2010. december 14., kedd

18 fő

Idáig jutottunk, idejutott a nemzet. A FIDESZ kormányzat a szoclib kormányzattól 18, azaz tizennyolc fős tartalékos "haderőt" örökölt. A Károlyi Mihály  idealista nemzetrontók utódai büszkén dagaszthatták keblüket. Kifejlődött a métely, mely a huszárszellem, a hazafias érzelmek elfojtására irányult. Elképedéssel ülök a képernyő előtt, amikor olyanokat hallok, hogy valakik anno az iskolában kutyák voltak a matematikához és a fizikához, illetve hogy katonának lenni snassz dolog. Ez ám a "meleg büszkeség"! Legutóbb az m1 műsorában Karinthy Márton színházigazgató fejtett ki ilyen nézeteket. Már meg sem lepett, hiszen egy történelmi személyiség elfattyasodott utóda Görgey Gábor is miniszterként ugyanezeket a húrokat pengette. Bizony a kávéházak népe. Akiknek a civilizáció csúcsa a kávéházi lét. 

Masszívan él  az úgynevezett véleményformálók - birodalmak ügynökei - soraiban és ezáltal a közmédiában az a felfogás, miszerint a haza, a nemzet védelme snassz, értéktelen tevékenység. Mucsai, lábszagú dolog.  (Mert ugye a világpolgárság felé tartunk.)

Ilyen - lassan száz éves - agymosás mellett bizony nehéz lesz felállítani egy önkéntes szervezett erőt. Nem szólva arról, hogy amikor a társadalom önszerveződik és ez a Magyar Nemzeti Gárdában testesül meg, a tömegkommunikációban minden aljas eszközzel folyt és folyik annak el lehetetlenítése. Ugyanazok a nemzetközi erők, amelyek lepontozzák a nemzeti teljesítményt és forint milliárdokat lopnak ki így a zsebünkből működnek, hazai ügynökhálózatukon keresztül.





Varga B. Tamás : Az bajom van (keserű legényes) - dalszöveg
1.
Az bajom van a világgal,
Hogy hazámnak fordul háttal!
[: Hogy csak elvesz, sose nem ad,
Hogy magához sose fogad…
Ez bajom van a világgal! :]

2.
Az bajom van az urakkal:
Lopnak éjjel, lopnak nappal!
[: Csak az a baj, tőlem lopják,
Sohasem azt meg nem adják!
Ez bajom van az urakkal! :]

3.
Az bajom van a magyarral:
Sose tettel, mindig hanggal!
[: Szavait is csak úgy csűri,
Nyakán a bajt holtig tűri;
Ez bajom van a magyarral! :]

Rigmus:
Ez a világ olyan világ,
Mint a mogyorófa virág:
Sokat ígér, keveset ád,
Amit ád is keserűt ád…

Az bajom van, hogy én tenném…

4.
Az bajom van, hogy én tenném
Ha a világ állna mellém
Se a világ, se a népem
Így halok meg, ha megérem,
S országom temetik mellém

Nincsenek megjegyzések: