Emlékezet kiesés

Áprily Lajos: Az irisórai szarvas
Virradt. A fákra egyre csendesebben rivallt alá a mély felhő-torok.

Gáncsot vető boróka-rengetegben akadtak rá a csorda-pásztorok.

A gornyikhoz levitte nemsokára tarkóra vetve egy szilaj csobán,

s megvolt az alku egykettőre: ára egy korty fenyővíz s egy marék dohány.

A simmentali borjának fogadta fakorlátos, legeltető helyen,

tőgyén mohón csüngött az istenadta, és elfeledte, hogy testvértelen.

És elfeledte a futó erecskét, amely bukfenceket kacagva hányt,

s mely hűs homályba fogta gyenge testét, el a zuzmószakállú ősmagányt.

És elfeledte a forrás kis odvát, amelynek tükre csábító titok,

s ha eltikkadva meg-megszomjazott, hát napverte, langyos vályúból ivott.

Kristály-tükörben nem láthatta mását, mikor a szarva büszkén ütközött,

meg nem sejthette büszke származását, és borjúnak nőtt fel borjak között.

És lett pompás agancsú háziállat, vadász-szívekbe dobbantó remek,

s csudálva nézte, rajta mit csudálnak csudálkozó kiránduló-szemek...
De nyárutón, mikor a kék havasról omlott a köd s leszállt az ősz vele,

beláthatatlan ködruhás magasból szarvasbőgés búgott a völgybe le.

S akkor: párát zihált remegve szája, idegen lett palánkos otthona,

idegen lett testvére, mostohája -s a ködbe hördült, mint az orgona.

Emlékezzek:

Eddig pusztítottak minket, a vértes német, majd a mongol-tatár, majd a kipcsak török, majd a habsburg német, majd a szovjet orosz. Most meg az antifasiszta-demokrata globalizátorok?

Dalban, Kormorán: A Lámpás emberekért