Csúnya a zsarnokság, de a fortélyos elnyomás még undokabb.

Eötvös József szavai örök érvényűek. És lám. Újra és újra ismétlődnek a dolgok. Egyik kedvenc íróm Mika Waltari talán több regényében is (?) szerepeltette a "hiábavalóság" fogalmát. Azokra a jelenségekre, melyek lényegében kivédhetetlenek, mert újra- és újra születnek. Lám a génkutatások is alátámasztják ezt a vélelmet, hiszen eszmét, nyelvet lehet cserélni, ám géneket ugye nem.  Ami tehát "meg van írva" az be is következhet, na és ami bekövetkezhet, az be is következik. Ez utóbbi sejtésre alapulnak  Murphy törvényei is azt hiszem.

Hiába vannak hát a történelmi tapasztalatok, hiába a tanítás, a dolgok kényszerűen bekövetkezhetnek: "Nem kell a kútba szarni, elegendő a kávájára, a szél úgyis belesodorja". "Ahol lószar van, ott veréb is van." "Kutyából nem lesz szalonna." Szólnak a népi bölcseletek. 

Az ember hajlamos a bűnbak keresésre. 
Sőt, legutóbb az mr1-en egy vallási vezető szájából egyenesen azt a felismerést hallgathattam, hogy kifejezett igény van rá. Ez köti össze a közösséget. A közös ellenség, így ha nem lenne akkor meg is kreálják.  Vajon ez kultúra függő? Azt hiszem nem. Mélyen bele van az ilyen kódolva az emberi génekbe, legfeljebb rafináltabb kultúrák nagyobb gyakorlatot szereztek az ilyen ügyekben, a dolog elkendőzésére jogi maszatolással. 

Konfliktus kezelés
Gyermekkoromból visszasejlik apám és anyám konfliktuskezelő stratégiája. "Szép öregasszony és jó gyerek nem létezik." jelezte Emmi néni, a népi bölcseletek tára. Mai fejemmel visszagondolva és összehasonlítva már három nemzedék viszonyát a világhoz látnom kell, már gyerek koromban sem voltam egy sima pali. Akaratom ellenére - ám élénk aktivitásomból - jelentős károkat okoztam, okozhattam szüleimnek. Nem kevés konfliktushelyzetre emlékezem, amelyek a véletlen - és valami különös késztetés - művei 

- apám szemének kályhaezüsttel történő meglöttyintése, nagyon nézte hogy nyitom a papírfedőt ...

- nagyanyám szeneslapáttal való fejbehúzása, mert nem engedte a cserépkályhát etetni,

- a kakas fejbelövése, majd szánalomból szabályos kivégzése nyaktekeréssel,

- macska brúgatás, vonalzó helyett

- pajtaablak mind a négy cellájának szisztematikus kilövése,

- szobaablak kővel való megrepesztése, a csúfolódó cimborák feje helyett,

- befőtt-dunsztoló nagy fazék zománcának meglövése, leválasztása kétforintosnyi nagyságban

- utcai villanykörte kilövése, eltalálom-e okán, és el ...

- konyhabútor - asztal és szék - illetéktelen díszítő faragása, az el nem ismert művészeti törekvések

- falrajzok falfirkák, pregafitizés, a kor megelőzése

- istráng átszabása derékszíj érdekében, mert mi is az az istráng? 

- na és a - különféle - testi épségem veszélyeztetése, sebzés, kéztörés, fejbeverés, zúzódások, horzsolások, fulladozások és így tovább ...

Bizonyosan hosszabb a lista - azaz több is van a rovásomon - és ha csak ezekre az eseményekre gondolok vissza, bizony állásfoglalásra késztettem szüleim.

Apám konfliktuskezelő technikája a pofon volt. Nagyon tudott pofozni. Tenyérrel és fonákkal egyaránt. Még a családon is túl terjeszkedett, ám érvényesülését korlátozta a korabeli hatalom, anyámmal - aki az iskola igazgatója volt - fegyelmit adatott neki, mert híre ment annak, hogy túl gyakran alkalmazza ezt a nevelési technikát az iskolában. No e korlátozás családon belülre nem volt érvényes, így anyám is tűrte azt, amikor az iskola pinpongütőjét Koke barátom véletlen eltörte, ezért én szavatoltam 10 db kemény pofon fogadásával apámtól. Sosem felejtem. Így éreztem magam, ahogy itt a jobb oldali képen a Mongol. 

A pofon
Nem mondom hogy szerettem a pofont. Oly annyira nem, hogy fogadalmat is tettem magamnak, hogy én nem fogom pofozni a fiaimat sem. (Lányt ugye köreinkben nem is volt szokás. Lovász Marinak sem pofont adtam, mikor hatodikban rám támadt, ahogy a bátyjaitól látta, hanem szabályos jobb egyenessel indítottam el az orra vérét és állítottam meg támadását.)  Ezt a fogadalmat mindeddig be is tartottam. Mondjuk könnyű volt, mert igazán nem is volt rá szükség. 

Jobb a pofon mint a szorongásban tartás!
A pofon mégis jobb volt, mint amit anyám művelt velem, a lelki zsarolás. A kettő, az öt, a tíz pofon után tudhattam, ezzel vége. Megvolt a büntetés, letudtam az ügyet és tiszta lappal készülhetek az újabb véletlen elkövetésre, hiszen már akkor tudtam a tapasztalataimból, hogy olyan nincs, hogy én ne kapjak pofont. A kérdés csak az, mikor és hányat. A pofonról annyit, hogy egy pofon nem pofon. A pofon minimum kettő. Egy pofon a hirtelen felindulás jele.  Tíz felett pedig már megszámlálhatatlan, tehát alapos verés. A pofont többnyire adják és aki kapja, az kényszerből kell elviselje. Kósza pofon pedig csak a regényekben létezik. Rejtő Jenő különös érdeklődést tanúsított e nevelési műfaj iránt regényeiben. Fel is hívta a figyelmet arra, hogy nem lehet minden pofon mellé forgalmi rendőrt állítani. 

Szóval nem szerettem a pofont, viszont ha már választanom kellett apám pofonjai, avagy anyám lelki zsarolása  között, amikor azt adta elő hogy érzelmileg neheztel, azaz nem szeret, úgy száz esetből a százszor  választottam volna a pofont, mint a szorongással, bizonytalansággal eltöltött időt és várakozást a megbocsájtásra. A feloldozásra. Ma már a lelki zsarolást, egyenesen lelki terrornak nevezném. Bár ez messze vezet anyám vonatkozásában, mert szerintem csak apámat terrorizálta lelkileg, vagy mégsem? 

Aljas a jog.
A fenteikkel igazoltam, milyen aljas is a jog. Milyen aljas is az a társadalom, amely évekre elhúz pereket. Milyen aljas is az a társadalom, mely szívbeteggé teszi  a jó embereit. Milyen aljasak is az úgynevezett utólagos vizsgálatok, elszámoltatások. Milyen aljas is a jogszolgáltatásunk. 

Valóban: Csúnya a zsarnokság, de a fortélyos elnyomás még undokabb. 

Aktualitás: Lám a vörös iszap nyomozásban a nyomozók megtalálták a diszpécsert, mint kötelesség mulasztót, akkor amikor a média - országban világban -  hangosan ordította a hírt. És ebből is hír van? Milyen emberek az ilyenek? Ezek az undorító és aljas jogászkodók? Akik jog szerint járnak el, csak a természetes igazságérzet repeszti meg az agyi ereket? Mi ennek a társadalmi üzenete? 

Jó néven venném a testi fenyítés,  pofon, a botozás, a kaloda és a pellengér visszahozását, elsőként - kísérletileg - a politika és a jogszolgáltatás hibáinak, mulasztásainak kompenzálására, kárpótlására, majd esetleg a "cigány-bűnözés" visszaszorítására. Cigány ért a pofonból, még ha a tulajdonviszonyokkal esetleg nincs is tisztában és a jogi kötelezettségek teljesítése nem vált a vérévé, akkor is. 
Petőfi Sándori magasságokba, úgymint egyből a királyok akasztásával kezdjük - bár ez is meggondolandó -  nem kívánkozom, ám nagyon szívesen hallanék olvasnék híreket a bíró, ügyész, rendőr, nyomozó  és ügyvédverésekről. Miért csak a tanárokat szabad? Meg a Szász Károlyt? 
Igény lenne rá, akár álhírek formájában is. 
Mondogatta is nekem apám, hogy tudod-e fiam miért keres mindig többet az orvos, mint a tanár? Azért fiam - és ezt jól jegyezd meg - mert a hülyeség nem fáj. Talán ezért pofozott a jó öreg, amíg hagyták?