2009. február 1., vasárnap

Éghajlatváltozás és erőforrás-válság?

2007 őszén néhány felelősségteljes kutató úgy döntött, hogy még több erőfeszítést tesz azért, hogy tájékoztassa az embereket az előttünk tornyosuló erőforrás- és környezeti válságról.
A képen Hetesi Zsolt asztrofizikus, tanár ( ELTE TTK Csillagászati tanszék) ki hangot ad és írásban is elénk teszi a nem túl rózsás kilátásainkat.
MTV Záróra 2009.01.29
Tanulmány ( A felélt jövő ...)

Kapcsolódó hír: Vlagyimir Putyin elnök davosi beszéde "kötelező darab" azok számára, akik ismerik a világ bajainak gyökerét. Putyin ezekből jó párat ki is mondott. Felhívta a figyelmet, hogy az egyetemesülő világnak vesztesei is vannak, továbbá az eddigi nyertesek, akik állva maradtak a válság közben, el is bukhatnak. A tőkefelhalomzás és haszonkergetés felülmúlta a jólét növelését, és a munka által termelt javak növekedését is. A megoldás mindazonáltal nem az elszigetelődés, hanem az állam védően beavatkozó szerepe.T úl kell továbbá lépni mindazokon az üzleteken, kölcsönökön és hiteleken, melyek "rosszak", azaz a virtuális pénz világához köthetőek. Amíg ez nem történik meg, a válság csak rosszabbodni fog. Putyin tehát kimondta, amit mindenki tudott, mégse ismert be: elég a hazugsásból, világunk nem létező pénzre épülő ügyleteken nyugszik, ennek vet véget a válság. "Véleményünk szerint a jövő gazdaságának valódi javak gazdaságává kell válni." /Forrás: http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK.html /

Nincsenek megjegyzések: