nehéz,
itt mert Matyi urat porolni,
sárkányt ölni János vitéz;
az Ér innen fut Óceánig,
itt dobbant meg a Tiszta Szív,
itt egy krajcár mindig hiányzik,
mely őrök gyaloglásra hív.

Babona, mák-tea, a szekták
ölték a tört cselédeket,
s nyomorultabban, mint a leprát,
szenvedték szegénységüket;
közös pitvar nyirkos földjére
négy család köpte tüdejét.
Ki innen jön: – a nép nevére
görcs fogja ökölbe szívét.

Baloldala ez a Hazának !
– a szív is e tájra esik:
botlásai itt jobban fájnak,
vergődése is közelibb.
Mint aknamezőn a harctéren:
– e tájon fojtott dobogás
van a dolgokba ásva mélyen
s mindenben rejtett robbanás.

Ki innen jön, az mind kevesli
a költészet kis pózait,
indul a had-utat keresni,
merre elődök sorsa vitt;
a nép szive fölött megőrzött
vörös rongyok után kutat,
s hall kétezer éve rögződött
vágyakat: vezényszavukat!

A Győzelem Napja, a Pozsonyi Győzelem

A győzelem napja néven számos országban tartanak megemlékezéseket az adott ország történelme szempontjából fontos csatákban vagy háborúban aratott győzelmek emlékére. Lásd a Wikipédia összeállítását!

Magyarországon - a magyarságnak -  az úgynevezett "Pozsonyi csatát" lenne célszerű a Győzelem Napjának minősíteni, ugyanis a honfoglalók ekkor törték meg a Nyugati Birodalom ellenállását, ehhez a dátumhoz köthetően rendezkedtek be újra a Kárpát-medencében.

"Villan a Kard és Újabb Ezer évre,
Helyet szab és Irányt mutat. 
A Kard négyszer suhint: Észak és Dél, 
Majd Napkelet és Napnyugat."
/ tlg: Suttogás az Ungra /

Előzmények

896-tól a honfoglaló magyarok törzseinek végleges letelepítésével párhuzamosan Árpád fejedelem megszervezte és kiépítette a gyepürendszeren alapuló határvédelmi hálózatot is. A németség jól látta hogy érdekeit veszélyeztetve milyen fontos katonai erőt képviselő nép ver gyökeret a Kárpát-medencében. 

Emlékeztek még a hunok, később az avarok fojtogató évtizedeire, s arra is, hogy a Fischa melletti tárgyalásokra (904 nyara) meghívott Kurszán vezért és kíséretét legyilkoltatták ("in dolo malo"). Gyermek Lajos (893-911) tanácsadói egyetértettek egy megelőző (prevaentiv) támadás megindításában.

Amikor aztán Árpád egyik lovas hadteste Szászországot is megdúlta (906), el is határozták, hogy megelőzik a megtorló támadást. Evégből egy kb. 100000 fős sereget toboroztak, melynek vezéreként Luitpuldot nevezte ki Lajos király. Hogy rangban is megfeleljen a tisztségre, az eddigi markgráfot hercegi rangra emelte.

A csata lefolyása
A sereget Lajos tervei szerint két hadoszlopra osztva a Duna két oldalán vonultatták fel. Az északi (bal oldali) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpod lett, a délié pedig Ditmár/Theotmár érsek. A párhuzamosan haladó hadak között úszott lefelé az utánpótlást biztosító flotta Sieghardt parancsnokságával.

Árpád gyepüőrzői már idejekorán tudatták a nagy sereg készülődését.
A lovas tyumenek/tömények időben összegyülekeztek. A fővezér maga Árpád lett, s fiai vezették a hadosztályokat: Tarhos(43 éves), Üllő (41), és Jutas (35).

Árpád célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez először a csapatok átkelését, s az utánpótlás lehetőségét kellett megakadályozni. Így a csata első napján (907. július 3.) taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat, s a figyelmet így elvonták a Kund vezette búvárcsapat hajólékeléséről. Sieghardt is csak néhányad magával menekült meg (a tízezerből), s vitte a hírt a királynak Ennsburgba.

Másnap Árpád a négy töménnyel a déli seregtestet zárta körül, mellyel nagyjából azonos létszámú volt (kb 40000 fő). Árpád a Ditmár vezette sereget július 5-re lovas íjászaival teljesen felőrölte. Ezt követően a teljes sereg az éjszaka folyamán átúsztatott a Duna baloldalára, ahol két napos küzdelemben megsemmisítették a Luitpold vezette ötvenezer fős sereget.

Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két püspök, három a pát, és tizenkilenc gróf. A menekülőket az üldöző lovasság levágta, s Ennsburghoz érve színleg megfutott. A vár őrsége lépre ment, s üldözésbe fogott. A visszaütő magyar lovasság megsemmisítette az "üldözőket". A menekülő király is csak nehezen jutott csak el Passauig.

A páratlan győzelmet kihasználva a magyar tömények messze nyugatra az Ostmarkba nyomulva a német grófságokat behódoltatták. Vagyonukat, életüket, közigazgatásukat meghagyták, de adót kellett fizetniök a mindenkori magyar fejedelemnek.

A csata következményei

Az ötnapos csatában Árpád olyan súlyos sebet kapott, hogy nemsok idő múlva bele is halt. Mindhárom felnőtt fia is holtan maradt a csatamezőkön. (Az öt fiúból már csak a tizenéves Zolta/Zsolt maradt az élők sorában, mert a legidősebb testvér Levente még a honfoglalás során esett el, mikor Bizánc és Bolgárország irányá ból fedezte az Alduna vonalában a honfoglalókat.)

Az elesett Luitpold helyére fia, Arnulf lépett. Apja után megkapta a Bajor Markgráf tisztet, s a király őt is herceggé tette. Árpád unokáját, Üllő lányát kapta feleségül, akit Scheyerben Ágnes névre kereszteltek.

Minden nyugati ország tudomásul vette, hogy "védőpajzsuk" a pozsonyi csatában megsemmisült. Magyar gyepüvé, felvonulási területté vált a N oricum/ A varicum/ Ostmark/ Avarische Mark néven nevezett terület az E nns - Salzach, illetve a Fischa - Lajta - Bécsi-erdőáltal határolt területen.

Az Arnulffal kötött szerződés értelmében a magyarok szabad átvonulási jogot szereztek az Augsburg területén túlra is, amit a későbbiek során ki is használtak
Forrás

Redemptió

A redemptio vagyis megváltás szóval jelölik a magyar történelemben a jászkun kerület önmegváltását, amelynek során 1745-ben pénzért visszaszerezték a török háborúk után 1702-ben elvesztett korábbi kiváltságaikat. / Jog, Vagyon, Pénz Blogger/ A török háborúk során a jászkun kerület területén jelentős népességváltozás történt. Sokan elvándoroltak, például hajdúk lettek. A törökök alóli felszabadulás után idegen etnikumok költöztek a területre. Két kun szék a hatból teljesen el is tűnt. A népességcsere miatt a Habsburgok nem tekintették többé érvényesnek a korábbi jászkun kiváltságokat és 1702-ben I. Lipót 500 ezer rajnai aranyforintért zálogba adta a Német Lovagrendnek a Jászságot és a két Kunságot, vagyis a Hármaskerületet. Ez eltörölte a jászok és kunok örökös kiváltságait /Jog, Vagyon, Pénz Blogger/ és jobbágysorba süllyesztette őket.  A sérelem miatt a jászok és kunok a Rákóczi-szabadságharc lelkes támogatói voltak. /Íme a Rákóczi féle szabadságharc gyökere, Blogger/ Mivel a Német Lovagrend nem tudta érvényesíteni vásárolt jogait, 1731-ben (más források szerint 1730 illetve 1735) eladta jogát a Pesti Invalidus Rendháznak.

A megváltás  

A kerületben mozgalom alakult a jogok visszaszerzésére. Több éves gyűjtésből és kölcsönökből sikerült összeszedni a közben 575 900 forintra nőtt összeget, amely egyes források szerint az akkori Magyarország költségvetésével összemérhető nagyságú volt. Ezen összegen felül vállalták 1000 lovas felszerelését, az általános hadfelkelést, valamint a nádor és más tisztviselők fizetésének megadását. 

1745. május 6-án Mária Terézia aláírta redemptioról szóló diplomát, amely visszaállította a szabad jászok és kunok örökös kiváltságait, azaz a szabad tisztviselő- és lelkészválasztást, a pallosjogot, a révtől, vámoktól és a földesúri szolgáltatásoktól való mentességet. 

A jászok-kunok a redemptio során kivételt tettek, mert lehetővé tették, hogy több, pénzzel rendelkező, betelepülő vagyonos polgár is részt vegyen a redemptioban. A betelepülők eredetileg nem voltak jászok-kunok. Akik részt vettek a megváltás összegének összegyűjtésében, „redemptusok”, akik pedig nem tudtak részt venni benne, „irredemptusok” lettek.

A redemptio megváltoztatta a községi földtulajdonok korábban egyenlő elosztási arányát, mert azt, a redemptusok között, az általuk megváltott összeg nagyságának arányában osztották el. A redemptusok minden közösségi jószágból (például legelők) részesültek, míg az irredemptusok csak a ház körüli veteményföldekből. Végül voltak a „zsellérek”, későbbi betelepülők, akik még közmunkákkal is tartoztak a közösségnek.  

A redemptusok tudatosan ápolták kun-jász származástudatukat, amiben komoly szerepe volt az iskoláknak és a helyi értelmiségnek.   A földnek magántulajdonban való megjelenésével komoly gazdasági fejlődés és társadalmi rétegződés indult meg. / Forrás /

Ferenci Eubekir: Eltitkolt történelem

Manapság egyre több olyan bizonyíték kerül elő, ami igazolja, hogy hosszú évszázadokon keresztül a magyarországi történészek, társadalomkutatók, illetve más tudományágak művelői is félrevezették az ország lakosságát, becsapták a hozzájuk képest kevésbé tájékozott jónépet. Megtehették, hiszen miközben az ország lakóinak döntő többsége mással volt elfoglalva (szántott - vetett - aratott, vagy éppen másutt dolgozott, hogy a saját és mások megélhetését biztosítsa), csak keveseknek adatott meg, hogy a régmúlt eseményeivel és azoknak magyarázatával foglalkozzanak. Az írástudók nagy része pedig arra használta fel ezt az előnyt, hogy saját érdekeik, felfogásuk, vagy éppen politikai (esetleg vallási) elkötelezettségük szerint formálják a közvéleményt: eltitkolják, vagy éppen megmásítsák a tényeket

Továbbiak

Naparcú időutazás

"Pedig a születés és halál csak egy-egy kapu, nem kezdet és vég. Régen dicsőség volt meghalni csatában az igazságért, szabadságért, a népért, Istenért. Hisz a Földet a Menyország tükörképére formálták őseink. Ma mások háborúit harcoljuk, Szent Koronánk fogságban van, megszégyenítve, közszemlére kitéve. A világ futóhomok, délibáb. A fa gyökér nélkül kiszárad, nem hoz gyümölcsöt."
Írja aranyalma999 ( Cseke Zsuzsanna). Bizony. Egy hatalmas valaminek, az Életnek vagyunk mi részesei, mikor az Élet kialakít egy porhüvelyt (magot) és minket beleköltöztet, majd mi is porhüvelyeket ( magokat) hozunk létre és továbbköltözünk bennük. Ez lenne a lélekvándorlás? Bizony testvéreim, mi vagyunk az élet számos alakban, isten gyermekei és együttesen maga az isten. 

Kattanj rá!

Wass Albert: ISTEN
Isten nem valamiféle uralkodó, aki a felhők tetején ül aranytrónuson s onnan ítélkezik emberi mértékkel.

Isten törvény. A szeretet és jóság törvénye. Az örökkévalóság törvénye. Az élet törvénye. Az igazság, az összhang, a szépség ... a mindeneket összefogó és egybekapcsoló nagy együttműködés törvénye, melynek összhangjában az óriás naprendszerek éppen olyan fontosak, mint a legapróbb porszem. Ez a megdönthetetlen erejű törvény az, amit Istennek nevezünk ősi magyar szóval. S valahányszor engedelmesen beállunk ennek a törvénynek a sodrába, és azt cselekedjük, amit ez a törvény, amely bennünket létrehozott és életben tart, tőlünk megkíván: se nyomorúság, se betegség, se semmiféle földi hatalom le nem győzhet, még csak meg sem félemlíthet bennünket.

/Szőlőhegyi beszéd, l974/

Ávósok I. rész

Ávósok II. rész http://default.indavideo.hu/video/Avosok_llresz

Ávósok III. rész http://default.indavideo.hu/video/Avosok_lllresz

Vérző Magyarország

Kormorán zenéjével - Koltay Gábor új filmje Trianonról

A Vérző Magyarország -- ahogy Kosztolányi Dezső nevezte hazáját --, megcsonkítva, megalázva kénytelen volt tudomásul venni, hogy szinte elölről kell kezdenie a társadalmi építkezést. A tőle kölcsönzött címválasztással arra vállalkoztunk, hogy bemutassuk: a magyar szellemi élet, a mindenkori magyar társadalom hogyan próbálta feldolgozni a feldolgozhatatlant. Filmösszeállításunk emlékezés, de egyben tisztelgés is az ősök példamutatása előtt, akik vállalkoztak a lehetetlenre, a szakadék mélyéről történő felkapaszkodásra. Ugyanakkor fel szeretnénk mutatni, hogy a XX. század végétől, egy alapjaiban megváltozott társadalmi, politikai közegben milyen lehetőségek vannak a Közép-Európában szétszóródott magyarság millióinak határokon átívelő újraegyesítésére. Erre a feladatra figyelmeztet örök mementóként a képen látható, golyók által meggyalázott Trianon-kereszt, amely 1990 előtt Kőszeg határában a lőgyakorlatok cinikus célpontjaként szolgált. A filmben közismert színészek, énekesek, közéleti személyiségek, valamint a magyar életérzést kifejező Kormorán együttes közreműködésével, klasszikus és kortárs költők, írók, tudósok, politikusok gondolatait idézzük fel. Nemeskürty István Mi történt velünk? című könyvében idézi a közelmúltból azt a magyar politikai vezetőt, aki felszólította népét: „Tanuljunk meg kicsinek lenni."

Erre a Tanár úr válasza: „Csakhogy mi nem kicsinyek vagyunk. Hanem csonkák! Ne tűrjük, hogy tovább csonkítsanak. Merjünk nagyok lenni!"

Czeke András: A Magyarok génállománya és az őstörténetek

Czeke András: A Magyarok génállománya és az őstörténetek
2010. 12. 02.
A Magyarok génállománya és az ''őstörténetek''

A 2000-ben elvégzett Semino-féle, genetikai vizsgálatsorozat, Y-kromoszómás kutatási eredményei szerint:
"-A magyar férfiak 60 %-a az EU-19-es - őskőkorszakbeli - ősapa leszármazottja.
-A magyar férfiak további 13,3 %-a az EU-18, -11 %-a az EU-7, - és 8,9 %-a az EU-4 ősapa utóda.
Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi magyar férfiak 93,3 %-a négy ősapától ered, és 73,3 %-a már az őskőkorszakban a Kárpát-medencében élt férfiak utódja." (Dr. Czeizel Endre: A magyarság genetikája 235. oldal, 3. bekezdés.)
További fontos megállapítása volt a Semino-féle vizsgálatnak az, hogy az urali népekre jellemző TAT (EU13+EU14)jelű gén a magyarokból teljesen hiányzik!

A honfoglalóknál hét mintából kettő esetben tudták kimutatni ezt a bizonyos Tat markert, ami uráli, vagy ha a jelenleg rendelkezésünkre álló archeogenetikai adatokat veszünk figyelembe, Belső-Ázsiába az ázsiai hunok irányába mutathat.
Az Eu19-es haplotípus génfrekvencia térképe Európában Semino és mtsai közleménye alapján. (Ábra: Gáspár R.)
"2000-ben, a világ egyik legautentikusabbnak elismert folyóiratában, az USA-ban megjelenő Science-ben, Semino és 16 genetikus munkatársa közös közleményt tettek közzé. A magyar népesség vonatkozásában az alábbi megállapításokat tették:
1. A magyar nép ősei a napjainktól számított 40-35 ezer évvel ezelőtt Európában elsőnek megjelent europoid őstelepesek között voltak!!
2. A magyar nép populációgenetikai szempontból ma Európa egyik legkarakterisztikusabban elhatárolható népessége (amire az Eu19 haplotípus - őskőkori genetikai marker, a magyarokban, legmagasabb százalékarányban kimutatható jelenléte utal).
3. A magyar nép legközelebbi - genetikai szinten igazolható - rokonai a lengyel, az ukrán, továbbá a horvát nép. (Mit mondott Zrínyi?: Horvát vagyok, tehát magyar! Zrínyi a szkíta jogfolytonosság okán még tudta mit beszél.)
Genetikailag olyan, hogy "indoeurópai" nem létezik. Nincs "szláv" sem, csak "európai", és értik ez alatt éppen a magyarságra legjellemzőbb haplotípusok csoportjával jellemezhető népeket. A magyar nép genetikailag európai, sőt, "őseurópai". (Természetesen a nyelvünk is és az írásunk is az!)
Géneket nem lehet "kölcsönözni", "átvenni", hamisítani, csak és kizárólag örökölni!
"A recens minták azt mutatják, hogy a 132 magyarországi és 99 székelyföldi férfitól, valamint ugyanolyan 113, illetve 84 nőtől nyert minta összetétele nem különbözik egymástól, és valamennyiüknek jó kilenctizede az európai őslakosságéval egyezik meg." - olvashatjuk a Magyar Tudomány említett számában. Fontos észrevenni: a székely és a magyar nem különbözik egymástól!
Már a honfoglalás- és Szent István-kori Magyarország lakossága is szinte kizárólag biológiailag európai eredetűekből állt."
Az un. Honfoglalók csak hazatértek őseik földjére, vérrokonaik közé.
Az Eu19 haplotípussal kapcsolatosan megemlítendő, hogy az nem csak Európában fordul elő. Tekintélyes frekvenciákkal találkozhatunk Észak-Indiában, Pakisztánban és Közép-Ázsiában is, ahol egyébként a marker legnagyobb gyakoriságát éri el.
Ezek azok a területek, ahol a szkíta, szaka, sumer, hun, szabír, pártus stb. kultúra kisugárzott és történetileg, régészetileg is kimutatható a jelenléte.

Megállapítható, hogy az őstörténet kutatás egyiptomi, indiai, sumer, ázsiai elemei egy közel 50.000 éves nép, a királyi szkíták, vagy szaknyelven szólva az EU19 haplotipus kulturális epizódjai.
Ezért a magyar nem származik sem a sumertól, sem az egyiptomitól, sem az ázsiai népektől, hanem az EU19 génállományú, Őseurópai, ősnép alkotott az emlitett helyeken civilizációkat, birodalmakat, az adott helyi populációkkal közösen.
Ezért van az, hogy a nagyon szembetűnő azonosságok mellett, karakterisztikus különbségeket mutatnak fel ezek az ősi kultúrák. Az azonosságot az EU19 őseurópai nép alapkultúrája adja, az egyedi ízt, pedig a helyi lakosság kultúrája adja.
Ettől különbözik az etruszk, a pelazgtól, a föníciai a sumertól, az indiai szaka az ázsiai huntól, az ír kelta a Kárpát-medencei keltától. Ettől más az egyiptomi, a hurrita, a káld, a méd és a pártus, de az EU19 genetikai és kulturális információs tartalma köti őket össze.
Ahol a lila árnyalat megjelenik, ott az EU19 őseurópai nép tartósan megtelepedett és keveredett a helyi lakossággal, és elvitte magával a gabonát, a sertést, a szarvasmarhát, a kerámiát, majd a kereket, kocsit, lovat, nyerget, nadrágot, zekét, kabátot és nem utolsó sorban a hitvilágot, a vallást, a társadalmi felépítmény mellérendelő, köztulajdonon alapuló szerkezetét. (ezt nevezik ma Szentkorona értékrendnek)
Ezért az őstörténet kutatás terén nem a kabátot kell a gombokhoz hozzávarrni, hanem fordítva.
Az Angol régész, Gordon Childe szerint a kőkorban létezett egy azonos műveltségű nép a Mezopotámia, Kárpát medence, Kréta háromszögben. Észrevételeit 1929-ben tette közzé a The Danube in Prehistory c. művében.
"A Kárpát medence volt a szarvasmarha európai háziasításának gócpontja, mert a vad őse itt élt a legnagyobb számban. A sertés helyi vad őseinek háziasítását a Kárpát medencéből, főleg a bronzkorból lehet kimutatni."
A Kárpát medence az őskőkor (a paleolitikum)-tól kezdve Európa legsűrűbben lakott területe volt. A Kárpát medence nemcsak az állatok háziasításának volt az egyik legfontosabb gócpontja, hanem Európa benépesedésének is.
Az új kőkorban (neolitikum) a Kárpát medencében 3 nagy műveltségkör virágzott.
-A KŐRÖS műveltség (i.e. 5.000) kiterjedt Erdélyre, Duna-Tisza közére, valamint a Dunántúl Duna-Dráva szögletére.
-A Nagyalföldön volt az alföldi vonaldíszes edények műveltsége (i.e. 4.000).
-Míg a Dunántúlon a Dunántúli vonaldíszes edények műveltsége (i.e.4.000).
Az utóbbi leletanyaga megtalálható a Bécsi és Cseh medencén keresztül egészen a Rajna vidékig.
H. Würm ( Würm a göttingeni egyetem neves professzora) kutató igazolta hogy a Kárpát medencében a gabonafélék kinemesítése az Őscirokból az i.e. 6.000 - ben már befejeződött.
Állítását igazolják a gabona termesztéséhez szükséges szerszámokat előállító kőipartelepek feltárásai és azok kormeghatározásai Tarcal, Tokaj, és Csitár határában.
A Kárpát medencéből származik
- az epigrafikai és paleográfiai írásrendszer a gyökrendszerű, fraktál ősnyelvvel
- a korong előtti és a korongolt kerámia
- a gabona kinemesítése az őscirokból
- a fémbányászat
- a fémművesség
- a háziasított sertés és szarvasmarha
- az ötvös művészet és a technikai civilizáció alapja a kerék, a kengyel!
Gordon Childe és Fritz Sachermeyr szinte egybehangzóan írják műveikben, az Európai népek tanítómesterei a Kárpát medencei scythák voltak.
Ezért köszönet és hála mindazon őstörténet kutatónak, akik a Kárpát-medencei 50.000.- éves nép történelmét, annak szeletei feltárták, illetve ezen ősnép és más népek közös múltját, az ezen együttműködésből kifejlődő civilizációk "magyar" vonatkozásait feltárták.


Czeke András
Nemzeti Híháló

Hungarofóbok

Eubekir hodzsa: Eltitkolt történelem

Manapság egyre több olyan bizonyíték kerül elő, ami igazolja, hogy hosszú évszázadokon keresztül a magyarországi történészek, társadalomkutatók, illetve más tudományágak művelői is félrevezették az ország lakosságát, becsapták a hozzájuk képest kevésbé tájékozott jónépet. Megtehették, hiszen miközben az ország lakóinak döntő többsége mással volt elfoglalva (szántott - vetett - aratott, vagy éppen másutt dolgozott, hogy a saját és mások megélhetését biztosítsa), csak keveseknek adatott meg, hogy a régmúlt eseményeivel és azoknak magyarázatával foglalkozzanak. Az írástudók nagy része pedig arra használta fel ezt az előnyt, hogy saját érdekeik, felfogásuk, vagy éppen politikai (esetleg vallási) elkötelezettségük szerint formálják a közvéleményt: eltitkolják, vagy éppen megmásítsák a tényeket.

Tovább

Kiszely a hunokról

A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET KULCSA: A BELSŐ-ÁZSIAI HUNOK

A hun-kutatás nélkül nincs magyar őstörténet. Gyökereink olyan területekre - Belső-Ázsiába - vezetnek, amely terület múltját Európában nem- vagy csak alig ismerik. A hunokkkal kapcsolatban az antik történetírás az ókori földrajztudomány évezredes képtelenségeit ismételgeti. Ammianus Marcellinus (330-395) soha nem látta a hunokat, mégis az ő "leírása" vált Európában iránytadónak: "A hunok arca alaktalan…nem ismerik a meleg és főtt ételeket, gyökereket és nyershúst esznek, úgy élnek, mint a vadállatok…"- írja. Pedig ebben az időben volt már hiteles leírás a hunokról; Olimpiodorosz 412-ben járt követségben a hunoknál és Priszkosz rhétor 448-ban Hunniában és Attila udvarában tartózkodott.

Az ázsiai hunok

A "hun" szó mongol nyelven annyit jelent, mint "ember". A hunok ismert története valamikor a késő-bronzkorban kezdődik. A hunok őshazája a Góbi-sivatagtól északra talán a Selenga folyó völgyében lehetett, birodalmuk kezdetben a ma Kínához tartozó Belső-Mongóliában, Ordosz vidékén alakult ki, de a Kr. előtti II. században már a Tárim-medencétől az Iszik kölig és a Szaján-hegységtől a Bajkál tóig terjedt. A birodalom határai állandóan változtak. Ismert történetük a Kr. előtti első évezred elején kezdődik. A kínai Konfúciusz (Kung Csiu, Kr.e. 551-479) a hunokat senjün (csenjün) néven említi, mint olyan népet, amely már mintegy 350 éve a Góbi-sivatag peremvidékén él. A Kr. előtti IV. századi kínai forrásokban már gyakran találkozunk a hunokkal, akikkel szemben a kínaiak változó sikerrel harcolnak. A hunok ismert nagy fejedelme Mao-tun a Kr. előtti 200-as években egységes irányítás alatti erős államot szervezett, melynek fővárosa Karakorum környékén volt. Kr.e. 174-ben leigázta az ellenséges tunguz, a jüe-csi (tohár) az o-sun, majd sok más népet. Ez a hun expanzió mozgásba hozta Belső-Ázsia népeit és indította el a későbbi nagy népvándorlás első hullámát. Mao-tun ekkor levelet küldött a kínai császárnak írván: "mindezen népeket hunná tettem és az összes nyilas népek egyetlen családban egyesültek". Csang K'ien kínai vezér Kr.e. 128-ban a hunok fogságába került, onnan visszatérve megbízható - számunkra is igen hasznos - adatokat közölt a kínaiaknak a hunokról. Kr.e. 122 után Ho K'i-ping kínai vezér nagy támadást intézett a hunok ellen, aminek következtében a Hsziungnu Birodalom egysége a Kr. előtti I. század közepére fokozatosan csökkent és a hunok központja az Orhon, a Szelenga és a Tola folyók forrásvidékére húzódott vissza.

Továbbiak

Kommentár: Lehet vitatni és bizonyítani az ellenkezőjét. Ám az ellenkező bizonyításáig álljon ez.  

HUN imádság

MIATYÁNK, ISTENÜNK,
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED,
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDEN NAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET, MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED  VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT, S
LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.
Kommentár: Bizony Urunk Istenünk, tudjuk és érezzük, messziről jöttünk és messze tartunk. És egy hirtelen olvasatra kattanhatsz. 

Emlékezzünk: A doni hadsereg

Részlet egy figyelemre méltó blogbejegyzésből: 
"Remélem, eljön az idő, amikor a Don-kanyar hőseiről méltóképp emlékezik meg Magyarország, úgy az oktatásban, mint a médiában vagy a közbeszédben.  ... Vitéz Somogyváry Gyula, akit a Gestapo elhurcolt a mauthauseni koncentrációs táborba, onnan hazajövet írta meg az első regényt a Don-kanyarról. Azonban az élet ugyanolyan hazugul, igazságtalanul és kegyetlenül bánt el vele, mint a doni hősökkel. Az ÁVO elhurcolta és internálta, ami következtében Somogyváry életét is vesztette. A kommunisták őt is lefasiztázták, műveit betiltották, így a Vihar a levelet… című regénye is csak 2003-ban jelent meg először. Sajnos nagyon nehéz hozzájutni, pedig az alábbi idézet is úgy gondolom élesen, tisztán és világosan mutat rá a félremagyarázott, besározott és hazugságokkal terhelt történetre.":

"Lélekbúvárok azt mondják, hogy az öngyilkosok jó része azoknak a sorából kerül ki, akik úgy vélik: értelmetlenné vált számukra a küzdelem. Mivel pedig az élet maga is küzdelem – az életüket minősítik értelmetlennek.

Arra már nem válaszolnak a pszichiáterek, mi történik akkor, ha az ember az életet nagyon is értelmesnek, kívánatosnak, nagyon is tudja, mire valónak tartja, de a benne való küzdelem – értelmetlen.

Ilyenféle lelkiállapot volt bennünk, a szerencsétlen második honvédhadseregben, amelynek ki kellett mennie Oroszországba. Minden józan ösztönünk azt súgta, hogy olyan háborúban kell verekednünk, amelyhez végeredményben semmi közünk sincs, amelyen semmit nem nyerhetünk, de mindent elveszthetünk, s amelyet a németek a tiszták szemű emberek meggyőződése szerint, már akkor elvesztettek, amikor azt megindították.

Ám a németeknek – akár hittek a győzelemben, akár nem – avval a ténnyel, hogy elindították, szívügyükké, élet-halál kérdéssé vált, míg mi a középkori, pusztán zsoldért harcoló bérkatonák meggyőződéséig sem tudtuk erőltetni a magunk lelkiállapotát.

Ha valamennyiünkben tiszta és világos lett volna az a tudat, hogy azért kell mutatványszámnak, bizonyítéknak kimennünk, mert csak így háríthatja el Magyarország a különben haladéktalan német megszállást – s evvel egyfelől ugyancsak a haladéktalan bombáztatásnak veszedelmét, másfelől pedig az államfő és a kormányfő eltávolítatását, valamint a totális háború magyar őrültjeinek uralomra juttatását, vagyis az egész magyar férfinemzedék kíméletlen harcba vetését és elvéreztetését –, akkor  még lett volna némi egység legalább a hadsereg morális harcértékében. Akkor tudtuk volna, hogy az egész magyar nemzet megmentésének utolsó kísérlete érdekében kell föláldoznunk magunkat. A honfoglalás korabeli magyar taktika, amely gyengébb erőt, úgynevezett martalékot dobott az ellenség torkába, hogy a győzelemben felbomló ellenség azután a zöm – akkori szóval tartalék – áldozatául essék, éppúgy ismerte a kisebb rész kockáztatásának a nagyobb rész érdekében való alkalmazó elvét, mint a modern korok harcászata és hadászata. Elvégre a mindenkori biztosító csapatok, főként az utóvédek feladata is ez. Elvben: föl kell áldoznunk magunkat a zöm érdekében. Katonai szempontból tehát semmi új nem volt ebben a szerepben. Meg kellett kísérelni Magyarországnak az azonnali legnagyobb rossztól való megmentését, a kisebb rossz elvállalásával, a honvédség negyed- vagy ötödrésze kockáztatása, esetleg feláldozása árán.

Ha ezt a könyörtelen szükségszerűséget nyíltan meg lehetett volna magyarázni a magyar nemzetnek, alkalmasint sokan akadtak volna maguk, akik önként vállalták volna ezt a Dugovics Titusz szerepet. S akkor jórészt olyan hadsereg ment volna ki a második hadsereg kötelékeiben, amely átérezte volna mártír-misszióját, ebben a felismerésben és önkéntes elszánásban megtalálta volna az önfeláldozásnak heroikus lelki erőforrásait is. S akkor azok, akik e hadseregből elestek, nem haltak volna meg a céltalan, haszontalan, tehát ostoba elvérzés vigasztalan gondolatával.

A baj az volt – mint már említettem –, hogy mindezeket nem lehetett megmagyarázni sem nyíltan, sem titokban, nem lehetett megmagyarázni már ezerkilencszáznegyvenegyben sem, hát még ezerkilencszáznegyvenkettőben. Sem a nemzetnek, sem a második hadsereg katonáinak. Hiszen a magyarázat egyúttal leleplezése lett volna a magyar államvezetés kétségbeesett próbálkozásának, amely már csak e kis rész kockára vetésével tudta elhárítani a nagyobb rész – az egész – feje fölött lógó veszedelmet.

Még jó szerencsének látszott, hogy a teljes magyar haderő harcba vetése ellen elég komoly és helytálló kifogásokkal, mentségekkel és ürügyekkel élhetett a magyar kormányzat. Avval, hogy egyetlen gyönge hadseregnél többet még mindig nem tudunk kielégítően felszerelni. Trianon katonai korlátozottságunk föloldása óta alig három év telt el. Ennyi idő alatt pedig képtelenség volt húsz esztendő katonai negatívumait pótolni. Képtelenség lett volna akkor is, ha a három és a világbéke jegyében múlott volna el, s mindenféle hadianyag, fegyver és felszerelés bőven állott volna rendelkezésre a világpiacokon. Ám a tíz éve folyt német fegyverkezés maga fölszívott mindent, mielőtt mások észbe kaphattak volna.

Ez az érv – fölkészületlenségünk kétségtelen ténye – ez alkalommal is meghajlásra kéztette a különben ellentmondást nem tűrő német követelődzést is. Megelégedtek a gyönge erő kiküldésével is. Romániát azonban – amelyet mi sem korlátozott az elmúlt húsz év alatt haderejének korszerű szinten való fejlesztésében – már ezerkilencszáznegyvenegyben beleszorították a totális részvételbe. Harminckét hadműveleti egységéből huszonhetet nyomban harcba kellett vetnie. Mivel a kegyesen elengedett, s így otthon maradt öt hadműveleti egységben már csak a póttartalékok póttartaléka volt, és végeredményben harmadrendűvé avult fegyverzettel ellátott csapatokból állott: Románia lényegében egész hadseregével vonult föl már a keleti háború elején a németek oldalán. 

Mi tehát még negyvenkettőben is csak a honvédség egyharmadát – valójában talán csak egyötödét – bocsátottuk rendelkezésre ádáz „szövetségesünknek”.

De ki látott annak idején a világtörténelem vagy csak a szegény kis Magyarország kártyái mögé is?

Azok a csapatok, amelyek akkor keserves nótázással elindultak, hogy hetekkel utóbb, távol orosz földön, Kurksz környékén gyülekezzenek, mindezekből csak azt látták, hogy Nagy Péternek meg még tíz másik legénynek el kell mennie a faluból, Kis Jánosnak és más ötvennek – nem. Horváth Mihálynak két lovát elviszik, Tóth Imréét meg ötven másik gazdáét nem. 

- Hol itt az igazság? – dohogott a lelkek mélyén a kérdés. – Miért kell nekünk esetleg ott döglenünk ebben a koszos háborúban, míg mások otthon szánthatnak, vethetnek, gyarapodhatnak, vagy a nóta szerint: ölelik a göndör hajú babájukat? És ha már oda kell valakinek vesznie, miért éppen én!?

Ezekre a kérdésekre még akkor sem tudtunk volna felelni, ha valamennyien tisztában lettünk volna a dolgokkal. Méghozzá a „barátaink” miatt nem felelhettünk volna. De nem is igen voltunk tisztában a hátborzongató kártyajátékkal. Melynek kisebb tétjei országok, főtétjei világrészek voltak.

Azokat is, amiket az imént mondottam, először csak attól a vezérkari őrnagytól tudtuk meg, aki Kijevtől kezdve csatlakozott a szállítmányunkhoz. Ez a fiatal, nyílt eszű s bizony keserű hangulatú tiszt, a legutóbbi időkig – ha jól emlékszem – a legfelsőbb honvédelmi tanács irodájában szolgált, s a maga szemével nézhetett bele a magyarság élet-halál dilemmájába. Abba a tébolyító örvénybe, amelyet Teleki Pál is csak a maga személyére nézve, s így is csupán annak feláldozásával tudott megoldani.

Valahogy így volt ezzel az őrnagy is. Ha valaki, hát ő érezte, hogy a negyvenkettőbeli dilemmát magyar lélekkel csak ilyen módon lehet megoldani. És ez se több, mint elodázás, de legalább időnyerés. Ám ez az úgynevezett megoldás, az egyéni igazság szempontjából: menthetetlenül és csúnyán sántít. Péternek mennie kell, Pálnak és még négy-öt szomszédjának nem. És Péter sohase érti majd meg – mert még elmagyarázni sem lehet neki: – Miért kellett éppen őneki elmennie? Miért csak neki háború ez a háború, a többieknek meg nem? Mikor neki éppen úgy nincs semmi köze az egészhez, mint Pálnak és társainak. Hát akkor ki követelheti és miért, hogy ő vérezzen s talán meghalljon, holott a többi tovább él békességben?

A Péterek sorsa fölött való döntés szívszorongató problémája késztette ki ezt a kis őrnagyot a frontra! Ő is ott volt a döntésnél, és látta a gyötrődéstől kisajtolt verítékcsöppöket az ország élén állók homlokán. 

És otthagyván a Budai Várat, kijött, hogy ő is osztozzék a Péterek sorsában. A lelke nyomásától akart szabadulni. Lássák a Péterek, hogy nem volt más út.

Nyilvánvalóan ugyanez késztette öreg kormányzónk elsőszülött fiát, a nemrég kormányzóhelyettessé választott ifjabb Horthy Istvánt is arra, hogy ugyancsak kijöjjön a frontra. Száz oka is lehetett volna az otthonmaradásra, hiszen nem azért választották kormányzóhelyettessé, hogy idekint kergetőzzék mint vadászrepülő főhadnagy az orsoz Rata-gépekkel, mégis kijött.

Azért, hogy Péter ne érezze magát kitaszított mostohagyereknek."

Forrás és továbbiak ...




Kommentár: "Kommunista, fasiszta egykutya. Rossz iparos." Egyik sem szavahihető. Bár a történelmet a győztesek írják, ám míg írmag marad, az igazság felszínre tör és napvilágra kerülnek a "győztesek" hazugságai is.  "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában."

Az aradi 13

Az aradi vértanúkról

Petőfi Sándor: Nemzeti Dal
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

(Pest, 1848. március 13.)

Kossuth Lajos

Kossuth Lajossal személyesen nem találkoztam. :) Hírből viszont hallottam róla, már 1957 környékén, amikor is a berzencei kastélyban laktam szüleimmel. Na nem mint a kastély tulajdonosa. Emlékezetem szerint bentlakók csak mi, na meg a bolondok voltak. Az ő területüket egy rács választotta le, ami mögött nagyon furcsákat láttam. Például egy - gyermek szemmel -  nagy darab hölgy mutogatta nekem a melleit meg a szoknyáját emelgette. Biztos közönségre meg egyebekre vágyott. Nem tudtam mire vélni három évesen.
Egy szobánk volt - a kastély nem elékezem hányadik emeletén - a folyosóról nyílt. (Istenem. Itt feleztem meg apámmal az ő színes ceruza készletét, egy barokk íróasztal nagy alsó fiókja segítségéve. Résre húztam, abba helyeztem a színes ceruzát és igyekeztem, hogy a felénél törjön. Igazságos legyen az osztás. Apámnak is maradjon, a magáéból. Apám furcsán nézett rám, mikor boldogan vittem neki az ő részét.) Több szoba is volt nyilván, és amikor én a szomszéd szoba iránt mutattam érdeklődést - hogy hát benéznék oda is, mi is van ott - anyám így szólt: Oda ne menj, mert elvisz a Kossuth Lajos. Utána még hallottam, hogy ennek a Lajosnak elfogyott a regimentje. Anyám gyakran emlegette is, kisfiam, katona, artista, politikus soha ne légy, mindegyik az életével játszik. És különös. Mindegyik hivatás iránt erős hajlandóságot éreztem. 

Muszlim szemmel a magyarokról

Találtam egy levelezőpartnert, aki muszlim ám magyar anyanyelvű és Törökországban él. Néhány érdekes gondolat tőle: 

1) A magyarság nagy valószínűséggel soha nem tudta volna megvetni a lábát a Kárpát-medencében és soha nem tudott volna létrehozni önálló államot, királyságot, ha az iszlám vallású kabar muszlimok, majd a kálizok, illetve a később csatlakozott muszlim népek nem segítenek ebben! A magyarság a Kazár Birodalomban ismerkedett meg az iszlám vallással, ahol keresztények, zsidók, muszlimok mindaddig békésen éltek egymással, míg a kaganátus vezetői át nem álltak a zsidó oldalra. Akkor a muszlim kabarok fellázadtak, mindössze 3 törzs maradt. Akik csatlakoztak a magyarsághoz és velük együtt érkeztek meg a Kárpát-medencébe. A magyarság a Kazár Birodalomban tanulta meg a békés egymás mellett élés tudományát, ahol azt látták, hogy külön templomai vannak a keresztényeknek, zsinagógái a zsidóknak, mecsetjei a muszlimoknak. Illetve külön iskoláik, bíróságaik, bíráik is voltak. Egy iszlám vallású kádi (bíró) például nem ítélkezhetett a nem muszlim felett, vagy egy keresztény bíró nem foglalkozhatott a zsidók ügyeivel… erről írja László Gyula „Múltunkról utódainknak” című (Püski Kiadó Bp., 1999) könyvében, h a magyarság „iszlám műveltséggel” érkezett a Kárpát-medencébe. Megállapítását nyilván azokra a tapasztalatokra alapozta, melyeket a honfoglalás-kori sírok feltárása során szerzett. A régi temetőkben nyugvók egy része ugyanis nagy valószínűséggel muszlim volt. Erre utal egyes sírok tájolása, illetve a sírokban talált leletek. Ezek közül az egyik legjelentősebb, amit Kiszely Istvánnál is olvashatunk, hogy őseink használtak fogkefét (míszvakot), ami egy bizonyos sivatagi cserje gyökeréből készölő, a muszlimok körében ma is népszerű és használatos dolog. Nemcsak azért, mert természetes anyagból, és nem nejlonból, vagy műanyagból készült, hanem mert használat közben olyan anyagokat juttat a szájüregbe, ami segíti a fogak épségének megőrzését. Valaki írt is róla egy magyar nyelvű tanulmányt – ami tudtommal soha nem lett tudományos szenzáció – h a magyarság honfoglalás-kori sírjaiból előkerült fogazata sokkal épebb volt, mint pl. a környező népeké. az Árpád-házi királyok alatt szolgáló muszlim kamarások, katonák, pénzverők, vámszedők, kincstárnokok, mind ilyen természetes fogkefe használó muszlimok voltak. Nélkülük nem működhetett volna a királyság. Igaz, pápai nyomásra folyton a tevékenységüket és a hitük gyakorlását tiltó rendelkezéseket hozak ellenük… de a királyok ezeket a saját és országuk érdekében igyekeztek nem betartani, nem betartatni. Amikor az al-andalúziai muszlim tanító Al-Garnáti 1150 táján megérkezett Magyarországra megkérdezte az akkori királyt, miért szereti a muszlim katonáit, azt a választ kapta, ezért mert azok nem részegeskednek, nem paráználkodnak, megbízhatóak (mert ez a vallási elírás számukra), ezért aztán meg is kérte a muszlim utazót, amikor az keletre távozott, h küldjön még neki ilyen katonákat!

2) A Kárpát-medencei Magyarország csak addig tudta megőrizni, önállóságát, királyságának hatalmát, a nyugati hódítókkal, a keresztény vallási fanatizmussal szemben, amíg a muszlim alattvalóira támaszkodott. IV. Kun László volt, az utolsó magyar király, aki próbált újra kapcsolatokat kialakítani a keleti rokonsággal, az akkori iszlám világgal… meg is kapta a „beosztását” emiatt az akkori pápától! Nem kevésbé a püspökeitől… Ezután vált Magyarország Európa, illetve az európai kereszténység védőbástyájává! nem a saját főnemesei, főurai, főpapjai, papjai árulták el a magyarságot? Nem nekik köszönhető, hogy Magyarországon előbb a latin, majd egészen az 1800-as ével elejéig a német volt az államnyelv?

3) Vannak persze másutt is hasonló sorsú népek. Példaként egy kaukázusi népcsoportot említenék, amely lehet, hogy genetikailag közelebb áll magyarokhoz mint a törökség. Közülük is sokan magyar származásúnak gondolják magukat, de az elmúlt 80 év során – ha nem tévedek – négyszer is változott az írásbeliségük… arab, cirill, latin írásjeleket is használtak… mi maradt a múltjukból? Vagy mi maradt az itteni törökség oszmánkori nyelven, arab írásjelekkel leírt tudásából. Nekem megvan Ibrahim Pecsevi (Pécsi Ábrahám) eredeti oszmán-török nyelven írott Magyarország történetéről szóló könyve, és sok más eredeti forrást is próbáltam/próbálom megszerezni. Tavaly például megvettem egy nagy tudású török nyelven író történész, egykori diplomata könyvét és abban olvastam pontosan milyen levelet is írt Batu kán IV. Béla magyar királynak és az mit válaszolt rá… Hihető vagy sem, de a mongol kán, nem a magyarokat akarta Muhi pusztánál tönkre verni… Európát akarta leigázni… Mint ahogy a törökök sem elsősorban magyarokkal akartak hadakozni… Bécs ellen fenekedtek… Magyarország előtt akkoriban két lehetőség volt… mit ahogy később is mindig voltak alternatívák… de a magyarok sohasem a testvérnépeik mellé álltak… És sem hittem annak a mongol embernek, aki jó pár évtizede azt mondta: egy vérből valók vagyunk! Nem is érdekelt akkoriban ez a mondás!