... az állandó következmények nélküli balhékba, leleplezésekbe és leleplezõdésekbe, az urak szüntelen handabandázásába és egymás pocskondiázásába nemcsak beleun, belefárad, de bele is fásul; és legfõképpen generációk sorára elveszíti sohasem volt hitét, hogy múlik rajta is valami, tapasztalattá és tanulsággá emeli: itt tényleg mindent meg lehet tenni. Itt valóban nem felel senki semmiért. Ettõl vagyunk ma abban a fura helyzetben, hogy például amikor az államra kell bízni olyan komoly területek felügyeletét, mint a bankrendszer, akkor mindenki érzi: országúti rablóra testáljuk a közrend fenntartását. Aki finanszírozta egy párt hatalomra kerülését, annak alkalmatlannak kell lennie arra, hogy ügyeljen rá: mások vigyáznak-e harmadikak pénzére.
A politikusok rendszerint azzal védekeznek: sajnos az ország hozzászokott ahhoz, hogy fönt is, lent is mindenki lop. Ez nem igaz. A Kádár-kor borzalmasan sanda látszat-egyezsége nem így szólt, hiába próbálják sokan átstilizálni. Az a sunyi összekacsintás csupán ennyi volt: rendben, Ti, ott lenn kicsiket loptok, mi itt fenn pedig élvezzük a rendszer adta nagyobb elõnyöket. Persze, eszelõs olcsón jártak Aligára és Dobogókõre, 9,20-ért itták az Unicumot, a Fehér Ház büféjében 12,80-ért kapták a téliszalámit – de nem ingyen, és ennek fejében õk nem loptak. Se kicsit, se nagyot. Nagy szégyen, de még megvagyunk elegen, akik éltünk akkor is, ne tessék hát hazudni!
Részint nem volt okuk lopkodni, mert valóban megvolt mindenük, kaptak lakást, nyaralást, külföldi utat, olcsó ellátást, bejárónõt, ingyen mozit, részint Kádár – ha valamit – a korrupciót rettenetesen rosszul tûrte, s azonnal odacsapott, ha valaki hozzányúlt a „közöshöz”. És az emberek, a fõnökök fejében nem volt benne, hogy lehet, mi több, hogy érdemes lopni abból az egyetlen kasszából. Amikor azonban egyszer csak szóltak mindenkinek: – Kérem, akkor mostantól kapitalizmus van, magántulajdon, tessék vállalkozni! – akkor hirtelen minden megváltozott. Derült égbõl a villám-csapásként érkezett a felismerés: az ember fiának lehet gyára, erdõje, bányája, Mercedese, pár milliárdja. Csakhogy ezt a változást az ország ismét tátott szájjal úgy élte át, mint rajta kívülálló, tõle független történést, amit az urak elboronáltak a nép közremûködése nélkül. Antall Józsefen kérték számon egyszer a népi kezdeményezések hiányát, s õ így felelt: – Uraim, tetszettek volna forradalmat csinálni!
Dr. Kende Péter weboldala. Kattanj rá!
Úgy illendő, ha legelőbb röviden bemutatkozom. 1952. február 4-én születtem, Pesten; Angyalföldön, majd Újlipótvárosban nevelkedtem, ma Solymáron élek. Apám katonatiszt volt, mamám szerkesztőségi tikár. Két felnőtt és egy újdonsült pici gyerekem van: Judit, Gábor és Hanna. Az ELTE jogi karán, majd a bölcsészkaron szociológián végeztem, letettem az ügyvédi szakvizsgát is. Első diplomám megszerzése után a KISZ-apparátusban kezdtem dolgozni, munkatársként, aztán a tatai majd a Bimbó úti vezetőképző iskola igazgatójaként. Eközben túlságosan sok olyasmit műveltem - a könnyűzenészek és a fiatal művészek szakmai-politikai találkozójától a cigány klubon át az '56-os konferenciáig -, ami az akkori pártvezetés számára elfogadhatatlan volt, így kirúgtak. Jogtanácsosként helyezkedtem el, a Lapkiadó Vállalat sajtópereit és sajtó-helyreigazítási ügyeit intéztem, majd a Pesti Műsor hetilap főszerkesztője és a kiadó igazgatója voltam. Ma már csak kutatok és írok. Tizenkettő kötetet írtam, ebből tizenegy jelent meg. A mesterkéltnek tűnő "dr."-t azért biggyesztem nevem elé, mert névrokonommal, a párizsi Kende Péterrel sok évvel ezelőtt így egyeztünk meg.
Megjegyzés: Pétert talán 29 éve ismerem. Nem barátom. Néha nekem is felállt és ma is feláll a szőr a hátamon - 29 éve mikor munkatársak voltunk, és ma is - megnyilvánulásai, médiamegjelenései kapcsán. De nem is ellenségem. Éles esze és vitriolos "nyelve" és különösen mondandója (!) figyelemre érdemes, bár valóban sokakat felzaklathat. Igen. Tessék csak olvasni gondolatait, írásait és ha van mondandó és képesség, vitatkozni vele. ( A baj akkor van persze, ha se mondandó, se képesség csak ugye az indulat ... ) Ahogy megismertem anno többre becsüli, ha érdemben vitáznak vele és esetleg - ha az úgy is van - igazat is adnak neki, mint ha szeretik. Bizony mondom néktek, többet ér egy jó ellenfél, mint egy hamis barát. Az igazság ugyanis mindig fáj, csak ugye vannak akik jól tűrik és ezért keresik, kutatják. Önsorsrontók? Rákaptak? :) Jó hírem van: Ezek vannak kevesebben. Mert a sokadalom ugye .... azon túl, hogy nem is ismeri, de nem is keresi és ha szembesülni kényszerül vele akkor ... itt van mindjárt ez az "A Viktor" c. könyve is a Péternek ... hát ...
Részint nem volt okuk lopkodni, mert valóban megvolt mindenük, kaptak lakást, nyaralást, külföldi utat, olcsó ellátást, bejárónõt, ingyen mozit, részint Kádár – ha valamit – a korrupciót rettenetesen rosszul tûrte, s azonnal odacsapott, ha valaki hozzányúlt a „közöshöz”. És az emberek, a fõnökök fejében nem volt benne, hogy lehet, mi több, hogy érdemes lopni abból az egyetlen kasszából. Amikor azonban egyszer csak szóltak mindenkinek: – Kérem, akkor mostantól kapitalizmus van, magántulajdon, tessék vállalkozni! – akkor hirtelen minden megváltozott. Derült égbõl a villám-csapásként érkezett a felismerés: az ember fiának lehet gyára, erdõje, bányája, Mercedese, pár milliárdja. Csakhogy ezt a változást az ország ismét tátott szájjal úgy élte át, mint rajta kívülálló, tõle független történést, amit az urak elboronáltak a nép közremûködése nélkül. Antall Józsefen kérték számon egyszer a népi kezdeményezések hiányát, s õ így felelt: – Uraim, tetszettek volna forradalmat csinálni!
Dr. Kende Péter weboldala. Kattanj rá!
Úgy illendő, ha legelőbb röviden bemutatkozom. 1952. február 4-én születtem, Pesten; Angyalföldön, majd Újlipótvárosban nevelkedtem, ma Solymáron élek. Apám katonatiszt volt, mamám szerkesztőségi tikár. Két felnőtt és egy újdonsült pici gyerekem van: Judit, Gábor és Hanna. Az ELTE jogi karán, majd a bölcsészkaron szociológián végeztem, letettem az ügyvédi szakvizsgát is. Első diplomám megszerzése után a KISZ-apparátusban kezdtem dolgozni, munkatársként, aztán a tatai majd a Bimbó úti vezetőképző iskola igazgatójaként. Eközben túlságosan sok olyasmit műveltem - a könnyűzenészek és a fiatal művészek szakmai-politikai találkozójától a cigány klubon át az '56-os konferenciáig -, ami az akkori pártvezetés számára elfogadhatatlan volt, így kirúgtak. Jogtanácsosként helyezkedtem el, a Lapkiadó Vállalat sajtópereit és sajtó-helyreigazítási ügyeit intéztem, majd a Pesti Műsor hetilap főszerkesztője és a kiadó igazgatója voltam. Ma már csak kutatok és írok. Tizenkettő kötetet írtam, ebből tizenegy jelent meg. A mesterkéltnek tűnő "dr."-t azért biggyesztem nevem elé, mert névrokonommal, a párizsi Kende Péterrel sok évvel ezelőtt így egyeztünk meg.
Megjegyzés: Pétert talán 29 éve ismerem. Nem barátom. Néha nekem is felállt és ma is feláll a szőr a hátamon - 29 éve mikor munkatársak voltunk, és ma is - megnyilvánulásai, médiamegjelenései kapcsán. De nem is ellenségem. Éles esze és vitriolos "nyelve" és különösen mondandója (!) figyelemre érdemes, bár valóban sokakat felzaklathat. Igen. Tessék csak olvasni gondolatait, írásait és ha van mondandó és képesség, vitatkozni vele. ( A baj akkor van persze, ha se mondandó, se képesség csak ugye az indulat ... ) Ahogy megismertem anno többre becsüli, ha érdemben vitáznak vele és esetleg - ha az úgy is van - igazat is adnak neki, mint ha szeretik. Bizony mondom néktek, többet ér egy jó ellenfél, mint egy hamis barát. Az igazság ugyanis mindig fáj, csak ugye vannak akik jól tűrik és ezért keresik, kutatják. Önsorsrontók? Rákaptak? :) Jó hírem van: Ezek vannak kevesebben. Mert a sokadalom ugye .... azon túl, hogy nem is ismeri, de nem is keresi és ha szembesülni kényszerül vele akkor ... itt van mindjárt ez az "A Viktor" c. könyve is a Péternek ... hát ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése