Szart ér a harag, hatalom nélkül.

Katona koromban - sorállományú - szakaszvezetőként kerültem konfliktusba egy-  hivatásos - főtörzsőrmesterrel. Hatalmas szakadék tátongott köztünk mind korban, mind intelligenciában és képzettségben. Ám mindketten a Varsói Szerződés harcosai voltunk és egy helyre sodort a sors. A konfliktus lényege az hogy a főtörzs szigorúan végre akarta hajtani a törzsfőnök által előző nap kiadott kiadott parancsot, miszerint a helyiségek kulcsdobozait, csak a hivatásos állomány tagjai vehetik fel. A parancs nem volt "finomra hangolva", ugyanis több hivatásos beosztást sorállományúak töltöttek be. Így én is.  Így aztán én - máról holnapra - nem kaphattam meg az irodám kulcsát tartalmazó kulcsdobozt. Zászlóalj KISZ titkár voltam ez időben. A kulcsdobozomat - azaz a KISZ iroda kulcsát - a zászlóalj parancsnok politikai helyettese vehette fel csak rajtam kívül. Az alternatíva tehát az lehetett volna, hogy a zászlóalj parancsnok politikai helyettesének Vanek úr módjára odaszólok, hogy  őrnagy elvtárs lenne oly kedves elballagni  portára a kulcsdobozomért, aztán majd ha arra jár a büfét érintve hozhatna akár a kávém mellé egy kis frissítőt. Lehet rum is. (Ha tartottak volna.)

A katonai szabályzat alakisága betartása mellett zajlott a dolog, melynek egy pontján hívtam a hibás parancsot kiadó őrnagyot - a törzsfőnököt - , hogy akkor most mi is van? Ő a vonal másik végére kérte a főtörzset, aki aztán rövid ideig mintegy 30 centiméterre tartotta a fülétől a kagylót. Hatalmas "lebaszást" kapott. ( Ezt így mondtuk, nincs mese.) Szerencsétlen aztán kapkodva átadta a kulcsdobozomat, majd szinte fulladozva, dadogva hörögte nekem, hogy: "Úgy kibaszok én magával, úgy kibaszok én magával ... "

Szerencsétlen ugye - fegyelmezett katonaként - végre akart hajtani egy rossz parancsot, majd az aki a parancsot kiadta őt dorongolta le. Így főtörzsünk bűnbak keresésében engem, a konfliktus kipattantóját  látott a célkeresztben. (Komolyan sajnáltam. Ilyen alkalmakkor lehet agyvérzést kapni. És ő már ott volt a korban.) No ez nem egy Rejtő könyv volt, amit a heverőn hason fekve olvasgat az ember és közben tele pofával röhög, hanem a korabeli való világ és bizony a laktanya kapuban ügyeletet ellátó főtörzs bármikor visszafordíthat akár egy őrmestert is, nem egy sima szakaszvezetőt. Nem volt mentességi jogom, mint ma a képviselőknek. Így aztán könnyen gallyra mehet a laktanyából kijutás, a hazamenetel, a varsói szerződés katonájának minden szabadsága és öröme. 

Csak szerét ejtettem a fenyegetés jelzésének az őrnagy elvtárs irányába - aki ugye a törzsfőnök - beosztásában fungált, hogy veszélyeztetve érzem magam az esetet követően. Mire ő nagy katonai bölcselettel a következő mondattal szegte el a szálakat: Lacikám, szart ér a harag hatalom nélkül. Ezt jegyezd meg. (Csendőrpertuban voltunk. Én magáztam és elvtársaztam őket, ők tegeztek és Lacikáztak engem. Már amelyik kedvelt.)

Megjegyeztem és figyeltem. Immár 34 éve. A tétel igaz. A civil életben is. Tervutasításos rendszerben, demokráciának nevezett pénzdiktatúra járma alatt egyaránt. Lehet jó, lehet rossz szándékod. Egyaránt nincs esélyed az érvényesítésére, ha nincs hatalmad hozzá. Érvényes továbbá ez a tétel a ma született csecsemőtől, 

Magyarország kormányfőjéig.  Hovatovább ugyanúgy érvényes ez az államok, nemzetek viszonyában. Ahogy Rómában a házi béke zálogának nem csak a tűzhely melegét, hanem főként a kemény falloszt tudták, úgy bizony a nemzeti szuverenitás alapja ma sem más, mint az ütőképes hadsereg. Na és ez az, ami nekünk magyaroknak mára - 20 év "eredményeként" - nincs.
Katonailag impotensek lettünk. Román katonatisztek - ma ugyanúgy mint Károlyi vörös gróf idején - nyugodtan rúzsozhatnák a szájukat és púderezhetnék a pofájukat a budapesti kávéházakban,  a szlovákok meg szinte akadály nélkül indulhatnának meg a Duna vonalán megbeszélni sligovica - esetleg borovicska - mellett szerb testvéreikkel, hogy akkor most már mi is legyen ezzel a magyar kérdéssel. Van-e igyén ma már ilyenre, hogy Magyarország?
Mi kérünk elnézést balliberális értelmiségi nemzet testvéreinktől ... Mert mi voltunk a hülyék, hogy hagytuk őket, hiszen ők ezért jó pénzt kaptak gazdáiktól. És mi? Úgy állunk itt, mint aki leejtette a szappanját a gőzben és érte hajolt ...

Azért az sem lehet véletlen, hogy mind az Antant mind az EU - avagy a transzatlanti hatalom - mintegy 30 ezer főben tartotta és tartja kívánatosnak a magyar véderő létszámát. Ott ahol a zsoldosok létszáma ( adószedők, rendőrség) többszöröse a honvédek számának ott mi is van? Ki az Úr? Kié az ország? A válasz: Aki megfizeti, pontosabban lefizeti. Aztán ha nem rentábilis számára, odébb áll ... itt hagyva a vörös-iszapot ...