Én speciel tudatomban hordom anyai ágon a legendát, hogy én és "mi" kun származásúak (is) vagyunk. A német ( sőt észt a családnevem) származástudat már nem is legenda, mert anyakönyvekkel bizonyítható tény.
Bizony kacifántos dolog ez az identitás dolga. Én egyszerűen kezelem ezt a kérdést. Anyám azt mondta mi magyarok ( származást is beleértve) vagyunk, nem mellesleg apám is ezt mondta ( a származást nem beleértve).
Magyar az anyanyelvem, itt szocializálódtam, ezt a kultúrát szívtam magamba.
De mi van az ingusokkal?
Az oszétekről már tudtam hogy a hazai jászok és az oszétek rokonok. Azok a jászok akik a kunokkal Magyarországra érkeztek a mai oszéteknek közvetlen rokonai. (Sőt! Az is tudható hogy az indiai szikhek szintúgy sz oszétek, azaz a a jászság vérrokonai. Akár a 3 milliós Írország lakóinak az amerikai 50 milliós ír származású népesség.)
A csecsenekről, az ingusokról háborúk kapcsán lehetett hallani a médiában. (A csecsenekre vonatkozóan megragadta a fantáziámat egy "szekértői gondolatsor" amit a rádióban vagy a tévében halottam, miszerint minimum 12 nemzedékre kötelező náluk tudni a feljövőik nevét és sorsát. A szakértő ezt jelölte meg lélektani alapjának például az oroszokkal való szembeállásuknak. A szakértő szerint tudatilag más dimenzióban élnek. Nem csak a jelenben mint az emberek többsége, hanem éppen emlékezetük okán a múltban is. És nem képesek feledni az orosznak a gyilkosságok sorozatát amit atyáikon követtek el.)
Csecsenek, ingusok, oszétek. Mi közöm nekem, nekünk ezekhez a kis kaukázusi harcias népekhez, akikről gyakran szólnak a hírek, hogy szembefordulnak az orosz, a szovjet, majd megint az orosz birodalommal?
A csecsenekről, az ingusokról háborúk kapcsán lehetett hallani a médiában. (A csecsenekre vonatkozóan megragadta a fantáziámat egy "szekértői gondolatsor" amit a rádióban vagy a tévében halottam, miszerint minimum 12 nemzedékre kötelező náluk tudni a feljövőik nevét és sorsát. A szakértő ezt jelölte meg lélektani alapjának például az oroszokkal való szembeállásuknak. A szakértő szerint tudatilag más dimenzióban élnek. Nem csak a jelenben mint az emberek többsége, hanem éppen emlékezetük okán a múltban is. És nem képesek feledni az orosznak a gyilkosságok sorozatát amit atyáikon követtek el.)
Csecsenek, ingusok, oszétek. Mi közöm nekem, nekünk ezekhez a kis kaukázusi harcias népekhez, akikről gyakran szólnak a hírek, hogy szembefordulnak az orosz, a szovjet, majd megint az orosz birodalommal?
Hát csak annyi, hogy ezek a kis népek bizony nekünk magyaroknak rokon népeink. És a rokonságot nem a birodalmakkal szembeni harc adja önmagában, hanem vérségileg is. Hogy úgy ne mondjam véreink.
Csecsen katonákról - a szovjet csapatok kötelékében - szólnak megemlékezések, akik 1956-ban elengedik, futni hagyják a magyar felkelőt, hogy ők rokonok. A "nagyarcú" európai utazók leírásában ott szerepel a múlt század elején is, hogy például az ingusok magyar (madzsar) származásúnak tudják magukat.
Mi van itt a háttérben?
Bizony az "elfelejtett" keleti rokonság. Mert nagy valószínűséggel bizony úgy volt az, hogy a magyarságnak a honfoglalás korában nem 7, nem is 9, hanem 16 törzse volt. Ezek szerint nem a kisebbség, hanem a többség maradt helyben a honfoglalás idején, a felbomló Kazár Birodalomban élő magyarságból - ahogy a bolgárok is - több részre váltak. Árpádék mentek Nyugatnak, a visszamaradottak Délnek húzódtak a Belső Ázsiai nyomás ( elöl a kipcsak besenyők) hatására. Árpád vezér, Géza fejedelem, István kirány népéről már vannak ugye írásos - hozzáférhető - emlékek, más kérdés persze ezek forráskritikája, hogy a "szomszédok" miket írtak össze eleinkről. (Belegondolok abba például, hogy én meg sem szólalhatok, de rólam a berzencei, almamelléki, somogyhárságyi, pécsi, debreceni, nyíregyházi, budapesti - esetleg vámosi és boglári - ismerőseimtől gyűjtenének információkat, hogy ki is volt az a Tilk Öcsi, a Laci, avagy a Géza, esetleg Lacigéza.)
Mi például el sem tudjuk képzelni azt, hogy egy nép a 800 - 900-as években még Észak-Kínában legeltet, aztán 1100 és 1200 között meg itt a szomszédban, a mai Románia és Moldova területén. No ők voltak a kunok és az ő országuk a korabeli Cumania. Bizony az elmúlt évszázadok migrációjához képest piskóta az a vándorlás, ami manapság Európában zajlik.
Szóval az elfelejtett "keleti rokonság" és az Ingusok. Nos az Ingusok nagy valószínősággel leszármazottjai az úgynevezett Kaukázusi "Magyarországnak" helyesebben fejedelemségnek, a kummagyaroknak, melynek fővárosa Madzsar lett a Fekete tenger és a Kaszpi tenger közötti térségben az Orosz sztyeppe és Krím félsziget közötti térségben. Kummagyaria sorsa a dzsingiszidák ( a mongol tatár hódítást követő birodalmak) harcaiban pecsételődött meg, amikor a síkról, legelőikről fel kellett menekülniük nyájaikkal ( javaikkal, javaikat követve) a Kaukázus folyóvölgyeibe, a hegyekbe, miután az Aranyhorda ( birodalom) részét képezve a dzsingiszidák ( Dzsingisz kán leszármatottjai által irányított Birodalmak) egyik vesztes hatalmi részéhez tartoztak. A sánta ördög, azaz Timur Lenk volt az a hatalmasság mely felégettette fővárosukat.
Mindeddig - ami számunkra nyilván meglepő - közel akkora népességű "országot" alkottak mint mi itt a Kárpát-medencébe.
Sorsuk aztán úgy alakul, ahogy a kipcsak rokon népé, a kunoké. A szomszédos népekbe keverődtek, ahogy ma a kunok sőt, ahogy ma Erdély területén a Partiumban, avagy a Regátban élő szórvány magyarság. Folytatódtak, ám mint a családok génállománya, mind a nyelve fokozatosan nemzedékről nemzedékre változott, így a magyarság dolgát a családi emlékezet és a nők arca hordja. Saját maguk írta történelmük, irodalmuk nincs.
Egy Isztambulban élő az iszlám hitre tért valamikori magyar újságírótól tudom - bár ő nem nevezte meg a népet, de én azt hiszem megtaláltam az ingusok személyében - hogy mit is kezdhet magával egy kis nép, akinek írása sem volt és például fiai lányai csak az elmúlt száz évben három egymással nehezen átjárható irás rendszert kellett tanuljon. Mi maradhatott írásban és milyen nyelven, milyen írásmódban? A valamikori kaukázusi magyarságból jelentős tömegek menekültek anno a Török Birodalomba, és ott ugyanúgy szétszóródtak, ahogy a múlt század fordulóján amerikázott magyarok. Ilyen közegben elég három négy nemzedék és már csak a családi emlékezet, a legendák amik őrzik a származást. (Ahogy az én apai feljövőim, kik Németország különböző területeiről a Kárpát-medencébe települve az 1700-as évek végén az 1930-as évekre már elveszítették nyelvüket és identitásukat. Csak a homályos származástudat maradt. Bizony 150 év elég lehet esetenként az asszimilációra. Dédanyám még törte a magyart, nagyanyám még törte a németet, apám már nem is tudott németül. Orosz tanár lett.)
Egy Isztambulban élő az iszlám hitre tért valamikori magyar újságírótól tudom - bár ő nem nevezte meg a népet, de én azt hiszem megtaláltam az ingusok személyében - hogy mit is kezdhet magával egy kis nép, akinek írása sem volt és például fiai lányai csak az elmúlt száz évben három egymással nehezen átjárható irás rendszert kellett tanuljon. Mi maradhatott írásban és milyen nyelven, milyen írásmódban? A valamikori kaukázusi magyarságból jelentős tömegek menekültek anno a Török Birodalomba, és ott ugyanúgy szétszóródtak, ahogy a múlt század fordulóján amerikázott magyarok. Ilyen közegben elég három négy nemzedék és már csak a családi emlékezet, a legendák amik őrzik a származást. (Ahogy az én apai feljövőim, kik Németország különböző területeiről a Kárpát-medencébe települve az 1700-as évek végén az 1930-as évekre már elveszítették nyelvüket és identitásukat. Csak a homályos származástudat maradt. Bizony 150 év elég lehet esetenként az asszimilációra. Dédanyám még törte a magyart, nagyanyám még törte a németet, apám már nem is tudott németül. Orosz tanár lett.)
Most mit is kezdhetünk mi itt a Kárpát-medencében élő magyarok a Kaukázusban és Törökországban - szórvány utáni állapotban élő - magyar származástudatot (is) hordó népességgel?
Ahogy mit kezdhetünk a hasonló identitásokkal is mint a magyarabok? Avagy mit kezdhetünk az újabb információk szerinti amerikai indián "rokonságunkkal"?
Ahogy mit kezdhetünk a hasonló identitásokkal is mint a magyarabok? Avagy mit kezdhetünk az újabb információk szerinti amerikai indián "rokonságunkkal"?
Talán azt, hogy nyomon követjük, tanulmányozzuk sorsukat - a hasonló a hasonlónak örül - megismerjük történelmüket - ami a mienk is - okulás céljából, a birodalmakkal szemben folytatott harcok sorozatát. A kis népek sorsát, amelyek óhatatlanul kurucra és labancra oszlanak, azaz hazafiakra és kollaboránsokra. Akiknek fiai folyamatosan a birodalmi ideológiáktól motiválva önpusztító-önsorvasztó módon egymással küzdenek, akiknek a mindenkori kollaboráns részei egy-egy tál lencséért folyamatosan eladják testvéreiket. Ahogy az ma is zajlik. Ugye?
Egy dolog viszont bizonyos a megmaradás dolgában: "El ne hagyd a templomot és az iskolát!"
| Ti megbecsültök minden rendet, Melyen a béke alapul. De ne halljátok soha többé Isten igéjét magyarul?! S gyermeketek az iskolában Ne hallja szülője szavát?! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! | ||
| Reményik Sándor | ||
No és szállj síkra! Mert ha a síkról a folyóvölgyekbe felűzetve átléped a vízválasztót, bizony elcsángulsz. Nem lesz nyelved, irodalmad, írásos történelmed, országod. Idegen maradsz az idegenek között.
Jó alkalom az Ingusok sorsának áttekintése most október 23-a előtt, amikor e naptári napot a szabadság napjának kívánják ( kívánjuk) megjelölni. Mert éppen az Ingusok azok, akik a kaukázusi népek sorából példát adnak a szabadságszeretetre. Sztálin a szovjet birodalom ura, a hazájuk egy részét a szintén rokon, ám "kollaboráns" oszéteknek adta, mikor őket ( krími tatárok néven) Kazahsztánba deportáltatta a múlt század negyvenes éveiben. Majd mikor Hruscsov megengedte nekik a hazatérést, már sokaknak nem volt hova, mert az otthonaikban az oszétek éltek. ( Gondoljunk csak mi is erdélyi városainkra.) Majd mikor harcot indítottak az oszétek ellen, az oroszok által támogatott oszétek irtó hadjáratot indítottak ellenük és az azt megelőzően már az oroszok elől hozzájuk menekült csecsenek ellen. Mi ez, ha nem népirtás? És miről szól ma a média? Csecsen és ingus szaparatistákról, terroristákról?
A megmaradásnak vajon feltétele a Birodalmakkal szemben folytatott - akár reménytelen - fegyveres harc is? Ilyen harcunk volt nekünk magyaroknak legutóbb az 1956 évi szabadságharcunk. Amikor Dávid szállt szembe Góliáttal. Amikor akadtak hősök, akik hatalmas elszántsággal a reménytelenségben szembe szálltak - és meghaltak - a Birodalommal a nemzet megmaradása érdekében. ( Mondjuk a mi Dávidunknak pechje volt? ) Ám azt se feledjük, hős csak az volt, aki meg is halt. Attól lett hős, hogy meghozta ezt az áldozatot, tehát végérvényesen életét adta. Mert mind az áldozat és a hős is meghal ugyan, ám a hős tudja hogy mikor és miért kíván meghalni. Az áldozat viszont nem kíván meghalni. A túlélő soha nem hős, mert minden élő úton van a birodalmak útjain, melyen lehet a birodalommal tartani ( azaz kollaborálni) szembemenni (ellenállni) és vegetálni (azaz tűrni). Kinek-kinek lelke rajta.
Ezt fogalmazza Wass Albert a három féle magyar "tipológiájában". Ilyenek vagyunk, mert ilyen a geopolitiai helyzetünk. Ilyenekké formált minket a történelmünk.
A megmaradásnak vajon feltétele a Birodalmakkal szemben folytatott - akár reménytelen - fegyveres harc is? Ilyen harcunk volt nekünk magyaroknak legutóbb az 1956 évi szabadságharcunk. Amikor Dávid szállt szembe Góliáttal. Amikor akadtak hősök, akik hatalmas elszántsággal a reménytelenségben szembe szálltak - és meghaltak - a Birodalommal a nemzet megmaradása érdekében. ( Mondjuk a mi Dávidunknak pechje volt? ) Ám azt se feledjük, hős csak az volt, aki meg is halt. Attól lett hős, hogy meghozta ezt az áldozatot, tehát végérvényesen életét adta. Mert mind az áldozat és a hős is meghal ugyan, ám a hős tudja hogy mikor és miért kíván meghalni. Az áldozat viszont nem kíván meghalni. A túlélő soha nem hős, mert minden élő úton van a birodalmak útjain, melyen lehet a birodalommal tartani ( azaz kollaborálni) szembemenni (ellenállni) és vegetálni (azaz tűrni). Kinek-kinek lelke rajta.
Ezt fogalmazza Wass Albert a három féle magyar "tipológiájában". Ilyenek vagyunk, mert ilyen a geopolitiai helyzetünk. Ilyenekké formált minket a történelmünk.
Háromféle magyar
Háromféle ember van ebben az országban,.. háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak. Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.
Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett.
Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted? Ez a nagy tömeg. Ez a nép.
(Wass Albert)
Háromféle ember van ebben az országban,.. háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak. Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.
Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett.
Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted? Ez a nagy tömeg. Ez a nép.
(Wass Albert)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése