Október 23: A törvényhozás nemzeti ünneppé tette. 1957-1989 -ig a szovjet érában ellenforradalomnak, 1989-től forradalomnak nevezik. Az eseménysort az iskolákban ma sem tudják, avagy merik tanítani éppen az ellentétes politikai értelmezés miatt. Az ellentétes értelmezést az ideológiailag, gazdaságilag szemben álló nagyhatalmak - és ideológiák - értelmezése okozta és okozza. Ma is nehéz megérteni azt, hogy ami 32 évig ellenforradalom volt, most 20 éve forradalom. (Magyarul leghelyesebb eseményekről beszélni, bár ez a mai kurzus tömegkommunikációja - ideológiája - szerint nem igazán "szalonképes", ahogy az 1945-ben bekövetkező békét felszabadulásnak nevezni. Nyilván itt a szalonok különbözősége is bejátszik. Mert amíg az orosz bejövetele többeknek a megsemmisítéstől való veszély elhárulását jelentette, addig többeknek vagyonvesztést és jogvesztést.)
Kiindulópontja az 1956-os hazai eseményeknek az, hogy az akkori elfojtott lengyelországi diáktüntetésekre reagáltak Magyarországon is a diákok. Az ötletadók tehát a lengyel diákok voltak. (Ahogy a 48-as események elindítója a bécsi diáktüntetés volt) A diákok jól szervezhetők, mert egy helyen tartozkodik sok ember, valamint nem családosok így kevesebb a vesztenivalójuk a mindenkori hatalommal való szembeszállás során. .
A lengyel ötlet alapján a budapesti diáksáság békés tömegdemonstrációt szervezett, melyet a vidéki nagyvárosok közül azonnal a debreceni diákság is követett. ( Itt dördültek el az első lövések.) A demonstráció lényegében politikai akaratnyilvánítás volt. Mai fogalmakkal rendszerváltásra irányuló politikai indíttatású tüntetés. Az akarat a Műegyetemisták 16 pontjában testesült meg. (Felsejlik 1948 március 15. képe ugye. Bécsi diáktüntetés. Magyar Ifjúság tömegdemonstrációja, 12 pont, és nem a rádióhoz, hanem a nyomdához menet, majd a politikai foglyok kiszabadítására irányuló menet. Lám a forgatókönyv.)
A hatalom, a hivatalos tömegtájékoztatás megtagadta a 16 pont beolvasását a Kossuth rádióba. (Akkor ugyanis ez a kommunikációs csatorna volt a leghatékonyabb.)
Így került aztán sort a rádió ostromára, ahol már vér is folyt. Embereket öltek, a rádió védőit. (Emlékeztetőül román tévé forradalom, 2006. évi hazai tévéostrom.)
1956 Október 23-án 9 órára mintegy 20-25 ezres tömeg szerveződött, verődött össze a Parlement elé - mozgósították az üzemi munkásságot is - ahol Nagy Imre miniszterelnök szólt az egybegyültekhez. Mai fogalamainkkal "konfliktus kezelésként" kérte, hogy az egybegyűlt tömeg menjen haza. A tömeg haza is ment. Ettől kezdve viszont az események eszkalálódtak. A társadalom különféle csoportjai különféle érdekek mentén szerveződtek, majd különféle cselekményekbe bonyolódtak. A külföld, azaz a szemben álló birodalmak is beleszóltak, belaavatkoztak az eseményekbe. A Nyugat a Szabad Európa rádión keresztül bíztatta - tüzelte - a magyarságot a rendszerváltásra, a szovjetekkel szembeni ellenállásra.
Az eszkalálódott események során az egyes szemben álló felek között súlyos attrocitások is bekövetkeztek. (Ez is közrejátszott abban, hogy az események során mintegy 200 ezer főleg fiatal hagyta el az országot. Ők a világ magyarságában az 56-osok.)
Az eseményekre érzelmileg ma is ki-ki úgy tekint, amilyen családi emlékei vannak, illetve ahogy azt prezentálták neki. Egy ami biztos. A magyarság tömegei szerettek volna megszabadulni a szovjet elnyomástól és megszállástól. Abban persze - a magyar társadalmon belül - már messze nem volt egyetértés, hogy amennyiben a szovjetek kivonulnának - amire egyébiránt semmi esély nem volt - akkor a javak (a jogok és a vagyon) miként kerülhetnek strukturálódásra, újraelosztásra. Kevesek az osztálytársadalom (feudál-kapitalizmus) restaurálását - a kiváltságok visszahozását, a vagyonok visszaadását - kívánták, mely félelmet keltett az osztálytársadalomban elnyomottak tömegeiben ( szövetkezeti parasztság, üzemi munkásság) illetve a Szállasi féle fasiszta rezsim visszatérésétől rettegők - az antifasiszták - köreiben. A Nyugat hagyta vérbe fojtani az 1956-os magyar szabadságharcot, nem vállalt fegyveres konfliktust a magyarság védelmében (ahogy 1968-ban Csehszlovákiában sem) A Szovjetúnió katonai megszállással, a fegyveres felkelő gócok ( Corvin köziek, Széna tériek ... ) leverésével - tankokkal való szétlövetéssel - vérbe fojtotta a magyar szabadságharcot - ugyanis az ötvenhatos önkéntes népfelkelők magyar szabadságharcosoknak tekinthetők, halottjaik pedig hősöknek, míg a velük szemben álló diktatórikus rendszer szervezett magyar erői - besorozott paraszgyerekek, az állami intézmények védői - áldozatoknak. A szovjetek bábkormányt hoztak létre Kádár János vezetésével, és megindították a megtorlásokat. Ezt követően nem először a magyar történelemben a birodalmak közül ( A Habsburgok ugye Gróf Battyhányi Lajost) Szovjet Birodalom kivégeztette a magyar miniszterelnököt, Nagy Imrét.
Tényleges politikai rendszerváltásra 1990-ben kerülhetett csak sor. 1989-től kezdve politikai rendszerváltásra a Közép-Kelet Európai nemzetek sorába nem csak ott került sor, ahol fegyveres felkelés is volt, így az 1989-es politikai rendszerváltozás levezetése az 56-os eseményekből politikai, ideológiai csúsztatás. A fegyveres felkelés a Szovjet Birodalom ellen 1956-ban, eleve esélytelen volt. Ezt sokan tudták már akkor is. Ezzel együtt az áldozat - a fegyveres szembeszegülés - nem volt hiábavaló, különösen a magyar népi és nemzeti önbecsülésünk, identitásunk megőrzése szempontjából. Tisztelet a Hősöknek és az áldozatoknak - halottjainknak - egyaránt!
Kiindulópontja az 1956-os hazai eseményeknek az, hogy az akkori elfojtott lengyelországi diáktüntetésekre reagáltak Magyarországon is a diákok. Az ötletadók tehát a lengyel diákok voltak. (Ahogy a 48-as események elindítója a bécsi diáktüntetés volt) A diákok jól szervezhetők, mert egy helyen tartozkodik sok ember, valamint nem családosok így kevesebb a vesztenivalójuk a mindenkori hatalommal való szembeszállás során. .
A lengyel ötlet alapján a budapesti diáksáság békés tömegdemonstrációt szervezett, melyet a vidéki nagyvárosok közül azonnal a debreceni diákság is követett. ( Itt dördültek el az első lövések.) A demonstráció lényegében politikai akaratnyilvánítás volt. Mai fogalmakkal rendszerváltásra irányuló politikai indíttatású tüntetés. Az akarat a Műegyetemisták 16 pontjában testesült meg. (Felsejlik 1948 március 15. képe ugye. Bécsi diáktüntetés. Magyar Ifjúság tömegdemonstrációja, 12 pont, és nem a rádióhoz, hanem a nyomdához menet, majd a politikai foglyok kiszabadítására irányuló menet. Lám a forgatókönyv.)
A hatalom, a hivatalos tömegtájékoztatás megtagadta a 16 pont beolvasását a Kossuth rádióba. (Akkor ugyanis ez a kommunikációs csatorna volt a leghatékonyabb.)
Így került aztán sort a rádió ostromára, ahol már vér is folyt. Embereket öltek, a rádió védőit. (Emlékeztetőül román tévé forradalom, 2006. évi hazai tévéostrom.)
1956 Október 23-án 9 órára mintegy 20-25 ezres tömeg szerveződött, verődött össze a Parlement elé - mozgósították az üzemi munkásságot is - ahol Nagy Imre miniszterelnök szólt az egybegyültekhez. Mai fogalamainkkal "konfliktus kezelésként" kérte, hogy az egybegyűlt tömeg menjen haza. A tömeg haza is ment. Ettől kezdve viszont az események eszkalálódtak. A társadalom különféle csoportjai különféle érdekek mentén szerveződtek, majd különféle cselekményekbe bonyolódtak. A külföld, azaz a szemben álló birodalmak is beleszóltak, belaavatkoztak az eseményekbe. A Nyugat a Szabad Európa rádión keresztül bíztatta - tüzelte - a magyarságot a rendszerváltásra, a szovjetekkel szembeni ellenállásra.
Az eszkalálódott események során az egyes szemben álló felek között súlyos attrocitások is bekövetkeztek. (Ez is közrejátszott abban, hogy az események során mintegy 200 ezer főleg fiatal hagyta el az országot. Ők a világ magyarságában az 56-osok.)
Az eseményekre érzelmileg ma is ki-ki úgy tekint, amilyen családi emlékei vannak, illetve ahogy azt prezentálták neki. Egy ami biztos. A magyarság tömegei szerettek volna megszabadulni a szovjet elnyomástól és megszállástól. Abban persze - a magyar társadalmon belül - már messze nem volt egyetértés, hogy amennyiben a szovjetek kivonulnának - amire egyébiránt semmi esély nem volt - akkor a javak (a jogok és a vagyon) miként kerülhetnek strukturálódásra, újraelosztásra. Kevesek az osztálytársadalom (feudál-kapitalizmus) restaurálását - a kiváltságok visszahozását, a vagyonok visszaadását - kívánták, mely félelmet keltett az osztálytársadalomban elnyomottak tömegeiben ( szövetkezeti parasztság, üzemi munkásság) illetve a Szállasi féle fasiszta rezsim visszatérésétől rettegők - az antifasiszták - köreiben. A Nyugat hagyta vérbe fojtani az 1956-os magyar szabadságharcot, nem vállalt fegyveres konfliktust a magyarság védelmében (ahogy 1968-ban Csehszlovákiában sem) A Szovjetúnió katonai megszállással, a fegyveres felkelő gócok ( Corvin köziek, Széna tériek ... ) leverésével - tankokkal való szétlövetéssel - vérbe fojtotta a magyar szabadságharcot - ugyanis az ötvenhatos önkéntes népfelkelők magyar szabadságharcosoknak tekinthetők, halottjaik pedig hősöknek, míg a velük szemben álló diktatórikus rendszer szervezett magyar erői - besorozott paraszgyerekek, az állami intézmények védői - áldozatoknak. A szovjetek bábkormányt hoztak létre Kádár János vezetésével, és megindították a megtorlásokat. Ezt követően nem először a magyar történelemben a birodalmak közül ( A Habsburgok ugye Gróf Battyhányi Lajost) Szovjet Birodalom kivégeztette a magyar miniszterelnököt, Nagy Imrét.
Tényleges politikai rendszerváltásra 1990-ben kerülhetett csak sor. 1989-től kezdve politikai rendszerváltásra a Közép-Kelet Európai nemzetek sorába nem csak ott került sor, ahol fegyveres felkelés is volt, így az 1989-es politikai rendszerváltozás levezetése az 56-os eseményekből politikai, ideológiai csúsztatás. A fegyveres felkelés a Szovjet Birodalom ellen 1956-ban, eleve esélytelen volt. Ezt sokan tudták már akkor is. Ezzel együtt az áldozat - a fegyveres szembeszegülés - nem volt hiábavaló, különösen a magyar népi és nemzeti önbecsülésünk, identitásunk megőrzése szempontjából. Tisztelet a Hősöknek és az áldozatoknak - halottjainknak - egyaránt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése