2010. december 19., vasárnap

Kasszandrai átkaim: Ingatlanárverések

Kasszandra a szép hercegnő mindent előre meglátott, mégsem hitt szavaiban senki. A trójai háborúban sokszor tudtak volna szavai segíteni hazájának, de sosem hallgattak rájuk. Így a háború végén, amikor az ajándék falovat begördítették Trója falai mögé, ő azt tanácsolta, hogy égessék el azt, mert pusztulást hoz a városra. Bolondnak nevezték, és ünnepelték a győzelmet. Azon az éjszakán Tróját feldúlták az akháj seregek. 
Kasszandra Athéné szentélyébe menekült, de Aiasz megtalálta, és megerőszakolta a hercegnőt. Ezután a sereg vezérének, Agamemnónnak adta át a leányt hadizsákmányként. A nagy király hazavitte magával Kasszandrát, aki a hajóúton többször is próbálta figyelmeztetni urát, hogy otthonában meg fogják gyilkolni, mégsem hitt neki senki. Így aztán miután kikötött a hajó Mükénében, és Agamemnón a palotában járt, Klütaimnésztra és Aigiszthosz meggyilkolták a nagy királyt és vele együtt Kasszandrát is.

Pro Memória:
Öt évvel ezelőtt megjósoltam a mai helyzetet. Íme:
Ingatlanárverések
avagy mi is a helyzet? 
2005-11-05
© Tilk László Géza
Ma már szó sincs arról, hogy az adótartozás illetve a bebukott hitelek okán árverezésre kerülő ingatlanok száma elenyésző lenne. Az „osztogató” mellett új „fosztogató” iparág alakult ki Magyarországon is.
Lelkiismeret az ingatlanpiacon
„Erdő, erdő kerek erdő hazugságok erdeje. Ott veszett el gyerekálmom, ifjúságom ereje. … Minta diák sokra viszi. Ámított a jó anyám. Hajlott háttal mire vitte, majd megmondom magyarán.” / Dinnyés J./
A Jereváni Rádió válaszol
A múlt század hatvanas hetvenes éveinek egyik kedvenc vicctípusa volt a „Jereváni Rádió válaszol”. Példa: Beírnak a Jereváni Rádiónak, hogy igaz-e az a hír, hogy Moszkvában Ladákat osztogatnak? A Jereváni Rádió válaszol: A hír igaz, annyi helyesbítéssel hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Ladákat hanem Moszkvicsokat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
Az a bizonyos hány százalék?
A jelzálog hitelrendszer megjelenését követően nem kevesen fejtették ki aggodalmukat, no nem feltétlen a hitelrendszer ellen, hiszen az a világ fejlett részén már régóta működik és a gazdaság egyik motorját képezi, hanem az ennek kapcsán csínbe kerülő adósok védelmét illetően.
Nyilatkoztak
Nyilatkoztak a haszonélvezők, azaz a bankok, betéteseik érdekeit figyelembe véve. Hogy á, ez nem is olyan veszélyes, hiszen a nemzetközi tapasztalatok alapján az ilyen esetek nem érik el az adósok 1 %-át.
Anomáliák
A jelzáloghitelezés során kötelező a forgalmi értékbecslés, mely forgalmi értékbecslésre is kialakult egy az ingatlanpiaci szolgáltatásokra nézve szűk kör, mintegy 100 cég (!) ( a kábé ötezerből) amelyek eléggé át nem látható módon az úgynevezett banki listákra kerültek, miáltal diszkriminatív módon az adósjelölt csak azok közül választhatott, választhat ma is. Erről nem keveset írtunk lapunkon az elmúlt négy évben.
Ennek hatásaként az amúgy kötelezően előírt banki ingatlan adatbázisok a tényleges piaci viszonyok torzított változatát képezik. Ugyan melyik az a „listás cég” amely ne venné figyelembe a banki fedezetértékelés elvárásait?
Írva vagyon!
Nem egyszer leírtuk, hogy a vonatkozó rendelet(ek) rossz, mert olyan követelményeket támaszt, melyek reálisan nem teljesíthetők, mert éppen egy másik rendelet, helyesebben törvény nem teszi lehetővé. Meg is neveztük a felelősöket. És?
Bizony, ez egy következmények nélküli ország! Egyenlőre!
Az idő malmai
„Az idő malmai lassan őrölnek”. Ma már az adósságcsapdába esetteket százalékos arányára 6 %-ot is bevallanak a bankok. Ám ez úgy tűnik, belefér a kalapba. Hiszen egyetlen Nyugat-Európai országban - ott a Lajtán túl - sincs akkora nyeresége a bankoknak, mint kishazánkban.
Ingatlanárverések adatbázisa
Örvendetes hír, hogy az Interneten megjelent a hazai ingatlanárverések adatbázisa.  Végre valahára - legalább egy helyről - áttekinthető a helyzet.
Lássuk csak?
Árverések száma az adatbázisban: 8 227 db

Árveréseink összértéke:  49,81 milliárd (!) Ft

Árveréseink összterülete:  60,03 millió m2
Figyelem az adótartozás, avagy a banki tartozás miatt induló árverések nincsenek elkülönítve! 

Akkor most milyenre vegyük a figurát?
Jó-e, avagy rossz-e ez nekünk?
Nyilván a bankoknak jó, hiszen a mechanizmus úgy van kialakítva, hogy ők – természetesen és szigorúan a betéteseik érdekeit szem előtt tartva – nem bukhatnak. Bizonyára ennek következménye az a szlogen is, amely a piacon új adatbázis weboldalán található: „Ingatlanok fél-áron.”
Jó a végrehajtóknak, mert ugye Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. A dolgoknak tarifája van és a végrehajtóknak már kamarája is.
Jó az árverésen mélyen piaci ár alatt vásárlónak is, hiszen törvényesen jutott egy-egy komoly értéket képviselő ingatlan tulajdonába, fél-áron.
Jó az adósnak, mert megszabadult az adósságtehertől. Avagy mégsem?
Ki védi meg az adósokat? Avagy védd magad?
A piacgazdaság - ha tetszik egyeseknek, ha nem - a bibliai főbűnök közül az irigységre és a kapzsiságra is (!) alapul. Egyszerűbben fogalmazva a vágyakon és a szükségleteken alapul. Nem arról szól ugye, hogy a „Kevés is elég.” Vágyat gerjesztünk, elkötelezünk, majd ha ki akarna ugrani az adós, büntetünk. Sőt! Ha odajut a delikvens, még törvényesen ki is fosztjuk. Mert ő akarta!  Mert ha nem értette meg az apró betűs részeket a szerződésben, esetleg erőn felül vállalt, úgy magára vessen.
A tévedés
Filozófiai megközelítésben, a tévedés nem hiba. Gondoljunk csak bele mennyi emberi vívmány született így. Szóval mondjuk ki a TILK tételt a Tévedésről: „A tévedés nem hiba, hanem emberi jog, hiszen tévedhetetlen ember nem létezik. Legfeljebb következményei lehetnek.”
Tévedhetek hát, amikor elhanyagolom például azt a körülményt, hogy elveszíthetem a munkaképességemet, aztán majd nem tudom fizetni a hiteleket. Ám az a nem mindegy, hogy ennek mi a következménye!
Az ingatlanok, ezen belül a lakóingatlanok
Alig van olyan hatékony sajtótermék, ahol a bankok ne lennének jelen és mindenféle csábítónak tűnő ( ) reklámokkal ne találkoznánk. Például „elengedjükJfőleg a megrendelőnek tetsző  az értékbecslés díját”. ( Mintha arra nem is lenne szükség ugye? Pedig kötelező előírás. Ez is megérne egy misét a Gazdasági Versenyhivatal előtt, hogy vajon nem alkalmas-e az értékbecslésnek, mint olyannak a szükségtelenségének a kihangsúlyozására. ) Szóval jó kis társasjáték ez. Minimum 8227 árverés van folyamatban. Léptékére nézve ez egy nagyközség, sőt kisváros.
Üzlet?
Üzlet az, ami mindkét félnek jó. Ez alapján az árverés is üzlet, hiszen jó a végrehajtónak és a jó a vásárlónak.
Ja hogy a volt tulajdonos?
Hát – a mai kommunikációnk szerint – ő a vesztes. Igaz verseny nem volt, ám veszteni úgy látszik így is lehet.
„Idefigyeljenek emberek!”
Alfonzó szállóigévé lett szólását idéztük ide. Sőt! Népi megfigyelések szerint nem feltétlen mindig csak a más felesége lehet a kikapós. Óvatosan tehát azokkal a vágyakkal és a szerződések apró betűs részeivel. Óvatosan a bankok által elfogadott cégek ingatlanforgalmi értékbecslésének az elfogadásával. Mert bizony a jelenlegi jogszabályok alapján, ha viszik a fedezetet képező ingatlant, akkor bizony azon – és nem a piaci értéken – viszik. Na és ennek a vége az, hogy :Ingatlanok fél-áron”.
Szolidaritás?
Szinte érthetetlen, ahogy a Lakásmaffia áldozatai egyesület megalakult, úgy nem alakult meg a kényszerárverésre juttatott ingatlanok tulajdonosainak ez érdekvédelmét szolgáló egyesület.
Vagy itt is olyanok lennénk, mint a birkák, avagy a marhák? Lehajtott fejjel poroszkálunk a vágóhídra?
Kinek az érdekében?
Mert például mi lenne, ha a kényszerárverésre kerülő ingatlanok értékesítése nem egyből a végrehajtók kezébe, hanem azt megelőzően a tulajdonosok által megbízott piaci szakemberek kezébe kerülne, akik viszont kizárólag az ő – azaz a tulajdonos - érdekeiket tartanák szem előtt? Még az a csoda is megeshetne, hogy valamely ingatlan piaci áron kelne el?
Adósvédelmet!
A jó erkölcs, a társadalmi szolidaritás nevében minden jóérzésű Olvasó figyelmét újra –és újra felhívjuk az ingatlanárverések veszteseinek méltatlan helyzetére!


Eredeti írás 

Nincsenek megjegyzések: