Történelem

Különös egy dolog ez a történelem. Nem is csoda. Saját történelmünk egyszerűen a megélt, átélt napjaink visszfénye, az emlékezetünk, a tudatunk. Már itt kezdődik a szelekció, hiszen életünk minden mozzanatára nem emlékezünk. Sőt! Amit nem emelünk ki és nem ismétlünk, az jó eséllyel a feledés homályába vész. Kisgyermek korunk valamiért érdekes, fontos vagy különös történéseit többnyire szüleink, családunk emlékezetéből kapjuk. Mára fotókkal, szóban. Mi több! Az álom az a funkciónk mely során agyunk átrendezi az emlék képeinket. .

Aztán jön ugye a családi emlékezet, másként a család története, születések, keresztelkedések, esküvők, temetések, azaz születések, házasságok és a halál. Lám egyházaink a születést követően megjelölnek, megjelölnek bennünket - mint pásztor a nyájat - és az sem mellékes, hogy államunk nyilvántartásba vesz. Egyházközösségek tagjaivá, illetve állampolgárokká válunk, többnyire saját akaratunk ellenére. Lám a határokon túli magyarságnak csak most 2011. évvel nyílott arra lehetősége, hogy oda regisztráljon, azaz abban az államban regisztrálhassa magát állampolgárnak ahová úgy tudja tartozik. Arra nézve hogy a becsléseink szerint a mintegy 15 millió magyarból mintegy 5 millió a nemzetállami határokon kívülre szorult az a 100 ezer regisztráció - azaz a magyar állampolgárság igénylése - amit éppen a napokban jelentettek be, bizony elgondolkodtató.  

Jobb családokban a családi emlékezet gerincét a családfa, a családi levéltár képezi. Ami viszont népiesen szépséges az, hogy a családi emlékezetet a nagyanyák, nagyapák plántálják a felnövekvő nemzedékeinkbe. Szájhagyomány útján. Az emlékezetünket többnyire a családi képek, fotóalbumok nézegetésével kondicionáljuk.

Mindezeket követően jönnek közösségeink emlékezetei, úgymint egyházközösség, faluközösség, iskolaközösség (tablók, Évkönyvek).  A közösségeink emlékezetét – az írástudásból kifolyólag - egyházaink jegyezték le az elmúlt évezred során. A szóbeli hagyományozást jelenlegi kultúránkban legendáknak fogjuk fel, ami az írástudás, az írásos dokumentumok elsődleges forrásként való kezelését jelenti. Így jutunk el a nemzeti emlékezethez, azaz "a" történelemhez. A magyarság, a nemzet történelmét hivatalosan tanítják. No és ami egyáltalán nem meglepő, ahány nemzet, annyi féle tanítás.. No a világtörténelemről már nem is szólva. 

A magyarság és a magyar nemzet történelem tanítása jellemzően az egyes rendszerek befolyása alatt állt és áll, hiszen a kutatókat, tudósokat és a tanárokat is, mindig a fennálló rend finanszírozta, finanszírozza A múltbéli  események megítélésében akár szöges ellentét párok is megjelenhetnek. Ugyanazt az eseményt egy-egy hatalmi kurzus másként értékelhet. Kiváló példa erre korunk is, melyben az 1989 előtt események megítélésében a politikai pártok között is jelentős eltérések érzékelhetők. Itt mutathatjuk fel a történelmi amnézia fogalmát is, amikor valamely csoportok arra törekednek, hogy bizonyos események az emlékezet homályába vesszenek (speciel a Pozsonyi csata, a magyar Honfoglalás befejező aktusa), avagy ennek az ellenkezőjét, hogy az események egyetlen kiemelt nézőpontból "örökre" a köztudatban maradjanak (speciel a Holokauszt).
Jelen kis jegyzetemet is éppen az mr1-ben az imént hallott hír indikálta, ami arról szólt, hogy mit tanulhat és mit nem a szlovákiai magyar gyermek. Mi ugye azt szeretnénk, ha megismerhetnék a "magyar történelmet" azaz a jelenlegi hivatalosságot, a szlovákok - azaz a szlovák hivatalosság - meg mást kíván. Azaz minden szlovákiai gyerek azt hallja, azt tanulja, amit ők mondanak, amit ők rögzítettek. Megy tehát a küzdelem a memória tartalomért! A lelkekért!

Nem csoda tehát az sem, hogy mi magyarok gyakran identitás zavarosak is vagyunk, hiszen mást kell tanuljunk határainkon belül és kívül, sőt határainkon belül is kurzusonként. Ennek alapvető oka geoföldrajzi és geopolitikai helyzetünk.  A Kárpát-medence már a történelmi idők (értsd írásos feljegyzésekkel, forrásokkal rendelkező időszakok) óta Birodalmak befolyása alatt áll. A Kelet és Nyugat halálos vetélkedésének színtere. Ázsia és Európa nem is ritkán öldöklő küzdelme. Bizonyára - a jelenlegi kurzusban - sokaknak nem tetszik, de mi a magyarság, ha tetszik, ha nem Eurázsia vagyunk. Ezt mutatja populációnk génállománya, kultúránk és történelmünk is egyaránt. Nem vagyunk európaiak, bár vannak köztünk, ahogy nem vagyunk ázsiaiak ahogy ugyanúgy vannak köztünk. 

Az emlékezet fontossága nálam 1998-ban jelent meg égetően, amikor majd hogy nem magam is felvágtattam Csaba vezér égi seregébe. Akkor jelent meg nálam a Magyar Családkönyv illetve a Családfám kialakításának igénye. Több mint tíz év telt el azóta. Meddig jutottam? 

Érdemes feltennie magának ezt a kérdést, minden nagyapának és nagyanyának családja vonatkozásában, hiszen az unokák emlékezetében a családra nézve az marad, amit mi plántálunk bele. És mit plántálunk unokáink emlékezetébe mi? Mert ki is a magyar? Magyar az, akinek az anyja és a nagyszülei azt mondják, akinek a feljövői szívében-lelkében magyarságot hagyományoznak.

Én speciel megkezdtem emlékezetem írásba foglalását Illúziók nélkül címmel, melyhez hozzárendelhetem azokat a dokumentumokat, amelyek rendelkezésemre állnak.