2011. augusztus 13., szombat

Devizaadósok: Az önszerveződésről


Ahhoz hogy mi devizahitelesek eredményesek lehessünk érdekeink védelmében szövetkeznünk szükséges.

A szövetkezésre az Egyesülési Törvény alapján van mód. Tizenketten már kialakíthatunk egy fogyasztóvédelmi egyesületet.

Az egyesületeket a pénzintézetek (bankok) szerint kell kialakítanunk, ugyanis a pertársaságba tömörült felperesek egy per kapcsán egy alperest perelhetnek csak. Nem az egyesület lesz a felperes, hanem az egyesület tagjaiból kialakított pertársaságok

Elképzeléseink szerint egyesületenként, illetve bankonként legalább három pertársaságra lesz szükségünk, mert a pertársaság sérülékeny, a jogrend szerint megszűnik a tag halálával, illetve akár egy tag kilépésével. Azzal is számolunk, hogy az ellenérdekű fél befolyást gyakorolhat egyes tagjainkra a pertársaság ellehetetlenítése okán. Az egyesületek és a pertársaságok is törvény szerint alakulnak. 

Mi akik ezt a weboldalt létrehoztuk szintén érintettek, azaz devizahitelesek és ezáltal kellően motiváltak vagyunk egyfelől a saját, másfelől más bankok által érintett sorstársaink egyesületei és pertársaságai megszervezése ügyében. Mi tehát nem pénzért, avagy dicsőségért csináljuk mindezt, hanem önvédelemből. 

Magunkból kiindulva ezáltal, a szakemberek sorából is azokat véljük motiváltabbaknak, akik szintén érintettek, tehát devizahitelesek. Mind a szervezéshez, mind pedig a későbbi – fizetett -  szolgáltatásokhoz  várjuk tehát szervezésben és jogban jártas sorstársainkat jelentkezését szervezési feladatokra.

A folyamat:

-         Regisztráció
-         Jegyzék, majd kommunikációs csatorna kialakítása, az azonos bank és azonos „termék” csoporthoz tartozók között.
-         Fogyasztóvédelmi egyesület kialakítása, az egyesület működésének beindítása
-         Pertársaságok kialakítása, ügyvéd-választás
-         Keresetek benyújtása,
-         Folyamatos tájékoztatás a perek állásáról, tapasztalatcsere

Nincsenek megjegyzések: