2010. szeptember 25., szombat

Adósrabszolgaság

Nevezzük magyarul meg a dolgokat. Nevezzük bátran a romákat cigányoknak, mert úgy ismerték meg és nevezték el eleink őket. Ne hogy már átirassák velünk még az anyanyelvünket is!
Nevezzük nevén a dolgokat, tehát ne devizahitelesekről beszéljünk, hanem adósrabszolgákról. Mert azok! És szabadítsuk fel az adósrabszolgáinkat, akiket fogságba ejtettek a birodalmiak, a bankok!
Megy a végbéltermék kenése a médiában, hogy így a bankok, úgy a törvények. Az viszont a búbánatos lámalingvában sem látszik, hogy a munkanélküliségből és az ebből fakadó megbetegedésekből, hogyan lesz hitelfizetés, na és mi akadályozhatná meg azt, hogy az adósrabszolgák menete a kénköves hajléktalanság irányába meneteljen?
Bizony. Az adósrabszolgák becsületfosztott csontbrigádja erőltetett menetben halad a kilátástalanságba, ahogy a Musza Dag negyven napjában az örményeket terelték a török hatóságok a pusztába. Ahogy a magyar zsidóságot is bavagonírozták! Na ez a hétköznapi fasizmus!
Megy a végbéltermék kenése az agymosoda médiában, hogy hogy is jönnek ezek ahhoz, hogy az államban, az állam segítségében reménykednek? Hogy is jönnek ahhoz, hogy a becsületes adófizetők által a közösbe tolt javakra kacsintgassanak és aztán ugye ebbéli feltételezett széndékukban ne fizessék majd a hiteleiket? Hogy képzeli azt bárki, hogy valaki nem fizet? Nem fizet meg?!

Nos álljunk meg egy szóra.
A piac az vásártér. Míg világ a világ, a piacot a hatalom biztosította és felügyelte egyben. Bizony-bizony, az adó ellenében, mert az adó az védelmi pénz is egyben, míg világ a világ. Mert miért maffia is a maffia? Azért mert a védelmi pénzeket nem legálisan, hivatalosan szedi be.
Mondjuk ki, nevezzük nevén azt a jelenséget, hogy a magyar állam ( beleértve a törvényhozást és az erőszak szervezeteit) és a nemzetközi bankok egyaránt maffiózó jegyeket mutatnak fel.
Papíron kicsinálják azt, hogy te például felveszel 5 millió hitelt, fizetsz is, ám az egyszer csak már 7 milliós hitellé válik? Hát mi a hervadt kányapénisz ez? Ez bizony hamiskártyásság, sipizmus.
A média mossa a magyar állam illetve a törvényhozás mocskos kezeit és üvegzsebeit. Mert ugye ki a kókadt equuslingva vette fel a nagy pénzeket a népe – választói és adófizetői – kasszájából védelmi pénz gyanánt? Miért kapják a képviselők, a bírák a kiemelt fizetéseket? 
Majd lássuk csak kik harácsoltak - az állami vagyok "kivásárlásával majd visszalizingelésével - vagyonokat az általuk hozott sipista törvények alapján? Bizony-bizony az elmúlt húsz év politikai osztálya. Nehogy már azzal jöjjenek most ebből a politikai osztályból a munkaszolgálatos antikatona lisbsik, hogy a Kádárjános meg elvtársai vitték haza a javakat még a cuclizmusban! Nehogy azzal jöjjenek már a  szavazófülke forradalmárok, hogy azok vették fel a devizahiteleket, akik nem jól kalkuláltak, tehát nem számoltak azzal hogy elvesztik a munkahelyeiket és egészségüket ám a házukat oda kell adják! Igen. Nem számoltak azzal hogy kifosztják őket. Elveszik vagyonukat, piacaikat, munkahelyeiket, jogaikat és egészségüket!
Egy parancsnok, nem csak azért felel, amit megtett, hanem azért is, amit elmulasztott megtenni!
Az adósrabszolgaság kialakulásáért a magyar törvényhozás a felelős. 
A mai és a közelmúlt ( húsz év) elvtársurai, és az úrelvtársak egyaránt. Elmúlasztották meghozni azokat a törvényeket, amelyek meggátolták volna azt, hogy az adósrabszolgaság kialakulhasson, és az adósrabszolgák ide jussanak, ahova. 
Ne jöjjön senki a munkaszolgálatos-antikatona-USA bérencek, avagy a szavazófülke forradalmat imitáló narancsköztársaság alattvalói közül, hogy az ilyen nem előre látható! Hogy nem kellett volna, avagy lehetett volna meghozni azokat a törvényeket, amelyek egyszerűen nem teszik lehetővé a hamiskártyásságon alapuló vagyonból - a megélhetés anyagi alapjaiból - való kiforgatást!
Jobb helyeken – például Kína – az ilyen törvényhozókat és apparátust a falhoz állítják! Nem hírdetik a korrupció elleni harcot, hanem a korrupt vezetőket egyszerűen kivégzik! Ugye?
Mert igenis a védelmi pénzért, az adóért teljesíteni is kell! És mindazok teljes joggal és okkal apellálnak, akiket - sipista kisbetűs trükkökkel -  kikaptak sorainkból és most a mi asszisztériánkkal viszik őket az otthontalanság, a munkanélküliség mezőire. . Addig persze míg csak tízezrekről volt szó, mindenki jól megmagyarázta, kente a fekáliát rájuk, hogy na ezek a lúzerek, a nímandok a … akik még az apró betüket sem tudják elolvasni … ám most már mikor százezreket és milliókat érint a dolog …
Hát mi a vérvörös kutyapénisznek választjuk, tartjuk el képviselőinket, a törvényhozást? Hol a becsület? Elszámolást 20 évre az újratermelhető nemzeti vagyonnal! Elszámolást a törvényességgel? Elszámolást a törvényekkel! Elszámolást a húsz év hazai kamataival, kik állapították meg és miért? Igazságot, becsületet és védelmet a népnek!

Nincsenek megjegyzések: