2008. április 12., szombat

A stressz, ami megbetegít és idő előtti halált okoz

A téma kutatóinak állítása szerint a stressz az, ami az embereket megbetegíti, ami közvetlenül felelőssé tehető többek között a szív és érrendszeri megbetegedésekért. A betegségek kialakulása garantált, lefolyása pedig szoros összefüggében van az úgynevezett "stressztűrő képességgel". Milyen cinikus szó ez ugye? Mert magyarul a stressztűrő képesség a felelősségérzettel van szoros összefüggésben. A felelősen gondolkodó emberek tűrik nehezen az úgynevezett stresszet, azaz a létbizonytalanságot, az igazságtalanságot. Akinek tehát igazságérzete van, annak "annyi meg egy bambi" bizonyos körülmények között. Egyet tehet a szakterület ismerői szerint, lelép az adott helyzetből.
Bizony ezt eddig is tudtuk - "kinek bánatában, szíve fájdalmában megszakad a szíve" - ám az orvostudomány - helyesebben a média - mindeddig tagadták, szétkenték ezt az ok okozat összefüggést. Bírósági itéleteknél szó nem lehetett, hogy összefüggésbe hozzák a dolgokat, tehát a per és annak hatása az érintettre és a megbetegedés. Például a 8-9 éves perem hatása én reám, mert én speciel ebbe rokkantam bele, a folyamatos fenyegetettségbe, a félelembe.
Mondjuk ki! aA társadalom súlyos egészségi állapotáért - éves szinten számolva legkevesebb 10 ezer ember idő előtti haláláért - a Bokros Lajos féle sokkterápiát hírdető és alkalmazó "antifasiszta-demokrata globalizátorok" a felelősek. Igen. A globalizátorok betegségeket indikáló, azt kialakító "tömeg megnyomorítók", akik ugye a nyereségesség és az árverseny jegyében bolydítják fel mások életét, avatkoznak bele más emberek sorsába az úgynevezett profit maximalizálás érdekében. Tesznek munkanélkülévé embereket, szakmákat, térségeket. Ezek a "hatások" minálunk az úgynevezett privatizáció 18 * 10 = 1.800.000 millió magyar ember korai haláláért felelősek. Évente 10 ezer honfitársunk hal korai halált ma is ( szívinfarktus, szívkoszorú ér szűkület) ez miatt. Nagyobb az élő veszteségünk mint a másodok világháborúban. Nézegettem az egyes nemzetek hadi kapacitásait. Magyarország hardafogható lakossága 2 miillió fő. A rendszerváltó globalizátorok 18 éve alatt felemésztették - sírba küldték - a komplett hadrafogható férfilakosságot. Ez a magyar holocaust.
A kutatások szerint a férfiaknál a munkahely biztonsága - magyarul a megélhetés, mert a napi betevő előteremtése a családfő, a férfi terhe - illetve bizonytalansága a domináns betegség kiváltó ok, a nőknél pedig a piszkálódás, a kedvesség, a megbízhatóság hiánya.
Nem a dohányzás, nem az alkohol, mint ahogy azt beállítják, bűnbakká téve éppen a legtöbb adót fizető társadalmi réteget. Fűrésszelik a fa gyökerét, mire az megrázza az ágait és akkor rámondják, hogy azért kell fűrészelni a gyükereket, mert rázkódnak az ágak.
Mindazok, akik az úgynevezett rendszerváltás során indikált megélhetési binyonytalanság, megélhetés vesztés, munkahelyvesztés előidézői és fenntartói, mondjuk ki: Tömegesen elnyomírították társaikat. Eladták testvérüket! Ebben élen jártak az úgynevezett Világbank és hazai ügynökei. Emeljük ki ebből a hatásból az eladósítást, amikor a nemzet "törpe báb vezetését", bábjainkat behúzták a csőbe a "hitelekkel" és kialakítottak egy "adósságfüggést". Ezeket az embereket, akik kialakították és fenntartják ezt a helyzetet elkölcsileg és anyagilag el kell marasztalni, egyben vagyonelkobzással sújtani. Ebül szerzett jószáguktól megszabadítani. Magadni számukra is a megnyomorított tömegek élményeit. Egyébként ugyanez a jelenség áll az USA jelzáloghitelválság mögött is.

Többek között ez a súlyos morális válság alapvető oka Magyarországon. Elsőfokon a felelősség a mindenkori magyar kormányzatot, a parlamentet, azaz törvényhozást és annak tagjait illeti, beleértve az úgynevezett jobb és baloldalt egyaránt. Mindazok akik a társadalalomra egyre nehezedő elviselhetetlen kötelezettségvállalásokban szerepet játszottak. Akik aláírták a nagy átveréseket és akik azokat megszavazták, legitimálták, továbbá a médiák tulajdonosait és vezető munkatársait akik a népnek beadták, hogy mindez elkerülhetetlen. Nincsenek is többen ezek a motivátorok háromezer embernél! Ők a rákos daganat a társadalom testén. Aki volt katona tudja, egy parancsnok azért felelős, amit megtesz, ám azért is, amit elmúlasztott.
Elszámolást! A nemzeti vagyonnal, az emberi életekkel!

A verseny egy határon túli hajszolása gyilkos, minálunk pedig már átléptek minden határt.
- Le a globalizátorokkal, a globális verseny elkerülhetetlenségét hirdetőkkel, a vesztesek és győztesek szisztéma hírdetőivel, a népnyúzó és elnyomorító motivátorokkal!
- Le a társadalmi hamiskártyásokkal! Le az eladósítókkal! Le az adósságokkal!
- Aki felvette hatalmának, befolyásának fenntartásához hitelt, az fizesse!
- Le a jogos elégedetlenséget kifejezők lefasisztázóival, lerasszistázóival, a magyarellenesekkel.
"Minden csaláshoz van elég ész és a bilincsből mindig kitér a kéz ..." ?

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

A stressz szívre hatásának mérése: http://hvg.hu/egeszseg/20080413_stressz_meres.aspx?s=2008414nl