Kossuth Lajossal személyesen nem találkoztam. :) Hírből viszont hallottam róla, már 1957 környékén, amikor is a berzencei kastélyban laktam szüleimmel. Na nem mint a kastély tulajdonosa. Emlékezetem szerint bentlakók csak mi, na meg a bolondok voltak. Az ő területüket egy rács választotta le, ami mögött nagyon furcsákat láttam. Például egy - gyermek szemmel - nagy darab hölgy mutogatta nekem a melleit meg a szoknyáját emelgette. Biztos közönségre meg egyebekre vágyott. Nem tudtam mire vélni három évesen.
Egy szobánk volt - a kastély nem elékezem hányadik emeletén - a folyosóról nyílt. (Istenem. Itt feleztem meg apámmal az ő színes ceruza készletét, egy barokk íróasztal nagy alsó fiókja segítségéve. Résre húztam, abba helyeztem a színes ceruzát és igyekeztem, hogy a felénél törjön. Igazságos legyen az osztás. Apámnak is maradjon, a magáéból. Apám furcsán nézett rám, mikor boldogan vittem neki az ő részét.) Több szoba is volt nyilván, és amikor én a szomszéd szoba iránt mutattam érdeklődést - hogy hát benéznék oda is, mi is van ott - anyám így szólt: Oda ne menj, mert elvisz a Kossuth Lajos. Utána még hallottam, hogy ennek a Lajosnak elfogyott a regimentje. Anyám gyakran emlegette is, kisfiam, katona, artista, politikus soha ne légy, mindegyik az életével játszik. És különös. Mindegyik hivatás iránt erős hajlandóságot éreztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése