2010. március 21., vasárnap

Bálint, Károly és Máté a rasszizmus ellen

A rassz szó a francia race kifejezés magyarosított alakja, amely emberfajtát jelent. Az emberi rasszokat a 19. század közepétől az Európán kívüli népek gyarmati leigázását morálisan elfogadható, "természetes" folyamatként normalizálni törekvő nyugat-európai gondolkodásmód külön fajoknak állította be.[2] E rasszista ideológia a 20. század elejére Európa-szerte, illetve az oda érkező európai bevándorlók által uralt „fehér-telepes” társadalmakban uralkodó nézetté vált. Mára a nyugat-európai eszmeiség is rákényszerült annak a - világ társadalmainak nagy része által soha meg nem kérdőjelezett - ténynek az elfogadására, hogy minden ember egyetlen fajhoz (Homo sapiens) tartozik. A korábbi szóhasználat nyomán a rasszizmust fajelméletnek, faji megkülönböztetésnek is nevezik. Rasszok vagy emberfajták helyett emberi „fajokról” beszélni ugyanakkor ma már nemcsak régies, hanem pontatlan és a világ társadalmi viszonyait, s különösen a rasszizmustól sújtott csoportok pszichológiai egyensúlyát és fiziológiai jólétét súlyosan károsító[3] szóhasználat. Az emberiség valamennyi csoportja, külső megjelenéstől függetlenül a ma Afrikaként ismert földrészről származik.[4]
A rasszizmus az egyéneket tudományosan nem igazolható módon „tiszta” rasszokba sorolja be. Ehhez a testi jegyek kihangsúlyozása mellett az utóbbi korszakban egyre inkább kulturális szempontokat, gyakran pedig egyes feltételezett közös tulajdonságokat vesz alapul, amelyeket egy-egy rasszra általánosan jellemzőnek tart.[5] A rasszista gondolkodásmód szerint a rasszok közötti hierarchia igazolja az egyének és csoportok diszkriminációját, megkülönböztetését. A 20. század legelején előtérbe került antiszemitizmus, illetve ennek német nagybirodalmi változata, a nemzeti szocializmus a 'rasszokra' vonatkozó nézetei és politikai elképzelései tekintetében annyiban különbözött a nyugat-európai gyarmatosítók Európán kívül tanúsított nézeteitől és elveitől, hogy Európán belül élő emberekre is alkalmazta ezeket.[6]

Nincsenek megjegyzések: