Avagy miért is "fekete seggű" a Magyar Nemzeti Gárda?
A pénz mint olyan, az áruk (termények és szolgáltatások) forgalma kapcsán jelenik meg és szerves eleme a piacnak, mint értékmérő. Ez egyben azt jelenti, hogy itt a piacon jelenik meg és halmozható fel. A felhalmozott pénz tőke. A tőke viszont az emberek befolyásolásának egyik leghatékonyabb eszköze (a hit és a fegyver mellett). A pénz ugyanis javakra, azaz jogokra (előjogokra) és vagyonra (anyagi, pénzre váltható értékek) váltható.
Miután a pénz az emberek befolyásolásának az egyik leghatékonyabb materiális eszköze, magának a hatalomnak is eszköze. Maga a hatalom ezzel együtt ennél több, mert további hatalmai eszközök a hit és a fegyver. A hit összetartozó és vezérlő erejénél fogva közösségeket hozhat létre és irányíthat, az emberi közösségek viszont az áruk és szolgáltatások tárháza. Áru és szolgáltatás működhet pénz nélkül is, viszont pénz nem működhet áru és szolgáltatás nélkül. A materiális alapértékek tehát az áruk és szolgáltatások.
A pénz, a tőke birtoklói, a pénzáramlásokra befolyást gyakorlók (bankrendszer, tulajdonosaik, adminisztrációja és a betétesek) természetüknél fogva hit és fegyver ellenesek. Tevékenységük folyamatosan arra irányul, hogy a hiten alapuló közösségeket felbomlasszák, az önkéntes fegyveres szervezetek kialakulását megakadályozzák, illetve ha azok létrejöttek, azokat megszüntessék. Nem véletlen az, hogy a magyarság ötszáz éve lefegyverzett, a fegyverviselés törvényileg tiltott, szemben más szabad országokkal.
A pénz direktben nem hittel, avagy fegyverrel harcol, hanem pénzzel. A Pénzdiktatúra hatékony eszköze az úgynevezett piacgazdaság és azon belül működő úgynevezett parlamenti demokrácia. A parlamenti demokrácia szubsztanciája a törvényhozás és a törvényes viszonyok fenntartása, akár fegyver illetve hit (ideológia) fenntartásával és alkalmazásával. Ez egyébiránt a legrafináltabb, egyben totális diktatúra, melynek legfőbb jellemzője az erőszak jogának állami monopóliuma.
A pénz birtoklói, a pénzhálózatok működtetői a törvényeken keresztül csapnak le ellenségeikre, a hitre, avagy az önkéntes fegyveres szolgálatra alapuló közösségekre.
A Magyar Gárda törvénnyel történő megszüntetése és azon alapuló üldöztetése a Pénzdiktatúra elemi érdeke, ugyanis a két befolyásolási irányzat között antagonisztikus az ellentét. Mindez érvényes a Magyar Nemzeti Gárdára is, ugyanis a globális pénzhatalom, a Pénzdiktatúra nem engedheti meg magának azt a luxust hogy ellenálljanak neki, korlátozzák.
A Pénzdiktatúra tartja markában - tulajdonolja - a tömegkommunikációs eszközöket, így a mainstream médiától nem is várható más, mint a Magyar Nemzeti Gárda elleni folyamatos lejáratósdi, a gárda ördögtől valóságának és halálos veszélyforrásként való felmutatása. Ehhez nincs szükség okra. A Magyar Nemzeti Gárdát folyamatosan összefüggésbe hozzák a fasizmussal, a rasszizmussal, az úgynevezett antiszemitizmussal, a tedd az áldozatot bűnbakká aljas - és minden közösségben működő - módszerrel. Lásd jelenleg a devizaadósok helyzetét is. A mainstream média - alig leplezetlenül - azt sugallja, hogy ők a hibásak, az okozói helyzetüknek.
A Pénzdiktatúra a hazai lejárató tömegkommunikációban, illetve a törvényhozásban könnyen talál partnerekre, ugyanis a magyarságban az 1700-as évektől folyamatosan gyarapodnak a társadalomtól elkülönülő (!) etnikailag (is) idegen elemek. Ezt a Magyar Polipnak nevezhetjük, ugyanis ez a mára már egyértelműen a társadalom testébe szervesen beépülő hálózatnak tekinthető. E hálózat legfőbb jellemzője, ismertető jele a hungarofóbia, a magyarságtól való elkülönülés és ellenségesség, a mindenkori elnyomó hatalmakkal való kollaboráció, a magyarság elnyomásban tartása és kifosztása érdekében.
A hungarofóbia szellemi és nem etnikai jelenség, a hungarofóbok nem csak egy etnikumhoz tartoznak, így csak a zsidósággal, a cigánysággal való azonosítása bűn. Általában cigányozni, zsidózni provokáció, gyűlöletkeltés. Ugyanúgy lehetnek nem magyar gyökerekkel (gének) és identitással rendelkező magyar ajkú Kárpát-medencei sétánykeverékek (magyar ajkú tót, sváb, szerb, román stb. ) hungarofóbok, ahogy élhetnek zsidók ( magyar zsidók, lásd például Radnóti Miklós) és cigányok is (romungrók) magyar identitás tudattal, avagy kettős identitás tudattal, hazafisággal a lelkükben.
A hungorofóbia etnikai alapon való kezelése tehát nem kívánatos, éppen a magyar identitás tudattal (nemzeti érzéssel) rendelkezőkkel szembeni igazságtalanság okán.
Alkalmazása, tehát hungarofób zsidó, hungarofób cigány, hungarofób magyar (áruló, ki a saját fajtája ellen való) hungarofób tót (tömeges példák), hungarofób román (tömeges példák), hungarofób ukrán (tömeges példák), hungarofób szerb (tömeges példák). Utóbbiak a a trianoni tolvajok, rablók a testvéreinket túszként tartók.
A magyarságon belüli hungarofóbok hálózata a Magyar Polip. A Magyar Polipnak pedig a legfőbb ellensége a Magyar Nemzeti Gárda. A Magyar Polip a Habsburg, majd a Szovjet elnyomás alatt fejlődött ki, vált virulenssé, nőtt bele a magyar társadalomba. Erről szól Wass Albert háromféle magyar felosztása:
Háromféle ember van ebben az országban,.. háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak.
(Magyar Polip) Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.
(Magyar Nemzeti Gárda és a magunkfajta) Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett.
(Az állampolgárság) Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted? Ez a nagy tömeg. Ez a nép.
A Magyar Polip a mindenkori elnyomó hatalmak (Török, Habsburg, Szovjet, EU-IMF ) természetes partnere, szövetségese, helytartója, helyi rezidense, képviselője. A polipok köztünk élnek. A Szabad Demokraták Szövetsége volt a Magyar Polip (látható) vezető pártja. A polipok mai - legyengített - parlamenti megjelenési formája a LMP. Nem lehet egyszerre nemzetinek és nemzetközinek lenni. Nem lehet egyszerre két Istent szolgálni.
Nem lehet ugyanis egyszerre két helyen - azaz kívül és belül is lenni - ahogy nem lehet baszni és szűznek is maradni egyszerre. A Magyar Polip rejtezkedő életmódot folytat, csak megnyilvánulásaiban érhető tetten. Például most is Heller Ágnes, az EU Parlamentben.
Egy egészen kevés jóindulat még bennünk is van, így nem áruljuk el, hogy a területet addig Vardarnak hívták, de a nép egész egyszerűen csak mint Dél-Szerbia vagy Öreg-Szerbia emlegette. Nem sok szót vesztegetnénk múltjára. A jugoszláv rakétáról második fokozatként – 1991. szeptember 8-án – vált le. Ekkor még az ókori makedón zászlót viselve, amit azóta picit finomítottak. Aki egy kicsit is emlékszik erre a tagállam-kivállós procedúrára akkoriban, annak most biztos mosolyra derítettük arcát, aki nem, annak elmondjuk. Ilyenkor azok a vérivó rácok kiügyeskedték az utolsó csöppet a slivovicás butykosból, és valahogy kikászálódtak a városi laktanyájuk udvaráról, így fitogtatva „erejüket”. Végiggrasszáltak a T-72-esekkel a főutcán, aztán valami szaros, villamosokból meg deszkákból emelt torlasznál megakadtak és visszatakarodtak odújukba. Hamar belátták, hogy ideje elkotródni, és igyekeztek legalább némi kárt tenni egykori földjükön. A legtöbbször ez abból állt, hogy kidöntötték valami buszmegálló tábláját, és átmentek a lánctalpakkal pár ócska Jugón meg Zastaván. Ez minden kicsit is számító helyen kínosan ismétlődve lett előadva.
