Az ördögi kör

A szegény ember attól szegény, mert buta, ám azért buta, mert szegény.

Nem a multik a bűnösök, hanem mi magunk. A multi csak él azzal a lehetőséggel, hogy felszabadítottuk  - úgymond liberalizáltuk - a piacainkat (mintha otthonainkból átjáró házat csináltunk volna).

Jól megversenyezteti a termelőket és a szolgáltatókat a világban és az ebből a versenyből származó termékeket, szolgáltatásokat teríti jó haszonnal. Az se feledjük, a multik is versenyeznek egymással.

Ostobaságunk – nyomorunk alapja - abban áll, hogy nem tudatosul bennünk az, hogy ha a testvér, a szomszéd nem termelhet, szolgáltathat úgy segélyre szorul, mely segélyt nekünk kéne kitermelni, szolgáltatni. Ám hogy termeljük ki, szolgáltassunk, ha ki vagyunk szorítva még saját piacainkról is? Így kölcsönöket veszünk fel a segélyezésre, amit egyre inkább nem tudunk kifizetni.

Paradoxonnak tűnik a tétel, de igaz:  Az olcsó, többe kerül. 

Ha ugyanis megvesszük az olcsóbb idegen árut, úgy azt a pénzt (is) elvettük testvérünktől, szomszédunktól. Ő így nem termelhet, nem szolgáltathat, így az ő segélyét és nekünk kell előteremteni.

A bűn – a parttalan vágy - bennünk van, ami nem más, mint az egyéni önzés és kapzsiság. Ezt használják ki a multik, amikor - hogy „mi jobban járjunk” - tönkre tesszük testvéreinket azzal, hogy az „olcsó” idegen árut vásároljuk meg.

Az egy millió munkahelyet csak úgy teremthetjük meg, ha piacainkon helyet is csinálunk az egymillió termelő árujának és szolgáltatásnak. Helyet szorítunk, azaz visszaszerezzük ennek a termelő és szolgáltató körnek a piacokat. A német ezt úgy mondja: Ein stand!

Apám mondogatta és én viccnek véltem: „Fiam, nem vagyunk mi ahhoz elég gazdagok, hogy az olcsó és silány árut vásároljunk.”