Tánc

Ratkó József: Tánc
Fábry Zoltánnak

Magyarország temetőföld,
posztumusz humusz.
Történelme soha
el nem évülő priusz.

Bűnjel itt a csillag is,
mert megragyog s lehull.
Kard lángol az éjszakában
attilátlanul.

Bűnjel itt minden
- halotti anyakönyv a rög.
Írva benne jó magyar,
vad tatár és török,

írva benne arcról arcra
minden holtjai;
följegyezve ázsiai,
európai.

Magyarország temetőföld,
toroz és vigad.
Holtjaiból kóstolót küld
szomszédainak.

Duna-környék szétszóratott,
éhes népei,
vagyunk ma is ama
székely György vendégei.

Magyar, oláh, szláv
- mindigre ebhitű pogány,
csűrdöngölőt járunk
ma is Ady homlokán.

Hát mulassunk!
- egyiket se gyűlölöm,
hiszen én érettem él az is,
ki engemet eszen.

Magyarország temetőföld,
posztumusz humusz.
Történelme soha
el nem évülő priusz.

Életet aki ha itt vet,
húsba vet magot.
Holtból bú elő a kisded,
jövendő halott.

Mégis: hogyha szülni
már egy ringyó sem akad,
hónom alatt költöm
ki a fiacskáimat.

Dalban Dinnyés-Ratkó: Tánc

Csak hitünkben töretlenül

Dinnyés József - Váry Fábián László: Útban Törökország felé
Mindkét hazából kiárvulva,
csak hitünkben töretlenül,
lelkünk holdfehér vásznaira
Isten árnyéka nehezül.
Alattunk reménnyel ringó gályán
pogány föld felé futunk,
hol a Patróna glóriáját
ölti magára jó urunk.
Otthon zsibbadást hord az ájer,
a vetést véreső veri,
elhullatják virágaikat
az akasztófák ágai.
Hatalmas hittel hisszük mégis:
hamarost lesz majd visszaút,
és a tengertől visszakapunk
lobogót, várfalat, falut.
Vágyódik ezért a szemgolyó
a gyertyafényhomály után,
verejtékezve áll a kéz
a körbevándorló kupán,
s mikor minden vérlobbanást
testmeleg indulat hevít,
daccal reccsenti szét a szó
a fogak porcelánjait:
Hasítsd meg, Uram, az egeket,
kell most nagyon az áfium! -
Végtagjainkba szegeket
veret az evangélium.
S mert Pilátus kezeit mossa,
álmain csak átsuhanunk,
de az árbóckeresztről újra
feléd fordul ábrázatunk.
Eljő, ím, újbor ünnepe is.
s Úr asztalánál nem várnak ránk.
Szánk szögletén csöndes patakban
szakadni kezd a Miatyánk...
Ármányos félhomály szállja meg
a hajósok szemgödreit.
Sodorják felénk a fellegek
Drinápoly karcsú tornyait.

És az Ige!

A magyarság őstörténetéről

Kiszely István antropológus a látóterembe a nyolcvanas években került a Föld Népei c. általa szerkesztett könyvsorozaton keresztül. (Európa, Ázsia, Afrika népeit dolgozza fel, mutatja be.) A rendszerváltást követően a kilencvenes évek elején Petőfi Sándor csontjait vélték megtalálni Barguzinban az akkor kazánkirályként elhíresült (Morvai Ferenc) vállakozóval. Akkor a hivatalos sajtótól kapott hideget és meleget. Magam is kértem tőle egy találkozást ekkor, ami a Rádió Pagodájában le is zajlott. Akkortájt szapulta a média. Én a magam részéről biztosítottam, hogy vagyunk páran, akik nagyra becsüljük a munkásságát. Szívós eltökéltséggel kutatja ugyanis a magyarság történetét, és bátran rámutat a történelemtanítás és a közfelfogást befolyásoló idegen erők cézatos hazugságaira. Jelen bejegyzésemben, egy az Erdélyi Naplóban megjelent szerkesztett előadására hívom fel Blogom Olvasóinak figyelmét.

Kivonat:

A magyarságot a hunoktól a kunokig számítjuk
Nagyon szeretem, hogy itt vagyunk a református kollégium épületében. Nagyon szeretem a református kollégiumok könyvtárát. Török időkben a török például nem jutott fel Észak-Magyarországra. A német választófejedelmek azt mondták, amennyiben a katolikus monarchia hozzányúl az új valláshoz, akkor vége a monarchiának. Osztrák volt három és félmillió, a németek pedig tizenöt-tizennyolcmilliónyian. A sárospataki könyvtárban ugyanúgy megmaradt minden. Négyszázhatvan éves tankönyveket olvasok. Hál` Istennek nem katalogizálták. Nagyon vigyáznak rá, hogy ne katalogizálják, mert akkor a Széchenyi Könyvtár kiemeli, elviszi és csak kutatási engedéllyel kérhető ki. Elolvasom a négyszázhatvan éves tankönyveket és a következő áll benne: a magyarság három hullámban jött be a Kárpát-medencébe. 361-ben, mint hunok, 568-ban, mint avarok és 895. május 10-én, mint Árpád népe. Akikhez 1235-ben hozzáköltöznek a jászok, 1243-ban és `46-ban a kis és nagykunok. A magyarságot a hunoktól a kunokig számítjuk. Ebből ki szokták emelni Árpád népének a vonulását és a vonulási területét. Ez a magyar őstörténet. A hunoktól a kunokig ez a népesség belső Ázsiából hozta magával kultúráját, nyelvét. Bejött.
Ezzel szemben mit tart Európa és mit tanítanak nekünk a Monarchia gondolatában? Attila pusztítva száguldott Európa, Ázsia és Afrika között és embervért ivott gyermekkorában és kutya szülei voltak meg szarvai. Mi a valóság? A hunokat 361-ben a római császár hívja be a Kárpát-medencébe, Meotisz vidékéről, hogy kordában tartsák a Duna–Tisza közén lévő szarmatákat és a Tiszántúlon lévő gepidákat. Attila 395-ben Tápiószentmártonban született. Meghalt 453-ban. A maradék hun elmegy Csiglemezőre, a Mezőségre és benépesíti Erdélyt. Ők a székelyek. Ezt jól tudjuk.
Lásd: http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/lap.php?id_lapszam=322#c8971

Dalban: Dinnyés J. - Ratkó J. : Tánc

Morál

"A Földet nem kérdezte senki, a Föld termett s forgott tovább. Nem lett sem jobb, sem mostohább". Ezek a sorok Dinyésjóskánk zengeményei. Aki elhozta nekünk egy anno "disszidens" lelkének lenyomatát. Ha valaki beír ide a Naplómba - Dinnyés József kivételével - annak fizetek egy sört, ha meg tudja nevezni a szerzőt. A dal egyébiránt Hazai Tavasz címre hallgat és a Homo Hungaricus Dinnyés kazettán jelent meg anno, a kilencvenes években. No ennek a dalnak üzenetét nevezem én morálnak. Az én TOP listámon benne van az evergreen tízben.

Hallga

Mai képetűd

Locsolás

„Ákom-bákom, berkenye, Szagos húsvét reggele. Leöntjük a virágot, Visszük már a kalácsot. Én kisdiák vagyok, Sokat nem istálok. Egy pár tojást várok, S azzal elsétálok.”
Képriport
Zene Dinnyés József - Fáy Ferenc: Hazai tavasz