A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hazafiság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hazafiság. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 29., vasárnap

Magyar Hősök Emléknapja

Az ünnep eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza, amelyet báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezett, s amely arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek. A jogszabály kimondta, hogy megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét.

Az önkormányzatok vagy a tehetősebb polgárok már az első világháború elején több faluban emléktáblát emeltek az elesetteknek. 1915-ben megalakult a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB), ám a szervezet által propagált, a magyar önfeláldozást hirdető szimbólumot kevés helyen állították fel.

A második világháború utáni első években még megtartották a Hősök emlékünnepét, sőt emlékművek is készültek. Az ünnep azonban fokozatosan elhalt, mivel a Horthy-hadseregben szolgált katonákat egy fasiszta hadsereg tagjainak minősítette a mindinkább a kommunisták által uralt politika. A szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizottság is azt követelte a kormánytól, hogy szüntesse meg az emléknapot. 1956-ban kicserélték a Hősök terén 1929-ben elhelyezett emlékkövet, s a Gebhardt Béla által tervezett magyar hősök emlékkövét állították a helyére. Sok helyen még ezután is megemlékeztek az elesett katonákról, csak nem május utolsó vasárnapján, hanem halottak napján.

A 2001-ben már ismét megünnepelt emléknap azoknak a névtelen hősöknek állít emléket, akik Szent István óta áldozatot hoztak a hazáért. 2001. augusztus 18-án a millennium jegyében Budapesten ünnepélyes keretek között újraavatták a megújult Hősök terét, átadták az ezredéves emlékmű megszépült szobrait, és katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták a hősök emlékkövét, amely köré - védelme érdekében - korhű megjelenésű, öntöttvasból készült kerítést emeltek. / Forrás /


Mert a hősök és a szentek újra születnek,
Meséken nő fel, mind ki gyermek,
Anya a gyermekét saját nyelvén kérdi.
A költő visszatér, a dalnok újra zengi,
Mert az élet harc, örökös küzdelem,
Ezért mégis, megmaradsz nemzetem.
/tlg/ 

2010. december 19., vasárnap

Gyóni Géza: Csak egy éjszakára

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
   Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,


Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
   Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.


Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
   Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, -
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.


Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
   Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam... feleségem...


Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
   Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.


Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
   Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!


Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
   Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
- - Csak egy éjszakára küldjétek el őket.


Gyóni Géza

Eredetileg Áchim Gézának hívták, 1884-ben született Gyónon a helyi pap fiaként. Alap és középiskoláit Szarvason illetve Békéscsabán, az evangélikus Rudolf Főgimnáziumban végezte, majd Pozsonyban papnak tanult, ám  húszévesen egy lelki válság hatására öngyilkosságot kísérelt meg. Ezután szülőhelyén jegyzőgyakornok. A közigazgatás nem neki való, újságírónak állt és verseket írt. Az Új Idők és a Pesti napló hozta kezdetben Petőfi és Vajda János hatását mutató verseit, de  a Hét-ben is publikált. Ady hatására lelkes pacifista, utóbb a nacionalisa propagada nyomán a háborús uszítás apologétája és ebben a minőségében a kor ünnepelt és Ady által immár megvetett költője. A fronton katonaként megtapasztalva a háború borzalmait megváltozott a hangja. Juhász Gyula szavaival: 1914-ben a háború költőjeként indult a lengyel mezőkre, s 1917-ben mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vértanúja esett el. Mindez tényszerűen: Przemysl orosz ostroma  alatt írta meg életművének legmaradandóbb, máig érvényes versét, a Csak egy éjszakára címűt, amelyben a bakákat halálba küldőket és a háborún vagyonokat kereső otthoniakat ostorozza. Hadifogságba esve a több mint hétezer kilométerre fekvő Krasznojarszkba került, ahol 1917. június 25-én  33. születésnapján társai elmondása alapján elborult elmével hunyt el.


2010. november 14., vasárnap

Csaba vezér

Olyan magyar államra van szükség, amely nem rombolja, hanem óvja magyar nemzetét, olyan társadalomra van szükség, amely átérzi a történelmi sorsközösségét a Kárpát-medence és a nagyvilág minden magyar közösségével - mondta szombaton Nyárádszeredán Kövér László.
Kommentár: Ebben nincs hiba. Mü es egyet értünk. Mert nyelvet lehet cserélni, ám géneket nem. Miáltal kutyából nem lesz szalonna. A Teremtő akaratából a hősök és a költők újra születnek, így él a (hun-han-kun-szan) azaz magyar úrság-szellem. Hajrá Magyar Úrság, hajrá Magyarország. 
Lássátok szömtükkel ...