A tanácsköztársaság Magyarország államformája volt 1919. március 21-étől 1919. augusztus 1-jéig. (Ezzel párhuzamosan a Magyar Népköztársaság elnevezés is használatban volt.)
Orosz mintára munkástanács-igazgatást vezettek be az üzemekben, köztulajdonba vették a lakóházakat, szállodákat, oktatási intézményeket, üzleteket, végül pedig a földbirtokok szocializálásáról jelent meg rendelet. Mindez új problémák tömegét hozta felszínre a mindennapi élet és a termelés, elsősorban a frissen létrehozott magyar Vörös Hadsereg ellátása tekintetében.
A Tanácsköztársaság folyamatos külső nyomás alatt állt, egységét csak erős hadsereggel tudta fenntartani. A Vörös Hadsereget a tisztikar is támogatta, és a sokat tapasztalt Stromfeld Aurél irányította. Az északi hadjárat sikerei után Clemenceau francia miniszterelnök politikai nyomására Kun Béla a Vörös Hadsereget visszarendelte az elfoglalt területekről, ez demoralizálta a katonákat, akik közül sokan haza indultak. Stromfeld Aurél is lemondott posztjáról. A védtelenül maradt ország, a több irányból szorongató túlerővel szemben végül július 31-én összeomlott. Magyarország egész területét megszállták a világháborút megnyerő antant-országok csapatai.
Bővebben: Magyarországi TanácsköztársaságAz antant és Magyarország [szerkesztés]
Magyarországon nem volt jó kicsengése az antant kifejezésnek. Nem csak azért, mert a háború veszteseként tűrnünk kellett a győztesek békediktátumát, köztük az ország területének kétharmadától megfosztótrianoni békeszerződést, de azért is, mert az 1920-as évek elején megalakult a kisantant, melynek tagjai (a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Románia, Csehszlovákia) aktívan beleszóltak az ország életébe.
Kisantant
Először Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (később Jugoszlávia) kötött szövetséget Magyarország ellen (1920. augusztus 14.), ehhez 1921-ben csatlakozott Románia is (április 23.: cseh-román, majd június 7.: jugoszláv-román szerződés). Ezt a három szövetséget először egy magyar újságíró nevezte gúnyosan apró antantnak, amit azonban az érintettek felvállaltak: innen ered a kisantant elnevezés. A hármas szövetség felett előbb Róma, később Párizs bábáskodott, s a franciák fel is használták a kisantantot saját régióbeli érdekeik érvényesítésére.
Noha IV. Károly 1921. október 20-i második visszatérése és a trón megszerzésére irányuló kísérlete Horthy határozott ellenállásába ütközött, az október 23-i budaörsi csata pedig végül a királyhoz hű csapatok csúfos vereségével ért véget, a kisantant országai abbeli félelmükben, hogy a Habsburgok uralma visszatérhet, jegyzékek sokaságával tiltakoztak, s ultimátumot intéztek Magyarországhoz, miszerint ha IV. Károly trónhoz jut, azonnal mindhárom oldalról támadást indítanak az ország ellen.
A monarchia felbomlását követően az addig elfojtott indulatok is felszínre törtek, s hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a kisantant szövetségének nem a térség védelme, hanem az utódállamok magyarellenes érdekeinek kifejezésre juttatása volt a céljuk. A kisantant 1933-ra blokádot alkotott annak érdekében hogy Magyarországot gazdaságilag és politikailag egyaránt elszigetelje, sőt 1934-ben a magyar-jugoszláv határon háborús felvonulás kezdődött mivel az év október 9-én Marseille-ben I.Sándor Jugoszláv királyt és Barhou francia külügyminisztert megölték,és,mint kiderült a merénylethez magyaroknak is köze volt. A magyarországi Jankapusztán is képeztek ki terroristákat.[1] A háborút csak a mérsékelt délszláv politikusok tudták elsimítani. 1938-ra végül sikerült elérni, hogy a kisantant országai elismerjék Magyarország fegyverkezéshez való jogát (bledi értekezlet 1938. augusztus 23.). Azonban ez sem mentette meg a kisantantot a felbomlástól – az 1938-as müncheni egyezmény, mely végül Csehszlovákia felbomlásá
hoz vezetett, egyúttal a kisantant végét is jelentette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése