Neue Donauschwäbische Blasmusik - Regenbogenpolka

Egy sokat és szorgalmasan dolgozó, ország-építő, megkínzatott és szétszóratott nép a Dunai Svábok hangja. Ahonnan, akikből édesapám jött. "Fiam, mi német származásúak vagyunk, ám ahonnan mi jöttünk, ott nagyon nem volt szükség ránk. Ez a nép, a magyar fogadott be és ezzel a néppel lett egy sorsunk. Fiam, mi magyarok, a magyar nemzet részei vagyunk."

Ma lett volna 80 éves nagyapátok

Tilk Géza koktél:
- 1 citrom leve
- 2 evőkanál cukor
- 1/2 dl Tekila (Silver)
- 4 dl ásványvíz
- 1/2 liter sör (Szalon)

1954 nyara

Barnabás a kócbohóc előadás

Hálás köszönet a közzétevőnek.

Március '73

Harmincnyolc éve ennek is.

Szól a country....

Történelem

Különös egy dolog ez a történelem. Nem is csoda. Saját történelmünk egyszerűen a megélt, átélt napjaink visszfénye, az emlékezetünk, a tudatunk. Már itt kezdődik a szelekció, hiszen életünk minden mozzanatára nem emlékezünk. Sőt! Amit nem emelünk ki és nem ismétlünk, az jó eséllyel a feledés homályába vész. Kisgyermek korunk valamiért érdekes, fontos vagy különös történéseit többnyire szüleink, családunk emlékezetéből kapjuk. Mára fotókkal, szóban. Mi több! Az álom az a funkciónk mely során agyunk átrendezi az emlék képeinket. .

Aztán jön ugye a családi emlékezet, másként a család története, születések, keresztelkedések, esküvők, temetések, azaz születések, házasságok és a halál. Lám egyházaink a születést követően megjelölnek, megjelölnek bennünket - mint pásztor a nyájat - és az sem mellékes, hogy államunk nyilvántartásba vesz. Egyházközösségek tagjaivá, illetve állampolgárokká válunk, többnyire saját akaratunk ellenére. Lám a határokon túli magyarságnak csak most 2011. évvel nyílott arra lehetősége, hogy oda regisztráljon, azaz abban az államban regisztrálhassa magát állampolgárnak ahová úgy tudja tartozik. Arra nézve hogy a becsléseink szerint a mintegy 15 millió magyarból mintegy 5 millió a nemzetállami határokon kívülre szorult az a 100 ezer regisztráció - azaz a magyar állampolgárság igénylése - amit éppen a napokban jelentettek be, bizony elgondolkodtató.  

Jobb családokban a családi emlékezet gerincét a családfa, a családi levéltár képezi. Ami viszont népiesen szépséges az, hogy a családi emlékezetet a nagyanyák, nagyapák plántálják a felnövekvő nemzedékeinkbe. Szájhagyomány útján. Az emlékezetünket többnyire a családi képek, fotóalbumok nézegetésével kondicionáljuk.

Mindezeket követően jönnek közösségeink emlékezetei, úgymint egyházközösség, faluközösség, iskolaközösség (tablók, Évkönyvek).  A közösségeink emlékezetét – az írástudásból kifolyólag - egyházaink jegyezték le az elmúlt évezred során. A szóbeli hagyományozást jelenlegi kultúránkban legendáknak fogjuk fel, ami az írástudás, az írásos dokumentumok elsődleges forrásként való kezelését jelenti. Így jutunk el a nemzeti emlékezethez, azaz "a" történelemhez. A magyarság, a nemzet történelmét hivatalosan tanítják. No és ami egyáltalán nem meglepő, ahány nemzet, annyi féle tanítás.. No a világtörténelemről már nem is szólva. 

A magyarság és a magyar nemzet történelem tanítása jellemzően az egyes rendszerek befolyása alatt állt és áll, hiszen a kutatókat, tudósokat és a tanárokat is, mindig a fennálló rend finanszírozta, finanszírozza A múltbéli  események megítélésében akár szöges ellentét párok is megjelenhetnek. Ugyanazt az eseményt egy-egy hatalmi kurzus másként értékelhet. Kiváló példa erre korunk is, melyben az 1989 előtt események megítélésében a politikai pártok között is jelentős eltérések érzékelhetők. Itt mutathatjuk fel a történelmi amnézia fogalmát is, amikor valamely csoportok arra törekednek, hogy bizonyos események az emlékezet homályába vesszenek (speciel a Pozsonyi csata, a magyar Honfoglalás befejező aktusa), avagy ennek az ellenkezőjét, hogy az események egyetlen kiemelt nézőpontból "örökre" a köztudatban maradjanak (speciel a Holokauszt).
Jelen kis jegyzetemet is éppen az mr1-ben az imént hallott hír indikálta, ami arról szólt, hogy mit tanulhat és mit nem a szlovákiai magyar gyermek. Mi ugye azt szeretnénk, ha megismerhetnék a "magyar történelmet" azaz a jelenlegi hivatalosságot, a szlovákok - azaz a szlovák hivatalosság - meg mást kíván. Azaz minden szlovákiai gyerek azt hallja, azt tanulja, amit ők mondanak, amit ők rögzítettek. Megy tehát a küzdelem a memória tartalomért! A lelkekért!

Nem csoda tehát az sem, hogy mi magyarok gyakran identitás zavarosak is vagyunk, hiszen mást kell tanuljunk határainkon belül és kívül, sőt határainkon belül is kurzusonként. Ennek alapvető oka geoföldrajzi és geopolitikai helyzetünk.  A Kárpát-medence már a történelmi idők (értsd írásos feljegyzésekkel, forrásokkal rendelkező időszakok) óta Birodalmak befolyása alatt áll. A Kelet és Nyugat halálos vetélkedésének színtere. Ázsia és Európa nem is ritkán öldöklő küzdelme. Bizonyára - a jelenlegi kurzusban - sokaknak nem tetszik, de mi a magyarság, ha tetszik, ha nem Eurázsia vagyunk. Ezt mutatja populációnk génállománya, kultúránk és történelmünk is egyaránt. Nem vagyunk európaiak, bár vannak köztünk, ahogy nem vagyunk ázsiaiak ahogy ugyanúgy vannak köztünk. 

Az emlékezet fontossága nálam 1998-ban jelent meg égetően, amikor majd hogy nem magam is felvágtattam Csaba vezér égi seregébe. Akkor jelent meg nálam a Magyar Családkönyv illetve a Családfám kialakításának igénye. Több mint tíz év telt el azóta. Meddig jutottam? 

Érdemes feltennie magának ezt a kérdést, minden nagyapának és nagyanyának családja vonatkozásában, hiszen az unokák emlékezetében a családra nézve az marad, amit mi plántálunk bele. És mit plántálunk unokáink emlékezetébe mi? Mert ki is a magyar? Magyar az, akinek az anyja és a nagyszülei azt mondják, akinek a feljövői szívében-lelkében magyarságot hagyományoznak.

Én speciel megkezdtem emlékezetem írásba foglalását Illúziók nélkül címmel, melyhez hozzárendelhetem azokat a dokumentumokat, amelyek rendelkezésemre állnak. 

Somogyhárságy 1966, a Kultúrház udvarán az úttörő csapat

A Somogyhárságyi Ratkó korosztály. Az ötvennégy, ötvenötös születésűek fotója feltehetően 1966 tavaszán.. Az összevont osztályokkal működő általános iskola 5.-6. osztálya.  Mi lett a sorsotok? Nyugdíjba készültök, vagy már fenyegetett rokkantnyugdíjasok vagytok? Mint a mókus fenn a fán? Hej Sólyom őrs! Emlékeztek, mikor majdnem felgyújtottuk az erdőt?



Vajon az idei "Parasztolimpián" hányan lesztek ott pajtások?

Mi lesz ha vége ... In memoriam Cseh Tamás

Kecskemét 1971

Soma! Emlékezel még a csapat tagjai nevére? 

15 éve történt

A CashFlow 1996 júniusi számából. 

Kávéskészlet

Bizony. A cukortartó. Az még benne volt Simonyi Lajos és Werthaim Margit örökségében.
Forrás: http://www.nagyhazi.hu/english/tetelek.php?id=78&tp=50

In Memoriam 2004. December 5.

Repeta

Még 1973 nyarán történhetett az arcpirító eset. Volt menyasszony jelöltemmel - ma Édes Pici Párom - az azóta megszüntetett Kaposvár-Szigetvár vasútvonalon utaztunk mihozzánk Szigetvár mellé Somogyhárságyra. Egyszer csak egy pepita zakós vidám figura lépett hozzánk és boldogan felismert: Szervusz Tilklaci! Hát sose felejtelek el! Mikor a kollégium ebédlőjében az adagok kicsiségét te a repetasorban pótoltad. Villámgyorsan belapátoltad az első adagot, majd ott áltál a repetasor elején és mikor megkaptad a második adagot, már be is álltál a repetasor végére és ott etted, második repeta átvételéig. Így ettél három adagot.

Én elressteltem magam. A mitől is? Nem arra emlékezett hogy egyike voltam a ritka kitűnő tanulóknak. Arra sem hogy mi nyertük a magasugró csapattal az országos középiskolás bajnokságot. Hát igen. Arra emlékezett hogy volt eset mikor én nyilvánosan három adaghoz is hozzájutottam a darástésztából.

Bizony ettünk ott vagy négyszázan, több turnusban Pécsett, az Asztalos János Fiúkollégiumban. Talán kétszáz fős lehetett az ebédlő. A konyhások lopták is a nyersanyagot, ahogy az a "cuclizmusban" szokás volt, csak úgy lógtak ki a kolbászok a szatyraikból, amivel minket rövidítettek. Kajasztrájkot a gimiben - illetve a koleszban - még nem tudtunk szervezni, hogy a "megélhetési tolvajok" agyarait hátrébb szorítsuk. (Erre később Debrecenben került sor.) Bizony az akkor és ott élő 14-18 éves fiúkorosztály - a fejlődésben lévők zöme - gondolom a háromszorosát is megette volna az adagoknak. Ezek szerint én éhségemben kitaláltam repetasorban evést, avagy én is mástól láthattam? Sorakozva, menet közben is ettem. Ez ugyan nem volt tilos, ám volt aki figyelt. Istenem.

Így ma nem is cicóztam. Öreg vagyok én már a sorban menet közbeni evéshez. Egyből rátettem három adag tésztát a nagytányéromra. Egy mákosat, egy diósat és egy grízeset. Ezeket szeretem. Ma még megtehettem.

A mankurt

* Csingiz Ajtmatov: "Az évszázadnál hosszabb ez a nap" (Bp, 1982), részlet.

"A hagyomány szerint, amikor a hajdani századokban a zsuanzsuanok meghódították a Sárga Homokot, különös kegyetlenséggel bántak a foglyul ejtett harcosokkal… Rettenetes kínzással fosztották meg a foglyot az emlékezetétől. Előbb teljesen lekopaszították az áldozat fejét, majd levágtak a közelben egy jól megtermett tevét. Frissiben megnyúzták, és elsőként a tevebőr legsúlyosabb, legszívósabb részét, a nyakbőrt választották le róla. Darabokra vágták, s még gőzölgő állapotban ráfeszítették a fogoly leborotvált fejére. A bőr egy pillanat alatt ráragadt, mint a tapasz - a mai úszósapkához hasonlóan. Ez volt a siri… A siri felhúzása után nyakkalodába zárták a megkínzottat… Így vitték el jó messzire, néptelen helyre, hogy ne hallják szívet tépő kiáltozását, és kezét-lábát megkötözve otthagyták a puszta mezőn, a perzselő napon, víz és étel nélkül… A fejükre tapasztott, száradó és egyre szűkülő nyers tevebőr könyörtelenül zsugorodott az égető napsugarakban, vasabroncsként szorította a rab borotvált fejét. A kínzottak leborotvált haja már két-három nap múlva nőni kezdett. A kemény szálú, egyenes ázsiai haj néha belenőtt a nyers tevebőrbe, legtöbbször pedig, más utat nem találva, visszahajlott és a vége újra belenőtt a fejbőrbe, még szörnyűbb szenvedést okozva. Ezt az utolsó kínt az ítélő-képesség teljes megzavarodása kísérte. A zsuanzsuanok csak az ötödik napon mentek oda megnézni, életben maradt-e valamelyik fogoly. Ha a megkínzottak közül legalább egyet életben találtak, elérték céljukat. Az ilyet megitatták, megszabadították kalodájától, és egy idő után visszaadták erejét, talpra segítették. Ez lett a mankurt-rab, akit erőszakkal megfosztottak emlékezetétől, ezért annyit ért, mint tíz egészséges fogoly… A mankurt nem tudta, ki ő. milyen törzsből-nemzetségből való, nem tudta a nevét, nem emlékezett gyerekkorára, apjára, anyjára - egyszóval nem ismerte fel magában az emberi lényt… A mankurt, akár a kutya, csak a gazdáit ismerte… De a rábízott feladatot vakon, buzgón, hajthatatlanul elvégezte… Ha később híre terjedt is, hogy valakiből mankurtot csináltak a zsuanzsuanok, annak még a legközelebbi atyjafiai sem igyekeztek megmenteni vagy kiváltani őt, hiszen ez azt jelentette volna, hogy a hajdani ember bábját kapják vissza.

Csak egy najmán törzsbeli anya, akit Najmán-Anának emleget a hagyomány, nem tudott beletörődni fia sorsába. Amikor valami bizonytalan hírt hallott mankurttá lett fia hollétéről, megértette, hogy nem lesz nyugta, amíg meg nem keresi a Sárga Homokon azt a mankurt pásztort, és meg nem győződik róla, hogy nem a fia-e… Amikor odaért, amikor megismerte a fiát, nem emlékezett rá, hogyan gurult le tevéje hátáról… - Fiam! Mindenütt kerestelek!… Az anyád vagyok! Aztán rögtön megértett mindent és felzokogott… Reszkető ujjain keresztül sírva nézte fia ismerős vonásait, és egyre igyekezett elfogni a tekintetét, még mindig várt, reménykedett, hogy az megistmeri, hiszen olyan egyszerű - felismerni tulajdon anyánkat! De megjelenése semmi hatással nem volt a legényre… Egyszer csak letépte válláról az anyja kezét, és… elindult a csorda másik széléhez… Najmán-Ana… összeszedte minden erejét, odament a fiához… Mankurt-fia szeme az érdeklődés tökéletes hiányát fejezte ki minden iránt a világon, a szeme továbbra is idegen maradt. - Ülj le, beszéljünk - mondta nehéz sóhajjal Najmán-Ana. Leültek a földre. - Megismersz engem? - kérdezte az anya. A mankurt tagadóan megrázta a fejét. - Hogy hívnak? - Mankurt - felelte az. - Csak most hívnak így. A régi nevedre emlékszel? Próbálj visszaemlékezni az igazi nevedre. A mankurt hallgatott. Anyja látta, hogy emlékezni próbál, két szemöldöke között az erőfeszítéstől nagy verejtékcseppek ütköztek ki, és szemére remegő köd borult. De látszott rajta, hogy áthatolhatatlan, süket fal támadt előtte, s azon nem bírt áttörni… Najmán-Ana akkor elhatározta, hogy nem faggatással, hanem sugalmazással adja neki tudtul, kicsoda. - A te neved Dzsolaman. Hallod? Dzsolaman. Apádat Dönenbájnak hívták. Hát nem emlékszel apádra? Hiszen ő tanított nyilazni gyerekkorodban. Én meg az anyád vagyok. Te a fiam vagy. A najmánok törzséből való vagy, érted? Najmán vagy… Mindazt, amit mondott neki, a fia teljes közönnyel hallgatta, mintha valami semmiségről beszélne… Najmán-Ana újra megpróbálta életre kelteni fiában az elpusztított emlékezetet. - Emlékezz, hogy hívnak. emlékezz a nevedre! - könyörgött és erősködött. - Apád Dönenbáj, hát nem tudod? A te neved pedig nem Mankurt, hanem Dzsolaman!… És bár mankurt-fiára mindez semmi hatást nem tett, anyja tovább beszélt hozzá, hasztalan reménykedve, hogy egyszer csak felvillan valami kihunyt tudatában. És tovább dörömbölt a szorosan bezárt ajtón. Egyre csak hajtogatta a magáét: - Emlékezz, hogy hívnak? Dönenbáj az apád! Aztán megetette, megitatta a maga útravalójából, és bölcsődalokat énekelt neki. Annak nagyon tetszettek a dalocskák. Jólesett hallgatnia, és valami élő melegség jelent meg feketére fásult, megdermedt arcán. Akkor az anyja a lelkére beszélt, hogy hagyja el ezt a vidéket, hagyja el a zsuanzsuanokat, és menjen vissza vele szülőföldjére. De a mankurt nem tudta felfogni, hogyan lehet fogni magát és elmenni valahova… És Najmán-Ana, hányadszor már, újra öklével verte a megölt emlékezet süket ajtaját, és egyre azt hajtogatta: - Emlékezz, ki fia vagy? Hogy hívnak Apád neve Dönenbáj!"

Testvéreim! Barátaim!

Emlékezzünk! Magyarok vagyunk.

Emlékezet kiesés

Áprily Lajos: Az irisórai szarvas
Virradt. A fákra egyre csendesebben rivallt alá a mély felhő-torok.

Gáncsot vető boróka-rengetegben akadtak rá a csorda-pásztorok.

A gornyikhoz levitte nemsokára tarkóra vetve egy szilaj csobán,

s megvolt az alku egykettőre: ára egy korty fenyővíz s egy marék dohány.

A simmentali borjának fogadta fakorlátos, legeltető helyen,

tőgyén mohón csüngött az istenadta, és elfeledte, hogy testvértelen.

És elfeledte a futó erecskét, amely bukfenceket kacagva hányt,

s mely hűs homályba fogta gyenge testét, el a zuzmószakállú ősmagányt.

És elfeledte a forrás kis odvát, amelynek tükre csábító titok,

s ha eltikkadva meg-megszomjazott, hát napverte, langyos vályúból ivott.

Kristály-tükörben nem láthatta mását, mikor a szarva büszkén ütközött,

meg nem sejthette büszke származását, és borjúnak nőtt fel borjak között.

És lett pompás agancsú háziállat, vadász-szívekbe dobbantó remek,

s csudálva nézte, rajta mit csudálnak csudálkozó kiránduló-szemek...
De nyárutón, mikor a kék havasról omlott a köd s leszállt az ősz vele,

beláthatatlan ködruhás magasból szarvasbőgés búgott a völgybe le.

S akkor: párát zihált remegve szája, idegen lett palánkos otthona,

idegen lett testvére, mostohája -s a ködbe hördült, mint az orgona.

Emlékezzek:

Eddig pusztítottak minket, a vértes német, majd a mongol-tatár, majd a kipcsak török, majd a habsburg német, majd a szovjet orosz. Most meg az antifasiszta-demokrata globalizátorok?

Dalban, Kormorán: A Lámpás emberekért

Előkészületek 2007 Karácsonyára

2007 évre visszamenően családilag azt hiszem senki nem emlékezik. Az időben ez ugyanis 80 nemzedékre való visszaemlékezést jelentene. Ebben az esetben ha jól számolom az ősök száma - feltéve, ha mind különböző 1,2 * 10 a 24-iken. Ez azt jelentené, hogy 1200 000 000 000 000 000 000 000 őse lenne az embernek. Ugye ebbe beletörik az agy? Ha tehát 2007 évvel ezelőtt egy őst szeretnénk kiválasztani, hogy ugye mi tőle származunk, rá hajadzunk, hát ez olyan lenne mint a homoksivatagban túrnánk a homokot és keresnénk a ... mit is? Ezáltal a kis számítás alapján is eljutunk oda, hogy az emberiség egy szerves valami. Az újabb és újabb nemzedékek közel úgy tesznek mint az elődök, ám közben pedig változnak. Ezért is fantasztikus az, hogy egy kollektív emlékezet, szellemiség "váltott lovakkal" azaz embereken keresztül megmarad. És ez a hit, esetleg a hiedelem. Agyból, agyba kisegítő eszközökkel vándorol valami. És ez a valami a Szeretet tudata, nevezhetjük akár Szentléleknek is. Már hogy ne legyen vita az egyes vallási felekezetek között. A zsidó-keresztény egy istenhitű szellemiségben, kultúrában kitüntetett szimbolikus szerepe van egyes "személyiségeknek". Ők a mérföldkövek, a vallásalapítók, avagy legalább is azok, akiket annak neveznek, akik szimbólummá váltak. Mindeddig, amíg ezt most végig gondoltam zavart az, hogy az én magyar populációmban - nemzetemben - egy 2007 évvel ezelőtt született zsidó pali - értsd Jézus - viselt dolgaira emlékeznek, szóban képben egyaránt. Közben meg az enyémek még a dédszüleik nevét és sorsát sem tudják. Mi több. Hét generáción túlra még fogalmunk sincs egyes csoportjaikra, azaz feljövőinkre. Vegyük csak: Vagyok én, voltak a szüleim, a nagyszüleim, dédszüleim, ükszüleim, szépszüleim, ószüleim. És a többi szülő? Még csoport nevük sincs. Nem férnek bele az agyunkba. Bizony mindezek a gondolatok egy irányba mutatnak, nevezetesen abba, hogy az emberiség egy nagy család. Csak ez kevesekben tudatosul. Mert nem érünk rá gondolkodni, hiszen "Ha gyenge vagy vernek, ha erős kergetnek én jó uram isten nehéz az embernek..." Viszont egy az Isten. És ő mindannyiunkban itt él. Csak van ugye, aki nem találja, mert akik intézményesen segítenék, mind mást mond.

Na így azért már nem is olyan nehéz elképzelni az indiai, hindu hit felfogását a reinkarnációra. Ugyan már ebből az ősök sokaságából amire rátentettünk miért is ne lehetne arcra, termetre, lélekre egymásra hajadzó jópár ember? Aki például pont olyan volt, mint én, avagy olyan mint te, aki olvasod ezeket a sorokat?

Ma kezembe került Szilágyi Julcsa nagyanyámnak küldött fénykép, melyet Anna nénje küldött neki a Baktalórántházi görög-katolikus templomról. Lám, mi nem jutott eszükbe? Templom képeket küldözgetni egymásnak? Újévi ajándéknak. Mi ez, ha nem a kollektív tudattalan és tudat határmezsgyéje, azaz hit egy lábnyoma? Emberségünk csak addig él, míg hitünk él. Ergó nemzetünk, azaz nemzet tudatunk addig él, míg vannak templomai és iskolái.

Lám. Készülődünk a családi ünnepre, a szeretet ünnepére. Az én Édes Pici Párom naphosszat ott görnyed a gyúródeszkánál és a tűzhelynél. Azokat az ételeket készíti, amelyeket otthonában készültek. Azt követi, amit látott. Ki is szorultam cseppet, ám nagyon nem bánom. Sőt símogatja a szemem is meg a lelki szemem is. Ettől azért még én is ott ólálkodom a tűzhely körül. Márcsak a Képes Sütőkönyvem mián is. :) Bár Erzsi néném megmondta: "Nálam a konyhába a férfi ne mocskolódjon, ám amit eléteszek, egye meg. Mink így szoktuk." Fel is hívom holnap, mert az én véremből - a kunok közül - és abból a nemzedékből bizony, már csak ő él. Fejet hajtok, tiszteletet teszek.

Képriport.

Ádi figyel

Még igencsak "földszintes" az én kicsi cseppem, első fiú unokám, de - amint az a képen látható - már erősen figyel. Vigyázó tekintet. Én istenem! Atyja nemrég frissítette a fotóalbumát. Szeretem nézegetni. Nem csak az albumot. :) Esküszöm! Bárhogy nézem, semmi hibát nem látok ebben a gyerekben. :) "Gyökér, lomb és száraz ág. Háromféle valóság. Ki háromból csak egyet lát, nem látja a fát magát." A gyerek vérvonalát a habsburgok is megirigyelhetik, már ami a népek számát jelenti, kiknek a vérét ereiben hordja. Magyarba, palócba és kunba oltott szász, sváb, észt, horvát, román és ki tudja az idő mélységében ... mely nép gyermeke még ... Ősei között tudhatja például a Fertősalmási Eketyukodi Balogh nemesi ágat is, akik a Szabolcs vezérrel együtt érkező Balogh Semjén nembéliek közé tartoztak. Kriptája is - ha megvan még - csak ezen feljövői ágnak van Cégénydányádon. Apai ágon egyenlőre legmélyebbre - a Kárpát medencébe a szászországi Eisenbergből érkező - Mathias Bergre emlékezünk. És hogy a névadó ősök, a Tilkek hogyan keveredtek ide Észtországból, az pedig egy nagy talány. Bár vannak sejtéseink az 1640 évi Nagy Északi háború kapcsán, mikor is az oroszok bevonultak a Baltikumba. Akkortájt az oroszok az észteket "szabadították fel" a német iga alól. Ekkor sok észt - evangélikus - menekült német földre hittestvéreik közé, földönfutónak. Aztán mikor Európa "felszabadította" a Török Birodalom igája alól Magyarországot a volt 5 milliós nemzetet mely 1,5 millióra apadt telepesekkel gyarapította Mária Terézia. A földönfutók gazdák lehettek a Kárpát-medencében. Úgy tűnik itt Közép-Kelet Európára az a jellemző, hogy alkalmilag fel-felszabadítják a népeket más nagyobb népek, avagy birodalmak. És a rendszerváltásokat nagy "földönfutások" követik. :) Tudományosan migrációnak is mondják.