Mai mese
Hol volt hol nem volt, hét folyón is túl, a Kárpát medencében, hogy volt egy kárpótlás. A kárpótlás során a kárpótoltak árverés útján az aranykorona értéknek megfelelően osztatlan tulajdonjogot szereztek 20 hektár földre. Mintegy 75 aranykorona értékben. A terület eredetileg legelő volt, ám legeltetni tilos. És ekkor jött a Natura 2000. A mai piaci áron 600 Ft/m2 terület értéke 120 millió forint lenne. Ez ugye egy combosabb budai villa.
A kárpótoltak nem rendelkezhetnek a területtel. Sőt! Ki vannak téve büntetésnek. Ez nem kárpótlás. Ezt úgy hívják kibaszás! Hát a bárcás húha anyjukat - ki nem nyelte le őket - azoknak, akik ezt így csinálták ki. Ők a baromarcúak.
Igen. Palimadár vagyok, akit palira vettek és madárnak néztek. Devizaadós. Uram, add meg a nyugalmat, hogy beletörődhessek a megváltoztathatatlanba! Uram add meg az erőt, hogy megváltoztathassam, ami szükséges és elégséges! Egyben Uram add meg a bölcsességet, hogy az iménti két dolog között különbséget tehessek. Mert nékünk Szentatyám nagy erőt ád, hogy nem tudjuk pontosan mit is akarunk, ezáltal a szándékok bizonytalanságából a cselekvés bámulatos szabadsága fakad.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mai mese. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mai mese. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. november 4., csütörtök
2010. augusztus 26., csütörtök
Mai népmese: Helyi adó I.
Az úgy kezdődött, hogy Tilk János nagyapámat – valószínű – rábeszélte Tilk György nagybátyám, hogy menjenek lakni Somogyvámosról Balatonboglárra. A kirajzás ugyanis már a hatvans évek elején elindult és a Vámosról Boglárra költözőknek szüksége volt, mind kőműves munkára és mind fuvarra. Nagyapámnak voltak lovai és szekere is így fuvarozni is tudott. Az istrángot már én alakítottam derékszíjjá Boglárott a padláson egy rokon sráccal, aminek a papa nem örült. Gyurka bátyámat kőmívesnek taníttatta nagyapám, apámat suszternek, de Géza ( az apám) ezt nem hagyta, így tanár lett végülis. Iparkodni kellett bozony, kellett mindig az ötlet, amiből pénzt lehetett csinálni. Ekkor már – ezek a hatvanas évek eleje ugye – kellett a pénz, mert a házi gazdaságból már a kenyér sem került ki. Nagyanyám ritkán gyújtotta be a kemencét. ( Vagy nem jutott tüzelőanyaghoz, vagy jó liszthez, vagy ... nem érte meg? ) Biztos láthattam, hogy süt nagyanyám kenyeret, de nem emlékezem rá. Sőt! Úgymondják a Lizi (mert így ismerjük) még sört is tudott főzni. Na azt se láttam.
A nyárikonyhára viszont emlékezem. Igen. Ott találtam valami fényes hegyeset az eresz alatt eldugva, én meg ugye kalapáccsal igyekeztem elválasztani a lövedéket a hüvelytől. Mintha nagyapám nagyon ideges lett volna, a gyújtólövedék, a kalapács és az én látványomra. Ám ez csak epizód. Meg is kóstoltam annak a gyújtólövedéknek a hüvelyéből a saját vizeletemet, mert azt játszottam hogy kiscsikó vagyok és szomjas. Végülis a saját vizeletét kevés ember kóstolja meg, nem? Másét meg még kevesebben, azok is orvosok voltak a történelem során és a cukorbetegséget ismerték fel ilyen módon. No akkor nem éreztem édesnek, bezzeg most bizonyára az lenne, csak ugye ma már nem játszom kiscsikót ...
Szóval felmentek lakni Boglárra Vámosról. Mondjuk ez engem – akkor - nem nagyon zavart, mert én a mamához, a papához, Bözsi nénémhez meg a két fruskához - Gyöngyi és Éva unokatesóim - mentem. Gyurka bátyám meg amúgy, mindig ott volt. Szóval nekem tök mindegy volt, Vámos avagy Boglár. Nekem a család testesítette meg a helyet, az otthont. Nekem szerencsém volt, mert mindig otthon laktam.
Bár a háromlábú suszterszék, amiben Vámoson kimostuk Gyöngyivel és Évával a zsírosnak – koszosnak látszó kártyát – mintha nem jött volna Boglárra. Így a kártyamosás el is maradt.
Bár a háromlábú suszterszék, amiben Vámoson kimostuk Gyöngyivel és Évával a zsírosnak – koszosnak látszó kártyát – mintha nem jött volna Boglárra. Így a kártyamosás el is maradt.
Szóval a Tilk familia János- János ága így keveredett Balatonboglárra.
Ám minden változást bonyodalmak követnek. Így volt ez esetünkben is. A juss kérdés, csak ott munkált. Mi is az a juss?
Hiába keresed az Interneten. Az én sváb-magyar világomból jön a megfejtés: Igazságos Jog. A családban ugyanis mindenki, mindenkit szeretett és egyenlően. Így minden családtagnak - a szereteten túl - járt az igazság, a jog és ami ebből következik, a közös javakból vagyon és pénz, ha elhagyja a házat, a megélhetéshez. (Na ezt szépen megmondtam.). Pucér seggel a sváb a sajátját nem ereszti. Ez a juss. Tanulja meg minden magyar! (Jó lenne bizony megtanulni, hogy a Jog, a Vagyon és Pénz a családban - na és a nemzetben is - mindenkinek jussa, nem csak a külfüldi befektetőnek és az ő szálláscsináló lakájainak. A cuclistáknak és a szadeszeseknek.)
Na itt állt elő a bonyodalom. Mert a kisebbik fiú – nevezetesen apám – nem akart suszter lenni. Mi több, neki a falu sem volt elég. Szökött is. ( Lehetett volna a kedvenc nótája, a: Már én többet nem kapálok ... ) Vitte a történelem. Így jutott el Budapestre – a családi emlékezet szerint az ELTE-re – majd miután elköltötte a kezéhez adott pénzt és elsőre pénzforrásra nem talált hazaszaladt. Egészen Pécsig az akkori Pedagógiai Főiskolára , ahol aztán szerelmes lett anyámba és ez meghatározta sorsát. Ez az írás viszont nem családregény. Így most ugrok is – mint szerző - és máris a hetvenes évek állnak elő. Még a hatvansa években a két nagyszüle úgy döntött, kiadják ennek a kis gézengúznak is - itt apámról, nem rólam és az unokámról van szó - a jussát, aki összevissza kolbászol a világban. ( na ez volt apám.) Nagyanyám kapálni járt – nagyon jól vágta, nagyapám meg nádazni, meg minden olyat megtett, amiből haszon lehetett és nem bukott le. Mondjuk ezt apám is örökölte. Nekem eszembe sem jutott olyan trükk, amit nekem apám bor mellett elmesélt. Ám én ma már erre nem legyintek, viszont megjegyzem a bajszom alatt, hogy a Teremtő mindenkinek adott. Nagynak a jogot, kicsinek a ravaszságot. És bizony ki-ki azt teszi, amit tehet.
Szóval nagyapám kinádazta, nagyanyám kikapálta azt a telket, ami háromszorosa volt annak, ami most van ott Balatonbogláron a Mikszáth Kálmán u. 3. alatt.
A házat családilag megépítettük. Apám – miután nagyapám már nem tudta használni bor és zöldségtermelésre – eladta a kétharmadát. Így jutottunk – családilag – pénzhez. Meg kell állapítsam pénzt (!) addig nem láttunk. Anyának lett bundája ( Panofix) és elutaztak együtt külföldre is. Erdélybe. Külön külön az oktatásügy persze már megutaztatta őket, apámat Moszkvába, anyámat Drezdába. Ettől persze maradt még pénz, a szerkezetre. Bizony a pénz. Sokáig én sem láttam. Persze, voltak - családi - legendák, hogy nagyapám a negyvenes évek során – miután postáskodott és sokakat ismert – feketén is vágott – mert bátor is lehetett – és sok pengő került be a párnacihába – most tette volna a Lizi nagyanyám a bankba? – és az úgy elszállt, ahogy a pernye. Millpengő lett belőle. Mondjuk én ebből azt a tanulságot vontam le apai ágon, tudunk mi vagyont és pénzt is gyűjteni, ám a történelem nem hagyja.
Szóval ott tartok, hogy nagyapám már nem tudott mit kezdeni a kinádazott kikapált telekkel, így a fia rendelkezésére bocsátva épült a ház. Sosem felejtem Berg dédapámat, aki a pipáját szívva – semmit nem csinált csak vigyorgott a Mandula fa alatt – nézte, hogy húzom én fel nem kézi, hanem láberővel Gyurka bátyámnak a téglát a csigán. (Nagyapám szerint dédapám hajlamos volt arra, hogy mást engedjen a nehéz munkához.) Saját találmány a B32 falazóblokkhoz. Egy pálcát eresztettem át vasból a középső lyukon egy kampóval felül alul egy stiftel, így hármat is fel tudtam húzni a kötélen. Nézték is milyen okos ez a gyerek. Kíméli magát. Nem kézzel – a kisebb izmokkal – hanem lábbal dolgozik. Igaz ekkor már régen a furulyát orral is tudtam fújni, meg kézen is jártam lépcsőn fel, azon le. Szóval szerettek és várták a mutatványaimat.
Maradjunk abban hogy a ház felépült. Pedagógus kölcsön is volt rajta. Az öregek kiköhögték, ám mire ez történt a húgom is kis kaland után Pestről hazatért a gyerekkel. Követte a gyerek apja is, ám ő még pottyintott egyet Lellére aztán visszatért a fővárosba busz-sofőrnek.
Szóval ott állt a Ház.
Erre dalom van az Otthon és Itthon címmel: http://www.youtube.com/watch?v=gSwfS5EuLbU
Aztán meghaltak. Dédapám, nagyszüleim és szüleim is. Gyurka bátyám is, aki azt mondta, az ember akkor nő fel, ha már nem élnek a szülei.
Így jártam én is. Maghaltak és ott maradtunk a húgommal tulajdonosnak a házban, a házra. És akkor jött az önkormányzat a települési építményadóval.
Folytatom …
2010. július 19., hétfő
2009. április 28., kedd
Líberó kalandja a Velencei tónál 1.
Mai magyar népmesénk forrása: Független Újságírók SzövetségeAki még nem tudna róla... 70 hektár az 700 000 négyzetméter. 0,7 négyzetkilométer. Vízparton még értékesebb. A Velencei-tó partján pedig egyenesen aranyat ér. Íme a remek földterület, Sukoró, az M7-es autópálya és a Velencei-tó között. "Március végén áll a nyilvánosság elé a részletekkel az az amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport, amely 2011-re Kings City (Királyok városa) néven egy gigantikus idegenforgalmi komplexumot kíván megépíteni a Velencei-tó északi partján.
A kiszivárgott hírek szerint a beruházás összértéke meghaladja a másfél milliárd eurót, a hetvenhektáros területen szállodák és éttermek épülnének, valamint élményfürdő, golfpálya, kaszinó, továbbá egy szórakoztató-központ is helyet kapna." De mindehhez kell egy jó helyen lévő telek, hiszen az Isten háta mögé mégsem épülhet a Királyok Városa. Autópálya és vízpart. Kevés az ilyen hely, főleg, hogy a Balaton déli partján szinte egybeérnek a települések. 70 üres hektárt vízparton elég nehéz találni, így szinte ez volt az egyetlen potenciális szóba jöhető terület. No igen ám, de a terület Sukoróhoz tartozik közigazgatásilag, így nem olyan könnyű megszerezni...
Hol volt, hol nem volt egy izraeli-magyar kettős állampolgárságú üzletember, Joáv Blum. Joáv nagy álma volt a Királyok Városa, hogy hasznot hozzon a befektetőcsoportnak és megajándékozza Magyarországot valami naggyal... Egy gyönyörű szép napon, még 2007-ben, mikor a csillogó szemű Kóka János volt a gazdasági miniszter, Joáv szerzett magának (vagy kapott) egy belsős információt, mégpedig hogy a tervezés előtt álló M4-es autópálya nyomvonala merre is fog haladni pontosan. A térképet bogarászva Joáv úgy döntött, hogy a magyar gyümölcsnél nincs finomabb egész Európában, ezért úgy döntött, beruház egy magyar gyümölcsösbe. Vett is 183 hektár gyümölcsöst Albertirsa és Pilis között.
Teltek-múltak a napok, hetek, Joáv fáradságos munkával kapálgatta, metszette 2007 őszén a frissen megszerzett kicsinyke gyümölcsösét, amikor nagy döbbenésre levelet kapott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től: "A betyárját, vajon mit akarhat tőlem az állam?!" - tépte fel kapától megkérgesedett kezével Joáv izgatottan a levelet gyümölcsösében. "Tisztelt Joáv Blum! Az M4-es autópálya nyomvonala a legnagyobb sajnálatunkra az Ön gyönyörű gyümölcsösén halad át, emiatt a Magyar Állam igényt tart az birtokában lévő 183 hektárra! Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt."2008 tavaszára fordult az idő, az első rügyek megjelentek Joáv szeretett gyümölcsösében. Hosszan tanakodott, hogy mitévő is legyen? Végül nagy-nagy elhatározásara jutott: váratlanul bejelentkezett Sukoróra és helyi lakos lett! Másrészt pedig elutazott Budapestre, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, és közölte, hogy szívesen lemond a 183 hektár gyümölcsösről Magyarország fejlődése érdekében, de... de cserébe szeretné megkapni a 70 hektárt Sukoró és a Velencei-tó között. A Nemzeti Vagyonkezelő közölte, hogy szívesen megvennék vagy kisajátítanák ezt a 183 hektárt, de Joáv kötötte az ebet a karóhoz, hogy csak a csere jöhet egyedül szóba.
A Nemzeti Vagyonkezelőnél kiszámolták, hogy a 183 hektár gyümölcsös 800 millió forintot ér (4,3 millió / hektár), míg a kért 70 hektár vízparti telek 1,1 milliárd forintot (15,7 millió / hektár, vagyis 1570 forint / négyzetméter). De sajnos akadt még egy fránya szabály, amely Joáv és a Nagy Projekt útjában állt. Kis értékű ingatlanok esetében 15 százalékot meghaladó értékkülönbözet fölött nem lehet végrehajtani a területcserét, pályázatot kell kiírni az ingatlan értékesítésére, ám a különösen nagy értékű ingatlanok cseréje közvetlenül az MNV Zrt. vezetésének, illetve a vagyongazdálkodási tanácsnak a hatáskörébe tartozik.
Joávra és a Projektre ismét rámosolyogtak az égiek. Pusztán a szerencse folytán, mindenfajta külső ráhatás nélkül a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot nem érdekelte a min. 27%-os értékkülönbség, és 2008. július 30-án jóváhagyta a cserét. Az aznap tárgyalt 25 ügylet között kis hírecske volt ez a csere: "Hozzájárult a Tanács a későbbiekben építendő M4 autópálya nyomvonala számára szükséges területek cseréjéhez. A döntés értelmében a Magyar Állam tulajdonát képező, Sukoró külterületén található ingatlanokat Pilis külterületén valamint Albertirsa külterületén lévő ingatlanokra cserélik."Joáv 183 hektár albertirsai homokos talajú gyümölcsöséből így lett 70 hektár vízparti telek a Velencei-tó partján... A 300 milliós különbözetet Joáv-nak sajnos be kell fizetnie az államkasszába. Sőt, még így is nagyon jól járt, mert egyes vélemények kicsit drágállják a 800 milliós árat a 183 hektár gyümölcsösért... "Amennyire utána tudtam nézni, egy jó infrastruktúrával rendelkező, kiépített felvevőpiaccal rendelkező gyümölcsös Pest megye ominózus részén jóval olcsóbb. Blum úr gyümölcsösei (élek a gyanúperrel, hogy az adott terület valójában susnyást jelöl, de ne legyen igazam) méretarányosan átszámítva kb. 4-500 millió Ft-ot értek legfeljeb" - írta az egyik kommentelő a nol.hu-n.
Itt lesz majd a magyar Las Vegas "Bajnai Gordon gazdasági miniszter levélben kérte, hogy a megyei közgyűlés a rendezési tervben nyilvánítsa beépíthető területté a Velencei-tó északi partrészét, egy 2003-as sukorói rendeletre hivatkozva. Ellenkező esetben kártérítés fizetésére kötelezné a testületet, mondván, meghiúsul a munkahelyteremtő beruházás. Felháborító eljárás" - mondta a Fejér megyei közgyűlés alelnöke. Illetve még hozzá kell tenni, hogy kerek egész legyen a történet, hogy Joáv Blum úgy juthatott - a törvény szerint - a sukorói területhez, hogy ha településen életvitelszerűen lakik. Ezért lett sukorói lakos még a csereüzlet előtt...
A sukoróiak és a környezetvédők most lázadoznak, hogy a gigaberuházás elzárja előlük és mindenki elől a Velencei tavat, de meg lett mindenki nyugtatva, hogy egy 10 méter (!) part menti sáv állami tulajdonban maradt ... a polgármester mellesleg a Projekt nagy-nagy támogatója. Biztos imád kaszinózni. Hab a tortán, hogy Magyarországon nem lehet csak úgy kaszinót nyitni és üzemeltetni.
Mit ad Isten, hogy-hogy nem, a szerencsés véletlenek összjátéka, hogy 2009. február 19-én a Pénzügyminisztérium koncessziós pályázatot hirdetett a Közép-Dunántúl régióban létesítendő, első kategóriába sorolható játékkaszinó létesítésére és üzemeltetésére. A nyertesnek évi legkevesebb 900 millió forintot kell fizetnie az államnak. A szerződést húsz évre kötnék... A Királyok Városa pont a Közép-Dunántúl régióban lenne.
Nahát... Bajnai miniszterelnökként hasonló gondossággal fog eljárni az ország érdekében? A Velencei-tó északi partjának a 2/3-áról van szó! Melyik másik európai ország engené ezt meg? A Balaton még megvan?
Polgári Hírszemle
2009. január 9., péntek
Mai mese: A szakértő és a szervező
Van a szakértő, aki mindenhez - azaz a szakértői területén mindenhez - nagyon ért. Ám nem tudja megoldani azt, hogy mindezt mások is tudják. Van a szervező, aki szakértői szinten semmihez sem ért, ám mindent megold, azt is hogy a szakértőről mások is tudjanak. E kettő irányultság között antagonisztikus ellentét feszül, hiszen a szakértőt a részletek, a szervezőt meg az összefüggések kell hogy érdekeljék. Míg az egyik a mélybe, a másik magasba tart. Ezért aztán az ellentétes irányultság okán a szakértő utálja a szervezőt és linknek, a szervező a szakértőt mert földhözragadtnak tartja, és mindegyik arra törekedik, hogy levegye a nyakáról a másikat, így a szakértő szervező, a szervező szakértő akar lenni. Holott a megoldás az, ha együttműködnek, és kölcsönösen tisztelik egymásban a veleszületett adottságokat. A konfliktus általában az elosztáson van. Erre pedig a két maci és a sajt mese tanulsága az iránymutató. Az egyik vág, a másik választ. Mert nem kötelező felezni sem. Érdemes értéken kezelni a dolgokat és érdemes erről konzultálni is. Összedörgölni azokat a szagértői orrokat.
2008. szeptember 29., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)