Rájöttem, honnan a vonzalmam a bicskákhoz. Nagyapámnak, apámnak is volt és mindig maguknál tartották. Ez volt az az eszköz, amit gyakran használtak a szemem láttára. Ez volt az az eszköz, amellyel a "katona" falatok készültek, amelyek mint jó falatok az én számba meneteltek. A legjobb falatok, amivel a nagyapa, az apa táplálja kisfiát.
Ez volt az az eszköz, amit ők fontosnak tartottak, hogy mindig kéznél legyen. Az én gyermeki szememben a bicska, az acélpenge és olyan kell legyen mint a borotva. Ha az élét ellenőrizzük akkor az alkar szőrzetén végighúzva vágni kell a szőrt, azaz borotvaélesnek kell lenni. A nyele természetesen szarvasagancs réz alsó és felső pántokkal. Alapesetben egy penge.
Csak ezzel esik jól a szalonnázás, a kolbász és a sonka szeletelése.
Bizony, ez a mintám azaz a gyerekszembe beégett férfi struktúra. Rezedaillatú kis falvaimban a bicska beszerzésének az alkalma a búcsú volt, ahol mi kis parasztkölykök - avagy parasztunokák - ott tolongtunk a sátrak előtt és csillogó szemmel vizsgáltuk, hogy a kevéske kis huncut fillérből - ami a zsebben a zsebpiszok mellett elfért, lapult - vajon melyik bicskára telik. Már hogy esetleg pótoljuk fájdalmas veszteséget a valahol elhagyott, elkeveredett kis bicskánkat. Egy kisfiú számára a bicskája elvesztése, hatalmas lelki fájdalom. Majd mikor sikerült hozzájutni az új bicskához, lefekvéskor a párna mellé téve nézegettük, simogattuk, kinyitottuk majd becsuktuk. Gyönyörködtünk benne.
Most hallgattam az mr1-en egy műsort az óvodákban, iskolákban tapasztalható férfi minta hiányról, különös tekintettel a csonka-családokra. Ne és ennek a társadalomra gyakorolt kedvezőtlen hatására. A férfi magatartásminták égető hiányára. Igen, a bicska. Bicska a zsebben, bicska a csizmaszárban. Ez a férfiminta.
Nem véletlen az sem. ha a bicska - bizony - kinyílik a buzifelvonulásokra. (A lerasszistázásokra és a lefasisztázásokra.) Már akinek van.
A fenti kis "gyűjteményem" mintegy 30 év hozadéka. (Nem volt tudatos, hogy nekem bicskagyűjteményem legyen.) Már nem emlékezem melyiket, melyik évben vettem. Csak arra emlékezem, hogy kellett.
Őszintén szólva a "hivatalos" avagy szokványos nevüket pontosan nem is tudom, így az én konyhanyelvem szerint alulról felfelé:
- alföldi nagy szalonnázó
- nagyobbik francia bicska
- öszvér (műmájer) szalonnázó
- sváb (dunántúli) szalonnázó
- alföldi magyar (kun)
- latin bicska
- német bicska
- pozsonyi vadászkés
- kisebbik francia bicska
- svájci tiszti bicska
Ha jól számolom tíz darab. No ezek mindegyike valamiért kellett nekem és kell ma is. (Lenne végül is tíz zsebem is a vadászmellényemben. :) ) Tokkal táskámban - avagy ritkábban az övemen - csak a pozsonyi vadászkést hordom, esetleg kirándulásokon bekerül a kézitáskámba a svájci tiszti. Zsebben, csizmaszárban én bicskát már nem hordok. Így alakult.
Szalonnázni viszont ma is szeretek és ilyenkor vagy az alföldi, vagy a sváb kerül a kezembe, hangulattól függően. Legbicskábbnak meg a az alföldi magyart tartom. Talán a nyolcvanas években vettem egy fanyelű kínai bicskát és határozottan felismertem - mint a népdalokban - a formai azonosságokat. Úgy vélem ez a bicskaalak az, ami szarvasagancs, avagy fa nyéllel szerintem a magyar alföldtől a magyarság összetevői várdor útvonalán még ma is feltalálható. Aki elöl hordja a családnevét ( és ősei is így tettek) annak nagy valószínűséggel ilyen bicskája (is) van. Ezért hívom én kun (han, hun, kán) bicskának. A bicska alak - mint férfiarc vonás - egyben nyomjelző is. Mert a bicska a férfi elválaszthatatlan eszköze, része. A Magyar Nemzeti Gárdánál például a a pozsonyi vadászbicska rendszeresítését javasolnám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése