Egy sokat és szorgalmasan dolgozó, ország-építő, megkínzatott és szétszóratott nép a Dunai Svábok hangja. Ahonnan, akikből édesapám jött. "Fiam, mi német származásúak vagyunk, ám ahonnan mi jöttünk, ott nagyon nem volt szükség ránk. Ez a nép, a magyar fogadott be és ezzel a néppel lett egy sorsunk. Fiam, mi magyarok, a magyar nemzet részei vagyunk."
Igen. Palimadár vagyok, akit palira vettek és madárnak néztek. Devizaadós. Uram, add meg a nyugalmat, hogy beletörődhessek a megváltoztathatatlanba! Uram add meg az erőt, hogy megváltoztathassam, ami szükséges és elégséges! Egyben Uram add meg a bölcsességet, hogy az iménti két dolog között különbséget tehessek. Mert nékünk Szentatyám nagy erőt ád, hogy nem tudjuk pontosan mit is akarunk, ezáltal a szándékok bizonytalanságából a cselekvés bámulatos szabadsága fakad.
2011. december 26., hétfő
Neue Donauschwäbische Blasmusik - Regenbogenpolka
Egy sokat és szorgalmasan dolgozó, ország-építő, megkínzatott és szétszóratott nép a Dunai Svábok hangja. Ahonnan, akikből édesapám jött. "Fiam, mi német származásúak vagyunk, ám ahonnan mi jöttünk, ott nagyon nem volt szükség ránk. Ez a nép, a magyar fogadott be és ezzel a néppel lett egy sorsunk. Fiam, mi magyarok, a magyar nemzet részei vagyunk."
2011. október 3., hétfő
Ma lett volna 80 éves nagyapátok
Tilk Géza koktél:
- 1 citrom leve
- 2 evőkanál cukor
- 1/2 dl Tekila (Silver)
- 4 dl ásványvíz
- 1/2 liter sör (Szalon)
2011. augusztus 20., szombat
2011. július 25., hétfő
2011. július 11., hétfő
2011. július 8., péntek
2011. június 28., kedd
Történelem
Jelen kis jegyzetemet is éppen az mr1-ben az imént hallott hír indikálta, ami arról szólt, hogy mit tanulhat és mit nem a szlovákiai magyar gyermek. Mi ugye azt szeretnénk, ha megismerhetnék a "magyar történelmet" azaz a jelenlegi hivatalosságot, a szlovákok - azaz a szlovák hivatalosság - meg mást kíván. Azaz minden szlovákiai gyerek azt hallja, azt tanulja, amit ők mondanak, amit ők rögzítettek. Megy tehát a küzdelem a memória tartalomért! A lelkekért!
2011. június 6., hétfő
Somogyhárságy 1966, a Kultúrház udvarán az úttörő csapat

Vajon az idei "Parasztolimpián" hányan lesztek ott pajtások?
2011. január 27., csütörtök
2011. január 20., csütörtök
2010. november 22., hétfő
2010. augusztus 31., kedd
Kávéskészlet
Bizony. A cukortartó. Az még benne volt Simonyi Lajos és Werthaim Margit örökségében.
Forrás: http://www.nagyhazi.hu/english/tetelek.php?id=78&tp=50
2009. október 31., szombat
2009. április 28., kedd
Repeta
2009. április 14., kedd
A mankurt
* Csingiz Ajtmatov: "Az évszázadnál hosszabb ez a nap" (Bp, 1982), részlet."A hagyomány szerint, amikor a hajdani századokban a zsuanzsuanok meghódították a Sárga Homokot, különös kegyetlenséggel bántak a foglyul ejtett harcosokkal… Rettenetes kínzással fosztották meg a foglyot az emlékezetétől. Előbb teljesen lekopaszították az áldozat fejét, majd levágtak a közelben egy jól megtermett tevét. Frissiben megnyúzták, és elsőként a tevebőr legsúlyosabb, legszívósabb részét, a nyakbőrt választották le róla. Darabokra vágták, s még gőzölgő állapotban ráfeszítették a fogoly leborotvált fejére. A bőr egy pillanat alatt ráragadt, mint a tapasz - a mai úszósapkához hasonlóan. Ez volt a siri… A siri felhúzása után nyakkalodába zárták a megkínzottat… Így vitték el jó messzire, néptelen helyre, hogy ne hallják szívet tépő kiáltozását, és kezét-lábát megkötözve otthagyták a puszta mezőn, a perzselő napon, víz és étel nélkül… A fejükre tapasztott, száradó és egyre szűkülő nyers tevebőr könyörtelenül zsugorodott az égető napsugarakban, vasabroncsként szorította a rab borotvált fejét. A kínzottak leborotvált haja már két-három nap múlva nőni kezdett. A kemény szálú, egyenes ázsiai haj néha belenőtt a nyers tevebőrbe, legtöbbször pedig, más utat nem találva, visszahajlott és a vége újra belenőtt a fejbőrbe, még szörnyűbb szenvedést okozva. Ezt az utolsó kínt az ítélő-képesség teljes megzavarodása kísérte. A zsuanzsuanok csak az ötödik napon mentek oda megnézni, életben maradt-e valamelyik fogoly. Ha a megkínzottak közül legalább egyet életben találtak, elérték céljukat. Az ilyet megitatták, megszabadították kalodájától, és egy idő után visszaadták erejét, talpra segítették. Ez lett a mankurt-rab, akit erőszakkal megfosztottak emlékezetétől, ezért annyit ért, mint tíz egészséges fogoly… A mankurt nem tudta, ki ő. milyen törzsből-nemzetségből való, nem tudta a nevét, nem emlékezett gyerekkorára, apjára, anyjára - egyszóval nem ismerte fel magában az emberi lényt… A mankurt, akár a kutya, csak a gazdáit ismerte… De a rábízott feladatot vakon, buzgón, hajthatatlanul elvégezte… Ha később híre terjedt is, hogy valakiből mankurtot csináltak a zsuanzsuanok, annak még a legközelebbi atyjafiai sem igyekeztek megmenteni vagy kiváltani őt, hiszen ez azt jelentette volna, hogy a hajdani ember bábját kapják vissza.
Csak egy najmán törzsbeli anya, akit Najmán-Anának emleget a hagyomány, nem tudott beletörődni fia sorsába. Amikor valami bizonytalan hírt hallott mankurttá lett fia hollétéről, megértette, hogy nem lesz nyugta, amíg meg nem keresi a Sárga Homokon azt a mankurt pásztort, és meg nem győződik róla, hogy nem a fia-e… Amikor odaért, amikor megismerte a fiát, nem emlékezett rá, hogyan gurult le tevéje hátáról… - Fiam! Mindenütt kerestelek!… Az anyád vagyok! Aztán rögtön megértett mindent és felzokogott… Reszkető ujjain keresztül sírva nézte fia ismerős vonásait, és egyre igyekezett elfogni a tekintetét, még mindig várt, reménykedett, hogy az megistmeri, hiszen olyan egyszerű - felismerni tulajdon anyánkat! De megjelenése semmi hatással nem volt a legényre… Egyszer csak letépte válláról az anyja kezét, és… elindult a csorda másik széléhez… Najmán-Ana… összeszedte minden erejét, odament a fiához… Mankurt-fia szeme az érdeklődés tökéletes hiányát fejezte ki minden iránt a világon, a szeme továbbra is idegen maradt. - Ülj le, beszéljünk - mondta nehéz sóhajjal Najmán-Ana. Leültek a földre. - Megismersz engem? - kérdezte az anya. A mankurt tagadóan megrázta a fejét. - Hogy hívnak? - Mankurt - felelte az. - Csak most hívnak így. A régi nevedre emlékszel? Próbálj visszaemlékezni az igazi nevedre. A mankurt hallgatott. Anyja látta, hogy emlékezni próbál, két szemöldöke között az erőfeszítéstől nagy verejtékcseppek ütköztek ki, és szemére remegő köd borult. De látszott rajta, hogy áthatolhatatlan, süket fal támadt előtte, s azon nem bírt áttörni… Najmán-Ana akkor elhatározta, hogy nem faggatással, hanem sugalmazással adja neki tudtul, kicsoda. - A te neved Dzsolaman. Hallod? Dzsolaman. Apádat Dönenbájnak hívták. Hát nem emlékszel apádra? Hiszen ő tanított nyilazni gyerekkorodban. Én meg az anyád vagyok. Te a fiam vagy. A najmánok törzséből való vagy, érted? Najmán vagy… Mindazt, amit mondott neki, a fia teljes közönnyel hallgatta, mintha valami semmiségről beszélne… Najmán-Ana újra megpróbálta életre kelteni fiában az elpusztított emlékezetet. - Emlékezz, hogy hívnak. emlékezz a nevedre! - könyörgött és erősködött. - Apád Dönenbáj, hát nem tudod? A te neved pedig nem Mankurt, hanem Dzsolaman!… És bár mankurt-fiára mindez semmi hatást nem tett, anyja tovább beszélt hozzá, hasztalan reménykedve, hogy egyszer csak felvillan valami kihunyt tudatában. És tovább dörömbölt a szorosan bezárt ajtón. Egyre csak hajtogatta a magáét: - Emlékezz, hogy hívnak? Dönenbáj az apád! Aztán megetette, megitatta a maga útravalójából, és bölcsődalokat énekelt neki. Annak nagyon tetszettek a dalocskák. Jólesett hallgatnia, és valami élő melegség jelent meg feketére fásult, megdermedt arcán. Akkor az anyja a lelkére beszélt, hogy hagyja el ezt a vidéket, hagyja el a zsuanzsuanokat, és menjen vissza vele szülőföldjére. De a mankurt nem tudta felfogni, hogyan lehet fogni magát és elmenni valahova… És Najmán-Ana, hányadszor már, újra öklével verte a megölt emlékezet süket ajtaját, és egyre azt hajtogatta: - Emlékezz, ki fia vagy? Hogy hívnak Apád neve Dönenbáj!"
2008. április 11., péntek
Emlékezet kiesés
Áprily Lajos: Az irisórai szarvasVirradt. A fákra egyre csendesebben rivallt alá a mély felhő-torok.
De nyárutón, mikor a kék havasról omlott a köd s leszállt az ősz vele,



