Ahogy a Két pólus írásunkban az első részben felmutattuk, hogy egy valaminek, egy kultúrának a Nyugati vége a Kárpát-medence és Keleti vége a Tarim-medence és e két pólustól egymás felé áramlik, oda vissza tér a kultúra, folyamatosan megújítva és változtatva magát, úgy "kicsiben" a Kárpát-medencén belül is kimutatható egy "ugyanilyen" áramlás két magyar szakrális hely a Pilis és Csíksomlyó között. A magyarság kicsiben úgy áramlik természeténél fogva, mint a rokon népek, a kurultáj népei a két pólus közott, Kelet-Nyugat, Nyugat-Kelet irányban. E már búcsújáró helyeket minden bizonnyal nem a római egyházban találták ki, hanem egyszerűen felismerhette az egyház, az egyházak ezen "szent helyek" létét.
A szent helyek ( Kárpát-medence kontra Tarim-medence, Pilis kontra Csíksomyló) közös és meghatározó jellemzője a védettség, a védhetőség. A természet teremtette védhető helyek. Melyekhez vonzódik a lélek. Mely bizakodással, biztonsággal tölti fel a lelkeket. Most zajlik a 2010. évi Csíksomlyói búcsú. Én ugyan nem a tömegekkel, hanem egyénileg tettem meg az utat tavaly Csíksomlyóra, ám így is átálhettem ezt a fajta valóságot. A szakralitásnak, az egyéni és a kollektív tudatalattinak ezt az élményét, a zarándoklatot.
Lám, ahogy a Kurultáj népei - a szovjet birodalmi abroncs lekerültével a nemzetekről - rokonlátogatóban újra megjelennek a Kárpát-medencében és ahogy a magyarság keleti elemeit - kun és jász ivadékok - máris újra vonzza a Tarim-medence. Lám a zsidó-keresztények Rómába és Jeruzsálembe, a mohamedánok Mekkába, a kínaiak a Jangcéhez, az indiai hinduk a Indushoz zarándokolnak, rokonlátogatóba. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése