.jpg)
barikad.hu
2010, december 14 - 11:48
Publicisztika Friss hírek Világunk ma
Mi lesz akkor, ha a Moody’s után – amely kettővel leminősítve hazánkat már csak eggyel tart a bóvli szint fölött – most a Standard and Poor’s és a Fitch Ratings is leminősít? És mi lesz, teszik fel a kérdést akár aggodalommal, akár kárörvendve a hazai lapok, ha a Moody’s a következő lépésben ismét leminősíti a magyar állam hitelképességét és államkötvényeink bekerülünk a befektetni nem érdemes kategóriába?
Három dolgot tudunk. Az egyik az, hogy a hitelminősítők legnagyobb megrendelői a nagybankok, és a csárdában annak a nótáját játsszák, aki fizet. Vagyis a nagybankok visszavágtak a magyar miniszterelnöknek egyrészt a rájuk kivetett nagy válságadóért, másrészt a nyugdíjpénztárak leépítéséért.
A másik pedig az, hogy a hitelminősítők minősítései megbízhatatlanok, amit fényesen igazolt a globális válság küszöbén adott optimális osztályzataik.
A harmadik az, hogy Orbán Viktort sokkal inkább a körülmények lökik, mint saját, hosszú távra kidolgozott víziója, jövőképe. Ennek jó példája volt az, hogy a korábban élesen orosz- és Kína-ellenes Orbán a Jobbik váratlan, európai parlamenti választási sikere után fedezte fel a Keletre nyitás politikáját. Ugyanígy, a kormányfő nem azért csapta le a magánnyugdíjak fejét, mert erre korábban gondolt, hanem kényszerű szorultságában azt követően tette meg ezt a lépést, miután Brüsszelben nemet mondtak neki arra a kérelmére, hogy levonhassa költségvetési deficitjéből az államtól a magánnyugdíj pénztáraknak átutalt összegeket.
Ha Magyarország hitelképességét most bóvli szintre szállítják le, Orbán ismét kényszer alatt áll majd, mégpedig még az eddigieknél is nagyobb nyomás alatt. Ugyanis bóvli kötvényeket senki nem akar vásárolni. Viszont az államadósságot finanszírozni kell. Ekkor nagy valószínűséggel az ismét sarokba szorított miniszterelnöknek eszébe jut majd a Kelet és az, hogy ha Peking finanszírozhatja a hatalmas Egyesült Államok óriási adósságát, ezt Magyarországgal is megteheti. Ha ezt a lépést Orbán megteszi, vagyis Pekinget megkéri hazánk kisegítésére a bajból, az nekünk kopernikuszi fordulatot jelent. Kikerülünk a nyugati spekulánsok szorításából.
Ezért várjuk mi annyira másoktól eltérően és más indokokkal azt, hogy a nemzetközi tőke fellegvárainak kihelyezett intézményei bóvlivá minősítsenek bennünket.
Ordosz műhely
Kommentár: Valami miatt a fenti írás olvastán, a dialektika szó ugrott agyamba. Ha rákattanunk a Wikipédiában a szócikkre, úgy számos olvasatát, értelmezését ismerhetjük meg. Az alapgondolat, miszerint ha Kína finanszírozza az USA államadósságát, úgy okkal tételezhető fel, hogy a magyar államadósság finanszírozása ehhez képest egy tollpihe, azaz csak szándék dolga. A kérdés ez esetben az, szándékában állhat-e Kínának az ilyen? És ha szándékában áll, akkor az ilyennek mi az ára?
Mindezzel együtt hatalmas a baj. A mai világunkban a megélhetés kényszere az, ami eladósít. Többünknek - paraszti származásúaknak - a zsigereiben, idegeiben ott van még, az önellátásra, az öngondoskodásra való irányultság, hajlam, ám a mai település -termelés - és fogyasztás szerkezet erre az igényre nézve úgy eltorzult, hogy szinte eszköztelenek vagyunk. Én is emlékezem azokra a tavaszi napokra, amikor a sparhet alatt ott csipogtak a napos csibék, mert ha ez nem így lett volna, úgy nagyanyám dervistáncot járt volna a konyha kövén. Így a napi tojásszükséglet és a vasárnapi ebéd a nyulakkal kiegészítve garantált volt. Na és a disznótartás és a disznóvágás? Nekem családi ünnep volt. Talán nagyobb is mint a Karácsony.
Ehess, ihass, ölelhess alhass ( és a mindenséggel mérd magad) szól a költő elemi emberi jogainkról. Az ám a szabadság, ha mindezekről magunk gondoskodhatunk. Ha magunk gazdái lehetünk. Mert az nem szabadság, amikor a gázt, a vizet, a villanyt kikapcsolhatják. Mi több, bizonyos gazdasági okokra hivatkozva ki is lakoltathatnak bennünket. Ez ami most itt van, rosszabb mint a zsellér lét. Ez a demokráciának titulált valami, köszönőviszonyban sincs az emberi szabadsággal, a családok biztonságos megélhetésével. Nem véletlen, hogy ilyen körülmények között úgy hullanak az alfa hímek, mint sz őszi legyek. Az sem véletlen, hogy a magyar "északi" anyák Arany János walles-i bárdjainak átokszerű üzenetére hallgatva, egyre kevesebb csecsemővel ajándékoznak meg minket - míg a "déli" anyák ölei ontják az éhes szájakat - és az etnikai arányok félelmet keltő változásának képe rávetül az iskolák számláló küszöbére. Áldott legyen a sok kéz és átkozott a sok száj!
Vári Fábián László: Útban Törökország felé
"Mindkét hazából kiárvulva
csak hitünkben töretlenül,
lelkünk holtfehér vásznaira
Isten árnyéka nehezül.
Alattunk reménnyel ringó gályán
pogány föld felé futunk,
hol a Patróna glóriáját
ölti magára jó urunk.
Otthon zsibbadást hord az ájer,
a vetést véreső veri.
Elhullatják virágaikat
az akasztófák ágai.
Hatalmas hittel hisszük mégis,
hamarost lesz majd visszaút,
és a tengertől visszakapunk
lobogót, várfalat, falut.
Vágyódik ezért a szemgolyó
a gyertyafény homály után,
verejtékezve áll a kéz
a körbevándorló kupán.
S mikor minden vérlobbanást
testmeleg indulat feszít,
daccal reccsenti szét a szó
a fogak porcelánjait.
Hasítsd meg uram az egeket!
Kell most nagyon az áfium.
Végtagjainkba szegeket
veret az evangélium.
S mert Pilátus kezeit mossa,
álmain csak átsuhanunk,
de az árbóckeresztről újra
feléd fordul ábrázatunk.
Eljő ím újbor ünnepe is,
s Úr asztalánál nem várnak ránk.
Szánk szögletéről csendes patakban
szakadni kezd a Miatyánk.
Ábrándos félhomály szálja meg
a hajósok szemgödreit.
Sodorják felén a fellegek
Drinápoly karcsú tornyait."
Kommentár: Valami miatt a fenti írás olvastán, a dialektika szó ugrott agyamba. Ha rákattanunk a Wikipédiában a szócikkre, úgy számos olvasatát, értelmezését ismerhetjük meg. Az alapgondolat, miszerint ha Kína finanszírozza az USA államadósságát, úgy okkal tételezhető fel, hogy a magyar államadósság finanszírozása ehhez képest egy tollpihe, azaz csak szándék dolga. A kérdés ez esetben az, szándékában állhat-e Kínának az ilyen? És ha szándékában áll, akkor az ilyennek mi az ára?
Mindezzel együtt hatalmas a baj. A mai világunkban a megélhetés kényszere az, ami eladósít. Többünknek - paraszti származásúaknak - a zsigereiben, idegeiben ott van még, az önellátásra, az öngondoskodásra való irányultság, hajlam, ám a mai település -termelés - és fogyasztás szerkezet erre az igényre nézve úgy eltorzult, hogy szinte eszköztelenek vagyunk. Én is emlékezem azokra a tavaszi napokra, amikor a sparhet alatt ott csipogtak a napos csibék, mert ha ez nem így lett volna, úgy nagyanyám dervistáncot járt volna a konyha kövén. Így a napi tojásszükséglet és a vasárnapi ebéd a nyulakkal kiegészítve garantált volt. Na és a disznótartás és a disznóvágás? Nekem családi ünnep volt. Talán nagyobb is mint a Karácsony.
Ehess, ihass, ölelhess alhass ( és a mindenséggel mérd magad) szól a költő elemi emberi jogainkról. Az ám a szabadság, ha mindezekről magunk gondoskodhatunk. Ha magunk gazdái lehetünk. Mert az nem szabadság, amikor a gázt, a vizet, a villanyt kikapcsolhatják. Mi több, bizonyos gazdasági okokra hivatkozva ki is lakoltathatnak bennünket. Ez ami most itt van, rosszabb mint a zsellér lét. Ez a demokráciának titulált valami, köszönőviszonyban sincs az emberi szabadsággal, a családok biztonságos megélhetésével. Nem véletlen, hogy ilyen körülmények között úgy hullanak az alfa hímek, mint sz őszi legyek. Az sem véletlen, hogy a magyar "északi" anyák Arany János walles-i bárdjainak átokszerű üzenetére hallgatva, egyre kevesebb csecsemővel ajándékoznak meg minket - míg a "déli" anyák ölei ontják az éhes szájakat - és az etnikai arányok félelmet keltő változásának képe rávetül az iskolák számláló küszöbére. Áldott legyen a sok kéz és átkozott a sok száj!
Vári Fábián László: Útban Törökország felé
"Mindkét hazából kiárvulva
csak hitünkben töretlenül,
lelkünk holtfehér vásznaira
Isten árnyéka nehezül.
Alattunk reménnyel ringó gályán
pogány föld felé futunk,
hol a Patróna glóriáját
ölti magára jó urunk.
Otthon zsibbadást hord az ájer,
a vetést véreső veri.
Elhullatják virágaikat
az akasztófák ágai.
Hatalmas hittel hisszük mégis,
hamarost lesz majd visszaút,
és a tengertől visszakapunk
lobogót, várfalat, falut.
Vágyódik ezért a szemgolyó
a gyertyafény homály után,
verejtékezve áll a kéz
a körbevándorló kupán.
S mikor minden vérlobbanást
testmeleg indulat feszít,
daccal reccsenti szét a szó
a fogak porcelánjait.
Hasítsd meg uram az egeket!
Kell most nagyon az áfium.
Végtagjainkba szegeket
veret az evangélium.
S mert Pilátus kezeit mossa,
álmain csak átsuhanunk,
de az árbóckeresztről újra
feléd fordul ábrázatunk.
Eljő ím újbor ünnepe is,
s Úr asztalánál nem várnak ránk.
Szánk szögletéről csendes patakban
szakadni kezd a Miatyánk.
Ábrándos félhomály szálja meg
a hajósok szemgödreit.
Sodorják felén a fellegek
Drinápoly karcsú tornyait."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése